A Depeche Mode is csendben marad 4 perc 33 másodpercig

2019.01.19. 13:19, Gaines

cage_1.jpg

A zenekar ötvenedmagával dolgozza majd fel John Cage klasszikus művét egy májusban megjelenő díszdobozos kiadványban.

A huszadik század egyik legmeghatározóbb zenetörténeti figurájának tartott John Cage 1952-ben szerezte 4’33” című darabját, amelyben a zenészeknek négy és fél percig nem szabad megszólaltatnia a hangszerüket, hogy a néző/hallgató a csendre, annak sűrűségére, az apró környezeti zajokra figyeljen. A csendszerzeményt most a Mute Records jubileumi, MUTE 4.0 (1978 > TOMORROW) című sorozatának részeként májusban megjelenő, STUMM433 címet viselő díszdobozos lemezén ötven előadó dolgozza fel, köztük olyanok, mint a Depeche Mode, a New Order, az Erasure, Moby, a Goldfrapp, Michael Gira, Mick Harvey, Yann Tiersen, az Einstürzende Neubauten, vagy a Laibach.

JOHN CAGE ÉS A KORTÁRS KLASSZIKUS ZENE POPSZTÁRJAI


A szlovén indusztriál-alapformáció – amely február 22-én az A38-on mutatja meg sajátos musicalátiratát A muzsika hangjából – John Cage-interpretációját már meg is hallgathatjuk, sőt, nézhetjük, hiszen klip is készült hozzá, amelyet a Laibach egy tavaly megrendezett zágrábi képzőművészeti installáció, a Négyszemélyes sakk keretében rögzítettek. A videóban Vlasta Delimar performanszművésszel megidézik Julian Wasser híres fényképét, amin a readymade-jeiről (használati tárgy, mint műalkotás) híres Marcel Duchamp egy meztelen nővel, Eve Babitz-cel sakkozik, illetve azt az 1944-es John Cage-darabot (Chess Pieces), amit Duchamp ihletett, a néma hangszer pedig ezúttal a szlovén fejlesztésű, Mag-Lev nevet viselő lemezjátszó, melynek tányérját mágneses mező lebegteti bekapcsolás után az eszköz felett. Minden résztvevő készített egy-egy vizuális kísérőanyagot a feldolgozásához, májusig feltehetőleg még láthatunk ezekből többet is; a kiadványból származó bevételek egy fülzúgásban szenvedőket segítő egyesülethez és egy zenészeket támogató alapítványhoz kerülnek.

chess_1.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/01/19/a_depeche_mode_is_csendben_marad_4_perc_33_masodpercig
A Depeche Mode is csendben marad 4 perc 33 másodpercig
süti beállítások módosítása