A rendszerváltás hangulata és szereplői képekben

2020. augusztus 04. 14:06 - Ursus Arctus

A magyarországi rendszerváltás időszakát, vagyis az 1987 szeptemberi lakitelki találkozótól az 1990-es, első szabad választásokig tartó időszak sajátos hangulatát leginkább maguk a "szereplők" tudják visszaadni, pontosabban azok a képek, melyeken a rendszerváltás "kulcsemberei" láthatóak. Ezekből szedtünk össze egy csokorra-valót, hogy az 1989 augusztusi "páneurópai piknik" évfordulójához közeledve, felidézzük történelmünk ezen éveit. Az itt következőkben láthatjuk a "kezdetek" elindítóit - Kis János filozófust, Lezsák Sándort (a lakitelki találkozó házigazdáját) - majd a rendszerváltáskori Kádárt a feleségével, a reform-kommunista politikusokat (egy képen a Pozsgay - Németh Miklós - Medgyessy triót), Horn Gyulát Pozsgay mellett, Antall Józsefet a parlamentben és a fiatal Fidesz-vezetőket: az akkor még liberális Orbánt (a Nagy Imre újratemetésen, a parlamentebn, majd kötetlen helyzetekben, sőt rendőrök által kocsinak szorítva, lentebb Kövér Lászlót táblával a nyakában tüntetve, az ellenzéki kerekasztal pillanatképeit (Szabad Györggyel) és legvégül a rendszerváltás tipikus újságait, plakátjait.

1kis_janos.jpg

1. Kis János filozófus (középen)

2lakitelki_lezsak.jpg

2. Lezsák Sándor a lakitelki találkozón (1987 szeptember 27.)

2b_nagymaros.jpg

3. Tüntetés a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése ellen (1988 május 27.)

3kadar_ceausescu.jpg

4. Kádár és Ceausescu (Ferihegy, 1986 június 11.)

4kadar_grosz_feleseg.jpg

5. Kádár az őt leváltó Grósszal és a feleségével

5pozsgai_nemeth_medgyesi.jpg

6. A Pozsgay - Németh Miklós - Medgyessy trió

6pozsgai_horn.jpg

7. Pozsgay Horn Gyulával

7antal.jpg

8. Antall József a parlamentben (előtte Sólyom László)

8antalek.jpg

9. Antall és az MDF kongresszus

9orban_nagyimre_temetes.jpg

10. Orbán híres beszéde közben a Nagy Imre újratemetésen (1989 június 16.)

10orban_deutsch.jpg

11. A huszonéves Orbán és Deutsch

11orban_kover.jpg

12. Itt még barátságban Fodor Gáborral, liberálisokként

12orban_feleseggel.jpg

13. Szalonspicc a feleséggel 

orban_rendorok.jpg

14. Ilyen is volt: rendőrök versus Orbán Viktor

14koverlaszlo_fiatalon.jpg

15. A tüntető Kövér László

15peto_orban.jpg

16. Egy másik liberális vezető: Pető Iván és a szintén liberális Orbán

16ellenzeki_kerekasztal.jpg

17. A legfontosabb döntések helyszíne, az Ellenzéki Kerekasztal

17szabadgyorgy.jpg

18. A rendszerváltás szürke eminenciása: Szabad György, akivel két későbbi miniszterelnök egyeztet épp

18goncz_arpad.jpg

19. Göncz Árpád, 56-os letartóztatottból lett köztársasági elnök

19reform_ujsag.jpg

20. A rendszerváltás éveinek újságja a Reform

20tovaris.jpg

21. A rendszerváltás két leginkább ikonikus plakátja

Egyelőre ennyi, talán ez a 21 fotó is alkalmas volt arra, hogy felidőződjön bennünk a rendszerváltás hangulata. Igény esetén folytatjuk képsorozatunkat, addig is várjuk véleményeiteket!

 ***

sajtoszoba4.jpg 

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sajtoszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr4616103528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vinicius_ 2020.08.05. 10:37:13

Liberális volt a korabeli magyar ellenzék nagy része, illetve már körvonalazódott egy konzervatív "tábor" is az MDF illetve a Kisgazdák részvételével. Nemzeti jellegű, pláne populista formáció a nagyobb pártok szintjén nem létezett a 80-as évek végén. Ezen a "tájon" talán csak a Csurka-féle MIÉP nyitogatta szárnyait (de az is csak 93-tól).

Emlékszem akkoriban a Fideszt leginkább az SZDSZ ifjúsági tagozatának tekintettük, mint amilyen a KISZ volt az MSZMP oldalán. :)))

Történelemtanár_ 2020.08.05. 10:42:08

Jó képek! Kedvencek: 13-as és 14-es! :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ursus Arctus 2020.08.05. 11:00:07

@Kopjás: Igen. A hazai politikai paletta a 90-es években kezdett színesedni: átrendeződések zajlottak és megteremtődtek az érdekszövetségek, ami végül a 2000-es évekre kétpólusúvá és politikai váltógazdasággá változtatta az egész rendszert. Eleinte jobb- és baloldal (sajátos, magyar felállásban), majd populista és ellenzéki oldal jött létre.

midnight coder 2020.08.05. 11:08:26

"majd populista és ellenzéki oldal jött létre."
Pontosabban populista kormány és ellenzéki oldal jött létre.

Alick 2020.08.05. 11:10:39

Ilyenek lehettek Lucky Lucano-ék gengszterszindikátusának egyeztetései a las vegas-i "rendszerváltáshoz".
:)

Alick 2020.08.05. 11:13:06

@Kopjás: "...akkoriban a Fideszt leginkább az SZDSZ ifjúsági tagozatának tekintettük"

Igen... és akkor többen úgy értékeltük, hogy ezt hosszabb távon a türelmetlen orbánék nem fogják engedelmesen elfogadni.

Vinicius_ 2020.08.05. 11:17:25

@Alick: Hááát, bejött. Aztán felfalták "anyahajójukat". :)

Magányos Farkas_ 2020.08.05. 11:28:00

Töménytelen sok a like! :)

Urancityhero 2020.08.05. 11:56:46

Orbán rendőri igazoltatásához sikerült betenni egy módosított, fake képet, gratulálok!

nemecsekerno_007 2020.08.05. 12:22:49

Nagyon szépen felépített átverés volt ez a békés átmenet :)))))))))

Visceroid 2020.08.05. 12:35:00

14-es a fotosop! Orbán vs. Orbán.

morph on deer 2020.08.05. 13:05:44

@Visceroid:
Ne idegeskedj, ez így hiteles!
:)))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.05. 13:05:58

Ez nem lehet. Én úgy tudom a ballib médiákból, hogy Zorbán komcsi volt és a rendszerváltás ellen dolgozott.

nincs1agy 2020.08.05. 13:17:26

@Visceroid: Igen, jól illusztrálja a ballibsi történelemhamisítási kísérleteket..

na ki? 2020.08.05. 13:19:10

Beraktátok a képet, amin az öreg Orbán veri a fiatal Orbánt (fotoshop). Bravó.

nincs1agy 2020.08.05. 13:20:14

@MAXVAL bircaman közíró: Igen, valójában Zorbány volt Kádár kijelölt utódja. A 209-es és az ifjú KISZ KB titkár Fletó pedig a demokratikus értékek védelmezője. ( Csak jól álcázták magukat..:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.05. 13:28:40

@nincs1agy:

Ez közismert.

A Kádár-diktatúra fő támaszai az iskolai KISZ-titkárok voltak, lángó tekintettel járták az országot, s terrorizálták a demokratákat.

Szerencse, hogy a demokratikus ellenzék megszervezte magát a KISZ KB-ben, a neves antikommunista Gyurcsány vezetése alatt, így sikerült megállítani az alapszervezeti KISZ-titkárok által tervezett népirtást!

Pierr Kardán 2020.08.05. 13:33:33

Most hogyan áll a tanárok fizetése a rendőrök fizetéséhez képest?

Szalay Miklós 2020.08.05. 14:04:20

Rendszerváltás: itt egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól:

egyvilag.hu/temakep/076.shtml

Kivlov 2020.08.05. 14:11:58

rendszerváltást is sikerült elqrnunk a halvérű antalljóskával...

s 2020.08.05. 14:47:54

A 15 -ös a nyerő kép. Én azt mondom: kövér, keresd meg azt a táblát - ha még megvan - , akaszd a nyakadba, és gyere ki a térre! Ha ott leszel, én is írok egy pontosan ilyet, a nyakamba akasztom, és odaállok melléd. Talán még barátok is lehetnénk.
Úristen! Hova jutottatok? Ha másért nem, ezért kell megszűnnie az INDEX -nek. Az élő lelkiismeretek. Hatalomnak az nem kell.

Studiosus 2020.08.05. 14:49:23

ne folytassátok. visszatekintve gusztustalan nézni ezeket a mocskokat, amit csináltak az országból, és legtöbbjük még mindig itt sertepertél, mint megélhetési hazudozó és közpénztolvaj.

morph on deer 2020.08.05. 15:35:11

@MAXVAL bircaman közíró:
“ Zorbán komcsi volt és a rendszerváltás ellen dolgozott.”

És teljes sikerrel!
Meg is lett az eredménye, nézz csak körül: szinte mindenhol az elvtársai vannak hatalmon!

Egyébként tőle magától tudjuk, hogy ő nem a rendszer ellen, hanem annak vezetői ellen küzdött, úgyhogy egyáltalán nem tévedsz.

nincs1agy 2020.08.05. 15:45:25

@morph on deer: De azért nyugtass meg, hogy Megyó, Fletó, Lendvai néni és Kovács bácsi már akkor is a demokratikus Magyarországért küzdöttek..:)

Homo fideszbirkusz 2020.08.05. 16:45:59

Azért mekkora mákjuk van már azoknak a fidesskomcsiknak akik időközben kihaltak, mert így 2022 után megúszták a lámpavasat!

nincs1agy 2020.08.05. 18:14:02

@morph on deer: Jó egy hamis alternatív valóságuniverzumban élni? Látod, ezért kaptok ki mindig az országgyűlési választásokon..;)

nincs1agy 2020.08.05. 18:17:14

@morph on deer: Azért kíváncsi lennék, hogy mit csinált épp akkor Ferenc, amikor Orbánt a rendőrök fojtogatták azon a megmozduláson. Valszeg a KISZ-KB épületében tömte a pofáját az ingyen szalámis szendviccsel..

Ekrü 2020.08.05. 18:23:18

Fájdalmas nézni.Eszembe jut mennyire hülyének nézték az SZDSZ-ek az embereket,mennyire átverték őket.Örülök,hogy annak idején a Fidesz nem volt partnerük ebben.

birkamenet 2020.08.05. 18:39:38

@Ekrü:

drága rövideszű, a fidess pont hogy partner volt abban, hogy titeket aljanépet hülyének, igaz 2010 óta már partner se kell nekik ehhez, egyedül is meg tudják oldani.

birkamenet 2020.08.05. 18:44:25

@nincs1agy:

jaj jaj, ezek a röhejes legendák orbánról, hogy a rendőrök vegzálták meg lehallgatták, miközben a Stumpf rokon komcsi belügyminiszter maga adta ki a parancsot, hogy orbánéknak bajuk nem eshet. Azért csináltak egy müvészi fotót arról, hogy orbánt a rendőr fogva tartja a rendőrautó mellett, hogy a nép elhiggye, hogy itt valódi ellenzéki van, nem pedig az MSZMP által kitenyésztett Kádár utód, aki egy napon majd átmenti a fidessbe a komcsikat meg 3/3-asokat.

nincs1agy 2020.08.05. 19:49:42

@birkamenet: A röhejes legendákat ti terjesztitek a rendszerváltás időszakáról. Próbáld kis egyszer, milyen az, amikor négy rendőr lekap a tíz körmödről..

morph on deer 2020.08.05. 20:32:22

@nincs1agy:
“ Orbánt a rendőrök fojtogatták”
:))

Ja, a véletlenül épp arra tévedt hivatásos fotóriporter jelenlétében!
“Csapó! Felvétel indul...!”

Ne röhögtess, mert mellényelem a szalámis szendvicsem!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.06. 05:49:22

@s:

Az indexesek azt hitték, szent joguk más pénzéből hányni. Hát nem, vége a bulinak, szivárványsrácok...

Rozsgyi 2020.08.06. 07:58:06

@MAXVAL bircaman közíró: nem mas penze, hanem lopott kozpenz. Tudod, amihez te egy fillert nem teszel hozza.

Történelemtanár_ 2020.08.06. 08:53:41

@MAXVAL bircaman közíró: Mi lesz veled Birca? Index nélkül hol szidod majd a nyugati demokráciákat és hol dícséred majd Putyint illetve a populizmust???? Gondolkoztál már ezen? :)

s 2020.08.06. 10:00:36

@MAXVAL bircaman közíró: Vége? Felmondott csaknem a teljes stáb. Mi lesz így azokkal, akik azt hitték, lenyúlnak egy jelentős portált? Semmit nem kaptak. Egy kibaszott nagy nullát szereztek. A szerkesztőség átmegy máshova, és onnan írogatnak majd (444 talán). A vélemény szabad és szent. Ezzel a hatalom sem bír mit kezdeni.

birkamenet 2020.08.06. 10:07:13

@s:

Marha röhejes belegondolni, hogy ezek a fieSS-es indexes tulajok mekkora szenvedésben éltek már hosszú évekig: nap mint nap végig kellett nézniük, hogy az alkalmazottaik hülyét csinálnak belölük (gy.k.: objektív kormányt leleplezö cikkeket írtak), de nem tehettek ellene semmit, mert ha ezt megváltozatták volna, akkor az olvasottság a másfél millió helyett kb. 1000-1200 före esett volna vissza. Ekkor meg milliárnyi forintokat buktak volna.

Ezt szeretem a NER-ben, hogy orbán a saját híveit szopatja a legnagyobb adagolásban.

birkamenet 2020.08.06. 10:12:21

@morph on deer:

orbán már a 80-as "évek végén nagyban üzte a fake news gyártást, a hamis hírek terjesztését. Nekem a kedvencem az, hogy "lehallgatták öket". Ja persze, jött az álruhás belügyes az albérletbe, hogy javítani kell a szekrény ajtaját, beépíette a lehallgató készüléket és ezután az egész lehallgatási osztály tudta, hogy orbánék hetente hányszor dugnak.
Biztos így volt, maga orbán terjeszti, tehát biztos igaz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.06. 11:01:17

@s:

A cél a mostani Index bezúzása volt. Az, hogy majd mennek a szivárványsrácok máshová senkit se érdekel.

s 2020.08.06. 11:21:06

@MAXVAL bircaman közíró: "A cél a mostani Index bezúzása volt."
Ja, közírókám. Ti ennyit tudtok. Bezúzni valamit, ami jó. Ennyi a képességetek. Létrehozni valamit, ami jó, az más . . .
Az nem megy. Mert szarok vagytok. Te pedig személy szerint fasz vagy.

s 2020.08.06. 12:57:15

@MAXVAL bircaman közíró: Az igazság nem lehet ellenzékben.
Egyébként az érték megteremtésének képessége elvileg független a politikai meggyőződéstől. Elvileg. A helyzet a mai Magyarországon gyakorlatilag más, ezt még fidesz körökben is kénytelenek voltak elismerni.

Történelemtanár_ 2020.08.06. 13:52:18

Ahol a vita, az eszmecsere, a meggyőzés már nem opció, ahol már feladják az értelmiségiekkel való párbeszédet, ahol megelégszenek a műveletlen 2 millió 4 évenkénti megszavaztatásával és a választási trükkök bevetésével, ott valóban terhessé válik egy INDEX jellegű felület. A Birca típusú emberek fénykora következik, az ostobaság diadala az értelem felett, a Római Birodalmat elbuktató barbarizmus tombolása a sötét szellemi középkorra. Coming Soon :(

Történelemtanár_ 2020.08.06. 20:43:49

@MAXVAL bircaman közíró: Neked sem ártana. De ne a putyini FSZB által lektorált bolgár értelmező szótárban keresd. :)))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.07. 08:11:16

@Aëtius_:

Egy szótárban se jelenti azt, hogy "a libbantak választást buktak".

Történelemtanár_ 2020.08.07. 11:08:55

@MAXVAL bircaman közíró: ... De azt se, hogy mindig csak a fidióták myerhetnek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.08.31. 19:14:35

@morph on deer: "Ja, a véletlenül épp arra tévedt hivatásos fotóriporter jelenlétében!"

Ja, és a rendőrök a fotózkodás kedvéért a gumibot helyett elővették a viperáikat is, ami valójában tilos, de mégis minden rendőrnek volt egy.

gigabursch 2020.09.02. 11:54:22

@s:
Azért az index a jótól messze volt.
Hányszor írták le, hogy cigánybűnözők? Egyszer sem. Mindig csak fiatalok.
Namost az én gyermekeim is fiatalok, de se nem cigányok, se nem bűnözők. De az index szerint azok, mert a tudatosan pontatlan megfogalmazásukkal a tisztességeseket is besározzák.
Szóval az index méltó haverja Fegyenc testvérnek. Hazudnak éjjel-nappal, minden napszakban.
S ez csak egy.
Az, hogy adott politikai véleményen vannak - egy dolog. Mert van véleményük. Tehát nem függetlenek.
De az, hogy üzemi szinten hazudnak, szerecsent mosdatnak, és baromira nem tárgylagosak - nos az nem elfogadható.
S igen: Újságírás csak egyféle létezik. De ehhez a szinthez nem nőttek fel.

Amellett, hogy a helyesírás sem az erősségük.
Hozzá kell tenni, hogy a pótlék ugyanolyan, a jelek szerint 4 általános szintjén lévő bunkó, mert a helyesírás nyomokban sem egy nekik.
Sajnos az újabb eresztés sem jobb.
Ebből kifolyólag - mert Vektoréknál csak ez számít - az index(esek által) fel nem fogott, de Vektorék számára áldásos tevékenysége kapcsán ismét meglesz a 2/3-ad, vagy inkább a 4/5-öd.
Ugyanis az index lódításokkal teli hírcunamija és hülye momentum, karigeri, meg eLMeBeTegeQ támogatósdijai voltak a legnagyobb mozgosító erők a fidesz szavazótáborában.

...
Az utóbbi időszakban volt két, elveit tekintve alapvetően jó tematikus cikksorozatuk:
1) a megyéről-megyére körbejárós
2) a 177 olimpiai aranyas
Mind a kettő hemzseg a helyesírási hibákon túl a szakmai baromságoktól. S amikor írok neki, hogy srácok, ezt elrontottátok, akkor ritkább esetben javították, ám inkább csak flegma választ adtak. Vagy még csak azt sem.
Éppen ezért ezek nem újságírók, ezek megélhetési tevékenykedők voltak egytől-egyig.

s 2020.09.03. 12:12:08

@gigabursch: Akkor olvass origót. Vagy az orbán beszédeit. Ha mond egyáltalán valamit az a fasz. Mert most eléggé eltűnt a srác.

gigabursch 2020.09.03. 16:50:11

@s:
Nem is vártam érdemi választ.
S ez be is bizonyosodott.

De legalább kaptam elterelő javaslatként egy még nagyobb sz@rt.
Szóval: mitől volt hiteles, független, minőségi, stb az index? Ja, hogy semmitől.
Akkor ne játsszon politikai kurvaként erkölcsi szűzet.
Mert a vak is látta, hogy a fenti három elvárásból egyet sem tudott teljesíteni.

s 2020.09.04. 10:16:09

"mitől volt hiteles, független, minőségi, stb az index?"

Mindig lehet jobb egy újság. Sosem elég jó. A magyarországi kínálatból voltak a legjobbak.
Milyen másik fórumon lehetett információt szerezni annyi ügyről, mint ott? Ahol nem fordult elő, hogy nem az eseményről származó képekkel próbálták manipulálni az olvasót. Ahol nem kényszerültek helyreigazítások tömegeire. Ahol beszámoltak mindenki viselt dolgairól. Ahol nem ült a szerkesztőség nyakán egy politikai tiszt.
Most marad a tömegeknek az irányított kábítás. A legtöbben észre sem fogják venni, azt hiszik majd, hogy az a valóság, amit propagandaként olvasnak. Legyen.
Már többször bebizonyosodott, hogy ez a fajta rendszer működésképtelen. Legfeljebb bebizonyosodik még egyszer.

gigabursch 2020.09.04. 18:33:29

@s:
Tehát akkor nem volt minőségi, legfeljebb csak próbált annak látszani.
Hiteles és független meg egyáltalán nem volt.
12 egy tucat.

s 2020.09.05. 00:17:46

@gigabursch: "Tehát akkor nem volt minőségi, legfeljebb csak próbált annak látszani."

Minőségi, jó újság volt. Az itteniek közül a legjobb. Kit akarsz meggyőzni? Mert engemet nem tudsz. Mást gondolok erről. Talán magadat győzködöd? Ennyire nem hiszel abban, amit mások a szádba rágtak? Vegyél pótórákat az esti habony szemináriumon. Ott gondoskodnak a magad fajta elszánt nethuszárokról. Kérdezz bátran. Még az is lehet, hogy a kósa besegít, vagy a rezsiszilárd. Bár azt még neked sem kívánom.

IPetya 2020.11.07. 18:13:30

@birkamenet: Ha valaki egy kicsit megpiszkálja a Fidesz szavazótáborát, akkor érdekes eredményre juthat. A Fidesz eredeti szavazótábora összezsugorodott. Átvették a helyüket a kereszténydemokraták. Nem csak a KDNP, hanem a Kisgazdák és az MDF támogatói! A miniszterek között alig van Fideszes! Van még egy szinte ismeretlen tény, bár a közlöny nyilvános 1982/6. törvényerejű rendelet, az IMF-hez való csatlakozással indult a rendszerváltás. Akik tudtak róla alaposan kihasználták a helyzetet!
süti beállítások módosítása