A nemzetiszocialisták közül sok vezető a boszorkányokat, mint a pogány bölcsesség őrzőit ünnepelték. De mindez nem volt elég. Emellett még kutatták az üldözött ősök történetét.

Heinrich Himmler SS birodalmi vezető fanatikus rasszista és a holokauszt fő felelőse volt. De ezen kívül volt neki egy kevésbé ismert oldala. Himmler megszállottan kutatta a boszorkányüldözés történetét. Két évvel a náci hatalomátvétel után, mint a Birodalmi Biztonsági Hivatal (SD) vezetője a hivatalon belül létrehozott egy kutatócsoportot a boszorkányüldözés történetének vizsgálatára. A „Boszorkány Különmegbízotti Részleg” a mindaddig végzett legnagyobb kutatómunkába kezdett a boszorkányüldözés témakörében. De Himmler számára a tudomány csak eszköz volt a céljának elérésében. Elsősorban a kereszténység és az egyházak ellen akarta felhasználni az összegyűjtött anyagokat. A „Boszorkány Különmegbízotti Részleg” propaganda célja már a kezdeteknél világos volt. 1935 novemberében Goslarban a birodalmi földművesnapon Himmler a boszorkányüldözéssel kapcsolatban a máglyákon hamuvá égetett a német néphez tartozó több tízezer nőről és leányról beszélt. Majd minden történelmi alapot nélkülözve hozzátette: „Sok esetben ott sejthetjük ezen esetek mögött a különböző szerepekben és szervezetek nevében fellépő örök ellenségünket, a zsidóságot.” Himmler beszédével az előző nap előadást tartott Horst Rechenbach SS Standartenführerhez csatlakozott. A birodalmi földműves szövetség - az NSDAP egyik szervezetének - vezetője arról értekezett, hogy a boszorkányok és a varázslók a koraújkorban, mint a germán törzsek utódai tevékenykedtek a római katolikus egyházzal szemben. Emellett azt állította, hogy „vérszerinti örökségünk százezreinek áldozatát követelte ez az üldözés, katolikus és protestáns vidékeken egyaránt.” Himmler és Rechenbach beszédét „A birodalmi földműves” című lapban is leközölték. Ez is azt mutatta, hogy a boszorkányüldözés témája a széles publikum számára szánt propagandaanyag volt. Hitlert személyesen nem érdekelte a téma, ezt meghagyta Himmlernek. Soha sem nyilatkozott a boszorkányüldözéssel kapcsolatban. A náci párt korai korszakában, tehát még 1933 előtt Alfred Rosenberg foglalt állást az ügyben az 1930-ban megjelent „20. század mítosza” című könyvében. A boszorkányőrületnek a nyugati világban Rosenberg szerint milliók estek áldozatul. Az ok a kereszténységben keresendő, ennek bűnös világot hirdető ideológiájában, amely a „Róma faji sivatagából” jött. A bűnös világ képe a germánoktól távol állt – állította Rosenberg, majd hozzátette: „Csak akkor tud alkotó nemzet lenni a germánság, ha szabad és sehol sem uralkodik boszorkányüldözés.” Ezekből az állításokból vezette le Rosenberg a katolikus egyházzal szembeni harcos hozzáállást. Szerinte a katolikus egyházat egy pápának nevezett „varázsló” vezeti, amelynek a célja a nyugati élet lelki erejének a kiirtása. Rosenberg úgy látta az európai történelem nem szól másról, mint az északi típusú ember harca a római unitarizmus ellen. Ebbe a harcba sorolta be a boszorkányüldözést, amelynek egyedüli felelősének a katolikus egyházat tartotta. 1935-ben Düsseldorfban tartott anyák napi beszédében azt állította több százezer német asszonyt és leányt kínoztak meg és küldetek máglyahalálba. Pár évvel később Rosenberg és emberei az áldozatok számát illetően elveszítették minden józan eszüket. 1939-40 telén Rosenberg, mint a Führer az NSDAP világnézeti oktatásért felelős megbízottja „Nők és anyák – a nép életének forrásai” című kiállítást hozott tető alá. A berlini rendezvény katalógusában már 500 ezer és kétmillió közé tette az áldozatok számát. A náci bulvárlap a „12 Órai Újság” 1939 decemberében a kiállítás alapján azt sugallta az egyházi befolyásnak köszönhetően két millió asszony és leány esett áldozatul a boszorkányüldözéseknek. Bizonyítékot az SS kutatók ennek alátámasztására nem találtak. Pedig 1935 és 1944 között 14 kutató 260 könyvtárat és archívumot nézett át egész Németországban, 1939 után pedig a megszállt területeken. Egy esetet azonban személyesen Himmlernek mutattak be.

Margareth Himbler egy lakatos 48 éves özvegye a mai Baden-Würtemberg tartomány észak keleti részén fekvő Markelsheim nevű településről. Az asszonyt 1629 április 4-én Mergentheimben égették meg, mint boszorkányt és minden jel szerint Heinrich Himmler dédanyja volt. Arról, hogy az SS vezetője mind erre, hogyan reagált nem maradt feljegyzés. A szövetségi archívumban viszont megmaradt egy szigorúan bizalmas irat 1939 május 23-i dátummal, amit az SS biztonsági szolgálatának vezetője Reinhard Heydrich jegyez és SS birodalmi vezető lehetséges boszorkánynak nyilvánított őséről szól. Arra, hogy Himmler nem dicsekedett ezen felmenőjével magyarázatot adhat az, hogy Hitler az 1938-as pártnapon kijelentette az NSDAP semmilyen körülmények között nem lehet kultikus mozgalom, amelyben a miszticizmus teret nyer. Itt megmutatkozott egy ellentét a Führer és a SS vezetője között. Míg Himmler a pártban és főleg az SS-ben a kiválasztottak rendjét látta, addig Hitler és propaganda minisztere Joseph Goebbels egy modern diktatúrát akart, amely tömegek támogatást élvezi, és a népközösségre épül. Az „Ahnenerbe” szervezetét Himmler 1935 júliusában hozta létre bebizonyítandó a német felsőbbrendűséget más népekkel szemben. 1937-ben a szervezet kurátora lett Himmler, azé a szervezeté, amely szintén foglalkozott boszorkánykutatással. Az SD és az Ahnenerbe között rivalizálás alakult ki, amiből végül 1938-ban a biztonsági szolgálat került ki győztesként. Amikor 1944 januárjában az SD a kutatást leállította a kutatók 33864 karotékívet írtak tele, minden egyes kartékíven egy-egy boszorkány vagy több boszorkánynak az esetével. A kutatási anyagot Berlinből egy Posen, a mai Poznan környéki kastélyba szállították, itt talált rá a Vörös Hadsereg. Az akták egy részét a lengyel hatóságok átadták a kelet német állambiztonságnak a Stasinak, nagy része viszont mind a mai napig a poznani archívumban található. Ott a kutatók számára elérhető. A mai kor boszorkánysággal foglalkozó kutatóinak az itt található anyag nem túl hasznos, ugyanis annyira át üt rajtuk a propaganda megközelítés. De annak ellenére, hogy a kutatási anyag tudományosan nem értékelhető, akik készítették a háború után szép karriert futottak be Nyugat Németországban és Ausztriában. A boszorkány projektvezető az SS részéről Wilhelm Spengler volt. A germanisztikát végzett Spengler 1934 óta volt az SD a SS biztonsági szolgálatának a tagja. 1937-től ő vezette a kulturális élettel foglalkozó részleget. 1942-ben a Krím félszigeten az „Einsatzgruppe D-nél” teljesített szolgálatot, amely tömeggyilkosságokat hajtott végre zsidók ellen. A háború után lektorként dolgozott az oldenburgi Stalling kiadónál. Spengler munkatársa volt a bécsi germanista Otto Höfler. A szigorú katolikus családból származó Höfler meggyőződéses nemzetiszocialista volt és 1935-től kieli egyetem professzoraként dolgozott. A háború után egy darabig el volt tiltva a szakmája gyakorlásától, de 1957-től a bécsi egyetem német nyelvet és régi német irodalmat tanított. 1979-ben Bécs városa kitüntette. 15 évvel korábban az Osztrák Tudományos Akadémia felvette tagjai közé. A nemzeti szocialista boszorkánykutatókhoz tartozott még a Lipcséből származó Bernhard Kummer. Ő 1928 és 1932 között az NSDAP tagja volt és cikkeket írt a párt lapjába a Völkischer Beobachterbe. 1936-tól a jénai egyetemen dolgozott. A háború utána a lübecki népfőiskolán tanított. Azt, hogy régi meggyőződéséhez hű maradt az is mutatja, hogy egy lapot jelentetett meg „A kortárs kutatás kérdései” címmel, amelyet a szélsőjobboldali kiadó a „Hohe Warte” adott ki. A boszorkánykutatók közé tartozott még a történész Günther Frantz Hamburgból, aki 1925-ben „Bismarck nemzeti érzéséről” írta diploma munkáját. Frantz 1937-től az SS-ben Rottenführerként szolgált az SS faji és telepítési hivatalában, 1943-ban SS Hauptsturmführernek nevezték ki. 1957-ben Stuttgart-Hohenheim mezőgazdasági főiskoláján dolgozott. 1963-tól 1967-ig ő volt az iskola rektora.

A boszorkánykutatás a háború utáni Németországban újabb erőre kapott csak most más zászló alatt. A feministák kezdtek foglalkozni vele és a hozzákapcsolódó mítoszokkal. Erika Wisselnick feminista írónő 1976-ban megjelentetett egy könyvet „Boszorkányok” címmel, amely nagy visszhangra talált nőjogi mozgalmakban és a baloldalon. Ebben a műben azt a tudomány által megcáfolt tézist képviselte, hogy az egyházból kiinduló boszorkányüldözés a bölcs asszonyok születésszabályozásról szóló ismeretei ellen irányultak. A szerző milliós nagyságrendű áldozatról írt, egy női holokausztról. Wisselnick több állítása nagyon hasonlított a náci kor téziseire. Talán nem véletlenül. Az 1926-ban született feminista apja Ernst Wisselnick tábornok volt Hitler Wehrmachtjának tisztje. Erika Wisselnick az NSDAP leány szervezetének is tagja volt és így találkozhatott Himmler boszorkányokról szóló anyagaival, amit később a saját baloldali feminista világnézetébe beépített. Himmler biztosan még álmodni sem mert arról, hogy a világról való torz elképzelése ilyen módon él tovább.