Hogy kerültem ebbe a számba? - Rec.hu

2019.03.21. 08:37, RRRecorder

 marmunsk.jpg

Petruska eszik, alszik és szeret, Zagar fákkal kommunikál. Így kell csinálni a pop-punkot. Örökké szóló éteri groove, robotok falun, kietlen noise rock, négy és fél óra elektronika. Ha lányokkal beszélek, az mumble rap. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Az EPMK, vagyis Emekajji (Mulató Aztékok) és PMK (ex-Poormanklinik) duója itt mutatkozott be Magyarradar rovatunkban. Tavaly megjelent Önarckép álarcban című albumuk sokáig csak fizikai változatban létezett. De nemrég felkerült a YouTube-ra, mégpedig egyben, mert "túl könnyen, túl sok zenéhez jutunk hozzá, és így gyakran elveszik a valódi odafigyelés, zabáljuk a trackeket, nem megyünk érte, ki vagyunk szolgálva... ez egy koncept album, a számok nem csak trekik, ezért kerül fel egyben az album." Ráadásul ennek most tényleg van alapja, hiszen a lemez egyik különlegessége és vonzereje éppen az, ahogy a történetmesélés, a mókázás és a filozofálás hogyan egészíti ki egymást, illetve zenében is van sok minden az ősraptől a bólogatáson és szálldogáláson és keménykedésen a kísérletezésig - még egy valószerűtlen hangjáték is jutott a 45 percbe. Például a korábban külön megjelent, a magyar pop legjobb anyukás számai közé tartozó Anyu után jön az Apám, ami szintén vicces és még inkább szívszorító, de egészen másként; meg van egy Fiúk, aztán egy Lányok (utóbbiban pl. ez a csodás poén: "Ha lányokkal beszélek, az mumble rap" - készült hozzá videó is). Facebook

A Marmunsk! önmeghatározása: grunge, noise és heavy rock; inspirációként olyan zenekarokat jelölnek meg, mint a Helmet, Failure, Barkmarket és a korai Nirvana. A 2016-ban Nyíregyházán alakult, azóta már budapesti zenekar tavaly adta ki első EP-jét, most pedig itt a nagylemez a pompás Wish I Could Blame It All On You címmel. A fenti önmeghatározás pontos (legyünk hálásak ezért ezekben az ínséges időkben!); kellően torz-zajos és keserű a hangzás, ugyanakkor van elegendő rockos dallam is. Kicsit olyan a Marmunsk!, mint azok a nem "híres", de kultikus zenekarok, amiket a kilencvenes években az alternatív rock robbanása után felmarkoltak a nagy kiadók, utólag viszont az ember nem érti, ki gondolta, hogy egy ilyen nyers zene majd kell a széles néptömegeknek. (Ilyen sors szerencsére itt és most nem fenyegeti ezt a zenekart.) Az albumot a NuSkull mutatta be, és mint onnan kiderül, "a lemez a 2010-es évek második feléről szóló korkép koncepciója mentén halad: a digitális világ okozta elidegenedésről, a kapcsolatok elhalványulásáról és az értékrendek újrarendeződéséről szól, mindez egy Y generációs nézőpontjából." Facebook, lemezbemutató koncert: március 30., Mika Tivadar Mulató.

Petruska elmúlt egy hónapját talán beárnyékolja a plágiumvád miatti kizárás, amit egy másik, ezt cáfoló szakértői vélemény követett ("a lelkiismeretem tiszta" - mondja a 70. Recorderben megjelent interjúban), de Reláció című új lemezét ne innen hallgassuk. A cím azt jelzi, hogy ezúttal az emberi kapcsolatokon van a hangsúly, kicsiben és nagyban - a szövegek (köztük hármat Grecsó Krisztián írt) az egészen konkrét képek és a nagy kérdések közötti távolságot könnyeden hidalják át. A zenére pedig ezúttal az afrikai ihletésű, gyakran könnyed és vidám világzene-pop jellemző. "Popzenésznek tartom magam, sosem bonyolítottam jobban a műfaji besorolást" - mondja Petruska a lemezt bemutató SzeretlekMagyarország.hu cikkében. (2016-ben Lemeztáska rovatunkban a "minden idők legjobb lemeze" megválaszolhatatlan kérdésre a Gracelandet válaszolta, az egy jó közelítés.) A lemeznek még konklúziója is van: "eszik és alszik és jó, hogyha szeret" - hangzik el A Ház című utolsó dalban, és ez azzal együtt, ahogyan eljutottunk oda: szép. HonlapFacebook, lemezbemutató koncert: március 29., TRIP Hajó.

A Zagar 2013-ban adott ki utoljára albumot, vagyis hat év kihagyás után jön idén áprilisban a Woods, Spirits & Sorcery. Az első szám róla a Ghost Orchid, amihez Korai Zsolt készített három dimenziós videót: színes, amorf figurák táncolnak az űrben, és lehet huzigálni, hogy merre nézzünk: talán elsőre az ember nem gondolná, de olyan erős a hatás, hogy nekem elsőre nem is sikerült igazán figyelnem a zenére. Amin érződik, amiről Zságer Balázs a videót bemutató Electronic Beatsnek beszélt, vagyis hogy rengeteg új hatás hallatszik majd rajta, például az, hogy marokkói utazásán "teljesen beleszerelmesedett az afrikai és arab ritmusvilágba". A közreműködő Fatima Gozlán a perzsa ney fúvós hangszeren játszik. Az Electronic Beatsről kiderül, a dalt a Wood Wide Web inspirálta, vagyis az, hogy "az erdőben a fák titkon kommunikálnak egymással, energiát adnak-vesznek, és néha háborúznak." A címbeli orchideák néhány fajtája pedig "meghekkeli a hálózatot". HonlapFacebook, legközelebbi koncert: április 5., Roncsbár, Debrecen.

A Qualitons a KEXP-ben játszik, Calidora és Walston pedig a 25 millió követővel bíró Trap Nation YouTube-csatornán jelenhetett meg új, Hummingbird című számával (illetve a hozzájuk tartozó Lowly kiadónál jött ki). Walstonnak nem ez az első megjelenése itt; egyik yesyes-remixe már 4,5 millió megtekintésnél tart. Calidora viszont inkább a magyar mainstream pop környékén tűnt fel eddig, ahhoz képest azért ez egy kicsit sötétebb, de azért még bőven a popba beleférő dal. “Szeretném újra felfedezni a mélységeimet és terápiás jelleggel írni, a zenén keresztül megörökíteni az érzéseimet, megérzéseimet vagy csak azokat a pillanatképeket, amiket a beteg elmém szül. Ebből pedig nem fogok engedni csak azért, hogy több ember kedveljen" - olvasható a sajtóanyagban. Calidora FacebookWalston Facebook.

"Kétségkívül hatott ránk a kaliforniai punk/pop-rock, de nem utasítunk el semmit" - szól a 2016-ban alakult The Other Left önjellemzése. A pop-punkon kívül több számban is viszonylag erős indie-s hatás hallható, de sok értelme nincs szálazgatni: lendületes, dallamos, nem egyszer slágeres dalok hallhatók a zenekar első, Entertain Yourself című albumán, mégpedig a következő témákban: "tini szenvedések, önkritika, politika, szerelem, szomorúság és színtiszta móka". Feltehetően az I Fucked A Crocodile című záródal ez utóbbi kategóriába tartozik. Egy brit punk blog már a hét zenekarának választotta az Other Leftet, és egy angol nyelvű kritika is megjelent az albumról: "így kell csinálni a pop-punkot" - szól a konklúzió. (Van egyébként két magyar nyelvű szöveg is.) Facebook, legközelebbi koncert: március 23., KVLT.

A Liquidacid név több mindent takarhatna, a valóságban a pszichedelikus "jam band" a megfejtés, mégpedig a 2018-ban indult Baby Gorilla Records "házi zenekara" ez, gitár-dob-basszus felállásban. "Nem írunk dalokat, csak közvetítjük az örökké szóló éteri groove-ot" - szól a hitvallásuk. A Faulty Tower című, élőben felvett, öt hosszú számot tartalmazó lemez azért nem kizárólag éteri, hiszen a kísérő szövegben a "szívünknek kedves helyek" bezárásáról van szó, és arról, hogy "a szabadság túl sok bástyáját veszítettük el az elmúlt évtizedben". A "rossz kábelekben és gonosz manókban gazdag" album zenéje maga azért nem a kesergésről, hanem a pszichedelikus elszállásokról szól. Baby Gorilla Records honlapFacebook.

Szintén pszichedelikus, de még mennyire, és szintén a Baby Gorilla Recordshoz kötődik a Band In The Pit negyedik albuma: a mecoptera egyetlen szám majd' 55 percben, ráadásul a trió egyben játszotta fel az egészet. A dunaújvárosi zenekaron érződik a stoner hatása is, de alapvetően a türelmes építkezés határozza meg az anyagot, az alaposan kibontott, szemlélődő-meditatív részek nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a "rockosabb" szekció. Kézenfekvőbb lenne ez utóbbira kifuttatni az egészet, így viszont jobb. A Lángoló Gitárokon volt a premierje. Facebook, legközelebbi koncert: április 6., Szabadkikötő, Pécs.

Monumentális válogatással állt elő az EXILES kiadó, és ez kicsit sem túlzás: a VA - ЖE 49 szám kb. négy és fél órában. Ha nincs is itt mindenki az ún. kísérleti elektronikából, azért nagyon széles a merítés úgy a zenészeket, mind a műfajokat tekintve: ipari techno, szétcsavart (már-nem-is-)techno, okos elektronika, sötét és zajos, vagy éppen szép ambient, drone, zaj, és biztos még néhány egyéb műfaj is ezekről a környékekről. "Nem az a kifejezett gyerekcsinálós zene" - írta valaki a 444 a kiadó által büszkén szemlézett kommentszekciójában, és ez igaz is. Viszont akit kicsit is érdekel az elektronika sötétebb-furcsább oldala, annak kötelező legalább részletekben végigrágnia magát rajta, hiszen bőven van felfedezni való előadó (többségük Facebook-profilja itt van összegyűjtve). Facebook

Nemrég itt írtunk Empelde Félelemvezérelt jövőtervezés című lemezéről, azóta pedig már kijött egy újabb, Robotok falun címmel. Ezen is középtempós, egy-egy kemény ipari ütemre és szintimotívumra épülő számok hallhatók, amik az ipari zene disztopikus-cyberpunkos tematikájába beemelik a falut (a robotok már ugye ott vannak). Az eredmény úgy vicces, hogy közben sötét és disztopikus jellegéből sem veszít. A szövegek mellett gondoskodnak erről zenei ötletek is, van például egy MTZ-Szimfónia című darab (városi olvasóinknak: az egy traktormárka), a címadó számban előkerül egy gyerekdal, az Automatikában meg mintha kereplő szólna (de az is lehet, hogy egyáltalán nem). Soundcloud

Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2019/03/21/hogy_kerultem_ebbe_a_szamba_rec_hu
Hogy kerültem ebbe a számba? - Rec.hu
süti beállítások módosítása