A csúcsra egy fullra politikuscsontból épített létrán megy - Rec.hu

2020.02.20. 14:01, RRRecorder

carson_coma_en_meg_sohasem.jpg

Azt mondják, csórók a művészek, de akkor mi ez a sok kess itt nálam? Én még sose követtem el butaságot. Káosz és összeomlás vár ránk. New York-Börzsöny tengely; boszorkányság, vallás, halál, fekete mágia; valami, ami sikoly lenne legszívesebben. Zakatolás pszichedéliával, egy szál gitár a nappaliban, múlton merengő séták, mormogó mélyek, posztrock kompromisszumok nélkül. Nem hitte el, hogy szeretem. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

A Képzelt Város 2005 óta működik, és jó ideje a posztrock színtér (talán nem is kell hozzátenni: egyik) legfontosabb zenekaraként tartják őket számon. Utoljára 2016-ban jelentkeztek albummal, a Köd itt a Recorderen debütált. Hosszabb rákészülés és egy tagcsere után készült el a Samizdat, amin a legfeltűnőbb változás az, hogy az ének ezúttal angol, és inkább a háttérből színez, nem teszi dalszerűvé a számokat. A hosszú darabok (egyetlen van csak, ami öt percnél rövidebb) alapvetően követik a posztrock struktúrát a lassú-szép és az elszállós/keményebb részek váltogatásával, a türelmes építkezéssel, de ezen belül számos ötlet, izgalmas dallam vagy ritmikai megoldás hallható. "Rengeteg a buktató, de ha a végén sikerül egy kompromisszumok nélküli dolgot készíteni, az mindenképp jó érzés, különösen akkor, ha ez valahogy meg is találja a helyét és útját az emberekhez. A kompromisszumokkal való ilyen küzdelem sokunk életét végigkíséri más szempontokból is, nagyjából erről szól ez a lemez" - mondta a lemezről Kovács Ákos András énekes-gitáros a Stenknek. Facebook


Ahhoz képest, hogy bizonyos rokon műfajokban hány zenekar működik, a hagyományos, epikus doom metalt kevesen képviselik Magyarországon. De nemcsak ezért öröm a Devil Seed bemutatkozó lemezének megjelenése: a nyolcszámos, album a nosztalgián és a hiánypótláson túl leginkább az énekesnő, Stragessa miatt tűnik ki. Mármint nemcsak azért, mert hát nő, hanem erős hangja és karizmája miatt. A szövegek az okkult vonalat hozzák, vagyis ahogy Stragessa mondta a Fémforgács.hu-nak: "boszorkányság, vallás, halál, fekete mágia – ezek a témák és hangulatok a leginkább meghatározóak." HonlapFacebook


Mankind
a Pursuit Of Acid kollektíva tagja. Tavaly ROT című videója a Klipszemlén különdíjat kapott. Első nagyobb saját megjelenése (legalábbis a Soundcloud alapján úgy tűnik) az Untitled Benefits című háromszámos EP. Az a fajta sötét, ütősközpontú techno ez, ami ugyan repetitív, mégis végig leköt, és sötétsége ellenére ellenállhatatlan vonzerő is van benne. Plusz csodálatosan mormogó mélyek és egyéb meglepetések. A több mint ígéretes EP-ről Mankind ezt mondta az Electronic Beatsnek: a három szám "néhol kissé nyomasztó, máshol zavaros és kétségbeesettnek tűnő, de mindvégig a valóságból való kiszakadást, illetve a szabadságban való feloldódást tükrözik." Facebook, legközelebbi buli: február 22., Lärm.


Két bólogatós instrumentális hiphop EP a Blunt Sheltertől. Még tavaly év végén jelent meg Csnts (aki Csontos néven is alkot) Kind Of Csnts című hosszabb kiadványa, amin viszonylag keményen koppanó dobok és meglepő megoldások, pl. zörgősre vett hangminták is színezik a jazzes-hangmintás régisulis beateket. "Hosszú, szomorú, a múlton merengő séták ködös-sáros időben" - írja a kiadó, bár van azért benne bőven szépség és a melankólia sajátos könnyedséggel is párosul. Az új Blunt Shelter-kiadvány don C immár harmadik megjelenése itt. A BAPtized szinte megfoghatatlanul elrebbenő, legfeljebb két perces számokat tartalmaz, kijött kazettán is. Csontos Facebookdon C Facebook, legközelebbi fellépés: február 22., MAG kert BBQ.


Március 23-án jön az új Krúbi-lemez, az Ösztönlény, és az első klip már el is készült hozzá. A Lejtő a "sikeres vagyok, mégis szomorú", illetve "nem adtam el magam, mégis sikeres lettem (sőt, sikeresebb, mintha eladtam volna magam)" toposzokkal játszik el, néha úgy tűnik, hogy komolyan veszi őket, néha úgy, hogy viccet csinál belőlük, egészében meg ki tudja. Mindenesetre van benne számos telitalálat sor (lásd a cikk címét például), plusz szaxofon. Facebook, lemezbemutató koncert: június 5., Budapest Park.


2019 végén jelent meg a Qualitons Kexek feldolgozáslemeze. Erről játszották el a soundcity:szeged stúdiójában a a valószínűleg legismertebb KEX-dalt, az Elszállt egy hajó a szélbent. Mint a lemezmegjelenéskor mondták, mindegyik számnak megvolt a maga gazdája, ezé Boros Levente (aki általában inkább dobol). Érdekes és sokat elmond a feldolgozásokról, hogy a lemez kontextusában hallgatva ez tűnik az eredetitől legkevésbé eltávolodó átértelmezésnek, így magában viszont, ha mellé hallgatjuk az eredetit, az a feltűnő, hogy mennyire más ez is. HonlapFacebook


A Carson Coma a rendkívül jól fogadott lemez óta már több számmal kijött, a legutóbbi egy lendületes, a zenekar erényeit sűrítetten megmutató dal, Én még sohasem címmel, a hasonnevű ivós játék után. A klipet ezúttal Miki357 rendezte, gyakorlatilag gifekből áll, de a sárga azért maradt. Mint a 24.hu premiercikkéből kiderül, a szöveget egy véletlen felnemismerés ihlette. Facebook, legközelebbi koncert (A hatvanas évek meghetvenesítése vol. 2): február 21., Dürer Kert.


Három évvel a Semmi konferencia után március 10-én jön a Kiscsillag új albuma, a Tompa kések, és a címadó dalhoz most készült egy videó. A szám szövege a nőkről szól, akik egyedül élnek, és a fürdőkádban fantáziálnak valakiről, "aki pont most nem lehet itt". Tehát van benne erotika, illetve ordibálás, de nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy igazából tök szomorú a szám. A vizuálisan hasonlóan összetett animációs videó Vetlényi Zsolt festő műveiből készült, ő csinálta a Kispál és a Borz Én, szeretlek, téged című lemezének a borítóját is - derül ki a Stenk premiercikkéből. Facebooktavaszi lemezbemutató turné.


Az Irie Maffia elkezdte kihozni a számokat a majdani új lemezről, elsőként egy olyat, ami visszatér a jamaicai gyökerekhez, nem kisebb vendéggel, mint Mykal Rose (avagy Michael Rose), aki a csodás Black Uhuru tagjaként az első reggae-Grammy-t elnyerte, és a műfaj legnagyobb legendái közé tartozik. Ezzel együtt az Everlasting Love főszereplője Sena, akinek nagyon jól áll a szerelmes dal. Facebook, Irie Maffia 15 nagykoncert: április 24., Budapest Park.


Szabó Gergely
több zenekarban játszott, a darkwave sajátos változatát képviselő Lacht el Bahhtarban (nemrég írtuk, hogy egy régi anyaguk digitálisan elérhetővé vált), a tragikus sorsú electropunk zenekar Quantum Cowboysban, a Döghalban. Alkaloida néven 2008 óta működik szólóprojektje, de csak 2018-ban jött ki első száma (a szlovák 4mg kiadó válogatásán, amin több más magyar előadó is szerepelt). Debütáló EP-je a Kék vér, ami repetitív darkwave / dark rock alapra épül, aminek kemény, zakatoló hangzását izgalmasan színezi a lebegősebb pszichedélia. Facebook


2018-ban jelent meg DRMRZ hangulatát és műfajközöttiségét tekintve is különleges bemutatkozása, amit viszonylag gyorsan követett több kiadvány - majd hosszabb csend. Ezt törte most meg a "demók a nappaliból" leírással ellátott acoustic tapes pt1, ami ismét egy hangulatos anyag, a blues és az indie folk/rock közötti dalokkal, ezúttal egy szál gitárral, elektronika nélkül. Mint az Ígéretes Titánokról kiderül, "ha minden jól megy", akkor ezek a számok "idővel egész zenekarként megszólaltatva is hallhatóak lesznek (mind élőben, mind felvételen)", de önálló anyagként is megállja a helyét, éppen keresetlensége, közvetlensége miatt. Facebook


Egyszer a legjobb magyar ambientzenekarnak neveztük a horhost, Győrffy Ákos és Gugyella Zoltán duóját. Önmeghatározásuk: "minimális eszközparkkal létrehozott börzsönyi barkács-ambient." 2016-ig elég aktívak voltak, azóta viszont egyetlen szám jött ki, tavaly ősszel. Az új Metropolitan Avenue/Coney Island című számot (egyik sem a Börzsönyben van!) így vezetik fel: "Ébredezés a tetszhalálból: Egy új darab New York- és Atlanti-óceán-zajokkal." A kettő, mármint a városi és óceánhangok között pedig a zenekartól már megszokott lebegő, törékenyen áttetsző gitár húzza meg az ívet. Facebook


Tavaly nyáron jelent meg a gitár-ének + dob duó Havária debütáló lemeze, a black metalba oltott punk/hc Rontás, amiről azt írtam: nagyszerűen fogja meg "a hangulatot, amit a lemez címe egészen pontosan megfogalmaz: Rontás, ennek mindenféle jelentésárnyalatával együtt." A nemrég megjelent EP pedig még teker ezen egyet: ahogy a Lángoló Gitároknak mondták, "nyersebb, agresszívabb hangzást kerestünk, ami közelebb áll az élő produkciónkhoz." Ezt el is érték, vagyis a háromszámos MMXX mindössze hat és fél percben képes komolyan földbe döngölni a hallgatót. Facebook, legközelebbi koncert: március 23., Dürer Kert.

Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2020/02/20/a_csucsra_egy_fullra_politikuscsontbol_epitett_letran_megy_rec_hu
A csúcsra egy fullra politikuscsontból épített létrán megy - Rec.hu
süti beállítások módosítása