A csillagász és a boszorkányság

head_19.JPG

 A 17. század elején Johannes Kepler megfejtette a bolygók mozgásának titkát. De ezek után egész tudományát be kellett vetnie, hogy egy boszorkánysággal gyanúsított nőt megmentsen: a saját anyját.

 Amikor 1615 december 29-én Johannes Kepler ajtaján kopogtattak és egy küldönc levelet adott át neki úgy gondolta valaki újévi jókívánsággal lepte meg. A küldemény két hónapon keresztül utazott, míg a svábföldi Heumadenből Linzbe megérkezett és egyáltalán nem tartalmazott jó hírt. Leánytestvére Margaretha küldte, aki segítséget kért tőle. Anyjukat Katharinát boszorkánysággal vádolták. De ez még nem volt elég. Az egyik feljelentő nem más volt, mint Kepler fiútestvére Heinrich. A lesújtó üzenet a csillagászt a karrierje csúcsán érte. Pár év telt el azóta, hogy a forradalmi felfedezéseit megtette. A bolygók a nap körül nem kör, hanem ellipszis pályán mozognak, és minél közelebb vannak hozzá, annál gyorsabbak. A műveivel Kepler a modern természettudomány előtt nyitotta meg az utat. Most viszont nem arról volt szó, hogy a világűr titkait megfejtse, hanem, hogy az emberi babona ellen vegye fel a harcot.  Hat évet fog ez a küzdelem az életéből elvenni. De kik voltak Keplerék, akiknek a családjában ez a dráma lejátszódott? A család 1575-ben telepedett le a svábföldi kisvárosban Leonbergben. Katharina egyedül nevelte négy gyermekét, mert férje katonaként szolgált és sokszor volt távol. 1589-ben a férfi végleg eltűnt. Ekkor a gyerekek Johannes és Heinrich 18 és 16 évesek voltak, míg Margaretha és Christoph öt és két évesek. A körülmények ellenére Katharina a gyerekeinek jó sorsot biztosított. Legalább is majdnem mindegyiknek. Christoph rézöntő mester lett, Margaretha egy lelkészhez ment feleségül. Johannes minden elvárást felülmúlva híres tudóssá vált. Elvileg anyja lelkésznek szánta a tehetséges fiát, de ő félbehagyta teológiai tanulmányait Tübingenben és matematikusként helyezkedett el Linzben. Asztrológiai naptárakat kellett készítenie. Már tanulóként csodálattal töltötte el az éjszakai égbolt tanulmányozása. Az első könyvével 1596-ban felkeltette a híres matematikus Tyho Brache figyelmét, aki meghívta Prágába II. Rudolf udvarába. Brache halála után Kepler lett az udvari matematikus. Rudolf uralkodása után viszont el kellett hagynia a várost, mert az új császár az ellenreformáció élharcosa volt. Keplernek, mint protestáns vallású tudósnak nem volt helye az udvarban. De szerencséje volt. Újra állást kapott régi lakóhelyén Linzben, mint matematikus. Heinrich sorsa rosszabbul alakult. Az epilepsziára hajlamos öccse két szakma elsajátításába is belebukott, majd koldulva és fosztogatva járta az országot. Kepler szerzett neki a prágai udvarban a császári gárdában állást. Ebből viszont elege lett 1614/15 telén és hazament. Elszegényedve, nincstelenül, amikor hazatért az étkezésnél húst követelt az anyjától. De viszont ezt a téli időszakban nem tudott szerezni neki a szerencsétlen asszony. Heinrich sértve érezte magát és szidni kezdte. Elmondta mindennek, többek között boszorkánynak. Egy kijelentés, aminek következményei lettek.

Az hogy a gyanú hogyan terjedt el nem teljesen tisztázott. Leonbergben semmi sem maradt titok, főleg, ha olyan faragatlan fickó terjesztette, mint Heinrich. Ráadásul Ursula Reinbold a helyi üveges felesége is megtudta, aki fájdalmaktól és bénulástól szenvedett. Nem Katharina okozta a fogyatékosságát? Nem rég Reinboldot egy pohár borra meghívta. Csak nem varázsital volt? Ekkor még nem történt semmi. Ám a következő augusztusban a leonbergi elöljáró Lukas Einhorn Kathrinát berendelte a városházára. A hivatali épületben találkozott Ursula Reinbolddal és fivérével. Ez rákiáltott: „Te boszorkány! Varázsitalt adtál a testvéremnek, nézd, hogy szenved!” Katharina reszketett a felháborodástól, de összeszedte annyira magát, hogy válaszoljon. Azt mondta nem jogos vádaskodni bizonyítékok nélkül. Ő egy idős asszony, aki támogatásra szorul. Einhorn elengedte, de a rémálom csak ekkor kezdődött Katharina számára. Johannes Keplert húga levele teljesen váratlanul érte. Röviddel ezelőtt 65 éves anyja meg jó hírnévnek örvendett. Ugyan analfabéta volt, de volt egy présháza és az adózók között a középréteghez tartozott. Kepler öccse Christoph és húga férje már beperelt Reinboldot alaptalan vádaskodásért és Kepler is tudta anyja oldalán a helye. A protestáns Württembergben is súlyos vádnak számított a boszorkányság. Ugyan abban hittek az emberek, hogy az Isten a végső ítéletnél elválasztja a búzát az ocsútól, tehát ő ítéli meg az emberek cselekedetét, mégis a világi bíróságok 1560 és 1750 között 197 személyt ítéltek halálara boszorkányságért. Ez viszonylag alacsony szám volt a többi délnémet államhoz képest. Ennek ellenére Kepleréknek nem volt szerencséje, ugyanis ügyük a legnagyobb üldözési időszakba esett bele.             

Kepler anyjának ügye időközben az idegek harca lett. Einhorn tovább gyűjtötte a bizonyítékokat. Csak Heinrichet nem tudta már megidézni, ugyanis ő 1615-ben meghalt. Katharina az egyre ellenségesebb hangulat miatt kénytelen volt elköltözni, hol lányánál Margarethánál, hol pedig fiánál, Christophnál lakott. Kepler is mozgalmas időszakot élt meg. Felesége Susanna három gyereküket vesztette el. Most meghalt két éves kislánya Meruschl és egy másik lányuk is csak fél évet élt. Ennek ellenére befejezte 1619-ben főművét a „Világ harmóniáját”, amelyben bemutatta, hogyan lehet a bolygók közötti távolságot kiszámítani. De a boszorkányság ügye még nem jutott nyugvópontra. Végén már Kepler kapcsolatai sem segítettek. 1620 augusztus 7-én Margaretha figyelmeztette anyját, hogy az elöljáró az embereivel jön érte. Einhorn időközben 20 további tanút felhajtott. Többek között egy lányt, aki a karját és kézfejét sem tudta mozgatni, miután az állítólagos boszorkány hozzáért. A pék felesége állította, hogy a borjújuk megdöglött miután Katharina náluk járt. Az iskolaigazgató azzal gyanúsította meg, hogy a bora miatta romlott meg. Minden az özvegy ellen irányult. Einhorn még további két dologgal gyanúsította. Megvesztegetéssel, mivel korábban egy ezüst kelyhet akart neki adni, valamint azzal, hogy az apja koponyáját ki akarta ásni. Kepler anyja letartóztatása után átvette a védelmét. Otthagyta a tudományos életet Linzben, hogy anyját megmentse. Összepakolta a dolgait és állapotos feleségével és három gyerekével útra kelt. A családot Regensburgban hagyta, míg ő Württembergbe ment. Anyját a Leonbergtől 30 kilométerre északra fekvő Güglingenbe vitték és itt egy toronyba zárták be. Itt várta megbilincselve őrizet alatt perét, de hónapokon keresztül nem történt semmi. Johannes Kepler az ősz folyamán többször felkereste anyját, kikérdezte a tanúkat és érdeklődött Leonberg hétköznapjairól. De lényegében semmire sem jutott, ezért frusztráltan családjához utazott Regensburgba. Kepler számára a helyzet drámai lett. Tombolt a harmincéves háború és Linzet elfoglalták a bajor csapatok. Bizonytalan volt, hogy vissza tud-e térni a városba. A nehézségek ellenére sikerült új művét befejezni az „Epitomé” -ét, ami az első és teljes összefoglalása volt a csillagászatnak. A könyv 17. század alapműve lett. Még a könyve utolsó sorait írta, amikor elkezdte összeállítani anyja védelmének iratát. És ehhez igénybe vette egész tudományos munkásságának tapasztalatait. Az írásbeli tanúvallomásokat alaposan kielemezte és megállapította mi benne a hisztéria és mi a ténybeli állítás. Sok tanú vagy túl fiatal volt, vagy keveset élt Leonbergen, hogy jól ismerje Katharinát. Ursula Reinboldot babonás, rendetlen, önző nőnek írta le, aki saját maga kezelte félre betegségét. Ráadásul a birodalmi törvények két egymástól független tanút követeltek meg a vád alátámasztására. Nála ez nem volt meg, tehát kizárható tanúként. Más esetekben pedig kimutatta, hogy az illetők betegségei korábban jelentkeztek, mint mielőtt anyjával kapcsolatba kerültek volna.                   

Érdekes, hogy Kepler nem kérdőjelezte meg úgy általában a boszorkányságot. Talán azért, mert még nem teljesen a modern értelemben vett racionális gondolkodó volt. Ezt mutatja, hogy horoszkópkészítésből is élt. De az is lehet, anélkül is védhetőnek látta az ügyet és nem akart új frontot nyitni. Ennek ellenére azt bizonyította, hogy a vádak mögött természetes módon megmagyarázható és cáfolható dolgok állnak. Például Heinrich bátyja vádjait tragikus életével indokolta. A vesztegetést azzal magyarázta, hogy idős édesanyja ezzel akarta az ellenséges hivatalnok jó indulatát elnyerni. A védőszöveg végén hozzátette Katharina csak egy öreg, gyenge asszony. Kepler a védelem iratait 1621 májusában adta be. Az államügyészség minden állítását támadta. Szerintük Katharinát kínzásnak kell alá vetni, hogy az igazságot kiszedjék belőle. A bíróság nem hozott ítéletet. Kepler viszont lehetőséget kapott, hogy a szövegét átdolgozza, mielőtt a tübingeni jogászok elé terjesztik az ügyet, akik dönteni fognak. Hatvannégy sűrűn írt oldalon megint összefoglalta érveit, sikerrel. Szeptember 10-én Johann Ulrich Aulber tübingeni jogász úgy találta, hogy a tanúk szavahihetetlenek, az asszony pedig túl idős a kínvallatáshoz. Fel nem mentette Kepler anyját, de azt az utasítást adta, hogy az igazságot másképp kell kideríteni.           

1621 szeptember 28-án Katharina Keplert a városházára szállították. Ott egy kínvallató már előkészítette a szerszámait és pontosan elmondta az idős asszonynak mi fog vele történni, ha nem vallja be a bűnét. Ez egy színjáték volt, de ezt általában a vádlott nem tudta és gyakran ez is elég volt a vallomás kicsikarásához. Katharina viszont nem ijedt meg. „Bármit tehetnek velem” – mondta - „de nem tudom, mit kellene bevallanom!” Kepler tudta anyját nem tudják vallomásra kényszeríteni. Aulber, a bíró és a kínvallató azért még megpróbálta párszor beismertetni vele az ellene szóló vádakat, de ez sem vezetett eredményre. Végül az elöljáró visszavitette a toronyban lévő börtönbe. Hat nappal később szabadon engedték. 14 hónapi fogság után nyerte vissza szabadságát, amit viszont nem élvezhetett sokáig. Fél évvel később 1622 április 13-án leánya házában meghalt. Johannes Kepler visszatért Linzbe. Azt, hogy miért volt olyan sokáig távol, senkinek nem árulta el. 1630–ban bekövetkezett halála után, mint egy nagy tudós vonult be a történelembe és nem úgy, mint egy boszorkány fia.