Eddig tartott a Nyuguár, irány az éjszaka, mielőtt eltundrásodik a társasági életed

Idén az első két punnyadós hétvégének elégnek kellett lennie arra, hogy kiheverd a mindent, az italnagykereknél vége a leltárnak, a klubpromoterek meg már nagyon pörögnek a diszkosszal a kvalifikációs körben, hogy megmutassák, 2020-ban mit jelent majd nagyot dobni.

sandro-katalina-k1bo_vtizss-unsplash.jpg

Photo by Sandro Katalina on Unsplash

AJÁNDÉKOT KAPTÁL, majd OOPS HITS ME!@ANKER'T 01.17. péntek 19h/22h

Ha munka után rögtön tűzöl az ANKER'Tbe, még simán licitálhatsz korrupciós hűtőmágnesre, kenőpénzcsipeszre, és kismillió egyéb, médiamunkásoknak évvégi ajándékba küldött, márkázott biszbaszra, amiket a médiamunkásoknak persze eszük ágában sem volt zsebre vágni. Ehelyett inkább évek óta elárverezik az ötletes tárgyakat, a többi bizniszolajozó figyelmességgel, és az egyre komolyabb, a cégektől kifejezetten erre a célra érkező felajánlással együtt, a mára már intézménnyé hagyományosult AJÁNDÉKOT KAPTÁL bulin. Tavaly 2,5 millió jött össze, a befolyt összeg idén is a hajléktalanokat segítő Léthatáron Alapítvány munkáját segíti majd. Annyit hagyj a kártyádon, hogy később még pár kör szeszesital kijöjjön, ha ottragadsz az OOPS HITS ME! sorozat huszonharmadik eseményén, ami ezúttal a szörnyen hangzó 10-es évek (kétezertizesek, basszus, mostantól ér rajtuk röhögni vagy visszasírni őket) kiváló hangzású slágereivel veszejt el.

Kövesd ezt és ezt a Facebook eseményt, hogy odatalálj. Ja, a jótékonysági esten találkozhatsz öreganyánkkal, az Index-szel, és az árverésre dobott cuccaival is!

ADAM X@LÄRM péntek 23h

A Technokunst másodszor hozza el hozzánk a Sonic Groove kiadó atyját, a New York-i technoszcéna alapfiguráját, Adam X 3 órás szettet ígér, őt Dork és Isu mester vezeti fel és kíséri le, az egész buli nagyon odabaszósnak ígérkezik, jó ha kipihenten érkezel. Éjfélig 2500, egy után 4000, közte 3000 a jegy, ha előbb elindulsz, a különbség kiadja az übert.

 

Itt látod, ki csekkolt be az eseményre

DANCE MACABRE + HESSZ@The Studios péntek 19h

Ha nincs erőd szétküldeni magad teknóval, eggyel finomabb ajánlatom péntekre a Studios Sound tudományos techno és ismeretterjesztő house bulija az egyre fölkapottabb hasonló nevű klubban. A föld alatt lesz gépzene workshop és live performance Lau, CT Kidobó a Cutoff Agency és Acideal jóvoltából, interaktív vizuállal fűszerezve, a galérián pedig a Kifolyó team pörgeti a lemezeket és gondoskodik a rugózásról hajnalig.

Interestedet kifejezheted az esemény fácséján

BOSTON 168 live@AKVÁRIUM BLACK HALL szombat 23h

Még van a 4000 forintos jegyekből, az olcsóbb elővétesek gyorsan sold outosak lettek, akik régóta tervezik a bulit, azoknak látatlanban várós és bejövős, de te se maradj le, azok a legjobb partik, amiket nem terveztél, nem ismered a fellépőket, meg a közönséget. Pénzed meg bármelyikre lenne. A black mambások a terem zsírúj Martin Audio Club System hangrendszerére eresztik rá a vasaikkal az olasz pszichedelikusacid-duót. Sergio Pace és Vincenzo Ferramosca élőben, analóg cuccokon olyat nyomnak, hogy kiolvad tőle a shazamod a mobilképernyődre. Savad nem lesz a végén!

Az esemény itt. 

 

TÉLI ETYEKI PIKNIK@ETYEK szombat 10h

Ha el kellett engedned a pénteket, ébredés utáni ivászattal kárpótol a szombat, a pankabb borturisták, mint te amúgy is kihagyják a habiszti-hangember-papírkutya brigádnak való nyári borpartikat Etyeken. Hurka, kolbász, forralt bor, léleksimogató zenés programok, szimpatikus borserpák, meg haverkodós gazdag faszik családostul, talpig haute couture hegymászó casualban.

A jó borok mellett a kajamenük is bitang jól hangzanak, leírva, az esemény oldalán.

 

JÉGPÁLYÁK ÉJSZAKÁJA@VÁROSLIGETI MŰJÉGPÁLYA szombat 21:30 

Elő a flitteres élvédővel, jumbóbojtos kötött sapival, nem minden nap fogózhatsz helyes fiúkkal, csinos csajokkal zárás után, Európa legszebb jegén, hétköznapi jegyárért. Ideális, -2-3 fokos hőmérséklet, szikrázó jég, prémium büféáru vár, és még bármi is becsúszhat.

A jegyedet itt veheted meg előre.

 

KEGYELEMKETTES@GÓLYA szombat 22h

A körúton belüli kulturklán-tagok körében méltán egekig fanatizált bulizenekar ezen a koncertjén is eljátsza mind a 12 dalát, miközben aranyláncokat dobálnak. De szerintem ez kamu. Mert jópofák, meg minden, cuki csajok járnak a koncertjeikre, meg eleve Gólya, viszont akkora gázsijuk nem lehet, hogy beleférjen. Persze azért még hátha, ha elkapsz egyet, azonnal Insta!

Koncert-beharangozó itt.

 

KIÉGETT APUKÁK KLUBJA@NEMDEBÁR szombat 20:30

Ha felőled bármi jöhet, sőt akármi is jó, vagy épp a tököd tele van azzal, hogy a gyerek képtelen teli csűddel kapura szúrni, pedig már 3 éves, meg a mai ebéd stefániavagdalttal benne a tojással, amit apósod szeret, nem te, azzal pláne, hogy a nejednek jár a szieszta, te meg csak gürizel. Te is érzed, ugye, hogy pont ideje lenézned a Nemdébe? Valami biztos lesz, meg llkrndsz (felkelők) is, pohár után nyúlás, nyűg nélkül, hasonsorsú belbudaiakkal.

Erről van szó.

 

SUPERNOVA TECHNO X RAWE AFTER@DFFRNTROOM vasárnap 5h

 

Felesleges azon nyígni, hogy hol vannak azok a régi afterok, amikor itt vannak az újak. Reggel hatra bőven elég vekkert húzni, anyád is kezelhetőbb, ha egy szenyóval bocsáthat el, és nem te vered ki az ágyból, ahogy a sötétben hova mész, mit csinálsz ilyenkor. A buli a supernovások Liget klubos évnyitó szaggatásának afterja, tegnapi outfit simán jó, beszélgetésre ne, de atomrévre számíts, miközben mások enerváltan punnyadnak, mintha vasárnap délelőtt lenne.

Vasárnapod sava-borsa ez.

A bejegyzés trackback címe:

https://programfanni.blog.hu/api/trackback/id/tr9615414116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása