1961. május 5-én Alan Shepard lett az első amerikai ember az űrben. Három hónappal korábban azonban a NASA már sikeresen felküldött egy amerikait aki a „65-ös számot” viselte. Ez a misszió pedig nagyban hozzájárult Shephard sikeres repüléséhez.

Ham az Asztrocsimpánz Fotó: NASA

 A 65. szám egy hím csimpánzhoz tartozott aki 1957-ben született a nyugat-afrikai Francia Kamerunban. Miután helyi vadászok befogták, egy floridai telepre került, 1959-ben pedig eladták az amerikai légierőnek, akik az új-mexikói Holloman légierő bázisára küldték kiképzésre. Gondozói a "Ham" becenevet adták neki Holoman Aerospace Medical Center után, (a ham az angolban sonkát jelent), a 65. szám pedig az űrprogramra kiválasztott 40 csimpánz egyike volt. 

 Az amerikaiak és a szovjetek számos állatot, kutyát, majmot, egereket, nyulat, sőt muslincákat is az űrbe küldtek már, de a tesztalanyok mindvégig csupán utasok voltak, a repülések során. Az 50-es években a NASA az emberes küldetések előtt, teszteket akart végezni, hogy kiderüljön, képes-e egy űrhajós motoros feladatokat végrehajtani az űrben. 

Ham a gondozóival Fotó: NASA

 A majmok kellően intelligens, engedelmes, tanítható, és nem utolsó sorban ideális méretűnek bizonyultak ahhoz, hogy az emberi motoros feladatok elvégzését tanulmányozhassák rajtuk. Ezért esett a választás a csimpánzokra. Egy adott fizikai ingerre 0,7 másodperc volt az átlagos válasz-idejük, az ember 0,5 átlagával szemben. Az emberrel megegyező belső szervek és azok elhelyezkedése ideálisnak bizonyult az orvosi kutatásokhoz is. 

Ham a kiképzés alatt Fotó: NASA

  A Redstone rakétán indított misszió során a csimpánznak a különböző felgyulladó lámpákra a megfelelő karokat kellett meghúzni bizonyítandó, hogy a súlytalanságban is képes a tudatos feladat végrehajtásra. 

 A csimpánzok betanításakor ha öt másodpercen belül helyesen reagáltak, banán pellettel jutalmazták, ha nem, enyhe áramütést kaptak a talpukon. Az állatokat szimulált g-erőknek és mikrogravitációnak is kitették, hogy felkészítsék őket az űrrepülésre.

A tesztek folyamán a leendő űrutazók majmokat előbb 18-ra, majd később hatra - négy nőstényre és két hímre szűkítették. 1961. január 2-án a hat állatot Hollomanból a floridai Canaveral vitték, és két csoportra osztották őket. Ennek célja az volt, hogy elkerüljék az esetleges mind a hat csimpánzra kiterjedő megbetegedést. A tervezett január 31-i indulási napot megelőzően még mind a hat döntős versenyben volt az első űrhajós címért. Végül az indítás előtti nap utolsó vizsgálatán, a különösen mohón és jókedvűen viselkedő Ham-re esett a választás, és egy nőstényt választottak tartaléknak. 

 Ham űrutazása az 5. számú Mercury űrhajón, egy Redstone 2 hordozó rakétán vette kezdetét. Egy hevederbe szorítva olyan nyomás alatt lévő kapszula belsejében, mint az alatta lévő. Ez a dupla „kanapéfülke”, lehetővé tette, hogy lélegezzen, ha az űrhajó kabinja elvesztené a nyomását. A kapszulák alumíniumból és üvegszálból készültek, és a McDonnell Aircraft Corp. készítette.

 A repülés során Ham súlytalanságra és gyorsulásra adott reakcióját a karhúzási feladatok végrehajtásával tesztelték. A NASA Történeti Irodája által közzétett "Brief History of Animals in Space" szerint a repülés nem alakult teljesen a tervek szerint. 

A híres kézfogás a történelmi repülés után. Fotó: NASA

Technikai problémák miatt az űrhajó nagyobb magasságot, és sebességet ért el ami veszélyeztette a küldetést. Összesen 6,6 perc súlytalanságot élt át a 16,5 perces repülés során.

 Ham űrkapszulája. Fotó: NASA

Ezen kívül a légnyomást is részlegesen elvesztette a kabin, de a katasztrófát sikerült elkerülni a Ham-et körülvevő nyomás alatt lévő kapszulának köszönhetően. Végül az eredetileg várt helytől hatvan kilométerre csapódott az óceánba. A légnyomás vesztést okozó hibás szelep a vizet is elkezdte beengedni a kabinba, és ha a mentőhelikopter nem érkezett volna időben, Ham akár meg is fulladhatott volna.

 A nehézségek ellenére Ham nyugodtnak és jókedvűnek tűnt a visszatérése után. Kezet fogott a mentőhajó parancsnokával és másokkal, és készségesen elfogadott egy almát. Csak később lett ideges, amikor szembesült a sajtósokkal.

Ham a repülés után elfogadott egy almát Fotó: Amerikai Nemzeti Archívum

 Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy Ham kissé fáradt és dehidratált, de egyébként rendben volt. Az elvégzett feladatok eredményei azt mutatták, hogy reakció-ideje csak kissé lassult, ami bizonyította, hogy az űrhajósok hatékonyan tudnak majd feladatokat végrehajtani az űrben.

Redstone hordozórakéta Ham-el a fedélzeten Fotó: NASA

Ham repülése az MR-2-vel jelentős teljesítmény volt az amerikai emberes űrrepülés felé. A munkacsoport most már tudta, hogy még meghibásodások esetén is ésszerűen reménykedhetnek abban, hogy sikeresen véghezvihető az emberes küldetés. Ham túlélése, főleg a korábbi sikertelen missziókat  követően tovább növelte az űrhajósok és a mérnökök bizalmát, az űrkutatási versenyben.

Ham azonnali híres lett, számos cikkben, és magazinok címlapján jelent meg, és a televízióban is sokszor szerepelt, még dokumentum-film is készültek róla. 1980-ig a washingtoni Smithsonian Nemzeti Állatkertben élt, majd áthelyezték az észak-karolinai állat parkba. Amikor 1983-ban meghalt, Ham csontváza a Fegyveres Erők Patológiai Intézetébe került további vizsgálat céljából. Maradványait végül a Nemzetközi Űr Hírességek Csarnokában temették el, Alamogordóban, Új-Mexikóban.

Ham 1972-ben az állatkertben Fotó: Smithsonian Institution Archives

Forrás: NASA, zoohistories.com