Rántás, habarás és alternatív társai - Mivel sűrítsünk?

Szász Eszter 2019. március 21.

A magyar konyha előszeretettel alkalmaz különféle sűrítési módszereket főzelékek vagy krémlevesek készítésénél.  A legismertebb a rántás és a habarás, de mivel ezek eléggé megterhelik a gyomrot, egyre többen választanak kíméletesebb módokat az ételek állagának megváltoztatására. 

Vannak olyan ételek, főleg a főzelékek, amelyeket gyerekkorunktól kezdve rántással szoktunk meg. Ki ne emlékezne az iskolai menzán a zöldborsófőzelékre, amely tulajdonképpen egy cukros-lisztes rántásban úszó borsódarabokat jelentett. Kanállal nyomkodtuk szét a rántásdarabokat a tányérban, úgy ettük az édes levét.

Bár már a főzelékeket önmagával is lehet sűríteni, nem kell kiiktatni a hagyományos rántást sem, csak ügyelni kell az elkészítés módjára. Lássuk, milyen sűrítési módok ismertek a hagyományostól az egészen diétás változatig.

Rántás

A rántás a magyar konyha legjellemzőbb sűrítési módja, amely az ételek ízesítésére is szolgál, jellegzetes ízt ad az így készült főzelékeknek és leveseknek. Az alaprántásba, amely valamilyen zsiradékból - olaj, zsír vagy vaj - és lisztből áll, különféle fűszereket - pirospaprika, apróra vágott hagyma vagy fokhagyma - is tehetünk. Akkor fűszerezzünk, ha a rántás készen van. A  rántás színe az egészen világostól a sötét színűig terjedhet, attól függően, hogy milyen típusú ételhez készítjük. Mindig forró ételhez adjuk, hogy ne csomósodjon.

Lisztszórás

Ez az eljárás gyengén pirított rántásnak felel meg, olyankor alkalmazzák, amikor az alapanyagokat kevés zsiradékban és lében kell párolni vagy pirítani. Miután a puhára párolt alapanyagokról a víz elpárolog, a visszamaradt zsiradékra kell rászórni a lisztet, jól átforgatni, kissé megpirítani, majd hideg folyadékkal felengedni és simára keverni. Ezután az ételt alaposan fel kell forralni. 

liszt.jpg

Habarás

A habarásnak két változata ismert. Az egyszerű habarás csak sűrít. Ekkor a lisztet vízzel, zöldséglével vagy natúr csontlével kell csomómentesre keverni, majd folyamatos keveréssel a tűzön lévő ételbe önteni. A finom habarás - a sűrítésen túl - megnöveli az étel ízét, energia- és tápanyagtartalmát. A lisztet valamilyen tejtermékkel, tejjel, tejföllel, kefirrel, joghurttal vagy tejszínnel kell simára keverni. Arra kell vigyázni, hogy ne öntsük rögtön a forró ételhez, hanem keverjük el egy kevés főzőlével, hogy a tejtermékek ne csapódjanak ki. Ilyenkor a plusz sűrítőanyag miatt kevesebb lisztre van szükség, és sokkal krémesebb, lágyabb lesz az ételünk. 

Diétás sűrítési módok

Ha egészségesebben vagy diétásan szeretnénk étkezni, megtehetjük, ugyanis ma már számtalan "alternatív" sűrítési mód létezik, amelyhez nem kell lisztet használni. 

Sűrítés az étel saját anyagával 

Én ha tehetem, ezt az eljárást alkalmazom, amikor főzeléket vagy krémlevest készítek. Ez a leginkább diétás módszer, hiszen ilyenkor a főzelékből kiveszek egy adaggal, összeturmixolom és az ételhez keverem. 

Sűrítés burgonyával 

A krumpli természetes keményítőtartalma miatt kiválóan alkalmas sűrítésre. A kisbabák első főzelékeit is ezzel a módszerrel krémesítik. A burgonyát pár perccel az étel elkészülte előtt kell belekeverni. 

kukoricakemenyito.jpg

Sűrítés étkezési keményítővel

A liszt után ezt a sűrítési módot próbáltam ki elsőnek. Kétféle anyaggal dolgozhatunk: a burgonyakeményítőnek kicsit semlegesebb, a kukoricakeményítőnek kicsit édesebb az íze. Az étel jellegétől függ, hogy épp melyiket érdemes használni. A főzelék selymes és krémes lesz tőle, csak arra vigyázzunk, hogy hő hatására csomósodik, ezért először mindig hideg folyadékkal keverjük el, és csak utána adjuk hozzá a forró főzelékhez. Ne forraljuk. 

Sűrítés útífűmaghéjjal 

Ez a nagyon magas rosttartalmú növény remek sűrítőanyag, ráadásul az emésztésre is jótékony hatással van. Egészségtudatosoknak szinte kötelező kipróbálni. Arra kell vigyázni, hogy megváltoztatja a főzelék ízét és színét is: kicsit elszürkíti, kocsonyássá teszi. Az útifűmaghéj rengeteg vizet képes megkötni, ezért nagyon keveset kell belőle használni. Néhány kanálnyit keverjünk hozzá egy pohár vízhez, majd adjuk az ételhez, és pár percig kevergetve sűrítsük be vele. 

Trükkök, ha mégis a hagyományos módszert választanád

Ha mégis a rántást vagy a habarást választjuk, pár trükkel azt is kicsit egészségesebbé tudjuk tenni. Fehér liszt helyett használjunk teljes kiőrlésű vagy zablisztet. Ne ijedjünk meg, ilyenkor az ételünk is egy kicsit sötétebb színt kap. Én darált zabpelyhet is szoktam használni sűrítéshez. 

Fotók: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr7914661505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása