Apokalipszis holnap
2018. október 15. írta: Profigrammers

Apokalipszis holnap

Mindössze tizenkét évünk van, hogy megmentsük a Földet. Ezt a mondatot nem egy tudományos-fantasztikus filmben mondja a főhős, hanem az ENSZ éghajlatváltozási kormányközi testülete. 

 

A Global News erről szóló összeállításából kiderül, hogy a jelentés igazán vészjósló, és azonnali cselekvésre ösztönöz. Készítői szerint az ember által okozott CO2-kibocsájtást 2030-ig a 2010-es mértékhez képest 45%-kal kellene csökkenteni, és az évszázad közepéig nullára kell leszorítani.

 

A tudósok szerint csak így lehetne elérni, hogy az éghajlat felmelegedésének üteme ne gyorsuljon tovább.

A 728 oldalas tanulmány az időjárás, a klíma, a gazdaság, az emberi egészség és az ökoszisztémák összefüggéseivel foglalkozik. Egyik legfontosabb megállapítása az, hogy nagyjából egy évtizede maradt a világnak arra, hogy megakadályozza, hogy a Föld végérvényesen a szélsőséges felmelegedés útjára lépjen az emberi tevékenység következtében. 

Ha ezt a szén-dioxid-kibocsájtási szintet nem lehet csökkenteni, akkor a légkörből más úton kell kivonni az üvegházhatást is okozó gázt.  

A jelentés készítői a felmelegedés miatti apokaliptikus állapotokat is leírták.

Úgy számolnak, hogy ha az emberiség nem változtat, az évszázad végére a tengerek szintje tíz centiméterrel emelkedik meg. Az Északi-sarkvidéken tízévente teljesen elolvadna a jég és az összes korallzátony elhalna.

Az, hogy az USA elnöke, Donald Trump nemrég felmondta a párizsi klímaegyezményt két dolgot is jelenthet. A világ politikai elitjének egy része vagy nem hisz a tudósoknak, vagy a rövid távú céljait alárendeli a kérdés megoldásának.  

A civil mozgalmak ezt látva már régóta mondják: ideje a társadalmaknak saját kezükbe venni a dolgokat, és megtenni, amit az egyén is megtehet.

Nemrég egy holland fiatal állt elő egy korszakalkotó ötlettel, így elkezdődhet a Föld legnagyobb óceáni szemétszigetének felszámolása.

A híradókban egyre-másra jelennek meg az óceánparti vagy épp a lakóházak melletti árokpartról szemetet gyűjtő aktivistákról szóló riportok, de ez a Föld megmentéséhez kevés.

Egyre fontosabb lesz azokra a mérnökökre vagy technológiai cégekre figyelni, akik az energiatermelésben és gazdálkodásban dolgoznak és alkotnak.

Ezek a csapatok ugyanis képesek olyan környezetkímélő technológiát kitalálni – és ami ugyanilyen fontos – üzemeltetni, amelyek lehetővé teszik, hogy a széles tömegek is valóban hozzájáruljanak a Föld megóvásához.   

A szél, nap vagy geotermikus energiákat használó hűtő-fűtő-áramtermelési rendszerek tervezése, építése és üzemeltetése nemcsak magas technikai felkészültséget igénylő feladat. Az ilyen Föld-barát rendszereket üzemeltetők mindennapjai megváltoznak. A környezettudatos gondolkodás „elhatalmasodik” rajtuk.

Kérdés, hogy mi volt előbb. A környezetvédelmi elkötelezettség miatt választ az ember energiatakarékos rendszereket, vagy a várható megtakarítás miatt használ ilyet, és később emiatt lesz fogékonyabb a környezetvédelemre?

Ma még a világ szén-dioxid-kibocsátásának nagy részéért az ipar a felelős ráadásul tavaly több országban is emelkedett a szennyezés mértéke.

A szkeptikusok szerint amíg ezzel a tényezővel nem kezd valamit a világ, nem is érdemes a kisfogyasztóknak a – ma még sokszor drága – környezetkímélő rendszerekre áldozni a pénzt.

Ráadásul – főleg az elektromos autók esetében – sokszor egészen durva vita alakul ki arról, hogy a környezetvédőnek gondolt technológia valójában mennyire óvja a Földet.

Így talán nem marad más lehetőség, mint megtenni, amit megtehetünk és felkészülni az egyre szélsőségesebb körülményekre. A biztosítók már megkongatták a vészharangot. Egyre nagyobb áradásokra, hosszabb és keményebb hőhullámokra valamint egyre erősebb szelet hozó viharokra számítanak.

Ma még úgy tűnik: az Apokalipszis mindenképp eljő. Maximum nem holnap, hanem holnapután.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr514302391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felső határ nincs 2018.10.15. 18:50:33

Nincs ra semmi bizonyitek hogy az ember kozrejatszik a klimavaltozasban, azaz ez egy ugyanolyan uzleti kampany, mint 20 eve a HALALOS OZONLYUK mitologia, amit mar el is felejtettunk

nyikk 2018.10.15. 19:04:43

Ehh, majd a nagyon rossz lesz az ajer, akkor egyszerüen felelemeljük es kitämasztjuk kis idöre a Földet befedö burat....

nemecsekerno_007 2018.10.15. 19:20:28

- Ezeket az új környezetkímélő technológiákat meg kellene osztani.
- Különben ugyanazt a rossz gazdasági rendszert fogjuk fenntartani amit eddig
- Remélem, hogy sokan életben maradnak ha esetleg beüt egy katasztrófa. Legalább lesznek akik el tudják mesélni mennyire abszurd módon éltünk előtte....

Stenonis 2018.10.15. 19:25:25

@felső határ nincs:

Az ipari forradalom előtt kb. 260 ppm volt a légköri szén-dioxid koncentráció. 2018. szeptemberében 409 ppm.

Az elmúlt 400 ezer évben 300 ppm-nél nem volt magasabb koncentráció. Kivéve most.

Milyen nem antropogén hatással tudod ezt magyarázni?

Légyszi linkeld azokat a tanulmányokat, amelyek a magabiztos állításod igazolják.

Stenonis 2018.10.15. 19:29:28

A szén-dioxid vegyjelében a 2-es alsó indexben van.

Nem mellékesen a Földet nem kell megmenteni. Mivel átvészelt már pár szupervulkánt, meteor becsapódást, gamma-kitörést. Viszont az emberiség megmentésre szorulna...

Nincs közöttünk csicska 2018.10.15. 19:35:29

@Stenonis: "Az elmúlt 400 ezer évben 300 ppm-nél nem volt magasabb koncentráció. Kivéve most."

gugli a baratod

1. a szen-dioxid egy a sok gaz kozul, ami az uve
ghazhatast okozza

2. vannak klimatologusok, akik szerint a CO2 koncentracio a felmelegedes kovetkezmenye, nem az oka

3. semmi kulonos nincs a grafikonon, en.wikipedia.org/wiki/Carbon_dioxide_in_Earth%27s_atmosphere#/media/File:Vostok_Petit_data.svg

De mi laikusok vagyunk, lenyeg hogy a klimatologusok nem ertenek egyet abban, hogy kozrejatszik-e az ember egyaltalan.

En azert vagyok szkeptikus, mert ugyanilyen napi szinten sulykolt para volt az OZONLYUK ma meg mar nem erdekel senkit. Az ozonlyuk para hatasara minden hutogepet, klimat es izzot le kellett cserelni....most mit is szeretnenek velunk lecsereltetni?

BiG74 Bodri 2018.10.15. 19:43:03

@Stenonis:
Egy tipikus troll beszólásra reagáltál!

Stenonis 2018.10.15. 20:07:09

@Nincs közöttünk csicska:

Lehet, hogy te laikus vagy, de én nem ;)

1. Igaz, hogy csak egy üvegházhatású gáz a sok közül, de valahogy ennek a koncentrációja kb. 60%-kal növekedett 150 év alatt a légkörben. Milyen nem antropogén hatásra történt ez a növekedés szerinted? Ha szerinted nincs semmi bizonyíték az ember nem játszik ebben közre?

2. Azok a "klimatológusok" nyugodtan visszaadhatják a diplomájukat.

3. Igazad van, semmi különös nincs. 300 ppm fölé nem emelkedett a szén-dioxid koncentráció. Csak a grafikon nem tartalmazza részletesen az elmúlt pár száz évet. Abban a wikipédia cikkben van még pár másik grafikon is. Légyszi, azokat is tanulmányozd. :)

Az ózonlyuk tényleg para volt. De azzal, hogy gyakorlatilag megszüntettük az ózonkárosító anyagok gyártását, felhasználását (1985: Bécsi egyezmény; 1987: montréali jegyzőkönyv), meg is oldottuk a problémát.

Hogy most mit szeretnének lecseréltetni? Gyakorlatilag a teljes életformánkat, ha el szeretnénk kerülni a kihalást.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.15. 20:14:44

@Stenonis: Lenyeg, az emberi tevekenyseg hatasa a felmelegedesre nem bizonyitott, mint azt te is tudod

Az ozonlyuk problemat nem oldottuk meg, hiszen nem is volt ilyen problema - azota is az antarktisz felett alakul ki idonkent ozonlyuk, mig a freonszennyezes donto resze az eszaki feltekere esett...

Ami itt folyik az feligazsagokbol kialakitott altudomanyos dogmak sulykolasa a kozvelemenyre.

Kovetkezmeny: eddig annyi hogy az okos europai bizottsag olyan felteteleket kotott ki az europai autogyaraknak, amihez hasonlo szigorusagu a vilagon nincs, s a legnagyobb szennyezo orszagok meg eddig is, ezutan is nagy ivben tojnak erre

2018.10.15. 20:20:53

@Stenonis:

"Viszont az emberiség megmentésre szorulna..."

Egyetlen kérdés.
Minek?

Nincs közöttünk csicska 2018.10.15. 20:24:11

@Stenonis: www.youtube.com/watch?v=TCy_UOjEir0

de ha fontos neked a diploma, itt van egy ven nobel-dijas fizikus, gondolom o mar nem akar ebbol meggazdagodni, megis azt allitja hogy ez csak politika

szanalmas 2018.10.15. 20:43:02

Nyugi, majd ha nagy gáz lesz, Bruce Willis megmenti a Földet.

Amúgy meg a bolygónak az lenne a jó ha az emberiség kipusztulna végre a picsába!

indavideo.hu/video/Erdemes_a_foldet_megmenteni

Pienaar 2018.10.15. 21:20:32

Mi köze van a globális felmelegedés hipotézisnek a szemétszigetekhez ? Vagy a műanyagot is Trump öntötte az óceánokba a megválasztása óta?
Amúgy ez az ijesztgetés már tipikusan a "farkast kiált" esete, teljesen hiteltelenné váltak az elmúlt 50 évben. A környezetvédelmet a világ fejlettebb részén egész jól kezelték az elmúlt 50 évben, ezt kellene megtanítani a kínaiaknak, meg Indiának, leszarják ők hogy pár centit emelkedik a tengerszint, amíg megfulladnak a szar levegőtől a nagyvárosaikban...

BiG74 Bodri 2018.10.15. 21:23:00

@Látens Inszinuáció:
A fiam, a feleségem, a sógornőim, a barátaim és miattam! Röviden.

BiG74 Bodri 2018.10.15. 21:30:03

@Pienaar:
Nem tudom mi a világ fejlett része ebből a szempontból, de az elmúlt 50 évben nagyon szarul kezelték mindenhol a dolgokat.

bölcsbagoly 2018.10.15. 21:36:51

Nagy gazember aki ezt kitalálta és még nagyobb marha aki ezt elhiszi, s védi!

Pienaar 2018.10.15. 21:44:32

@BiG74 Bodri:
Bodrikám, tudod te mit pöfögtek ki magukból az öreg autók még a 80-as,90-es években is? Vagy milyenek voltak régen a levegő és vízszennyezési normák az iparban? Hidd el, hogy van fejlődés, keress egy járóképes Trabit (ha találsz) és autózz mögötte pár percig...

Stenonis 2018.10.15. 22:45:25

@Nincs közöttünk csicska:
Attól, hogy valaki ért a kvantum alagúthatáshoz még nem biztos, hogy ért a klímához...

Stenonis 2018.10.15. 23:06:01

@Nincs közöttünk csicska:
Nem, nem tudom...

Az, hogy valami nincs 100%-ban bizonyítva, még lehet igaz. Lásd evolúció, ősrobbanás. A teljes bizonyítottság hiánya nem jelenti automatikusan a cáfolatot.

Továbbra is az a kérdés, hogy milyen nem antropogén hatás miatt emelkedett 60%-kal a légkör szén-dioxid koncentrációja az elmúlt 150 évben. Mivel szerinted ez nem az emberiség miatt volt, légyszi írd már le, hogy minek a hatására alakult ez ki. Főleg, hogy az elmúlt 400 ezer évben soha sem volt ilyen magas a légköri szén-dioxid koncentráció, mint most.

A freonok légköri tartózkodási ideje hosszú. Pár évtől az évezredekig tarthat. A probléma ott jelentkezett, hogy az 1980-as években már az északi féltekén is megjelent az "ózonlyuk". Az Arktiszon 40-50%-kal csökkent a sztratoszféra ózonkoncentrációja. Nem véletlen, hogy a svédek tiltották be először a freonokat még az 1970-es évek végén.

A féligazságok terén igazad van. Nem ártana, ha előbb utánanéznél dolgoknak...

BiG74 Bodri 2018.10.15. 23:13:04

@Pienaar:
A gondok piciny felületét kapirgáltad meg a fentiekkel, és globálisan egyszer együtt, aztán külön kezeled a fejlett és a fejlődő államokat. Valójában amit te környezettudatos fejlődésnek tartasz, az technológiai fejlődés, vagy a problémák eltakarítása egy adott területről máshová, ahol szennyezhet, és még olcsóbb is.

BiG74 Bodri 2018.10.15. 23:15:52

@Stenonis:
Nem fog. Ha csak nem a hihetetlen című és egyéb szaklapokban.
Jó éjszakát mindenkinek !

$pi$ 2018.10.16. 05:45:43

"A szél, nap vagy geotermikus energiákat használó hűtő-fűtő-áramtermelési rendszerek tervezése, építése és üzemeltetése nemcsak magas technikai felkészültséget igénylő feladat. "

Németországban, ahol ezeket a rendszereket erőltetik már egy ideje nem csökkent, hanem jelentősen nőtt a co2 kibocsátás. Ennyit arról, hogy mennyire lehet komolyan venni ezt a cikket is.

Ateomerőművekre van szükség. Csakhogy azokra fanyalognak a civilek. Ez a baj, a szkeptikusokat nem érdekli, hogy mennyi a co2 kibocsájtás, akik meg csökkenteni akarják a tudatlanságuk miatt pont az ellenkező hatást érik el.

$pi$ 2018.10.16. 05:49:12

@Stenonis: "Továbbra is az a kérdés, hogy milyen nem antropogén hatás miatt emelkedett 60%-kal a légkör szén-dioxid koncentrációja az elmúlt 150 évben. Mivel szerinted ez nem az emberiség miatt volt, légyszi írd már le, hogy minek a hatására alakult ez ki. "

Felmelegedtek az óceánok és így kevesebb bennük az oldott co2. Elég egyszerű és elég hihető magyarázat.

Semper Fidelis 2018.10.16. 05:51:52

Európa erőlködik, Afrika és Ázsia meg magasról tesz az egészre.

$pi$ 2018.10.16. 06:07:21

@Stenonis: "Igaz, hogy csak egy üvegházhatású gáz a sok közül, de valahogy ennek a koncentrációja kb. 60%-kal növekedett 150 év alatt a légkörben. "

És igen, természetesen nem növekedett 60%-al a co2 koncentrációja. 300ppm-ről emelkedett kb 400ppm-re, azaz 100 milliomod résszel emelkedett, azaz 0.03%-ról, 0.04%-ra nőtt a koncentráció.

csakférfi 2018.10.16. 07:46:16

@$pi$:
Most éppen egyetértek veled.
Kivételesen!
:)

"Mivel szerinted ez nem az emberiség miatt volt, légyszi írd már le, hogy minek a hatására alakult ez ki. "

Gondolom.....csak úgy!
Aki vitatja a co2 emberi tevékenység miatti emelkedését......ezt miért nem magyaràzza?
Nem tudja?
Azt meg igen ,hogy nem az embernek kòszönhetö.
Fura ez a "logika".

midnightcoder2 2018.10.16. 08:00:07

Első körben a környezetvédő szervezeteket kellene betiltani, mert leginkább ők a legnagyobb károkozók a témában. Lásd Pl. az atomerőművek elleni lelkes harcuk, aminek eredményeképp sok-sok szénerőművel vagyunk gazdagabbak. Vagy az autózás elleni lelkes harc, miközben a CO2 kibocsájtásnak csak egy része a közlekedés, a közlekedésnek is csak egy része a szárazföldi közlekedés, ennek is csak egy része a közúti közlekedés, és ennek is csak egy része a személyautó. Az egészben úgy nagyjából 15%. Ehhez képest kb. eget-földet megmozgatnak ez ellen, és az idiótákkal simán el is hitetik, hogy azzal hogy átszálltak az autóból a biciklire óriásit tettek a föld megmentéséért. Közben pedig lófaszt. Viszont ez a harc nagyon látványos. Kb. hasonló a helyzet a mostani hisztivel a szívószálak ellen. Nem mondom, hogy alapvetően hülyeség lenne, de a tenger nem azért van tele műanyag szeméttel mert te itt szívószálat használsz (az megy egy szárazföldi tárolóba és kb. soha nem fog bejutni a tengerbe) hanem a tenger melletti, főleg fejlődő országok hulladékkezelését kellene megoldani. Csak hát az már nem lenne politikailag korrekt, ha szegény csórókat erre próbálnák rávenni. És ezzel el is érkeztünk a zöldek legnagyobb problémájához: a vörösnáci háttérhez. Kommunista ideológiával eleddig még soha semmit nem sikerült megoldani, amihez az elvtársak hozzányúlnak az csak sokkal szarabb lett. És ennek szép példája a környezetvédelem. Az igazi zöld program valahol ott kezdődne, hogy az emberiség létszámának a növekedését kell megállítani, sőt visszafordítani azokban a fejlődő országokban, ahol jelenleg is zajlik a népességrobbanás. Aztán az igazi problémákat kellene megoldani: Pl. a repülés, illetve a nagy tengerjáró hajók zöldebbé tétele. Ezerrel ráfeküdni a fúziós erőművekre, és amíg az nincs addig nem hátráltatni az atomerőművel építését, és nem próbálni bohóckodni mérsékelt égövön napelemekkel, ami kb. olyan ötlet mint a síkvízi vízerőmű.

Stenonis 2018.10.16. 08:28:55

@$pi$:

Értem.

Kb. 200 évvel ezelőtt az óceánok gondoltak egyet és veszett módon elkezdtek melegedni.

És a légköri szén-dioxid koncentráció gyakorlatilag exponenciális emelkedésében természetesen nem játszik szerepet az, hogy évente kibányászunk és elégetünk kb. 7-8000 milliárd tonna szenet (karbon egyenértékben kb. 5500 milliárd tonna, ami kb. 20 000 milliárd tonna szén-dioxid), kb. 270000000000000 liter olajat (ennek kb. a 75%át égetjük el) és 200000000000000 köbméter földgázt (ennek kb. a 2/3-át égetjük el).

$pi$ 2018.10.16. 08:48:03

@Stenonis: "Kb. 200 évvel ezelőtt az óceánok gondoltak egyet és veszett módon elkezdtek melegedni."

Az óceánok egyszer melegednek, egyszer meg hűlnek. Jelenleg a "kainozoikumi eljegesedés interglaciálisában élünk", azaz egy jégkorszak utáni felmelegedés időszakában.

Ezt az időszakot "A földi átlaghőmérséklet emelkedése jellemzi, amiáltal a sarki és kontinentális jégtakarók és a gleccserek nagy mértékben visszahúzódnak, de továbbra is jelen vannak."

"270000000000000 liter olajat"
Nekem úgy tűnik, hogy ez sok nagyságrendes tévedés. Honnan vetted ezt a számot meg a többit?

Amúgy igen, szerepet játszik az elégetett szén meg földgáz, ezt senki sem tagadja. Csak szerintem a jelentősége nem meghatározó, azaz, hogy pontosabban fogalmazzak nem látombizonyítottnak, hogy meghatározó a szerepe.

Stenonis 2018.10.16. 13:28:38

@$pi$:
Tudnál linkelni pár tanulmányt az óceánokkal kapcsolatban.
Érdekelne a dolog. Főleg azért, mert az 1970-es évek végéig nem történt szignifikáns emelkedés a felszíni vízhőmérsékletben.

Az International Energy Agency kiadványait javaslom tanulmányozás céljából.

És remélem, hogy nem rontottam el a billion és a barrel átváltást :)

$pi$ 2018.10.16. 16:18:49

@Stenonis: "Tudnál linkelni pár tanulmányt az óceánokkal kapcsolatban."

Évekkel ezelőtt foglalkoztatott ez a dolog, már nem követem.

"Érdekelne a dolog. Főleg azért, mert az 1970-es évek végéig nem történt szignifikáns emelkedés a felszíni vízhőmérsékletben."

1) Érdemes kivlasztani egyet az a) globális felmelegedés van, megszívtuk b) 1970 óta nem változtak az óceánok hőmérséklete. A kettő együtt nem megy.

2) Amennyire én tudom a felszíni hőmérséklet nagyon nem számít, a mélyebb rétegek pedig iszonyat lassan melegednek fel. Ha ez igaz, akkor a mostani co2 emelkedés több mint száz éves trend következménye. Nem tudom, hogy igaz -e, mondjuk úgy, hogy nem látom lehetetlennek.

"Az International Energy Agency kiadványait javaslom tanulmányozás céljából.

És remélem, hogy nem rontottam el a billion és a barrel átváltást :)"

Szerintem ott lehet a gond, én is átváltottam és más eredményt kaptam.

csakférfi 2018.10.16. 21:16:50

@$pi$:
Vagyis.....ha felmelegedés "korszakàt éljük" mi csak gyorsítjuk.
Màrmint ha nem égetnénk annyi fossziliàt,akkor is megtörténne.
Ezt gondolod?

$pi$ 2018.10.17. 08:03:24

@csakférfi: "Vagyis.....ha felmelegedés "korszakàt éljük" mi csak gyorsítjuk.
Màrmint ha nem égetnénk annyi fossziliàt,akkor is megtörténne.
Ezt gondolod?"

Az biztos, hogy a felmelegedés koszakát érjük és az is biztos, hogy megtörténne nélkülünk. Az azonban nem biztos, hogy az elmúlt évek felmelegedése ennek a hosszú távú trendnek a követketkezménye vagy azonbelül egy perturbáció.

Lehet, hogy a tőlünk független interglaciálison túl az ember álta kiváltott felmelegedés is létezik. Csak nem látok erre elég bzonyítékot, hogy ezt gondoljam.
süti beállítások módosítása