Joe Biden 1,5 milliárd dollárral 24,7 milliárdra emelné a NASA költségvetését.

Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése után több mint két hónappal mutatta be költségvetési javaslatát, amiből következtethetünk annak prioritásaira. Az előzetes számok alapján a NASA bizakodó, de így is bőven maradnak még kérdőjelek a finanszírozásban.

Joe Biden amerikai elnök Fotó: Evan Vucci AP

Az adminisztráció április 9-én mutatta be az úgynevezett "skinny" költségvetést a 2022-es pénzügyi évre, ami október 1-jén kezdődik.

Biden, a NASA költségvetésére 24,7 milliárd dollárt igényel, ami 1,5 milliárd dolláros növekedést jelent 2021-hez képest. Érdemes megemlíteni, hogy látszólag jelentős emelésről van szó, egy nemrég kiadott NASA vizsgálati jelentés szerint, csak a pandémia körülbelül 3 milliárd dolláros költség növekedést eredményez az ügynökség futó projektekjeiben. 

Steve Jurczyk, a NASA megbízott vezetője üdvözölte a javaslatot. 

Ez a 24,7 milliárd dolláros keret bizonyítja a Biden adminisztráció elkötelezettségét a NASA és partnerei iránt, akik a nehéz körülmények ellenére is keményen dolgoztak az elmúlt években és soha nem látott sikereket értek el.
Steve Jurczyk - Fotó: NASA

 

"Tudjuk, hogy ez a finanszírozási növekedés egy válságos időszakban valósul meg, és mindent megteszünk, hogy a NASA-ba fektetett adó-dollár felelősen kerüljön elköltésre " - mondta Jurczyk. 

"Ez egy befektetés a jövőnkbe, és egyúttal az ügynöksébe vetett bizalmat is jól mutatja."

A költségvetést felvázoló 55 oldalas dokumentumból kiderült, hogy a kért 24,7 milliárdból 6,9 milliárd dollárt javasol az Artemis programra, ami 325 millió dollárral több, mint amennyit a kongresszus ebben az évben jóváhagyott.

 Donald Trump elnök irányítása alatt a NASA azon dolgozott, hogy 2024-ig visszatérjen a Holdra, amelyet széles körben támogatott, de némileg túlságosan ambiciózus ütem-tervnek tartottak. Az Artemis folytatódik ugyan, de még nem jelentették be hivatalosan, hogy lesz a program ütem-terve.

 A legfontosabb kérdés, hogy az ügynökségnek elegendő forrása lesz-e egy kereskedelemi tervezésben és építésben megvalósuló, emberi leszálló rendszer megrendeléséhez, ami az űrhajósokat a Hold pályájáról a felszínre szállítaná. Tavaly a Trump-adminisztráció 3 milliárd dollárt kért erre, de csak 850 millió dollárt kapott, így még ha a teljes költségvetési emelés összege is a leszálló rendszerre menne, a NASA-nak továbbra is kihívásokkal kell szembenézni a küldetés ezen szegmensével.

Ez a finanszírozás támogatja a fenntartható, hosszútávú emberi kutatások képességeinek fejlesztését a Földön túl, egészen a Marsig - olvasható a dokumentumban.

A Nemzetközi Űrállomás külön fejezet a dokumentumban, ami 2022-re több mint 3 milliárd dolláros finanszírozást biztosít az állomásnak. 

Biden elnökségi kampányának kiemelt témája volt az éghajlatváltozás kezelése, ami megjelenik a költségvetésben is, 14 milliárd dolláros növekedés előirányozva az éghajlat válság kezelésére.

A dokumentum 2,3 milliárd dollárt javasol az NASA föld-tudományi programjai számára, amelyek a megfogalmazás szerint "elindítja a Föld-megfigyelő műholdak következő generációját a sürgős éghajlat-tudományi kérdések tanulmányozására."

A "skinny" költségvetés nem tartalmaz pontos számokat az egyes "kisebb" projektekhez, de kifejezetten megemlíti pénz-eszközök elkülönítését a NASA Mars minta-visszahozási missziójára, a Perseverance rover folytatásaként. 

Név szerint is említésre kerül a Nancy Grace Roman űrtávcső, a NASA következő kiemelt obszervatóriuma. A Roman űrtávcső, korábbi nevén WFIRST, ami gyakori célpontja volt a Trump-kormány által kért költségvetés-csökkentének, bár a kongresszus ettől függetlenül megbízhatóan finanszírozta.

A most bemutatott számoktól függetlenül a kongresszus dönthet úgy, hogy elfogadja a Biden-kormány prioritásait, vagy sem; a törvényhozói ág kizárólagos beleszólással rendelkezik a szövetségi kormány pénzének felosztására, és számítani lehet rá, hogy ezúttal is politikai harcmező színhelye lesz, amiből a NASA sem maradhat ki.

A folyamat során a kormány célja, hogy szeptember 30-ig, a jelenlegi finanszírozás lejártával véglegesítse a jövő évi költségvetést.

 

Forrás : nasa.gov; space.com; spacenews.com