„Megcsapott a halál szele, együtt hálok-kelek vele” – Klip- és dalpremier! bongor: Új vég

2021.10.15. 10:00, srecorder

„A halálról szerettem volna írni, mint az életünkben állandóan jelen lévő realitásról” – mondja a 2019-es rapID tehetségkutatót megnyerő, színészként is aktív Berta Csongor, aki rapperként Eminemtől Kosztolányiig számos inspirációt olvaszt magába. bongor Új vég című dala a Recorderen debütál, de ma este már élőben is hallható lesz az Instantban, ahol Csongor Audiopoeta előtt koncertezik.

„Kosztolányinak van egy esszéje, „Egy és más az írásról” címmel, amiben szerinte minden alkotónak úgy kellene írni, mintha valaki a torkukhoz szorítaná a kést. Vagyis, mintha csak néhány pillanatuk lenne a haláluk előtt, hogy elmondják mindazt, amit fontosnak tartanak. Én is ehhez próbálom tartani magam, úgy érzem, egyszerűen nincs időm a levegőbe beszélni” – mondja bongor, aki szerint az Új vég üzenete valamivel explicitebb a korábbi számaihoz képest. „Szerintem érdemes tudatosan szoktatni magunkat az elmúlás gondolatához, mert a halál árnyékában sok minden nyer értelmet, ugyanakkor más dolgok értelmetlenné válnak. Az, hogy bármelyik pillanatban minden álmod és vágyad semmivé válhat, számomra értelmetlenné teszi például a gyűlöletet.”

bongor2.jpg

A szöveg és a videóklip olyan szemléletet jelenít meg, amit bongor nem vall magáénak, de érdekesnek találta kiaknázni a koncepciót: „A szöveg eléggé antinatalista, azaz „születésellenes” szemléletű, miszerint minden új élet szükségszerűen kínokat hoz a megszülető egyén számára, ez pedig növeli az egyetemes szenvedést a világban. Ezért tartózkodni kell a nemzéstől. A klipben ez a szemlélet keretes szerkezetet kapott: az elején és a végén is azt látjuk, hogy próbálom belefojtani magam a vízbe, de legvégül „valaki” mégis kihúz” – mondja a rapper, aki olyan költők műveiből merített, mint Sziveri János, Terék Anna, sőt egy amerikai rapper is megihlette, hiszen egy Token-parafrázis is felfedezhető a szövegben.

A kisfilmet K. Kovács Ákos rendezte; a klipről bongor azt is elárulta, hogy azonnal adta magát, hogy fekete-fehérben jelenítsék meg, olykor kiszínezett részekkel, a „folyamatos egyensúlyozás érzését keltve a halál küszöbén.”

bongor a Facebookon.

bongor és Audiopoeta az Instantban.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2021/10/15/_megcsapott_a_halal_szele_egyutt_halok-kelek_vele_klip-_es_dalpremier_bongor_uj_veg
„Megcsapott a halál szele, együtt hálok-kelek vele” – Klip- és dalpremier! bongor: Új vég
süti beállítások módosítása