2019. ápr 18.

Ragyogzatos kaland a Csodaparkban!

írta: Emerald Dragon

Csodapark (2019)

Gyereknek lenni csodálatos dolog, nem csak azért, mert kevés a kötelezettséged és rengeteg szabadidőd lehet, hanem mert olyankor fejlődik igazán a gondolkodásmód, ehhez pedig elengedhetetlen az asszociációs készségünk. A képzelőerő, a fantázia a fiatalokban a legerősebb, hiszen még teljesen nyitottak a világ felfedezésére, amiből következik, hogy nem ismernek mindent, megpróbálják vizualizálni, amivel még nem találkoztak. A tapasztalat aztán lassan kialakítja a környezetünkről formálódó képet, ahogyan érettebbekké válunk, rávezetnek bennünket, hogy ez egy jóval földhözragadtabb valóság, ahol a társadalom nem tudja értelmezni a csapongó elménket. Így sokan elveszti a képességet, hogy asszociáljanak, elképzeljenek olyan szituációkat, melyek nem léteznek, ezzel pedig a legfontosabb eszközüket is, a kreativitást.

June (Koller Virág) egy nagyon boldog családban él, igazán szerencsés, hogy nem csak az édesanyja (Ördög Nóra), de az apukája (Rajkai Zoltán) is támogatják őt fantáziálásában. Akárcsak Róbert Gida, ő is rengeteget játszik a plüssállataival, miközben egy fantasztikus vidámparkot talál ki nekik lak- és munkahelyül. A Csodapark csupa móka és kacagás, Mogyoró (Simon Kornél), a népszerű majom a manager, aki éles eszével káprázatosabbnál káprázatos ötletekből merítkezve varázsolja egyre izgalmasabbá és csodálatosabbá a vendégek számára. A lány, anyukája segítségével a plüss fülébe súgják az új gondolatokat, Mogyoró pedig a varázs filctollával életre kelti a fantáziájukat.

Amikor a családban szörnyű tragédia történik, June egyre szomorkásabbá és kedvtelenné válik, a csapongó képzelete fokozatosan bezárkózik. Egy napon, meglepetésére egy ismeretlen helyre csöppen, ahol a vidámpark maradványaival, valamint Mogyoróval, Grétával (Peller Anna), a figyelmes vaddisznóval, Boomerrel (Anger Zsolt), az aluszékony medvével, Gus-szal (Hajdu Steve), az óvatos tarajos süllel, valamint a szeleburdi, de szorgos hódikrekkel, Steve-vel (Schnell Ádám) és Cooper-rel (Scherer Péter) akad össze. Feladata, hogy kiderítse a darabokra hulló Csodapark titkát, mielőtt az teljesen megsemmisülne.

A Paramount szórakoztató animációs filmjét a UIP-Duna Filmnek köszönhetően volt alkalmam premier előtt megtekinteni. A szervezők izgalmas meglepetésekkel várták a meghívottakat, de talán az mindennél többet elmond az érdeklődésről, hogy Scherer Péter is megjelent a vetítésen. Kíváncsian ültünk be a moziterembe, hogy aztán egy fantasztikus utazáson vegyünk részt June fantáziájába. Hiszen a központban egyértelműen ez az emberi képesség áll, a kreativitás mércéje és mutatója.

Azt gondolnánk, hogy minden gyermek azonos módon képes képzeletbeli barátokat alkotni, vagy játékokat kitalálni, de ez sajnos nem így van. Akadnak olyanok, akik egyre izgalmasabb ötletekkel állnak elő és persze olyanok is, akik egyre borzalmasabbakkal. Természetesen a fiatalok tisztában vannak azzal, mi az, amit a saját elméjük alakít ki, és mi a valóság, de gyakran elvesznek a kettő közti határmezsgyén, pláne, ha valamilyen okból a fantázia birodalma vonzóbb lesz számukra. Ami olykor kóros méreteket is ölthet, de jelen esetben egyáltalán nem ilyesmiről van szó. June képzelete ugyanis kreatív és szórakoztató játékokat vizionál, újdonságokat talál ki, melyeket megpróbál a valós életbe is átültetni. Miközben tudja, hogy bizonyos dolgok nem fognak működni, a megvalósításnál azért igyekszik ezeket számításba venni. A katasztrófák elkerülésére pedig ott van a gyermekmázli, ami életben tartja a kíváncsi és fantáziadús elméket.

Ez a képesség nem csak fiatalkorban hasznos, hiszen a kreativitás az elméleti tárgyakon túl a természettudományok elsajátításában is nélkülözhetetlen segítség. Emellett a mindennapi életünkben is elengedhetetlen, hogy bizonyos szituációkban döntéseket hozhassunk. Nem mindig van lehetőségünk forrásanyagot találni egy új koncepcióhoz, sok esetben vagyunk kénytelenek az elménkkel létrehozni az új dolgokat. Ahogyan egy törvényszerűség felismeréséhez is a részeire kell bontanunk a világot, ez pedig csak a képzelőerőnkkel megvalósítható.

Ez a titka a Csodaparknak is, June és édesanyja nem csak fantáziájukban alkotják meg a képtelen ötleteket, de makett formájában is létrehozzák a vidámparkot. Ettől lesz működőképes és hihető is az élmény, amivel a szomszéd gyerekeket is megajándékozzák. Hiszen a többieket is felvillanyozza a lány hihetetlen kreativitása, egyfajta központi figurájává válik a kertvárosi résznek, ahol élnek.

Ez pedig a második lényeges eleme az animációs filmnek, hiszen a fantáziánk nem csak a sajátunk, hanem bizony a környezetünkre is hatással van, annak is mozgatórugójává válhat. Ami azt eredményezi, hogy reményt jelentünk a barátaink, munkatársaink és rokonaink számára is, mert őket is megajándékozzuk a saját ötleteinkkel. Így támaszkodhatnak ránk, segítséget nyújthatunk a számukra, ahogyan a bajban ők sem hagynak majd cserben bennünket.

Mindezt természetesen számtalan esemény árnyékolhatja be. Ahogyan a Micimackóban és a Toy Storyban is láthattuk, a legveszélyesebb a felnövés, mely elkerülhetetlennek tűnik. De a felnőtté válás nem kell, hogy a kreativitás és a fantázia halálát jelentse. Hiszen az írók, a mérnökök és a tudósok is abból táplálkoznak, annak segítségével végzik a munkájukat. Ezért sokkal veszélyesebb, ha nem külső események hatására zárkózunk be, hanem mi döntünk úgy, hogy felhagyunk az elménk szabadon csapongásával. Bármilyen nehéz is az aktuális helyzet, sokkal inkább lesz hasznos a számunkra ez a képesség, számtalan szituációt tudunk vele átvészelni.

Pontosan erre próbál megtanítani bennünket a Csodapark, hogy a fantázia, a kreativitás ajándék és remény egyben. Nem szabad feladnunk az asszociációs készségünket, nem fojthatjuk meg a saját elménket, bármennyire is tűnik úgy, hogy vissza kell térnünk a földi valóságba. Ha meg tudjuk őrizni a kapcsolatot a realitással, akkor bármi megvalósítható, amit elképzeltünk. Ez a képesség nem csupán a saját boldogságunk forrása, hanem a környezetünké is. Ami ismét elvezet bennünket a felelősségtudatos magatartás irányába, de mindezt játékos és szórakoztató eszközökkel.

Dylan Brown rendezése fantasztikus kikapcsolódást nyújt az egész családnak, kár, hogy a listára már nem kerülhetett rá, mert kirúgták a stúdiótól. Ennek ellenére a teljesen számítógépes animációval készült alkotás valóban élvezhető mind a fiatal, mind a felnőttebb korosztály számára. A tanulságokat ugyan többször a szánkba rágják, de nem annyira vészes, hogy tönkre tegyék a varázslatos utazást a fantázia és a teremtő erő birodalmába. A karaktereket részletesen kidolgozták, az animáció minden megjelenési formájában tökéletesnek mondható. Az állatfigurák elevenek, játékosak, viccesek és emellett azért tanítanak is a nézőközönségnek. A gag-ek ügyesen ülnek, nincs túltolva a cukiság, sem a poénzuhatag, ami gyakori hibája a korosztályt megcélzó filmeknek.

Steven Price (Suicide Squad, Gravity) muzsikája páratlanul jól passzol a hangulathoz, kiemeli az érzelmes és a játékos részleteket, fantasztikusan jól támogatja az előttünk megelevenedő képeke sokaságát. A színek élénkek, de a megfelelő helyen szépen sötétítették a tónusokat, így alátámasztva az aktuális lelki folyamatokat is.

A Csodapark egyértelműen a kisiskolások számára készült, de könnyedén megszólíthatja a felnőttebb nézőket is. Szerencsére már odafigyelmek erre is az alkotók, nem válik bugyutává a történet, a poénok nem gagyik és nem erőltetettek. A cselekmény szépen kidolgozott, a felvetett problémát alázatosan tárja a közönség elé és nem esik Disneys kényszerképzetekbe a drámaiságát illetően. Így a végeredmény az egész család, több generáció számára is élvezhető, bátran vigyétek el rá a gyerekeiteket.