Oroszország 2025-től várhatóan kilép a Nemzetközi Űrállomás együttműködéséből.

Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes TV interjújában elmondta, hogy az állomás orosz szegmenseinek élettartama már rég lejárt, a jelenlegi állapota is sok kívánnivalót hagy maga után. A közelmúltban egyre több műszaki meghibásodásról érkezett hír. A biztonság érdekében műszaki ellenőrzést kell végezni az állomáson, és figyelmeztetni kell a partnereinket, hogy 2025-től nem hosszabítjuk meg a Nemzetközi Űrállomásban való részvételünket.

Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes Fotó: tass.com

Nem lehet azonban nem észre venni, hogy Boriszov ezen nyilatkozata, éppen az új amerikai szankciók bevezetését követően kerül a nyilvánosság elé. 

Persze az is igaz, hogy az orosz modulok már több mint húsz évesek, és az utóbbi időben sorozatos meghibásodásokat is elszenvedtek, aminek eredményeként a kozmonauták munkaidejük 25 százalékát a felmerült hibák javítására fordították. De ennek ellenére egészen mostanáig az szegmenseket építő, RKK Energia vezetése, és szakemberei szerint is a meghibásodások ellenére az állomás biztonságosan üzemeltethető akár 2030-ig. Hasonlóan nyilatkoztak a Roszkoszmosz vezető tisztségviselői, akik szerint sincs akadálya 2025 utáni üzemeltetésnek. 

 Az április 12-én tartott kormányülésen, aminek a témája az orosz űrszektor volt, napirendi téma volt a Nemzetközi Űrállomás szerepvállalása, és az orosz modulok állapota, de ekkor még Putyin elnök a nemzetközi programok fejlesztéséről, és a külföldi partnerekkel való együttműködésről beszélt. 

Még április elején alá is írták az Egyesült Államokkal a világűr békés célú feltárása és felhasználására vonatkozó együttműködési megállapodás 2030. december 31-ig történő meghosszabbítását. 

 Korábban Vlagyimir Szolovjev repülési igazgató már figyelmeztetett, hogy az ISS orosz szegmensének technikai problémái miatt idővel mindenképpen új állomást kell létrehozni. A technológiai meghibásodások mellett repedések is megjelentek a Zvezda modulon aminek következtében szivárog az állomás levegője. Több javítás során lezárták ugyan, de egy kicsit továbbra is szivárog a modul.

esvxbkqxeaqfsfd.jpegVlagyimir Szolovjov ISS repülési irányító Fotó: РОССИЯ 24

2025 utánra Szolovjev több elem lavinaszerű meghibásodását jósolta. 

 Szolovjev már októberben bemutatta az új orosz orbitális állomás terveit. Az elképzelések szerint legalább öt modulból állna a többfunkciós állomás ami alkalmas lenne űrhajók összeszereléséhez, indításához, fogadásához és szervizeléséhez, valamint egy kereskedelmi forgalomban négy turista elhelyezésére is.

Az állomást nyílt architektúrával és korlátlan élettartammal tervezik. A fejlesztést az Energia Rakéta és Űrvállalat végzi.

 A Nemzetközi Űrállomást 15 partner ország üzemelteti, de érdemben az 5 fő ország az USA, Oroszország, Kanada, Japán és az Európai Űrügynökség finanszírozza. 

 Az állomás építése 1998-ban kezdődött, az első állandó expedíció 2000-ben kezdte meg működését.

A teljes építési és üzemeltetési költségét 2016 végén 121,6 milliárd dollárra becsülték. 

 Oroszország a teljes összeg kevesebb mint tíz százalékát fizette, de a nemzetközi megállapodások alapján erőforrásainak körülbelül egy harmadához juthatott.

Az állomás fenntartásának éves költsége évi öt milliárd dollár. Ebből évente 3 milliárdot tesz bele a NASA, a fennmaradó összeget a projekt többi résztvevője osztja fel.

Kezdetben az állomás üzemeltetését 2015-ig tervezték, majd kétszer meghosszabbították működési időszakát: 2020-ig és 2024-ig.

 Azzal, hogy Oroszország 2025-el befejezi az ISS-ben való együttműködést, elég nehéz helyzetbe kerülhet az orosz űrkutatás, mert ugyan vannak tervek egy önálló állomás építésére, de forrásokat még nem különítettek el erre, és látva a jelenlegi fejlesztési-építési képességeiket, ha már ma nekiállnának sem valószínű, hogy 2025-re elkészülnének vele. 

 Mindeközben az USA sokkal kényelmesebb pozícióban, több opcióból is válogathat. Maradhat az állomás, és pótolják az Orosz modult, vagy tovább ösztönzik partnereiket, akik már 2025-re is készen állhatnak az első kereskedelmi állomásokkal.

 

Forrás: ria.ru, tass.com