A vihar előtti vihar - 30 éves a Use Your Illusion

2021.09.17. 14:40, vferi

header_84.jpg

Pont harminc évvel ezelőtt, 1991. szeptember 17-én jelent meg a Guns N' Roses monumentális duplalemeze, a Use Your Illusion, ami legalább öt gigaslágert adott világnak, és egy időre a világ legnagyobb rockegyüttesévé tette Axl Rose bandáját. Mit érzékelt ebből egy miskolci kiskamasz? Ez a cikk először a Recorder magazin 87. számában volt olvasható.

1991 nyara számomra egyértelműen a Terminátor 2-ről és a hozzá tartozó Guns N' Roses-dalról, a You Could Be Mine-ról szólt. Egy tízéves kölyök összevissza motorozik, miközben a hátul ülő haverja kazettásmagnójából üvölt a hard rock? Kész voltam. A motor nem jogsival, hanem benzinnel megy – sommázta egy osztálytársam. 

A film után egy hónappal érkezett meg a két lemezből álló Use Your Illusion. Akkoriban a Gunsnál menőbb dolog nemigen volt zenei téren – és erre kiderült, hogy kő megható balladákat is tudnak csinálni. Végre más is vállalja a vagánykodáson kívül azt, hogy fáj, hogy meg lehet zuhanni. Ezzel nagyon tudtam azonosulni.

wide1_47.jpg

Egyszerűen imádtam a Don't Cry című számot és a klipjét. Maga a videó, a dal végén a végtelenségig kitartott énekhang, a patetikus képi beállítások, a kockás ingek… A Civil War és az Estranged a maguk ultrahosszúságával (8-10 percesek) és mélységével nyűgöztek le. Honnan jött elő ez a végtelenbe meredő elemzés ezekből a viszkigőzös, drogozós, csajozós arcokból ott, az angyalok városában? Soha nem fogom megérteni. 

A duplalemez egyértelmű csúcspontjai még a Knockin' On Heaven's Door és a Live And Let Die. A Bob Dylan és Paul McCartney által írt dalok annyira egységesen simulnak bele az albumba, hogy egyáltalán nem érezni, hogy ezek feldolgozások lennének (mint ahogy nekem erről akkoriban gőzöm sem volt). Viszont az felfoghatatlan volt számomra, hogy a My World hogyan kerülhetett e remekbe szabott album végére – ezt hívják úgy zenei körökben, hogy “vicc"?

A dupla lemez annyira komplex (összetettségében ráver az akkori Michael Jackson-anyagokra is), egyszerre bonyolult, zavaros, és mégis sokak számára befogadható és emészthető. 

wide2_42.jpg
Axl Rose 1991-ben Rióban

 

Ment a bandán belüli feszülés, hogy miért van ennyi zongorás ballada, mi az, hogy novemberi eső, miért nem tolják a kő rokkot a nyávogás helyett, de én nagyon adtam. Teljes állású gunsos nyávogásrajongóvá léptem elő. Axl isten volt, Slash a király, és mindenki, aki kockás ingben jelent meg a gördeszkapályán Miskolcon, na, ők a jövendőbeli haverjaim. Azt hittem, innen nincs tovább. Beléptem a mennyország kapuján, az élet teljes, a menőség örök, én végre én vagyok.

Aztán, amikor senki se számított rá, beütött a rémálom. Felkapott mindenkit egy hurrikán, lerombolta a házakat, városokat, és semmit sem hagyott maga után. Ezt a hurrikánt úgy hívták, hogy Nirvana. Emlékszem, álltam a Guns-pólómban a nyári táborban, égtek a diszkófények az esti buliban, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az a lány, aki már az első naptól kezdve nagyon tetszett nekem (és akihez persze hozzászólni sem mertem), odamegy a helyi DJ-hez, odaad neki egy kazettát, és annyit mond: “az első számot”. És az nem más volt, mint a Smells Like Teen Spirit a Nirvanától.

Akkor nemcsak az utolsó Trabant gépkocsi gurult le a gyártósorról Németországban, mintegy a szocialista világ utolsó pillérei leomlásának szimbólumaként, de a világ zenei palettája is örökre átíródott. Megérkezett a grunge, ami egyértelműen jelezte, hogy a felszínen lavírozó hajmetál és popzene véget ér egy időre, és kénytelenek leszünk önmagunkkal szembenézni, egy kicsit jobban annál, mint hogy ki milyen nővel akar hálni, vagy épp mennyi alkoholt akar meginni. 1991 így lett a múlt kicsúcsosodása és a jövő kezdete egyben.

És, hogy mi lett azzal a nirvanás lánnyal a táborból? Ő a feleségem 23 éve. (Nem.)

szerző: Kristóf Norbert

https://recorder.blog.hu/2021/09/17/a_vihar_elotti_vihar_30_eves_a_use_your_illusion
A vihar előtti vihar - 30 éves a Use Your Illusion
süti beállítások módosítása