Két jó barát a fejébe veszi, hogy street food bizniszbe fognak, és finom péksüteményeikkel az ujjuk köré csavarják az embereket. Már látjuk is magunk előtt a hollywoodi gasztrokomédiát, amit a premissza sejtet. De mi van, ha mindez a 19. század elején játszódik, és főszereplőink a vadnyugati határvidéken rakosgatják a civilizáció alapköveit? A First Cow az USA-ról szól, a vágyképről és a valóságról, meg a békés együttélésről, és hogy miért érdemes még akkor is küzdeni érte, amikor vesztes harcnak tűnik. A Berlini Filmfesztiválról jelentkezünk.
A First Cow címe nem hazudik: a film egyik kulcsfigurája valóban egy tehén. Ha nem is minden idők első tehene, de mindenképp újdonság az 1820-as évekbeli Oregon főként prém- és szerencsevadászok lakta szegletében, ahol Kelly Reichardt (Egyes nők, Meek's Cutoff) csendes, empatikus, finom humorú, keserű élű telepesdrámája játszódik. Tehenünket a településnek csak nagy jóindulattal nevezhető közösség elöljárója (Toby Jones) hozatta, de nemcsak ő látja hasznát: éjszakánként stikában megcsapolja Cookie (John Magaro) és King-Lu (Orion Lee), akik egy véletlen találkozásnak köszönhetően előbb barátok, majd gasztronómiai vállalkozók lesznek.
Reichardt szereti a lassú sodrású, karakterközpontú, néha metafizikai kérdéseket feszegető, mindig az emberi érintkezések bonyolultságára fókuszáló történeteket, amelyeket kívülállók, a társadalom valamilyen értelemben vett peremén élők szemszögéből ábrázol. Hősei most is marginalizált figurák, akikhez végtelen szeretettel és rokonszenvvel fordul. Cookie sokkal jobban szeret sütni-főzni, mint a vadállatias, übermacsó prémvadászok társaságában lenni, és az a típus, aki nemcsak hogy a légynek se tudna ártani, de még segítene is a légynek. A kínai King-Lu-val való viszonyát is egy empatikus tett, a részvét és segítségnyújtás alapozza meg.
A First Cow egyfelől szerethető és vicces buddy film, amiben Cookie-ék gyakorlatilag sikeres street food bizniszt alapítanak a határvidéken. A halk szavú, végtelenül érzékeny Magaro és a pragmatikusabb, fineszes Lee nagyszerű furcsa párost alkotnak, önmagában is élvezet nézni a mindennapjaikat. Reichardt harmonikus beállításokban enged közel minket ahhoz a már-már idilli kis szigethez, amit ez a két ember a zord közegben kialakít magának, mint amikor például egy képkivágatban, némán végzik ház körüli teendőiket, és csinosítják ki a lakóhelyükként szolgáló viskót.
Nagyon vicces az a folyamat, ahogy a torzonborz, vastag prémes és még vastagabb modorú helyiek rákapnak Cookie ínycsiklandó – és lopott anyagból dolgozó – kulináris portékájára. Meg azok az apró kis ötletek is, amelyekkel a film anakronizmus nélkül teszi élővé a múltat. Ezek az emberek másmilyenek, mint mi, de közben náluk is ugyanúgy viselkednek a bullyk, náluk is ugyanolyan mondatok hangoznak el sorban állás közben. Reichardt megmutatja a komoly – vagy magukat komolynak képzelő – államférfiak tanácskozását, de ott marad utána az általuk tartozékként kezelt nőkkel, akik elégedett sóhajjal merülnek el saját privát társalgásukban.
A film azonban már az egyébként biblikus szimbólummal élő nyitójelenetben nyilvánvalóvá teszi, hogy az idill nem fenntartható. Reichardt fabulaszerű történetében Észak-Amerika eredetmítoszát rajzolja fel, amely – hasonlóan a Coen-testvérek tavalyi antológiafilmjéhez, a Buster Scruggs balladájához, és még inkább Robert Altman McCabe és Mrs. Millerjéhez – szembeállítja az önmegvalósító amerikai kisember idealizmusát a modern kapitalizmus csíraformában már a 19. század elején is működő gazdasági-társadalmi berendezkedésével, melyben ügyeskedés nélkül nehéz előre jutni, és nem kell túl nagyra törni ahhoz, hogy a hatalommal bírók eltapossanak.
A First Cow egy képzeletbeli választóvonalat jár végig, egy olyan időpillanatot a formálódó Egyesült Államok történetében, amely magában foglalja az ország demokratikus alapeszményét, és azokat az eredendő buktatókat, ősbűnöket, amik szinte lehetetlenné teszik, hogy az tisztán megvalósulhasson. A film kisközössége olvasztótégely, melyben a honfitársai között idegenül mozgó amerikai és az oroszok által üldözött kínai közös hullámhosszra tud kerülni, és a fehér elöljáró felesége őslakos. Ez a sokszínű társadalom ugyanakkor hazugságra, önbecsapásra, kizsákmányolásra épül, akárcsak Cookie-ék süteményei. És hogy ki mennyire lakol meg ezért, az vagyon kérdése.
A film egy korai pontján Cookie és King-Lu egyik párbeszéde rávilágít kettejük szemléletének különbségére és a filmbeli Amerika kettősségére: míg Cookie az ősit látja maga körül mindenütt – a természetben, az őslakosokban, az állatokban –, addig King-Lu számára új minden, szűz, feltöretlen terep, a lehetőségek tárháza. Kettejük meséje azt a kérdést teszi fel, hogy járhat-e kéz a kézben a kettő, a múlt meg a jövő, az örökség és a potenciál, vagy egymás kioltására vannak ítélve. Aki ismeri Reichardtot, nem fog meglepődni, hogy a választ nekünk kell megadni.
szerző: Huszár András
