38 éve 1983 június 18-án a Challenger űrsikló STS-7 küldetése volt az első alkalom, hogy az Űrsikló öt fős legénységgel repült, és egyúttal először repült amerikai nő - Sally Ride az űrbe. De amikor a NASA felkészült Sally első űrrepülésére, felmerült a kérdés, hogy mi kerüljön a személyes készletébe. A mérnökök ugyanis tudni akarták, hogy hány tamponra lesz szüksége az egy héten át tartó küldetéshez. 

A NASA fiatal női űrhajósai mára teljesen elfogadott tagjai az űrrepüléseknek, de ez nem volt mindig így.

...100 darab elég lesz?  - kérdezték Sallytől. A mérnökök elmagyarázták neki, hogy csak biztonságban akarják tudni, amire Sally mosolyogva közölte, hogy gond nélkül felére tudják vágni ezt a számot.

Sally Ride a STS-7 Challenger fedélzetén. Fotó: NASA

 Először 1978-ban engedtek be nőket az űrhajós testületbe, de a NASA sokáig nem tudott mit kezdeni velük. Manapság persze már vicces a tamponokkal és az űr smink készletekkel kapcsolatos aggályok, de akkoriban még nem voltak gyakorlati ismeretek birtokában. 

 Az amerikai emberes űrrepülések 1959-ben 32 katonai berepülő tesztpilóta kiválasztásával vették kezdetét, akik átestek a legszigorúbb fizikai teszteken, amelyeket valaha is kidolgoztak az új-mexikói Albuquerque-i Lovelace klinikán. A férfiakat kívülről és belülről is minden lehetségesnek módon megvizsgálták. A 32 fő közül hét átment hasonlóan szigorú pszichológiai szűrésen, és ők lettek a NASA első űrhajósai. 

Jerrie Cobb egy Merkúr űrhajóval.  Fotó: NASA

 A következő évben a klinika alapítója, Dr. Randy Lovelace és a légierő dandártábornoka, Donald Flickinger meghívta Geraldine „Jerrie” Cobb pilótát, hogy végezze el ugyanezen tesztet. A férfiak kíváncsian várták, hogy állnak majd helyt a nők. Átlagosan a nők kisebbek, könnyebbek és kevesebb erőforrást fogyasztanak, mint a férfiak, így potenciálisan jobban megfeleltek a hatvanas évek szűk űrhajóihoz. Cobb átment a teszteken, és 1961 nyarának végéig további 18 női pilóta ugyanolyan szigorú tesztnek vetette alá magát, mint a Merkúr űrhajósai. Az egyetlen különbség a nőgyógyászati ​​vizsgálat hozzáadása volt.

  Végül tizenhárom nő teljesítette a követelményeket, ezzel is bizonyítva, hogy ugyanolyan készen állnak az űrrepülésre, mint bármelyik Merkúr űrhajós. Valójában magasabb is volt a sikerük aránya, mint a férfiaknál; a 32 férfi jelölt közül csak 18 teljesítette a fizikai tesztet, ami 56 százalékos sikerarány, szemben a nők 68 százalékával.

 Jerrie Cobb, az Ohio-i Lewis Kutatóközpontban a MASTIF teszt során. Ez a teszt egy kontrollálatlanul forgó űrhajó stabilizálás, és irányítás alá vonását szimulálta.

De ennek ellenére is, volt némi kérdés a nők űrrepülési alkalmasságáról. A rövid életű női program megszüntetése után közzétett 1964-es jelentésben felvetődött a kérdés, hogy a menstruációs ciklus befolyásolja-e a nők űrben való munkáját.  A kutatók kifejezetten az ember és a bonyolult gép összehangolásának bonyodalmaira hívták fel a figyelmet.  Azt mondták, hogy a nehézségek komolyak, és nyilvánvaló, hogy mindkettőnek egyszerre kell készen állnia. A következtetésük szerint: a menstruáló vagy hormonális nő egyszerűen nem lenne képes kezelni önmagát az űrrepülés kihívásokkal teli környezetében.

 De valószínűleg nem lesz probléma - zárta le a jelentés -, mert „kétségesnek tűnik, hogy a nők a közeljövőben igényt jelentenének az űrutazásra.  Ezenkívül az 1960-as évek közepén a NASA vezetése sem volt nyitott a nők iránt. Az űrhajósokkal szemben támasztott követelmények előírták, hogy katonai kísérleti pilóták legyenek, és ez gyakorlatilag kizárta a nőket.

Liz Carpenter, aki Lyndon Johnson alelnök ügyvezető asszisztense volt levelet írt a NASA adminisztrátorának, James E. Webbnek, megkérdőjelezve ezeket a követelményeket, de Johnson nem küldte el a levelet, hanem átlósan átírta: "Ezt most fejezzük be!"

A média a nőket gyakran alkalmatlan jelöltként ábrázolta gyengeségük és érzelmességük miatt. A The Dallas Times Herald tudományos írója odáig ment, hogy felszólította Johnson alelnököt, hogy engedje meg a nőknek, hogy "nadrágot viseljenek, de kérjük, ne engedjék őket az űrbe".  Erre igen hamar csattanós választ adott a Szovjetunió.

 Amikor Valentina Tereshkova szovjet űrhajós 1963. június 16-án az első nő lett az űrben, erre reagálva Clare Boothe Luce a Life-ban publikált egy cikket, amelyben kritizálta a NASA-t és az amerikai döntéshozókat. Egyúttal mind először hozta nyilvánosságra mind a tizenhárom nő nevét.

 Az űrhajós követelményekre vonatkozó szabályok az Apollo utáni korszakban azonban megváltoztak.  Az ügynökség két kategóriába kezdte sorolni űrhajósait: pilótákra és missziós szakemberekre, amivel szélesebb körében is megnyitotta az jelentkezők előtt az ajtót. Az 1978-as űrhajós osztály 35 új tagja közül már három afroamerikai férfi, egy ázsiai-amerikai férfi, hat pedig nő volt.

Vér az űrben

 A női űrhajósok űrrepülésre való kiképzésével a NASA-nak választ kellett találnia, hogy mi történne, ha a menstruációs ciklust élne át a női szervezet a mikrogravitációban.

 Az 1970-es évekre a NASA tisztában volt azzal, hogy a szív- és érrendszerre nagy hatással van az űrrepülés. Mivel az emberek a Föld gravitációjában fejlődtek ki, testünk alkalmazkodott a gravitációhoz, annak ellenében képes vért pumpálni az alsó végtagoktól a mellkasig. De amikor nincs gravitációs ellenállás, a rendszer mintegy „lustává” válik. A szívnek nem kell olyan keményen dolgozni, és a vér és a folyadék összegyűlik a felsőtestben és a fejben, így alakul ki az űrhajósokra jellemző duzzadt arc / csirkecomb megjelenés.

 
Peggy Whitson parancsnok a Földön éa a súlytalanságban. Forrás: Gagarin Űrhajós Oktatóközpont

 Ennek tudatában a mérnökök és az orvosok nem voltak biztosak abban, hogy valami hasonló történhet-e egy menstruáló nővel az űrben. Ha a testben a vér összegyűlik a törzsben és a fejben, lebeghet-e a menstruációs vér felfelé és összegyűlhet-e a hasban? A menstruáció retrográd folyamata valódi gondot okozhat, mert a következmények jelentősek lehetnek.  Legrosszabb esetben ez  hashártyagyulladást, a hasfalat és a has belsejében található szerv gyulladását okozhatja. Kezelés nélkül a peritonitis életveszélyes állapot lehet. Senki sem akart nőt küldeni az űrbe csak azért, hogy meghaljon a test egy természetes ciklusa miatt.

 De van egy nagyon nagy különbség a vérkeringés és a menstruáció között (hogy egyértelmű legyen, igazából nagyon sok különbség van): az előbbit egy folyamatosan működő artériák és vénák hálózata vezérli, míg az utóbbiakat a hormonok. A menstruációs vér áramlását nem a vér keringése irányítja. Tehát míg a férfi mérnökök aggódtak a retrográd vérzés miatt, a női űrhajósok egyáltalán nem, arra számítottak, hogy az űrben egy periódus megegyezik majd a Földivel. A probléma az volt, hogy nem volt mód a nők igazának bizonyítására.  Valakinek az űrben kell menstruálni, hogy lezárja a kérdést.

Vérezni vagy nem vérezni

  Nem világos, hogy ki volt az első nő, aki menstruált az űrben, de valaki átesett rajta, és a tapasztalata pontosan azt bizonyította, amit a női űrhajósok vártak: egy periódus ugyanolyan az űrben, mint a Földön.
A NASA első női asztronautái: Shannon Lucid, Rhea Seddon, Kathy Sullivan, Judy Resnik, Anna Fisher és Sally Ride. Fotó: NASA

 A kihívás ezután a NASA számára az lett, hogy foglalkozzon menstruáló asztronautáival. Nincs két nő, akiknek pontosan egyforma a menstruációjuk, vagy ugyanazon preferenciáik lennének, ezért az ügynökségnek rendelkeznie kellett arról, hogy a nők megfelelő számú bevált, és preferált termékeit tartsák készenlétben a fedélzeten, legyenek azok betétek vagy tamponok.  

 Van azonban egy másik lehetőség a női űrhajósok számára, és ennek egyáltalán nincsenek időszakai.  Megfelelően orvosilag kiváltott amenorrhea-val el lehet elnyomni a menstruációt amit egyes fogamzásgátló módszerek is használnak.  A kombinált orális fogamzásgátló tablettát naponta kell bevenni. 21 napig a tabletták olyan hatóanyagot tartalmaznak, amely elnyomja az ovulációt és elvékonyítja a méh nyálkahártyáját. A negyedik hét a placebo tabletta hét napja, amely lehetővé teszi a test számára, hogy elvonásos vérzésen menjen át, amely eltér a menstruációtól. Az aktív tabletta egy teljes hónapig vagy több hónapon át történő bevétele teljesen leállítja a vérzést.

 Egy másik lehetőség egy hormonális intrauterin eszköz (IUD), amely ugyanazt az eredményt éri el alacsony dózisú hormonok lokalizált felszabadításával. Bizonyos esetekben, például az űrrepülésekkor, ez akár jobb megoldás is lehet. Az IUD nemcsak a tabletta hiányának és a menstruáció elnyomásának kockázatát csökkenti, hanem kicsi és a test belsejében hat. Egy űrhajós évekig tartózkodhat az űrben - akár egy hosszú Mars-küldetés során, és nem kell gondolkodnia a menstruáción. És folytathatja a természetes ciklust, amint az IUD-t eltávolítják.

Még a közeljövőben is vannak előnyei annak, hogy az űrhajósok elnyomják a menstruációt. A Nemzetközi Űrállomás amerikai szegmensében található WC-k alkalmasak a vizeletből történő víz újrahasznosítására, de nem a menstruációs vér kezelésére szolgálnak, ezért a vérzés minimalizálása több visszanyert vizet jelent a fedélzeten. Van további gyakorlati oldala is, hiszen korlátozottak higiéniai termékek, és tiszta ruhák az űrben. Ha nem kell betétet vagy tampont cserélnie, az utazást kényelmesebbé válhat.

 Nemcsak a nők nem halnak meg abban, hogy periódusuk van az űrben, de ugyanolyan joguk van ahhoz, hogy saját maguk dönthessenek reproduktív egészségükről.

Forrás: Wikipedia, Popular Science, NASA