Olykor az ember a saját vágyain is nagyon meg tud lepődni, például akkor, ha egy teljesen átlagos nap arra ébred, hogy stefánia vagdaltot szeretne enni. Ilyesmi talán még sosem történt, most mégis, és a gondolatot tett követte.
A stefánia vagdalt talán még a fasírtnál is alábecsültebb étel, a menzás főzelékfeltétek alkategóriája, szivacsos-gumis, zsemlés valami volt, pedig nagyon jó dolog is lehet.
A fasírtok és vagdaltok mindig azt a kételyt ébresztik az emberben, vajon mi mindent süllyeszthettek el darálva bennük, milyen húsmaradékok vagy más formájukban fogyasztásra nem alkalmas részek rejlenek odabent, amikről nem akarunk tudni?
A kételyek eloszlatásának egyetlen módja, ha mi magunk rakjuk össze ezt az ételt, úgy, ahogy szeretjük.
Nem véletlenül vagdalt a neve
Az eredeti vagdaltokat régi szakácskönyveink szerint valóban vagdalni kellett, ahogy valószínűleg ma is illene. Ez azt jelenti, hogy a húst nem szabad darálni, csak éles késsel vagy bárddal milliméteres darabokra szabdalni. Akinek van ehhez türelme és ereje, mindenképp próbálja ki az eredeti technológiával, egészen más lesz a végeredmény.
Az arányokon múlik minden
Fontos, hogy a stefániába ne kerüljön túl sok zsemle és tojás, ezzel elkerülhető a menzán utált gumis állag. A fűszerezés pedig már tényleg ízlés kérdése, mehet bele párolt hagyma, fokhagyma, fűszerpaprika, van, aki paradicsompürével is gazdagítja.
Az igazi stefániába egész főtt tojások is kerülnek, ez nálunk most elmaradt, de aki szereti, tegyen bele mindenképp, csak ne főzze szárazra a tojássárgáját.
Fotók: Ács Bori/Sóbors
