A bejglivel kapcsolatban az utóbbi években a túrógombóchoz hasonló következtetésekre jutottam. Nem az a legfontosabb, hogy mennyire szép, kivan-e repedve és tökéletesen egyenes-e a rúd. Csak az számít, hogy finom legyen.
Évekig görcsöltem a bejglisütésen, lerágtam a tíz körmöm a sütő előtti szorongás közben, kiborultam, ha kirepedt, újrakezdtem, ez pedig jelentős mértékben beárnyékolta a meghitt karácsonyi hangulatot. Aztán egyszer csak elengedtem. Rájöttem ugyanis arra, hogy teljesen mindegy, mit teszek, ha mindent tökéletesen csinálok, kimérek, kicentizek, akkor is lehet, hogy kireped. Azért tökmindegy, mert szeletelve a kissé kirepedt bejgli is szép, az pedig biztos, hogy finom lesz.
Azóta kiélvezem a bejglisütés szertartását, hiszen ez a sütemény minden sütni szerető álma: tökéletes, nem ragadós, jól nyújtható, alkalmazkodó tészta, szépen egyengethető töltelékek, nyújtás, tekerés - a bejglisütés csupa örömmunka.
Évek óta ugyanúgy sütöm a bejglit, mégis van, hogy kireped, van, hogy tökéletes marad. Szerencsére ha kireped, akkor is csak picit, annyira, hogy a tálon már nem is látszik.
Sokkal fontosabb, hogy belül milyen: a tökéletes bejgli számomra az, amiben alig látszik a hajszálvékony tészta, szinte csak azért van, hogy formázza, keretezze a szaftos tölteléket.
Bejglit sütni nem nehéz, de van néhány fontos szabály, amit érdemes betartani:
- A töltelék mindig hűljön ki teljesen, mielőtt a süteménybe töltjük.
- A tészta se melegedjen át, érdemes hűvös konyhában dolgozni és minden pihentetési fázist hűtőben vagy erkélyen, hideg gangon végezni.
- Amíg az egyik bejglit tekerjük, addig a többi tészta és töltelék is a hidegben várakozzon.
- Fontos, hogy a tésztát mindig mérjük le, mielőtt megkenjük, és pont ugyanannyi tölteléket mérjünk ki hozzá.
- Csak akkor lesz a teteje márványos, ha előbb a tojás sárgájával kenjük meg, hagyjuk megszáradni, majd aztán a fehérjével, és azt is hagyjuk megszáradni.
Fotók: Ács Bori/Só&Bors
