2021. máj 13.

Nyár, jégszekrény, piac

írta: S. Cecilia
Nyár, jégszekrény, piac

Egy gangos házban nőttem fel az ötvenes években

6. rész

jegszekreny.jpgA hűtőszekrényt még nem ismertük azokban az években, de elődje, a jégszekrény a nyári hónapokban jó szolgálatot tett. A fából készült, bádog bélelésű szekrényszerűségbe fölülről lehetett betenni a jégtáblát, elől nyílt az ajtó a polcos részbe,ahová az élelmiszert tettük és alul kellett leengedni egy csappal a kiolvadáskor keletkezett vizet. A jégszekrény persze csak ott volt használható, ahol jeget lehetett kapni, amit a jéggyárban gyártottak – de jéggyár csak városokban működött.

 

fortepan_sandor_gyorgy.jpg

            Kép forrása: Fortepan

Hozzánk a jéggyár elég közel volt, így gyerekként gyakran engem küldtek el jégért. (A távolabbi helyekre kiszállították). A gyár udvarán általában hosszú sor kígyózott.  Sorban állás közben (általában tikkasztó kánikulában) szerettem bámészkodni, és nézni, hogyan csúszik le a kész jégtábla egy csúszdán és hogyan vágják csákánnyal ketté, vagy több darabba, ki hogyan kérte. Cekkerben cipeltem haza egy fél jeget. Jó nehéz volt és mire hazaértem, egy kicsit már el is olvadt és a lábamra csurgott, ami a nagy hőségben nem volt kellemetlen. Ahogy hazaértem és felcipeltem az első emeletre, Nagymama már rakta is bele a spájzban álló jégszekrénybe. Emlékeim szerint 2-3 napig tartott a jég, illetve a jeges víz. Ha elolvadt a jég, a jégszekrényt alaposan megtisztították és nyitva kellett hagyni, amíg ki nem száradt. Ha nem volt nagyon meleg, nem is vettünk jeget.

lehel_piac.jpg

Kép forrása: Fortepan

Valójában úgy gazdálkodtak az élelmiszerrel akkoriban, hogy a romlandó, hűtést igénylő árukat ne nagyon kelljen tárolni hosszabb ideig. A tejet naponta, kétnaponta vettük a piacon gazdasszonyoktól, akik aznap, hajnalban fejték meg a tehenet. Otthon azonnal fel kellett forralni, így hűtve a tej egy-két napig elállt, de hűtés nélkül előfordult, hogy összement. Az összement tejből, hogy ne menjen kárba, lehetett túrót készíteni. Jégszekrényben a tejtermékek a nyári melegben több napig eltarthatók voltak. A friss hús tárolása is gondot okozhatott nyaranta, bár akkoriban hetente legfeljebb kétszer lehetett húst kapni, és célszerű volt rögtön elkészíteni. A dinnyét a fürdőkádba engedett hideg vízzel hűtöttük le, a jégszekrényben nem fért el. Feledhetetlenek nagymama nyári inyencségei: a keszőce (tejfölös meggyleves) és a büszkekrém (tojás krémbe főzött egres). Ezek is behűtve voltak jók – jég híján egy vájdling vízben hűltek le.

 

spajz_jpg2.jpg

            Kép forrása: Fortepan

Ősztől tavaszig egyszerűbb volt az élelmiszerek tárolása a lichthófra nyíló, hűvös spájzunkban. A bepolcozott spájz vagy kamra minden lakás és ház elengedhetetlen helyisége volt. Nagyobb mennyiséget legfeljebb szárazáruból vásároltak akkoriban: cukorból, lisztből, rizsből, búzadaraból, stb., ezek elálltak, na meg a hiánygazdálkodás időszakában célszerű is volt felhalmozni, ha éppen kapni lehetett, mert időnként elfogyott a bolti polcokról. Ilyenkor a szomszédok szívesen kisegítették egymást. De pékárut, tejterméket, naponta, kétnaponta vásároltak. Ha valaki munka után, későn ment boltba, előfordult, hogy már nem kapott kenyeret.

A piac talán már az ókorban is az áruk cseréjének hagyományos helyszíne volt. Nagymama jó időben korán reggel lement a piacra. Lakásunktól nem volt messze a város egyik nagy piaca, ahová nagyim 18 éves korától 89 éves koráig úgy járt naponta, mint más a munkahelyére, hogy saját családjának, majd lánya családjának élelmiszerrel való ellátásáról gondoskodjon. Gyerekként nem tudtam még értékelni, milyen szerencsés voltam, hogy frissen vásárolt és frissen elkészített reggeli-ebéd-vacsora várt az asztalon.

piac.jpg  Szegedi víztorony 1910-ben, körülötte alakult ki később a piac  

             Forrás: Wikimedia

Az ötvenes-hatvanas években városunk víztornya körüli piacára a gazdák szekérrel jöttek a távolabbi falvakból, tanyákról. Az élőállat vásár leginkább szombati napon volt, ilyenkor kelendő volt az élő tyúk, kiscsirke, kacsa, liba. Szekérrel hozták a dinnyét, amit természetesen meglékeltek, és ha nem volt elég édes, nem kellett megvenni. De hozták az árujukat azok is, akiknek csak egy kis virág, vagy zöldség termett a kertjükben. Ha az üzletek nem is bővelkedtek áruban, a piacok nyaranta tele voltak friss zöldséggel, gyümölccsel.

fortepan_178363.jpg

Kép forrása: Fortepan

Néha nagymama magával vitt piacozni, ami annyit jelentett, hogy többször körbejártuk a sorokba rendezett árusokat, hogy az áruk minőségét és árát összehasonlítva kiderüljön, mit érdemes megvenni. Néhány fillér különbség is számított. No meg a piacon alkudni is lehetett, sőt talán kellett is. A piacozás igazi tudomány volt, időt kellett rászánni és jó szem, sok tapasztalat kellett a megfelelő áru kiválasztásához. De nem csak az áruk, hanem a hírek is gazdát cseréltek a piacon. Nagymama ugyan nem volt egy trécselős természet, de azért mindig hazahozott egy-két pletykát  a szomszédokról, ismerősökről.

 

nagyi_kissz_kben_j_1_480x600.png

                 Nagymamám a gangon ülve - saját kép

A piaci áruból otthon folyt nyaranta a befőzés, eltevés. Őszre a spájz megtelt mindenféle finomsággal: befőttel, savanyúsággal, szörppel. Egy városi bérházban élve is takarékos gazdálkodás folyt, élelmiszer nem romolhatott meg, de ha mégis, nem a szemétben végezte. Megették a szomszéd szárnyasai, vagy elvittük egy ismerőshöz, aki a moslékba keverve odaadta a malacoknak.  A száraz kenyérből morzsa lett, vagy összegyűjtve elvitte egy bácsi. Még a szalonna bőrét is összegyűjtöttük, szappan készült belőle. A hulladék papírral, újságpapírral tüzeltünk, a csomagoláshoz használt selyempapír jó volt WC papírnak. Takarékos, szorgos életmód volt, mindennek értéke, helye volt. Szívesen emlékszem vissza azokra az időkre.

  Cecilia

 

A sorozat korábbi részei itt olvashatók:

Egy gangos házban nőttem fel az ötvenes években 

Így vikszelték a parkettát régen 

Kényelem és tiszta ruha, mosógép és centrifuga

Hetente egyszer fürödtünk, mégis tiszták voltunk

Így éltünk a politúrozott bútorok divatja idején


Ha tetszett a bejegyzésünk, örülünk, ha írásainkat lájkolod és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Látogass el közénk, blogunk

 facebook csoportjába, 

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

Szólj hozzá

család piac befőzés ötvenes évek jégszekrény Cecilia