Napi érdekes - 374

2021. március 07. JTom

1903_szentpetervari_szaniteraruhaz_cr.jpg

1903. Szentpétervári szaniteráruház

1878_billy_the_kid_playing_croquet.jpg

1878. Billy, a kölyök krokettet játszik. A régóta ismert fotón csak nemrégiben vette észre valaki hogy a híres vadnyugati pisztolyhős, Billy is látható (a ház bal oldalánál cilinderben). A felfedezés dollármilliókat hozhat, hiszen az eddig egyetlen fotó, amin az igen ifjan megölt, törvényen kívüli marhatolvaj szerepel, 2,3 millió dolláros áron kelt el 2011-ben

1891_native_american_parents_camping_outside_indian_boarding_schools_where_their_children_were_possibly_taken_by_force_pine_ridge_south_dakota.jpg

1891. Amerikai őslakos indiánok vertek tábort egy internátus közelében (Pine Ridge, South Dakota), ahová gyermekeiket erőszakkal hurcolta a kormányzat

Az Egyesült Államokban és Kanadában is bevett gyakorlat volt az őslakos gyerekek átnevelési kísérlete. Az oktatás címszó alatt összegyűjtött gyerekeket a nyugati kultúrára és vallásra nevelték, de teljesen elfogadott volt az is, ha meghalt a tanuló. Némely intézményben a halandóság mértéke megdöbbentő volt, elérhette a húsz százalékot is. A gyerekek olyan betegségekkel találkoztak, amikkel korábban nem, mint a himlő vagy a tuberkulózis, de igen gyakori volt az öngyilkosság is. Egy 1899-es phoenixi, 1200 fős indián iskolában egy 10 napos (!) járványos periódus alatt 325 himlőesetet és 9 halált jelentettek.

 

1899_kings_cross_london.jpg

1899. Kings Cross, London

1900_korul_chinese_gold_miners_with_presbyterian_missionary_alexander_don_at_kyeburn_diggings_in_otago_new_zealand.png

1900 körül. Kínai aranybányászok egy keresztény misszionáriussal Új-Zélandon

1912_body_recovery_operation_after_the_sinking_of_the_titanic.jpg

1912. Holttest kiemelése az óceánból a Titanic elsüllyedésének közelében

1919_greek_boys_stand_by_the_bones_of_fallen_soldiers_from_the_1915_gallipoli_campaign_they_have_collected_anzac_cove_cr.jpg

1919. Görög fiúk a gallipoli csata helyszínén összegyűjtött csontmaradványokkal

1921_japanese_nurses_with_polish_orphans_who_were_rescued_from_siberia_during_the_allied_intervention_in_the_russian_civil_war.jpg

1921. Japán nővérek lengyel árvákkal, akiket az orosz polgárháborúban, Japán szibériai intervenciója során fogságból szabadítottak ki

1938_san_quentin_gas_chamber_built_by_eaton_metal_products_denver.jpg

1938. San Quentin állami börtönbe szánt gázkamra, amit a denveri Eaton Metal Products gyártott. A gázkamrában 196 embert végeztek ki 2019-es leszereléséig. Kaliforniában 2006 óta nem végeztek ki elítéltet, de már egy évtizeddel korábban is csak méreginjekcióval hajtották végre a halálos ítéleteket, utoljára 1995-ben került a gázkamrába halálraítélt

1940_az_ot_eves_alain_delon_az_edesanyjaval.jpg

1940. Az ötéves Alain Delon az édesanyjával

1941_german_artillery_firing_battle_of_greece.jpg

1941. Német tüzérségi állás Görögországban

1943_grave_of_american_pilot_buried_by_japanese_troops_the_sign_reads_sleeping_here_a_brave_air-hero_who_lost_youth_and_happiness_for_his_mother_land_nippon_army_kiska_alaska.jpg

1943. Japánok által eltemetett amerikai pilóta sírja az alaszkai Kiskában. A felirat angolul "Sleeping here, a brave air-hero who lost youth and happiness for his Mother land. Nippon Army." mi szerint: "Itt nyugszik egy bátor légi hős, aki fiatalságát és boldogságát vesztette el hazájáért. A Japán Hadsereg."

Az Alaszka közelében fekvő Aleut-szigeteket 1942 nyarán támadták meg a Japánok, és két (korábban az amerikaiak által erőszakkal kiürített szigetet) foglaltak el, Attut és Kiskát, amiket egy évvel később szereztek vissza a csaknem hússzoros túlerőben támadó amerikaiak.

 

1956_korul_latinovits_zoltan_neveloapja_dr_frenreisz_istvan_foorvos_es_feltestverei_bujtor_istvan_frenreisz_istvan_es_frenreisz_karoly_tarsasagaban.jpg

1956 körül. Latinovits Zoltán (j) és féltestvérei, Bujtor István (szül. Frenreisz István, b1) és Frenreisz Károly (b3) és nevelőapja dr. Frenreisz István főorvos (b2) társaságában

1965_tug_o_war_event_at_the_brodick_highland_games_scotland.jpg

1965. Kötélhúzás versenyszám a Brodick felföldi játékokon, Skócia

1983_iggy_pop_turnestabjanak_tagjai_koztuk_egy_holgy_cipelik_a_felszerelest_egy_sydney-i_koncert_elott.jpg

1983. Iggy Pop turnéstábjának tagjai (köztük egy hölgy) cipelik a felszerelést egy sydney-i koncert előtt

1984_parkolas_a_domogyedovo_repuloter_elott.jpeg

1984. Parkolás a domogyedovói repülőtér előtt, Moszkva, Szovjetunió

1990_terminator_2_kocsmajelenet.jpeg

1990. A Terminator 2 című film híres kocsmajelenetének felvétele

1999_pipeline_explosion_bellingham_usa.jpg

1999. Üzemanyagvezeték ég az amerikai Bellinghamben. A lakott terület közvetlen közelében haladó, nagy átmérőjű csővezeték megrepedésekor egymillió liter folyadék ömlött ki, ami szinte azonnal berobbant. Csodával határos módon mindössze egy ember halt meg a balesetben

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr3416451930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2021.03.08. 12:16:03

@gintonic.azigazi: Miért, az amerikaiak és az oroszok nem?

bioLarzen 2021.03.08. 12:17:18

@ozur: Ha jól megnézed, látszik hogy az egyik Jorgosz, a másik meg Anasztopulosz ;)

Öngerjesztő Erg 2021.03.08. 12:22:09

@Bretschneider detektív: Basszusgitárosnak és zeneszerzőnek szerintem jó. Az énekléséről megoszlanak a vélemények, én bírom azt is. A szövegírói munkásságát borítsa balladai homály... :)

Treff Bubi 2021.03.08. 12:31:00

@MIG-31: törvényszéki parkok tényleg léteznek a bomlás fázisainak tanulmányozására:
en.wikipedia.org/wiki/Body_farm

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2021.03.08. 12:38:25

@MIG-31:
"A Dr. Csont egyik részében voltak egy olyan telepen, amin a hullák bomlási sebességét tanulmányozták. Mint egy tanüzem, csak nem francia krémeseket sütöttek, hanem különböző helyekre elhelyezett hullák bomlását tanulmányozták. Jó, tudom csak film, de lehet a valóságban is van ilyen."
Nem is egy:
en.wikipedia.org/wiki/Body_farm

_SpaceMan_ 2021.03.08. 13:04:04

Arnie valahogy nem úgy néz ki ezen a képen, mint a filmben :) Itt öregebb és szottyattabb is a bőre, felsőteste (persze szeretnék én majd így kinézni abban a korban) - vajon mivel utómunkázták?

68nyara 2021.03.08. 13:12:07

Sok függ az adott terület éghajlatától és az állítvilágtól, de igen 3 év alatt így lepucolódhatnak a csontok.

Grgabácsi 2021.03.08. 13:15:54

Az a St. Quentin börtön vajon ugyanaz, ahol 2003-ban a Metallica a St. Anger klipjét forgatta?

kárárámaispj 2021.03.08. 13:17:12

@Fotósképző: Ez nem a Delon. Inkább mit a modern talkingos szőke.

Örömhernyó 2021.03.08. 13:58:48

@jamboox: A Balkánon és Törökországban élnek ragadozók, varjak, hollók, sakálok, keselyűk, kóbor ebek, macskák, legyek is elég hamar elfogyasztják a szabadon fekvő teremeket.

wraith42 2021.03.08. 15:00:17

Az amerikai fotógyűjtők "Szent Grálja" egy kép Billy, a Kölyökről. Mindenki azt szeretné, hogy a bolhapiacon 1-2 dollárért vett képe sok milliót érjen. De ezek képek általában teljesen dokumentálatlanok. Ezért már eleve a kép készítésének helye, ideje és a szereplők is csak közvetett módon megállapíthatók, ha egyáltalán. Nagy bizonyossággal kb. annyi lehet megállapítani, hogy esetleg rajta lehet a képen (nem mond ellent ennek semmi ismert dolog). A fenti képen is egyébként pl a helyszínt úgy állapították meg, hogy ott áll egy épület, aminek ugyan az ajtó meg ablakkiosztása, meg a teteje más, de a mérete pont megegyezik a képen lévő épület algoritmus által becsült értékével! Az alig látható arcok pedig állítólag az arcfelismerő program szerint jó egyezést mutatnak. Erről annyit, hogy pl. az Arcanum acrkeresője ennél lényegesen jobb minőségű fotóknál is hoz 90+ % fölötti egyezést tök más emberekre (kb. bajuszos-bajuszos) A lényeg, hogy szerintem alapvetően fenntartással kezelendő, hogy Billy, a Kölyök lenen a képen :)

Gery87 2021.03.08. 15:05:21

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Ezek nem zárják ki egymást...a kínaiakat semmibe se vették, a jenkiket meg tisztelték..
A lefejezés meg lehet kivételesebb mint a korrekt tiszteletadás....a japánokra sok mindent lehet mondani de azt nem hogy barbárok lennének úgy összességében....az egész kultúrájuk a feljebbvaló és egymás tiszteletéről szól, már ha méltó rá ugye!

Gery87 2021.03.08. 15:06:13

@MIG-31:

A valóságban is van iylen bomlási vizsgálat...

lomposfarkas 2021.03.08. 15:14:06

"1956 körül. Latinovits Zoltán "
Apja Latinovits Oszkár földesúr volt, aki abban a remek korban élt, hogy megkóstolhatta a kommunizmusba áttérést. Egy akkortájt ott élő fiú visszaemlékezései alapján érdekes, bohém figura lehetett. A visszaemlékezés töredékes rálátást ad, hogy ívelt a "karrierje" a földesúrtól a zongoristán át a segédmunkásig.
forumindito.mindenkilapja.hu/html/22043123/render/kezdolap
Itt három faluval arrébb éltek a Latinovitsok, Katymár, Madaras környékén voltak a földjeik. A katymári nagy kastély a második nagy háború dúlásában és az azt követő években pusztult földig, ma nyoma sincs. Az Oszkár-féle kastély is megsemmisült az 50-es években, a téglákért lebontották. Az épület egy kis csoda lenne azon a vidéken, de Magyarország mindig is gazdag ország volt, minden értéket két kézzel szórtunk a szélbe.
A kastély nyomait felkeresve:
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=131476185&t=9025912

kárárámaispj 2021.03.08. 15:40:04

@fairlane: "A szeméylgépjárművek adják az éves fosszilis energiahordozó-felhasználás 30%-át."
Ez baromság. Honnan a jó istenből szedted? 1-2% max.

kárárámaispj 2021.03.08. 15:42:09

@wraith42: Na és az a "Én vagyok Billy a kölyök" póló ami rajta van, az smafu?

MIG-31 2021.03.08. 16:05:55

@fairlane: Mondjuk én a károsanyag kibocsájtásról írtam és nem a fosszilis energiahordozó felhasználásról.

De nem hiszem hogy a személygépjárművek adnák az éves fosszilis energiahordozó-felhasználás 30%-át. Most annyi időm nincs erre, hogy friss irodalomkutatást végezzek, de a korábbi emlékeim szerint ez nincs 30%, hanem sokkal kevesebb. Ugyanis amit írtál, az azt jelentené, hogy a Világon kibányászott összes kőolaj, földgáz és kőszén 30%-át a személyautók puffantanák el. A maradék 70% takarná be az épületek fűtését, az ipart úgy ahogy van, és akkor még a haszonjárművek hajtását, munkagépeket, repülőket, hajókat.

Alick 2021.03.08. 18:01:54

@Gery87: Japánnak erősen meritokratikus hagyományai vannak, így a teljesítményt és az integritást minden szinten tisztelik, a kudarcot pedig nehezen fogadják el. A vereség és a hadifogság jórészt olyan szégyen, ami nem érdemel túlélést - ebbe éppen úgy beletartozik az ellenséges foglyok lefejezése, mint a saját felelős vezetőik rituális öngyilkossága.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.03.08. 18:31:29

@soarvány: "Értem én, hogy a jelenlegi jenki doktrína szerint a japcsik jelenleg a derék szövetségesek,..."

Annyira, hogy, amint a minap megdöbbenve olvastam, Japánban van amerikai katonai bázis.

@kugi: "Billy, a kölyök szerintem krikettet játszik. :) "

Krokett lesz az, bár elég nehezen kivehető, de én három golyót is látok előttük a földön. Ez az, amikor a hosszú nyelű fakalapáccsal ütik át a fagolyót a földbe szúrt kis kapukon. @ZON: "A krikett a baseballal rokon..." Épp azért ki is zárhatjuk, hogy egy tisztességes amerikai gazember angol krikettet játsszon a baseball hazájában. :-) en.wikipedia.org/wiki/File:Croquetplayers.jpg

@_SpaceMan_: "Arnie valahogy nem úgy néz ki ezen a képen, mint a filmben"

Ez nekem is feltűnt, nézegettem is a képet egy darabig, fontolgatva a minőségi hibákat. Svarci egyébként itt 43-44 éves volt.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.03.08. 20:16:11

@Gery87:

"a kínaiakat semmibe se vették.."

"A lefejezés meg lehet kivételesebb mint a korrekt tiszteletadás."

allthatsinteresting.com/wordpress/wp-content/uploads/2018/03/chinese-man-being-beheaded.jpg

omron 2021.03.08. 20:36:10

@J.László:
A htenger.blog.hu-n volt erről szó. A múlt század eleji japán tisztek rendelkeztek még a szamuráj tudással és mentalitással és erkölcsel. Elérhetetlen célkitűzésekért nem kezdenek háborút. A harmincas évekre csak a mentalitás maradt, hogy majd mi harci szellemmel kompenzáljuk a túlerőt. Ha az ellenség visszaütött, azért meg vérig sértődtek. Remélem elkapták Matskatcitzu Cukiharát a hadifogoly lefejezéséért! A japán nővérenek riszpekt.

1956_korul_latinovits_zoltan_neveloapja_dr_frenreisz_istvan_foorvos_es_feltestverei_bujtor_istvan_frenreisz_istvan_es_frenreisz_karoly_tarsasagaban.jpg

1956 körül. Latinovits Zoltán (j) és féltestvérei, Bujtor István (szül. Frenreisz István, b1) és Frenreisz Károly (b3) és nevelőapja dr. Frenreisz István főorvos (b2) társaságában

1965_tug_o_war_event_at_the_brodick_highland_games_scotland.jpg

1965. Kötélhúzás versenyszám a Brodick felföldi játékokon, Skócia

1983_iggy_pop_turnestabjanak_tagjai_koztuk_egy_holgy_cipelik_a_felszerelest_egy_sydney-i_koncert_elott.jpg

1983. Iggy Pop turnéstábjának tagjai (köztük egy hölgy) cipelik a felszerelést egy sydney-i koncert előtt

1984_parkolas_a_domogyedovo_repuloter_elott.jpeg

1984. Parkolás a domogyedovói repülőtér előtt, Moszkva, Szovjetunió

1990_terminator_2_kocsmajelenet.jpeg

1990. A Terminator 2 című film híres kocsmajelenetének felvétele

omron 2021.03.08. 20:41:27

Nem tudom ez a sokminden miért csatolódott a kommentehez?

gigabursch 2021.03.08. 21:16:30

@fareszjó:
Szerintem kihagytál két j-t.
:-)

gigabursch 2021.03.08. 21:19:28

@ZON:
Az a "méta", amire te gondolsz.

gigabursch 2021.03.08. 21:22:01

@fairlane:
Öööö, szerintem csak 7-8%, de szívesen megnézek erről bármilyen statisztikát,

¿Qué tapas hay? 2021.03.08. 23:05:41

@MIG-31: Körülbelül azonos az arány. A szállítás/közlekedés alágazat használja el a fosszilis tüzelőanyagok 30%-át és képzi a légnemű károsanyag-kibocsátás 27%-át. Ebből a közúti közlekedéshez tartozik 69%. (KSH 2018)

Persze ezek békebeli adatok mert a nemzetközi légiközlekedés gyakorlati megszűnése miatt a közúti közlekedésre nagyobb részarány tevődik, de egyúttal az egyéni közúti közlekedés csökkenését is konzervatív becsléssel 25-30%-ra teszik.

ZON 2021.03.08. 23:10:23

@¿Qué tapas hay?: igen, de @fairlane a személygépjárművekre mondta a 30%-ot...

0rdas 2021.03.08. 23:56:35

Frenreisz kép volt a legjobb.

Első ledöbbenés: mindenkinek óriás feje van. Vmi fura torzulás lehet, de nem jöttem rá.

Aztán a két idősebb fiú szandál+zokni kombináció üt

¿Qué tapas hay? 2021.03.09. 00:34:40

@ZON: Ami nyilvánvalóan téves adat. Sajnos pontosat igen nehéz találni, de hozzávetőlegesen 7-10% között lehet.

gintonic.azigazi 2021.03.09. 03:45:24

@MIG-31: amikor meg Trummp volt az elnok volt egyszer a FOx on ( hol mashol ) hogy a szemelyautok kb 1%, teherfuvarozas ( vonatokkal egyutt ) 2.5%, es ez ilyen megmagyarazos musor volt hogy ennyi szazalekert nem fognak bevezetni olyan szigoru normakat mint az EU ban vagy Japanban. Emlekszem, meg voltam lepodve az alacsony szazalekon. Ez akkortajt volt mikor kileptunk a parizsi klimacel egyezmenybol ( vagy mibol )

gintonic.azigazi 2021.03.09. 03:51:56

@bioLarzen: kinai meretben mar az usa sem kepes epitkezni. Lealdozott a nyugatnak. Ez van.

felhőkergető 2021.03.09. 10:07:49

krikett lesz az a "krokett"

queenagi 2021.03.09. 11:48:31

@Bretschneider detektív: na végre, valaki ezt i kimondta. Én eddig szégyelltem magam, hogy a zenei ízlésemmel és hallásommal semmit sem tudok felfedezni az életművében, amire azt mondhatnám, hogy minőségi vagy legalább élvezetes. A Citromízű banán marhasága óta se az LGT-ben, se a Skorpióban nem alkotott semmi maradandót. Sajnos nem láttam színpadon, úgyhogy azt nem tudom megítélni, ott mekkora egyéniség volt, vagy mennyire jó basszusgitáros, de az talán elmond valamit, hogy sehol se bírta sokáig. Nagy vezérnek tartotta magát, de mindig kikoptak mellőle a társak.

bioLarzen 2021.03.09. 12:13:25

@_SpaceMan_: Akkoriban kamerában néha nagyon másként néztek ki a dolgok... A testvérem még a 800-as években bejutott egy Ki Mit Tud országos döntőjébe - vagyis, ami már a tévében ment. Az elmesélése szerint Antal Imre fején egy olyan, halványsárga katyvasz volt, mintha valaki tejes tojásrántottát kent volna az arcára, de jó vastagon. A képernyőn semmi nem látszott belőle...
(Magam is voltam képernyőn, anno írták a behívó levélben, hogy ha azt akarom, hogy úgy látsszon: fehér ing van rajtam, halvány világoskéket vegyek fel, a képernyőn az látszik fehérnek, és ne fehéret, mert az kiégeti a képernyőt. Aztán később erről beszélgettem egy szakemberrel, ő mondta, hogy gyakorlatilag szabályos "átváltási táblázat" van arról, milyen szín milyennek látszik a stúdióvilágításra beállított kamerákkal rögzített felvételeken.)

bioLarzen 2021.03.09. 12:24:49

@gintonic.azigazi: Tudom, már 60-70 éve áldoz le nekik... lásd Hofi poénját a haldokló imperializmusról és az élő szocializmusról ;)

_SpaceMan_ 2021.03.09. 12:37:15

@bioLarzen: Nagyon érdekes amit írsz, ezért komplett szakma ez, hiába :) Régi, ff felvételeknél már hallottam (Kabos, stb), hogy brutál sminkeket alkalmaztak, hogy egyáltalán valahogy kinézzenek a szereplők, élőben olyanok voltak mint valami rém :) Én az Arnoldon inkább a "löttyedtséget" figyeltem meg, nem olyan kigyúrt, kisimult, mint a végső felvételen, hanem inkább mint aki félig leeresztett. Jó, oké, hogy itt már 40 fölött volt, kevésbé edzett, stb - erre írtam, hogy szeretnék én most így kinézni :)
A rólad készült felvételt megnézném, ha van hozzá linked! Milyen inget vettél végül? :D

MIG-31 2021.03.09. 12:58:07

@gintonic.azigazi: Én azt nem láttam, de mint írtam is, emlékeimben nekem is hasonló érték van. A légszennyezésnek (CO2 és minden egyéb) 1 számjegy alatti százalékáért felelősek a személyautók. Illetve valahogy úgy, hogy az egész közúti közlekedés van 10% alatt, és akkor ha külön vesszük a személyautókat akkor ott vagyunk hogy 1-2%.

Az biztos hogy nem igaz, hogy a személygépjárművek adják az éves fosszilis energiahordozó-felhasználás 30%-át. A fosszilis energiahordózókba beletartozik a szén, a kőolaj és a földgáz. A nagy energiafelasználók a fűtés (lakosság, ipar), az ipar (vaskohászat, alumíniumkohászat, színesfémkohászat, cementgyártás), a vegyipar, közlekdés, mezőgazdaság, építőipar (természetesen nem sorban).
A szén jelentős részét erőművekben tüzelik el, áramot állítanak elő belőle. Vannak szénbányák amik csak erőműnek termelnek. Ma Magyarországon a lakossági szénfelhasználás szerintem nagyon alacsony, vagy távhő, azt nem szénnel fűtik, vagy gáz, vagy fa. Másik nagy felhasználó a vaskohászat.
A földgáz jelentős részét a vegyipar használja fel, és rengeteget fűtésre használnak el. Gondoljuk csak el, a mi éghajlatunkon a fűtési szezon október 15-től április 15-ig tart. Ez 6 hónap=fél év. De előtte és utána is be-begyújtunk esténként (családi ház, vegyes tüzeléssel illetve gázzal). A tőlünk északabbra lévő országokban még több. Mikor mutatnak egy szibériai várost -50°C-szal, ott mennyi gáz elmegy.

Talán az olajfelhasználásban igaz ez a 30%, bár ebben sem vagyok biztos. Jó ugye olajegyenértéket vagy fűtőértéket számolnak, mert nem lehet a kőolajból csak benzint, vagy csak gázolajat előállítani. Néha van cikk tengerjáró hajókról, eszméletlen üzemanyagmennyiséget elpöffent naponta, ráadásul nagy része ugye nagy kéntartalmú bunkerolaj, és nem kettő ilyen hajó cirkál a Világban, és ezek szinte nonstop üzemelnek. Most próbálnak szigorítgatni, mondjuk úgy hogy elkezdték. Repülés, nagy gépeken teli tank 60 tonna, szintén nem kettő repül. Katonai repülés, folyik beléjük mint a lódereka, szokták mondani. :) Persze az autó 50 literes tankja is csak önmagában kicsi, még ha kéthetente is teszi tele, de abból meg sok van. Egy komoly traktor egy nap benyel 300-400 litert, szezonban naponta megy bele ennyi. És akkor még vannak kamionok, buszok, vonatok.
Tényleg érdekes lenne megnézni egy jó diagramot a témában. :)

horrorpornó bábszínház 2021.03.09. 13:02:06

"Amerikai őslakos indiánok"
Miért, milyen indiánok vannak még?

A magyarban az indián szó az amerikai őslakosokat jelenti.
Az angol bajban van, mert az Indian náluk indián is meg indiai is, ezért mindenféle jelzőket raknak az indiánt jelentő Indian elé (bár általában az Americant és a native-ot egyszerre nem szokták, csak bármelyik két szót használják a 3 közül).
Magyarban nem kell, mert egyből látszik, hogy tükörfordítás angolból.

A sydneyi pedig nem kötőjeles.

@csorsza:
Sőt, még az emeletek számozása is egyforma (az első emelet (first floor, pervij etázs) a földszint). Az angol ellenben olyan, mint a magyar, a földszint a ground floor.

@Bretschneider detektív:
Zenészként nagyon tehetséges, zeneszerzőként sem rossz, csak szövegírónak csapnivaló.

@ozur:
A ruházatuk tipikus múlt század eleji görög.
És valóban rengeteg görög él Törökországban, nem kell elfelejteni, hogy jelentős része valaha Görögországhoz tartozott. Még olyan komoly vitáik is vannak, hogy a caciki meg a girosz/döner görög vagy török találmány-e.
Sőt, görögtől hallottam már, hogy az -oglu névvégződés is a görögből ered, amit én simán töröknek gondoltam volna.

@_SpaceMan_:
Akkor még csak kb. 40 éves volt. Az azért annyira még nem vén.

@Androsz:
"a minap megdöbbenve olvastam, Japánban van amerikai katonai bázis."
Mondd, hogy nem viccelsz. 1945 óta folyamatosan van, rendszeresek a balhék is az amerikai katonákkal (amit általában a katonák kezdenek némi alkohol vagy egyéb hatása alatt).

@felhőkergető:
Hát bizony nem, szélesítsd a műveltségedet.

@queenagi:
"sehol se bírta sokáig"
A Skorpióban azért vagy 30 évig ellötyögött, és igazából ez két felállást jelentett (a Szűcs Antal Gábor-féle lagymatagabb és a Tátrai Tibusz-féle rockosabb verziót; a zenészek szeretik, zenésztől nem nagyon hallasz róla rosszat mondani).

@bioLarzen:
Nem tudom, mikor voltál, de egy időben a kéket kifejezetten tiltották, mert kék háttér előtt vettek fel mindent a stúdiókban (hogy aztán élőben mögé vetítsenek, amit akarnak). Ha bementél kékben, akkor a ruha helyén is a háttér látszott, vagy 25 éve létezett egy Top TV nevű csatorna (onnan indult a világhír útjára Csiszár Jenő milánói konzul), ott be is mutatták ezt, hogy Zsuzsi most bemegy piros ruhában, most zöldben, most meg kékben. Ha jól tudom, mára ez zöld lett.

horrorpornó bábszínház 2021.03.09. 13:10:35

@_SpaceMan_:
Most 75 körül van, és azért most sem egy löttyedt hájpacni, a netre pakol ki képeket.

David Bowman 2021.03.09. 14:25:11

@jamboox: Főleg, ha a keselyűk besegítenek.

gigabursch 2021.03.09. 14:34:21

@wraith42:
Látva azt, hogy egy Fortepannál is csak a helyszín kérdésében milyen küzdelem megy időnként, úgy vélem, hogy egy komplett kontinensnyi anyag erősen meghaladja a képszerkesztők képességét.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.03.09. 14:43:58

@horrorpornó bábszínház: "Mondd, hogy nem viccelsz. 1945 óta folyamatosan van,..."

Az, hogy a háború után amerikai támaszpontokat hagytak Japánban, az rendben van, a legyőzött ellenséget felügyelni, kicsit fenyegetni megszokott dolog. De csak gondoljunk a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban állomásozó egységeire, meg a harminc évvel ezelőtti, régóta vágyott kiseprűzésükre. Értem, hogy az USA mindenhol ott akar lenni a bombáival meg a rakettáival, Németországban is ott vannak, amit magyarázhatnak még szövetséges viszonnyal, de a büszke Japánban? Akik ugyan katonailag lehetnek békés, talán szövetséges viszonyban Amerikával, de gazdasági téren már a versengésen is igencsak túlmutató viszonnyal ez nekem már nehezen látszik összeegyeztethetőnek. Ha a ruszkikat, a mérsékelten jó kapcsolatunk mellett, már harminc éve hazaküldtük, akkor a japánoktól azt várnám, hogy szintén megelégeljék a katonai "jelenlétet". Azt hittem, hogy a teljes függetlenségüket már régen visszaszerezték, amikor egy "háborúban" a tranzisztoraikkal legyőzték Amerikát és az egész világot.

@gigabursch: "Az a »méta«, amire te gondolsz."

Stimmel, a méta, a krikett és a baseball közeli rokonok, a krokett viszont a biliárddal rokon. Állítólag néhány száz éve asztalon is játszották a golyók átjuttatását a kis kapukon, de hogy a gyepről került az asztalra vagy fordítva, arra már nem emlékszem.

David Bowman 2021.03.09. 14:44:10

@mazochist: A hely ugye, 2000 éve Görögország része, és csak 500 éve a törököké. Ráadásul a világháború után egyből kitört a görög-török háború, ahol is a görögök vissza akarták foglalni az országukat. upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/1d/TreatyOfSevres_hu.png/1024px-TreatyOfSevres_hu.png

David Bowman 2021.03.09. 14:46:25

@fairlane: De nem a szennyezését. A hajók nehézolajjal mennek, úgy, ahogy a föld alól előkerül, és a legrosszabb minőséggel.

David Bowman 2021.03.09. 15:13:41

@Androsz: A háború után Japán tlejesen amerikai kormányzás alá került, ésaz egyik nagyobb szigetüket, Okinawát le is nyúlták. Ezt csak mostanában adták vissza. Sok amerikai bázis is van Japánban, és kikötők. Ott állomásozik egy teljes amerikai flotta, és egy légihadsereg.

toncsi64 2021.03.09. 15:45:52

@Androsz: Nem vagyok otthon a világpolitikában (se), de eltudom képzelni, hogy ma már japán "kívánságra" vannak ott a támaszpontok. Ahogy a környéken alakultak az erőviszonyok, nem rossz tudni egy kis amerikai hátteret ha esetleg a kínaiak "eltévednének" valami véletlen folytán :)))

MIG-31 2021.03.09. 15:59:43

@David Bowman: a nehézolaj nem egyenlő azzal, ahogy az olaj a földből előkerül. Ami a földből jön, az a kőolaj vagy más néven nyersolaj.
Az a hajózások kapcsán emlegetett bunkergázolaj ugyanúgy finomítás után keletkezik. A lényeges különbség hogy a kéntartalma nagyobb. Legalábbis a neten ezt találni gyors kutatás után. Amúgy 2020.januárjával szigorítottak hajózásnál használt gázolajok előírásain, habár ez inkább még csak irányelv, nem vonatkozik az egész Világra.
g7.hu/vilag/20191220/uj-korszakba-lep-az-olajipar-es-a-hajozas-januar-1-jen/
Most nem szedem elő, mert nem mellettem van a polcon, de egy kb. 30 éves tankönyvben a magyar gázolajra érvényes kéntartalomra is hasonlóan magas (pár százalék) az előírás, ma meg gyakorlatilag kénmentes. De biztos van olyan része a Világnak, ahol nem ilyenek még, mint ahogy itt is később vonták ki az ólmot a benzinből. Érdekes mellékszál, de szőkítéskor kénsavat adtak a fűtőolajhoz, majd utána mész-hidrátot a kéntelenítéshez. Ha kellően hagyták leülepedni és nem szívták ki a tartály alját, akkor nagyon jó minőségű gázolajat kapta. Egyik egykori szőkítő elmeséli videóban, hogy egyszer bevitték valamelyik MOL laborba, és a minta jobb minőségű volt, mint ami a MOL forgalmazott. Aki nem így csinálta, az meg természetesen rosszabb. Meg hogy egyszer ki akarták pucolni a tartályok alját, beleküldtek valakit, de a lábáról lemarta a gumicsizmát, alig tudták kihúzni.

Nem vagyok egy olajos szakember, de emlékszem a 90-es évek vége felé, mikor a gázolaj ára már felment és megszűnt a fűtőolaj (HTO) akkor a tészben a szárító és az épületek fűtésével átálltak úgynevezett extrakönnyű fűtőolajra, mert az olcsóbb volt. Gáz akkor még nem volt nálunk. Ez valami fekete, nehezen folyó cucc volt. A kazánházban volt egy napi tartály, ebbe pár napi mennyiséget szívtak át a föld alóli nagy tartályokból, itt egy kicsit átmelegedett, így már jobban szivattyúzható és porlasztható volt. Még lehet hogy valami előmelegítő is volt beépítve egyik helyen. Aztán hogy ez megegyezett-e a pakurával azt nemtudom. Lehet hogy a hajókban is ilyet nyomnak el, az igazi nagy tengerjárókban, nem a kis balatoni hajókban.

Amúgy állítólag Baku környékén volt olyan, hogy a földből feltörő/felhozott olaj olyan minőségű volt, hogy bele lehetett tankolni a benzinmotorba. Persze az akkori benzinmotorokba. Aztán nemtudom ebben mennyi az igazság és mennyi a legenda. Mindenesetre egyes volt szovjet utódállamokban a mai napig lehet kapni 76-os oktánszámú benzint, mert nagyszámban vannak még olyan járművek amelyeknek annyira régi és korszerűtlen a motorjuk, hogy ez jó illetve elég bele.

omron 2021.03.09. 18:07:24

@MIG-31: www.youtube.com/watch?v=7tc0HPO0sR0
Kb. 9:00 percnél jön elő a hajózás, de megéri végignézni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.03.09. 18:48:31

@toncsi64: "eltudom képzelni, hogy ma már japán »kívánságra« vannak ott a támaszpontok."

Valóban elképzelhető. Nemcsak Kína, hanem a két Korea is nagyon közel van, és történelmi hagyományilag méregetik egymást ferde szemmel, hehe.

bioLarzen 2021.03.09. 22:52:21

@_SpaceMan_: Haha, sajna a neten egyáltalán nincs fent, nekem is csak VHS-en volt meg, már rég elkallódott valahová... Vetélkedők voltak amúgy - és inget meg sötétet vettem eleve, ha jól csal az emlékezetem ;)

Emlékszem egyébként valami dokufilmre még jó 20-30 (tán negyven...) évvel ezelőttről, amiben a magyar filmipar kezdetének még élő szereplői meséltek, és ott említette az egyikük, hogy kezdetben valami teljesen maszek, saját keverésű löttyel volt bekenve a színészek arca kb fél centi vastagon, és a "sminkelés" után gyorsan kellett intézni a felvételt, mert 10 perc alatt rájuk kérgesedett a bikaerős világítástól, és szó szerint nem tudtak benne még beszélni se nagyon, pláne mimikázni :)

bioLarzen 2021.03.09. 22:55:45

@horrorpornó bábszínház: A blue screen felvételeknél valóban jobb volt nem kékben menni - én vetélkedőkben voltam, ahol valódi díszlet volt, úgyhogy ez a veszély nem fenyegetett. Ahogy emlékszem, a fehér volt az egyetlen, amit kértek, hogy ne - illetve nagyon apró kockaminta (azt nem tudom, miért).

bioLarzen 2021.03.09. 22:57:35

@Androsz: Teljes nevén "laufméta" ;)

(ha már régi játékok - tud még valaki rajtam kívül snúrozni? :D)

gintonic.azigazi 2021.03.10. 04:26:36

@MIG-31: a motorba nemhiszem hogy beletettek - azt olvastam hogy $3 a finomitasi koltsege az arab koolajnak, a WTI-i meg $18 ( anyival jobb az arab az amerikainal )

fairlane 2021.03.10. 10:05:50

@kárárámaispj: Kissé finomíts a stílusodon. És te honnan veszed az 1-2%-ot?

fairlane 2021.03.10. 10:11:48

@MIG-31: Elnézést, rosszul emlékeztem. A könnyű gépjárművek adják a világ olajfogyasztásának 20%-át, és nem 30%-át, mint azt írtam.
Forrás: Porfolio podcast, Felfordulás az olajpiacon, 2021. március 4. 5.00-6.00 perc között, Pletser Tamás, Erste olaj- és gázipari elemző

fairlane 2021.03.10. 10:13:29

@gigabursch: Elnézést, rosszul emlékeztem. A könnyű gépjárművek adják a világ olajfogyasztásának 20%-át, és nem 30%-át, mint azt írtam.
Forrás: Porfolio podcast, Felfordulás az olajpiacon, 2021. március 4. 5.00-6.00 perc között, Pletser Tamás, Erste olaj- és gázipari elemző

horrorpornó bábszínház 2021.03.10. 11:55:14

@Androsz:
Azt tudtad, hogy Magyarországon (Székesfehérváron) is van NATO-bázis?
Arról meg, hogy a japánoknál van, ha más nem, a gyakori összetűzések miatt lehet olvasni.

Ami a koreaiakat meg a japánokat illeti, egyébként kb. annyira rokon nép, mint a magyar meg a finn-észt páros (vagy inkább közelebbi).

@David Bowman:
"az egyik nagyobb szigetüket, Okinawát le is nyúlták"
Ez azért ebben a formában nem igaz.

@MIG-31:
"állítólag Baku környékén volt olyan, hogy a földből feltörő/felhozott olaj olyan minőségű volt, hogy bele lehetett tankolni a benzinmotorba"
Tankolni legfeljebb a tartályba, viszont hogy a benzinmotor másodpercek alatt nyekkent volna ki tőle, abban biztos lehetsz. A benzin a szakaszos lepárlás egyik utolsó, legjobban finomított terméke. Ráadásul a benzinmotor baromi kényes arra, hogy mit kap.
A dízelmotor már sokkal több mindennel elmegy (ami nem tömi el a porlasztó századmilliméteres nyílásait), de ezzel az anyaggal valószínűleg az sem húzta volna sokáig (néhány perc). Ha egyáltalán elindult volna vele.

Lehet, hogy sugárhajtóműbe esetleg lehetett volna használni, némi teljesítménycsökkenés mellett.

@bioLarzen:
A nagyon apró kockaminta/hajszálcsík valószínűleg a moaréhatás (moire effect) miatt. Digitális képeken még jobban előjön.

Snúr? Hogyne.
De még pitykézni is.
Snóbli dettó.
Esetleg bigézni valaki?
(Nem, a bige nem csajt jelent eredetileg, hanem egy kriketthez hasonló magyar népi játékot. A csajra asszociálás onnan jön, hogy egy kb. 10 centi hosszú és 2 centi széles lyukat kell vájni hozzá a földbe, az a kiindulópont, távolról nézve lehet pinára asszociálni róla, főleg tizenévesen, amikor az embernek a női bicikliről is a pina jut eszébe.)

MIG-31 2021.03.10. 12:52:14

@omron: Ezt a videót már láttam, de azért újranéztem egy jó részét, csak tegnap nem tudtam kommentelni, van hogy nem enged belépni a rendszer a blogra. Azért ő egy igazi szakember, szerintem reálisan beszél. Persze az elektromos autó hívők szerint nem, de az az ő dolguk.

MIG-31 2021.03.10. 12:57:22

@horrorpornó bábszínház: Ezt a részt is idézhetted volna a hozzászólásomból: "Aztán nemtudom ebben mennyi az igazság és mennyi a legenda."
Ezt nem valami olajos szakanyagban olvastam. Azóta se néztem utána. Teljesen el nem vetem, már csak azért se, mert szénből is van különböző minőségű az antracittól a lignitig. Sőt még a tőzeg is elégethető, meg a gyémánt is, aztán az is szén.
Na most itt 80-100 éves benzinmotorokról kellene ám gondolkodni, hogy az mivel megy el. Mondjuk egy klasszikus karburátoros benzinmotor tüzelőanyagellátórendszere igénytelenebb, mint egy adagolós diesel motoré.

MIG-31 2021.03.10. 13:04:48

@gintonic.azigazi: Melyikre is gondolsz most? Mert én több mindenről írtam.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.03.10. 14:17:13

@bioLarzen: Vagy longaméta, hosszú méta, futóméta, vannak névváltozatai. Egyébként megnéztam, a latin mēta azt jelenti, hogy fordulópont, végpont, ez passzol a játék lényegéhez.

A krokett-problémának valójában mi vagyunk az okozói. Az étel neve valóban krokett, croquette, a játék neve viszont croquet, amit úgy kellene ejteni, hogy KROKÉ. Még az angolok is így mondják, már amennyire egy angol bármilyen idegen szót ki tud mondani, kroukéj, ez esetben. :-)

(Mi az általános iskolában a szünteben egyszer-kétszer snúroztunk, de csak tíz filléresekkel.)

@horrorpornó bábszínház: "Azt tudtad, hogy Magyarországon (Székesfehérváron) is van NATO-bázis?"

Egy NATO-tagországban ezen nem lehet csodálkozni. Japán nem tagja a NATO-nak, de persze ezer másféle szövetség is létezhet, amelyben az USA-val együtt tagok. Vagy csak úgy, egy bilaterális megállapodás alapján. Nincs ezzel probléma, én csak a japánoktól nem vártam, hogy elviselik az amerikai katonákat. Voltak ők nagyon rosszban, még a háború után is, de csak keveset tudok róluk, ez meg is látszik.

bioLarzen 2021.03.10. 15:20:24

@horrorpornó bábszínház: Snóbliban országos bajnok voltam :D - A bige nekem már túl régi lett volna - viszont az igen informatív nevű lukragomb is ment nálunk ezerrel ;)

bioLarzen 2021.03.10. 15:23:32

@Androsz: "snúroztunk, de csak tíz filléresekkel"
A snúr olyan, mint az ulti: filléresnél/forintosnál nagyobb alapon játszani kb. akkora vétek a magyar hagyományok ellen, mint a gulyást kókusszal készíteni :D

horrorpornó bábszínház 2021.03.10. 17:08:12

@MIG-31:
"Mondjuk egy klasszikus karburátoros benzinmotor tüzelőanyagellátórendszere igénytelenebb, mint egy adagolós diesel motoré."
Látszik, hogy nem nagyon értesz hozzá.
(És nemcsak a helyesíráshoz: tüzelőanyag-ellátó rendszer, Diesel-motor vagy dízelmotor stb.)
Az ellátórendszer igénytelenségén nem tudom, mit értesz, ha azt, hogy koszosabb nafta is átmegy rajta, az lehet, mivel a legszűkebb keresztmetszetet a fúvókák (dűzni) jelentik, és azok viszonylag nagyok, tizedmilliméteres nagyságrendű furatokkal (de azért szereltem már jó pár eltömődöttet). De a motor attól még nem fog menni vele, még az oktánszámra is kényes, nemhogy arra, hogy mit löksz be neki enni a szívószelepen át.

Az adagolós dízelnél az adagoló maga nagyon kényes, nem véletlen, hogy a beállítását sem végezhette akárki, csakis adagolós szakemberek, külön műhelyben. A mai közös nyomócsöveseknél ez nagyban egyszerűsödött, de a (befecskendező)fúvóka azért még maradt a szűk keresztmetszet.

@Androsz:
Ugyan már nem létezik, de volt arrafelé egy SEATO nevű helyi NATO. Annak volt tagja az USA és Japán is.

@bioLarzen:
Szerintem ez a lukragomb azonos a pitykével (pityke = gomb, csak magyarul, a gomb átvett szó, csak annyira magyarrá lett, hogy már nem használja senki az eredetit, ugyanez a sógor, ami "magyarul" süv volt régen), a snúr és a golf szabályait egészséges módon ötvözve. Dobsz, aztán hüvelykujjal a lyukba pöckölöd.

Bigét 30 éve még láttam játszani falun, általában gyerekek szokták (míg a snúr inkább a felnőttek kocsmaudvari játéka volt.)

MIG-31 2021.03.10. 17:38:05

@horrorpornó bábszínház: Kötözködj a helyesíráson, elrontottam, van ilyen.
Egy gyorsan megírt hozzászólás alapján nem szűrném le ki mennyire ért valamihez. Nem tudod mi az az igénytelenség. Csak egy példa: kifogy a tüzelőanyag egy adagolós Dieselből és egy karburátoros benzinesből. A benzinesbe öntesz benzint elindul. A Diesel nem, mert lelevegősödik, légteleníteni kell. Dieselnél a szívócsövön van egy szemmel láthatatlan repedés, egyszer csak dadog a motor, aztán leáll, mert levegős lett. Ledermed a gázolaj mert kivált a paraffin. Ez mind az igényességre példa. Benzinmotoros járműbe legtöbbször a benzinszűrő nem cserélhető, bent van a tankban vagy felette.

gigabursch 2021.03.10. 18:31:14

@horrorpornó bábszínház: @MIG-31:

Na, cardio, erről csak annyit, hogy az átkosban, amikor még nem volt minden sarkon két benzinkút, belekerültünk abba a helyzetbe, hogy az 1300-as dákónk, már erősen kifogyóban volt.
A legközelebbi kút utáni kút még vagy 40 km lett volna, amire nem maradt volna elég üzemanyag, vagy ha netán mégis, alighanem zárva lett volna.
Viszont ezen a kúton csak gázolaj volt meg HTO (szerintem ugyanabból a tartályból - bár ez lényegtelen)
Szóval kapott a kb 3-4 lityó benya mellé úgy 10 lityi gázolajat.
Kicsit gyengébb, kicsit büdösebb, kicsit lassabb volt (a "kicsit" nagyon szívmelengető jelző), de a kb 70 km-re lévő 0-24-es kútig eljutottunk vele.

Szóval nem kell feltétlen mindig mindenkinél okosabbnak látszani.

gigabursch 2021.03.10. 18:38:50

@bioLarzen:
A mondat másik felét úgy ismertem, hogy pisztrángól halászlét...
:-)

Egyébiránt nekem van egy zacskónyi 1 és 2 forintosom. Tarokkozáskor kifejezetten jó.
Volt már olyan este, hogy buktam 132 forintot... (vagy valami hasonló összeget) :-)

Vannak, akik az ultit 100 meg 1000 forintos alapon nyomják. Ilyen asztaltól azonnal fel kell állni.

Persze van az az elv is, hogy kártyázni a játék öröméért kell és kártyára, nőre nem fizetünk.

gigabursch 2021.03.10. 18:46:54

@David Bowman:
Ez így nagyon nem igaz.

A htenger.blog.hu oldalon ez a téma többször előkerült, legutóbb a zsbcsatahjóknál.
Ott több kommentváltásunk volt @Cymantrene-vel, aki vegytanból elég büfé.
Neki írtam, hogy kb "...míg 70 éve az olajban a kéne szemét volt, húsz éve szennyezés, jelenleg értékes alkotó, amit üzemi szinten szednek ki belőle". Főleg, hogy egyes szénerőművek bezárnak, márpedig a gipszkarton-gyártás nincs szenes erőmű nélkül, vagy máshonnan kell a ként biztosítani.
Erre ő leírta a pontos eljárást is, ahogy a ként tonnaszám veszik ki a rendszerből.

Azt meg már sokszor sokfelé leírtam, hogy a méregdrága hajógépek nem szeretik a nagy mennyiségű ként, mert az éges során kénsav és kénes sav keletkezik, ami erősen korrozív és már bent az égéstérben is, ami a legdrágább javíthatóságú.
Komoly motorgyárak a műszaki leírásaikban kötelezően megadják a max. kéntartalmat.

gigabursch 2021.03.10. 18:48:37

@David Bowman:
A kisázsiai partot nagyrészt már az 1350-1380-as években megszállták.
~550 éve meg maga Bizánc esett el.

omron 2021.03.10. 20:01:10

@MIG-31: Villanyautó hívőt meggyőzni valamiről legalább olyan reménytelen, mint feleséget arról, hogy a hajszárító több villanyt eszik, mint a Hi-Fi cucc.

MIG-31 2021.03.10. 20:07:11

@omron: Így van! Megszállott hívőkkel racionális dolgokról nem érdemes vitatkozni. Olyan, mint galambbal sakkozni.

ZON 2021.03.10. 20:32:54

@MIG-31: egy karburátort egy Verhovinán, Danuvián képzett szakember (én) is életre kelt, de egy régi(pl. 123-as Merci) hagyományos , dugattyús adagoló sokkal több szaktudást igényel. Ahhoz képest a következő generációs forgóelosztós adagolókat sokkal egyszerűbben lehetett javítani, beállítani..

MIG-31 2021.03.10. 21:28:39

@ZON: így van, pár adagolót már beállítottam, nem Merciét, de soros forgódugattyúsat, végülis ebből a szempontból mindegy ki gyártotta. Az elosztó rendszerűek sokkal egyszerűbbek, fokolni nem kell, a szállított mennyiségek is megegyeznek.

horrorpornó bábszínház 2021.03.11. 02:04:10

@MIG-31:
Ja, ez igaz, csak nem erről volt szó, hanem a tüzelőanyag minőségéről.
De legalább egy ember, aki nem üzemanyagot ír. Hogy valami jót is mondjak. :-)

@gigabursch:
Ez nagyon szép, csak nulla igazságtartalmú kamu. A gázolaj ugyanis nem robban be a benzinmotor sűrítési aránya (kompressziója) mellett, még gyújtószikrától sem.
És nem, nem keveredik, mert a gázolaj leül alulra, ugyanis jóval nagyobb a sűrűsége, mint a benziné, az AC pumpa meg a tartály aljáról szív. Kb. látótávolságig juthattatok volna a benzinkúttól a nem hantavilágban, hanem a valóságban, és ebben már a motor leállása után üresben gurulás is benne van. Persze nem a Hortobágyon.

Szóval ha nagyon etethetnéked van, vegyél egy pár galambot, és etesd azokat.

A gázolaj meg a HTO nem jöhetett ugyanabból a tartályból, mert a HTO színezve volt, a dízelmotorok viszonylag hamar meghaltak volna tőle. Nem véletlenül szőkítették a 90-es évek elején Pintér Sanya báék, akkor maffiafőnök, ma szintén, csak belügyminiszteri beosztásban.

horrorpornó bábszínház 2021.03.11. 02:16:49

@gigabursch:
Ja, még ehhez.
Kétütemű (keverékolajozású) motoroknál rövid távon van esély a benzin helyett gázolaj használatára, legalábbis olyan nem túl finomhangolt orosz gépeknél, mint a Riga (4-12-16). Verhovina és társaik, bár nem árt hozzá gyújtást állítani. A keletnémet MZ-125 már nem ette meg, a szintén keletnémet Simson S/B50-nel nem próbáltuk.
Négyüteműeknél nem fog menni. Nem-nem.

MIG-31 2021.03.11. 08:53:42

@horrorpornó bábszínház: beszólogatás mentesen. :)
HTO-val nyugodtan elmentek az akkori dieselek, használták is gond nélkül, persze szabálytalanul, csak a rendőrség nem igazán ellenőrizte. Ausztriában a mai napig van, csak ott szigorú az ellenőrzés, kúton csak kannába teheted, de egy ismerősöm szokott hozni, és beleburitja a Passatba, simán elmegy vele a Pdtdi, csak azzal nem megy ki külföldre. Azért kellett kivonni a színezéket, anno, hogy eladhassák gázolajként, az áfával meg agyba-főbe csaltak, volt akkoriban halasztott áfa fizetés, azzal is, utána meg a cég megszűnt, ami egy hajléktalan nevén volt. A rosszul szökitett gázolajtol, attól megálltak motorok és tönkrementek az adagolók, megszorultak az elemek, a Bosch adagolók például, az MTZ meg észre se vette. Régen a gázolajhoz is kevertek télen benzint, persze nem felesbe, hanem kevesebbet, meg petróleumot is.

bioLarzen 2021.03.11. 12:25:25

@horrorpornó bábszínház: "De legalább egy ember, aki nem üzemanyagot ír."
Tulajdonképpen minden üzemanyag, ami valamely gép, eszköz, berendezés üzemeltetéséhez szükséges energia forrásaként szolgáló anyag ;)
(Kis ízelítő, miért nem szerettek velem vitatkozni a nyelvészetórákon anno :D)

bioLarzen 2021.03.11. 12:26:43

@MIG-31: Ne is mondd, a jó múltkorában a Városligetben alig tudtam egálra menteni egy partit egy helyi galambbal szemben (amiről tudjuk, hogy gerle)...

horrorpornó bábszínház 2021.03.11. 13:56:20

@bioLarzen:
Nem, az üzemanyagba beletartoznak a kenőanyagok, hűtőfolyadék, fékfolyadék, hidraulikafolyadék stb. is. Ami robbanómotoroknak az energiát szolgáltatja, az a tüzelőanyag.

"Régen a gázolajhoz is kevertek télen benzint, persze nem felesbe, hanem kevesebbet, meg petróleumot is."
Az lehet, csak sok értelme nem volt, mert nem keveredik, hanem a benzin is meg a petróleum is felmegy a gázolaj tetejére, mivel kisebb mindkettőnek a sűrűsége.
Lehet, hogy azért nem szerettek, mert butaságokat állítottál, és azokhoz ragaszkodtál is?

@MIG-31:
A HTO-ban lévő festék tönkretette (eltömte) a (befecskendező)porlasztókat, ezért kellett szőkíteni. Az átlagembert baromira nem érdekelte volna a nafta színe, ha megy vele a verda.

horrorpornó bábszínház 2021.03.11. 14:14:52

@MIG-31:
Illetve bocs, egy értelme lehetett a gázolajba benzint vagy petróleumot keverni: télen gátolta a paraffin kicsapódását (mivel mindkettő oldja a paraffint).

MIG-31 2021.03.11. 16:15:01

@horrorpornó bábszínház: Szerintem most álljál le, gondolkozz kicsit, aztán szállj le a magas lóról! Én nem minősítettelek téged, eddig, ezután se, megtetted most magad.

Leírtam hogy télen kevertek a gázolajhoz benzint vagy petróleumot. Az igaz hogy nem írtam hozzá, hogy ezt a paraffin kiválás megakadályozása miatt tették. De ha tényleg annyira értenél a motorokhoz, meg még nyelvész is vagy, akkor ebből is tudnod kellett volna hogy télen a paraffin szokott kiválni a gázolajból, ami gondot okoz a tüzelőanyag rendszerben, tehát ezért írtam amit írtam.
Erre jössz azzal, hogy értelmetlen, mert nem keveredik el, sőt gyakorlatilag lebutázol, majd 20 perc különbséggel már azt írod, hogy ja tényleg, mégis jó, mert meggátolja a paraffin kiválását. :) :) :) :) :) :) :)

És a HTO-val kapcsolatban sincs feltétlenül igazad. Nyilván egyikünk se tudja bebizonyítani az igazát tévedhetetlenül, mivel ez egy tök anonim felület. Továbbra is fenntartom, hogy elmentek a diesel motorok a HTO-val gond nélkül, az igénytelenebbje mindenképpen. Annyiban árnyalja a képet, hogy most utánanézve hirtelen azt találtam, igaz csak a wikipédián, hogy itthon 90-től kellett pirosra színezni a HTO-t, előtte csak az ára volt olcsóbb. Ha így van, akkor mindjárt nem mindegy, hogy melyik időről beszélünk. Egyébként emlékszem olyanra itt a faluban is, aki már a maszek világban (tehát 90 után) járatta a piros HTO-val az MTZ-t, meg az IFÁ-t. Meg arra is emlékszem konkrétan, hogy a szőkített gázolajtól egyszer sorba álltak meg nálunk a Bosch adagolós motorok, megszorultak az adagolóelemek. IFÁ-kkal MTZ-kel nem volt semmi gond, pedig ugyanazt tankolták. Persze ezt mi melósok könyveltük el, utána leengedtük a gázolajat, szűrőket cseréltünk, meg adagolókat, aztán hoztak másik gázolajat. Persze raktunk el mintákat, de beszerzést intéző főnök azóta se szólt róla. Szerintem azt az adagot rosszul szőkítették. Valószínű tankoltunk jól szőkített gázolajat is, hisz azt a rengeteg szőkített olajat ugyanúgy eladták az országban.

Az ismerősöm az osztrák HTO-val simán megy a régebbi Passatjával. Persze nem mindig azt tankol bele, csak ha hozzáfér 1-1 kannához, és ilyenkor is nyilván keveredik a tankban lévő sima gázolajjal.

gigabursch 2021.03.11. 18:00:19

@bioLarzen:
Így van.
Így ők az atomerőmű esetében a megfelelő dúsítású uránpasztilla az üzemanyag.

gigabursch 2021.03.11. 18:06:47

@horrorpornó bábszínház:
Azért örömmel tölt el az a tény, hogy abból az öt emberből négy még most is él, aki ennek az eseménynek részese volt.
Nyilván te vagy a villamos.
(Legalábbis amilyen szinten megy neked a mások megkérdőjelezése, kiiktatása).
Mindegy is, nem erőlködök veled, felesleges.

omron 2021.03.11. 18:56:48

@horrorpornó bábszínház: Szólhattál vona hamarabb is, hogy ne vegyünk hígítót a zománcfestékhez! Trabant, Wartburg, Barkas. Verhovina, MZ keverékolajozással működtek.

omron 2021.03.11. 19:11:40

@Androsz: Nem a tranzisztoraikkal győztek, hanem azzal, hogy napi tizennégy órát dolgoztak, abból hatot ingyen, lojalitásból a sógunnak. Mennyire lelkesítene az őtlet, ha nem Te vagy a vezérigazgató?

Club Sandwich 2021.03.11. 21:49:24

@omron: Arrafele a vezerigazgato meg tobbet dolgozott... nem ilyen diszpinty volt, meg szocialis foglalkoztatonak fogta fel a munkahelyet, mint errefele szokas.
Pedig a tranzisztoraikkal gyoztek, meg azzal, hogy rajottek, ha szep gunyaba oltoztetik a tranzisztoraikat, akkor arra vevo lesz a nyugati nepseg. Bizony, az ipari formatervezes naluk merult fel eloszor otletkent...

horrorpornó bábszínház 2021.03.13. 15:21:14

@MIG-31:
Nem igazán írtad, hogy miért keverték bele, előtte meg arról volt szó, hogy melyik motor mivel hogy megy. Gondoltam, ahhoz szólsz hozzá.
Ami a HTO-t illeti: nyilván arról az időszakról beszélek, amikor festették, ha már festéket emlegetek. Én személyautókkal foglalkoztam, azt nem tudom, hogy a traktorok meg teherautók mentek-e vele.
A személyautókat viszonylag hamar tönkrevágta a HTO-ban lévő festék. Nem eggyel találkoztam.

@gigabursch:
Jaja, az egyik hasonlóan igazmondó kollégád meg még meg is írta, hogy látott egy embert, amint egy egész hordó vizet borrá változtatott. Ráadásul jobb minőségűvé, mint amit előtte felszolgáltak.
Természetesen vörössé, mert akkoriban a bor vörösbort jelentett.
Fehérborrá lehet, hogy ti négyen is szoktatok. A fenti esemény után szinte biztos vagyok benne.

@omron:
Majd ha meg is érted, mi volt odaírva, nemcsak a típusok nevét, akkor gyere vissza. Addig nincs értelme.

A japánokról meg @Club Sandwich: megírta, amit én is akartam.

W123qp 2021.03.16. 15:05:08

A fűtőolajat nem azért szőkítették, mert amúgy nem ette meg a dízelmotor, hanem hogy a finánc ne húzzon a deresre!!! Egy itt korábban említett w123-as merci elment még akkor is ha sütőolajat tettek a gázolajba. Nyilván megszűrve és nem télen. És a benzin pedig elkeveredik a gázolajjal, én is tankoltam véletlenül benzint a gázolajba, sőt a ledermedés ellen ez volt a bevett szokás.

W123qp 2021.03.16. 15:18:07

Még egy mai dízel is elmegy valamennyit benzinnel, igaz keletkezik kb. 2 millás kár, de elmegy valamennyit...
A benzines viszont azonnal megáll, ha bejut az égéstérbe, mert beköpi a gyertyát. Ezek empírikus tapasztalatok, az indiai kolléga által szolgáltatva. :-)

gigabursch 2021.03.16. 17:29:51

@W123qp:
Töményen valóban ez történik.
A fenti esetem (@gigabursch: ) viszont egyértelmű "keverék"-ről szól.

Viszont voltam már szemtanúja nagy fejvakarásnak, mikor a TDCI motort megtankolták benzinnel.
Míg a csapat fele azon tanakodott, hogy hogyan szívhatnák le a naftát, a kisebbik fele azon merengett, hogy Stihl kétütemű motorolaj vajon megoldás lehet-e (ez volt a kúton és kb 5 litert tankoltak, a benzinből)?
Végül nem tudom mi lett a megoldás, mert továbbmentem.

Egyszer nálunk is volt mellétankolás, Suzuki Wagyonőr 1.3 DDIS (amúgy FIAT MultiJet) kapott egy féltanknyi benzint.
Nos ott szerencsére a tank könnyen elérhető volt a csonkjainál és megoldott lett a leszívás.
A leszívott "keveréket" végül egy IFA szítta magába további sok-sok gázolajjal. Azt nem tudom, hogy megtáltosodott-e...
süti beállítások módosítása