Régesrégi fotók reinkarnációja

A szegedi Fekete Házban nem csak Rotschild Klára divatkölteményeiben gyönyörködhetünk, hanem egy érdekes cím: „A bomlás virágai” is hívogatnak a szomszéd terembe. Műélvezetemet senki nem zavarja, sem turisták, sem helyi lakosok. A tárlatvezetőm nem más, mint a videón megszólaló fotóművész, Kardos Sándor Kossuth- és Balázs Béla díjas, 77 éves operatőr. Nevét nem csak izgalmas fotói, hanem 40 éves munkásságának, mintegy 30 játékfilmjének, több, mint 100 TV filmjének, kisfilmjének elkészítése fémjelezi. Ő kapta az 5. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Életmű díját.

              Női mellkép satírozott háttérrel

Kivételes helyzetben vagyok, mintha csak velem beszélgetne, és mesélné, hogyan születtek a kiállítás képei.

A 60-as évek közepén Filmművészeti főiskolás volt, és fényképészmester apja gyűjteményén kívül ismerősök és ismeretlenek kidobásra ítélt hibás negatívjait, fotóit kezdte gyűjteni. Anyagi lehetőségei akkor még nem engedtek mást számára. Többek közt elmondja Kardos Sándor, hogy a pesti Madách téren volt egy idős néninek  fényképészboltja, ahol egy kis fatálba dobta a rontott képeket, amiket ő néhány hetente elvitt. Ez a szenvedélyes gyűjtőmunka a hátrányból előnyt kovácsolt számára, hiszen tehetségével, művészi látásmódjával felfedezte, hogy milyen lehetőségek rejlenek egy-egy elrontott, megpenészedett negatív előhívásában, nagyításában.

   Az új asszony haragja című fotó

Az így létrehozott fotókat Hórusz képeknek nevezi, és létrehozta a Hórusz Archívumot. A névválasztás szimbolikus: az egyiptomi hieroglif írásban a Hórusz szem egész képe jelenti az 1-es számot, míg  a szem ábrájának részletei a törtszámokat. Jelen esetben a legkisebb részek egy-egy amatőr fényképei, míg a képek összessége az egyet, az egészet, a képeknek teljesen új értelmezését jelenti Kardos Sándor művészetében. A kiállításra válogatott Hórusz-képek közös sajátossága a hiba, bomlás, esetleg tévedés, és véletlen rongálódás, vagy szándékos rongálás.

Negatív és pozitív

A Hórusz Archívum képei pont attól különlegesek, hogy a hibák, vagy rongálások új dimenzióba helyezik, és ezáltal műalkotássá teszik azokat. A reinkarnációt juttatják eszembe, hiszen a halott képek, negatívok újjászületnek, a mester új lelket lehel beléjük. Sok esetben a korábbi szakszerűtlen tárolás következtében gombásodott, penészedett fekete-fehér negatívok színes képekké változnak a sérült emulzió nyomán. Kedvenc ilyen képem, ami egyben a kiállítás plakátja: egy Szeged belvárosi fotó, címe: Penészes harmónia gombával. A gombásodás mintegy napkorongot hozott létre a Tisza és a házak fölött. Barátjának, Havasi Zoltánnak az édesanyja fényképész volt, ő fotózta 60-70 évvel ezelőtt lakása 2. emeleti ablakából, majd a negatív az enyészeté lett. Kardos nagyítása nyomán mintha egy impresszionista festményt látnék. Eszembe jut egy Monet festmény, amelyen a párizsi emberek korzóznak. Nem emlékszem a címre, de a Google segítségemre van: „Boulevard des Capucines”, azaz Kapucinus körút.

 Penészes harmónia gombával című fotó

Monet: Kapucinus körút című festménye

Más képein a negatív megolvadt emulziója sejtelmes, kísérteties képeket hoz létre, melyeken a múlt szereplőinek szellemét véljük.

Több képen a II. világháborúban egy lövészárkot látunk, melyben a gázmaszkos katonák mögött mintha gránát robbant volna a negatív rongálódása nyomán.

A lövészárok című fotó

A kiállítás másik kategóriája a szándékosan megrongált negatívok nagyítása. Elmúlt szerelmek, barátságok szereplőit előszeretettel satírozták be, ezáltal eltávolították a megbántott, csalódott felek a képről. Mennyivel egyszerűbb a mai digitális technikával megvágni a képeket, ezáltal elvágni a szálakat. Más esetben a satírozás különös keretbe helyezi egy szép hölgy mellképét.

Találok vicces fotókat is, amelyeket vagy a kopás, vagy egy véletlen plusz részlet tesz különlegessé, esetleg a dupla exponálás. Ilyen pl. az a síelő, aki felsőtest nélkül siklik a lejtőn, vagy „Az Isten ujja belenyúl a képbe”. Emlékszem, régebben az én gépemből is előjöttek ilyen „szellemképek”.

A síelő című fotó

Kardos Sándor így jellemzi saját szerepét a képek létrehozásában: „Arról van szó, hogy a gyűjtést a fényképezés, az önálló műalkotás szintjén álló dolognak tekintem. Az úgynevezett nagy fotográfusok az életben látnak meg olyan vonatkozásokat, amiket a benne résztvevők nem érzékelnek, és azt rögzítik, tehát lényegéből az életből választanak. Az amatőrök kezén milliószámra készülnek fotográfiák, ahol hasonló jelenség állhat elő, remekmű születhet anélkül is, hogy ezt akár a fotós, akár a képen szereplő emberek észrevennék. A kiválasztás szempontjából pedig közömbös, hogy a mögöttes tartalom felismerése az exponálás előtt, vagy után, esetleg évtizedekkel később jön létre.”

Első fotó: A kiállítás plakátja és a Penészes harmónia gombával című kép montázsa

A képek saját felvételek

Annaróza

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!