Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Tiszta lapra lesz szükség

2019. október 15. - Herczeg Sándor

A választókat nem lehet leváltani. Most bebizonyították, hogy a hitüket elárulókat még akkor is megbüntetik, ha ugyanazon a politikai oldalon állnak, ahol ők. A hódmezővásárhelyi példa megmutatta: a Fidesz berkein belül eluralkodott urizálás, egyes politikusok mérhetetlen harácsolása, helyenként mutyizók és szinte bűnözői életvitelű kalandorok megtűrése nem megy a végtelenségig. Ez nem - csupán - Borkai-szindróma, hanem olyan parazita, ami először belülről bomlaszt, de sokáig láthatatlan. Most viszont külső jegyei vannak.

A Fidesz mondhat bármit, kiteheti a Napra a senkit sem érdeklő megyei közgyűlések győzelmeit, de ez keveseket érdekel. Az ellenzék által most megnyert budapesti főpolgármesteri poszt, az eddig narancsos kerületek, illetve a megyei jogú városok Miskolctól Szegedig tartó nagy száma mind azt igazolják, hogy ha a Fidesz nem tér vissza az alapokhoz, akkor a 2022-es választást is el fogja bukni.

A hódmezővásárhelyi választás teljesen világos képet mutat. A várost 1990 óta a polgári jobboldal irányította egészen 2018-ig. Márki-Zay Péter győzelme meglepetésnek lett volna mondható, de visszanézve mégsem volt az. S annak ellenére, hogy számottevő eredményt másfél év alatt nem mutatott fel, ismét győzött, ráadásul úgy, hogy a 10 választókerületből 9-ben az ő aspiránsai futottak be. Ez az eredmény mindennél jobban rávilágít a tényre: a hódmezővásárhelyiek megbüntették a Fideszt és nem vették tekintetbe az egyéni jelöltek kvalitásait sem. Nem személyre, s nem valaki mellett, hanem a Fidesz ellen voksoltak a szavazókörökben, beleértve a polgármester-választást is, hiszen Grezsa István nem volt rossz jelöltnek tekinthető. A város történelmében mindenképpen új fejezet nyílt.

mzplazar.jpg

Lázár János és Márki-Zay Péter

(a kép forrása: 24.hu)

Márki-Zay Péter és csapata magabiztos többséget szerzett és bizonyíthat. Megmutathatja, hogy miként tud majd irányítani egy közösséget, s elhozza-e azt a békét, melyet mindkét polgármester-jelölt ígért. Hódmezővásárhelyen megbukott a Fidesz-brand, ugyanakkor megmaradt egyfajta Lázár János-brand, hiszen ő a kampánytól viszonylag távol tartotta magát, s nem vett részt a gyűlöletversengésben sem. Ez a tény előrevetíti, hogy a Fidesz nemigen tehet semmit, országos politikai vesszőfutása begyűrűzött a városba, de Lázárt nem érte el – főleg, ha megnézzük, hogy tavaly áprilisban simán győzött a település határain belül is. Nem lennék meglepve, ha ezek után azon munkálkodna, hogy új alapokra helyezze a polgári jobboldalt, s teljesen alulról építkezve, új arcokkal és tiszta lappal induljon neki a következő időszaknak. Sokan szavaztak rá annak idején, őket egyben kell tartania, de csak úgy fog menni, ha sok mindent megváltoztat…

A hódmezővásárhelyi közösség nem kicsi, hiszen Grezsa Istvánra is több mint 10 ezren szavaztak és még mindig van a városban nagyjából 13 ezer ember, aki el sem mondta a véleményét. Úgy látom, hogy ők lesznek azok, akik csak akkor állnak fel a székükből, ha valamin nagyon felháborodnak és/vagy reális alternatívát látnak. Ezt erősíti, hogy sok helyen, ahol hitelesnek - és nem elsősorban fideszesnek - számított a kormánypárti polgármester, nyert is. Az ő teljesítményük mértéke meghaladta a Fideszt besározó ügyeket, melynek csak csúcspontja az a Borkai Zsolt, akinek az ügy kipattanása után azonnal le kellett volna mondania, mert nem csupán a polgármesteri székre, hanem bármilyen közéleti szerepre is méltatlanná vált. Az általa kavart szél pedig jóval nagyobb volt, mint az adriai luxusjacht keltette fergeteg, hiszen sok olyan embert söpört el, akik soha egyetlen fillért sem loptak a köztől. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a Fidesz megérett a megtisztulásra. Ha nem teszi, annak nem csupán a polgári jobboldal látja kárát, hanem azok az ellenzéki szavazók is, akik a „mindegy, csak ne a Fidesz” - alapon olyanokat is városvezetői és képviselői pozíciókba juttattak, akik saját erejükből soha nem kerülhettek volna oda még egy szélesebb ellenzéki összefogás létrejöttével sem.

A bizonyítás terhe most az ő vállukon nyugszik. A Fidesz testét megbetegítő parazita külső jeleire lecsapók most ki fogják nyitni a szekrényeket és mindent kitesznek a Napra, amit találnak. Ez sok budapesti kerületet és megyei jogú várost fog érinteni, az összellenzéki szereplők pedig egy jó darabig meg is fognak élni ebből. Ez alól viszont kivétel lesz Hódmezővásárhely, ahol Márki-Zay Péter és képviselői már nem fognak tudni visszamutatni senkire, hiszen a polgármester már másfél éve hivatalban van. Nekik azonnal cselekedniük kell, s nem kizárólag valamivel több, mint 13, hanem 45 ezer embernek kell megfelelniük. Köztük 10 ezer polgári oldali szavazónak és 13 ezer olyan hódmezővásárhelyinek, aki a voksát ugyan nem adta le, de a jövő döntései őket is érinteni fogják.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr7415222734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.15. 19:32:53

A tiszta laphoz előbb az ellenség fizikai megsemmisítése szükséges.

Sir Galahad 2019.10.15. 20:29:31

Nem, Grezsa nem volt jó jelölt. Közgyűlési tagként részese volt az elmúlt másfél év konfliktusainak, miniszteri biztosként pedig kötődött a kormányhoz. Nem volt hiteles a független imázs. Amúgy persze sok mindenben igaza van a szerzőnek.

exterminador 2019.10.15. 20:34:41

Bocsánat, de miért meglepő Márky-Zay embereinek győzelme? A fideszes képviselők az előző másfél évben ott tettek keresztbe neki, ahol csak tudtak. Nem csoda, hogy a választók ezt a magatartást nem díjazták.

aPacuha 2019.10.15. 20:54:26

Kedves Író!
Biztos tájékozódtál a városban folyt kampány tevékenységről?
Biztos, hogy Łázár nem vett rész a kampányban? Ha nem tevőlegesen, de épp ellenkezőleg, a gátlással ami a híres-neves Tram-train Project kivitelezésének folyására irányult?
Itt élőként szerintem elsősorban inkább ez és a "hirtelen" előkerült vadászkastély többet ártott a fiyesznek mint Borkai úr.
Másrészt azt állítod az új polgi nemtett le sokat az asztalra. Te mit tehetnél ha a közgyűlés többsége az józan ész határait átlépve a teljes költségvetést leszavazza, ellehetetlenítve a városvezetőt. Az ő munkájuk minden volt csak nem konstruktív!

kocsisj 2019.10.15. 21:01:26

Megmondom őszintén, nem tudom milyen szándékkal íródott a cikk. A Fidesz megjavításának érdekében? A végzetes naivitásra utalna, hiszen a fejétől bűzlik a hal. Melyik épeszű ember hiszi el, hogy miután begyűjtötte ezredik vállalatát és a fél országot (na természetesen Mészároson keresztül), majd felépítette századik stadionját le fog állni? Sunyi mosolyát és agresszív kijelentéseit látva ez csak rosszabb lehet. Neurotikus probléma! Azt sem értem , hogy mi lehet a gond Márky-Zay-jal. Polgári demokrata, akiknek nem Borkai-s az erkölcse és elege lett a gusztustalanságokból. Emellett kompromisszum képes, még karizmája is van. A Lézer Jani meg egy okos paraszt gyerek (látszik a képén is), aki ki akar lépni a süllyedő hajóból, közben még megsütni a pecsenyéjét (az eddigiekhez amit begyűjtött).

ram410 2019.10.15. 22:10:36

Az előző 28 év alatt nem aszfaltozták újra a Rárósi utcát /amit Márki megoldott/ Csongrád megyében utoljára Vásárhelyen épült elkerülő út ,lezárták a Kossuth teret ami egy fontos ütőere volt a városnak,még most is közlekedési nehézségek vannak emiatt .Kellett a tram train de minek, Szeged - Vásárhely gyors összeköttetése már 25 évvel ezelőtt megoldott volt volt a HÓDMEZŐ gyors buszjárattal amit a vásárhelyiek nagy része visszasír,tönkre adóztatták a magánszemélyeket az ingatlanadóval ,úgy éreztem magam az elmúlt 28 évben mintha direkt sanyargatnának minket vásárhelyieket .Persze Grezsát egy értelmes embernek tartom de hiába mond bármit, tudjuk milyen erők mozgatják.Vásárhelyiként a munkám miatt az országot járva az elmúlt két évtizedben csak lehurrogtak mikor megtudták honnan jövök ,az utóbbi másfél évben ez alapvetően megváltozott ,folyamatosan kapom a gratulációkat a polgármesterünk miatt soha nem volt még ilyen jó érzés az mondani :vásárhelyi vagyok.

we dont want arabs here..So what 2019.10.15. 22:24:32

Engem meg ti nem érdekeltek :)
Vigyétek Miskolcot, Szegedet, Komcsi telep mind a kettő, igazi panelproli mennyország. Budapest? Már Horthy is megmondta amit kellett azzal retek várossal és lakóival kapcsolatban. Szóval mire veritek magatokat? Budapestre Miskolcra Szegedre? Ugyan már. :)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.10.15. 22:31:56

Ötödik (V.)orban( a csuti paraszt) a kutya faszában sincs, hisz tőlünk délre, a kárpátok géniusának(Ceau-ceau) hazájában most jön az ötvenedik(L.) orban:
index.hu/kulfold/2019/10/15/johet_az_orban-kormany_romaniaban/

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.10.15. 22:38:59

Tegnap az elvtársak bejelentették hogy a centrális erőtér megbukott(ami valójában szélsőjobbos fasisztoid erőtér volt) A centrális erőtér mindig is a másik oldalon volt az ellenzék képében, csak mostanra forrott egybe mint a T-1000-es terminátor.

anyadmajma 2019.10.15. 22:43:41

@we dont want arabs here..So what: mi van te hazaáruló bolsevik geci terrorista birka, csak ennyire futja? hol a többi ezer nicked?
te fasz:)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.10.15. 22:46:30

"ha a Fidesz nem tér vissza az alapokhoz, akkor a 2022-es választást is el fogja bukni"
A fideszfasiszta elvtársak a szélsőfasiszta erőterük bukásával már most elkezdtek szart kavarni gondolatban, hogyan lehetne új választási rendszert alkotni, hogy a mostani duális felállást többpárti felállásra kutyulják. Vagyis visszatérnek a szarkavaró jogászpatkányok oda, ahonnan 2010-ben elindultak. Egy lépést előrelépnek a szarkavarók, kettőt meg vissza, és így menetelnek a pöcegödrükbe, közben meg milliárdokat sikkasztanak.

apro_marosan_petergabor 2019.10.15. 23:46:35

A szerző nem véletlenül Wittinghof szindrómát akart mondani?
Érdekes, Borkai szexbotrányba keveredett, már keverik hozzá a sikkasztókat, megvesztegetőket - holott ebben az MSZP járt az élen?
Az Index is folyamatosan ezzel foglalkozik, szegény Wittinghof Tomit pedig már el is felejtették?

Recensor 2019.10.15. 23:50:56

Inkább az a baj Hódmezővásárhellyel, hogy a Fidesz 28 éve tartja rettegésben, miközben a Lázár-klán milliárdos lett, kastélyt épitett a város határában, (Batidán) és szinte csak látszat fejlesztésekkel "hülyítette" a lakosságot.

nemecsekerno_007 2019.10.16. 00:15:20

Nagyon jó írás, a Fidesznek megártott a sok 2/3, eltávolodtak a valóságtól, jól jött ez a saller. Szomorú lenne ha az ilyen MZP félék kerülnének országos szinten nyeregbe. Azzal semmi sem változna...

Mr.paksimogyoró 2019.10.16. 00:23:41

Szerintem csak az történt, hogy az emberek elkezdtek felébredni. Borkai után lehet elhitték a badidai kastélyt is? Vagy a pesti pecókat a lázárporontyok nevén? Ébredj magyar, mert ellopják a jövődet!

Mr.paksimogyoró 2019.10.16. 00:26:56

@apro_marosan_petergabor: Senki nem felejtette el. De W. közpénzből fizette a kb 25 ezres masszirt happy finishel? W. benne volt az Audis mutyiban? W. az adrián dugott alig 18éves uniós támogatással megtámogatott ribancokat, ahova magán(saját)repcsivel ment?

Mr.paksimogyoró 2019.10.16. 00:35:45

@we dont want arabs here..So what: ejj de megnézném, hogy mit írnál, ha az általad lesajnált városokat elvittétek volna. Most ezek lennének a legszebb-legjobb városok. Szervilis féreg vagy te is, és orbán bukása után (ami nem most lesz, de lesz, elhiheted) egy másik nicknévvel te fogod a legjobban szidni a csúti fáraódat.akkor majd a következőt nyalod. Mert ez vagy te. A száj marad, csak a segg változik.

Kőműves Kellemetlen 2019.10.16. 03:20:48

Az megvan, hogy a polgármesterjelölt 1 szóba írandó, kötőjel nélkül?

"ők lesznek azok, akik csak akkor állnak fel"
Nem. Tudomásul kellene venni, hogy az emberek egy része soha nem áll fel, legalábbis nem megy szavazni. Történjék bármi. Amennyien most Beaverfieldfairgroundon szavaztak, annyian országgyűlési választáson sem szoktak.
Lézerjanó meg eldöntötte, hogy nem érdekli az országos politikai, tud ő eleget lopni otthon is. Végül is a város környéki földek több mint fele már az övé, + kastély, + egy pár száz hold Tokaj-Hegyalján. Ebből még a dédunokái is fényesen megélnek, ha fel nem teszik egyben az egészet a Hörcsögutód-kaszinóban a ruletten a kék 37-esre.
Talán annyival jobb, mint O1Gecigány, hogy - bár ő is C kategóriás állampolgár - nem akar mindent IS ellopni, neki elég az a 120-150 milliárd, amit eddig lopott.

"ahol hitelesnek - és nem elsősorban fideszesnek - számított a kormánypárti polgármester, nyert is"
Téves.
Faluhelyen, ahol a fideszesek többsége nyert, sokfelé nem is indult, csak 1 ember. Kicsi a fizu, főállás mellett polgármesterkednek, a többségnek nem hiányzik. Meg persze ismer is mindenki mindenkit, ha nem rohadt geci, és enged mást is lopni, megválasztják.

Kőműves Kellemetlen 2019.10.16. 03:36:23

@MAXVAL bircaman közíró:
Mi nem akarunk téged megsemmisíteni, de ha kell, adunk pénzt kötélre, aztán a többit intézd magad. Jó úton jársz.

@kocsisj:
Lézerjani lehet, hogy okos, de parasztnak nem paraszt. Cigány. Ez valóban látszik az arcán.

@ram410:
A mostani választás után még büszkébben mondhatod.
Vásárhely most tényleg megmutatta, hogy kell ezeknek odabaszni.
Őszintén gratulálok, elismerésem a város lakosainak. Bárcsak mindenhol ilyen emberek laknának!

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:
Ráadásul még egyidősek is az O1Gecigánnyal.

@apro_marosan_petergabor:
Tudod, az a különbség, hogy ugyan ő is félrekúrt, de nem a közvagyonból lopott milliárdokból, nem kokainozva, nem luxushajón, nem magánrepülőgépen, nem adta át fillérekért a város földjét a haverjának, hogy aztán tízmilliárdokért passzolják az az Audinak, meg ilyenek.
Szóval nagyon tévedésben van, aki szerint Borkainál a félredugás volt az, ami kiakasztotta a kurvaanyádmétert. Az még bőven a zöld sávban tartotta volna a mutatót. A kulminált érték, az lökte túl a piroson is.
Meg a fasza is elég méretes, nem úgy, mint Borkainak.
Ja, meg ő nem ugat folyton a keresztény erkölcsről meg a családról, meg ájtatoskodik álszent módon vasárnaponként a templomban, mint Borkai.

@nemecsekerno_007:
Dehogynem. A hozzád hasonló hazaáruló tolvajoknak végük lenne.
Nyígtok is rendesen, mert már most be vagytok szarva.

@Mr.paksimogyoró:
Ahogy mondod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 07:36:56

@nemecsekerno_007: "Szomorú lenne ha az ilyen MZP félék kerülnének országos szinten nyeregbe. Azzal semmi sem változna" - szóval most írtad le hogy a fidesz emeszpé egy kutya. Nem fogsz ezért fizetés levonásban részesülni?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 07:38:38

@MAXVAL bircaman közíró: Te bukott ügynök! Remélem a gazdáid a Kreml falához állítanak, mert már hasznavehetetlen vagy nekik!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 07:39:41

2010-2017 között minden magyarra 11 millió forintnyi EU-s támogatás jutott. Jelezze akinél ott van ez a pénz!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 08:25:46

@apro_marosan_petergabor: "már keverik hozzá a sikkasztókat, megvesztegetőket - holott ebben az MSZP járt az élen?" - Mutass egy emeszpést akinek 1000 milliárdos vagyona van!

nemecsekerno_007 2019.10.16. 08:58:59

@Kőműves Kellemetlen: Meglátjuk mire mennek a felhatalmazással, most már övék a felelösség. Nagy hiba lenne lebecsülni a Fidesz erejét. Amíg Gyurcsány meg az Apró unoka a közéletben lehet, addig ne számítsatok nagyobb áttörésre mint a vasárnapi...

nemecsekerno_007 2019.10.16. 09:00:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Vicceskedéssel nem lehet országgyülési választást nyerni...

Emmett Brown 2019.10.16. 10:19:32

@MAXVAL bircaman közíró: te mégis mitől lennél hiteles? Vagy erre is kitaláltál egy új saját definíciót, amit csak te fogadsz el és használsz, és ezért nincs értelme a többi ember számára?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 10:28:41

@Emmett Brown:

Kit érdekel, hogy a hatlom, az elnyomók hogyan csűrik-csavarják a szavakat? Minket nem.

Emmett Brown 2019.10.16. 10:43:12

@MAXVAL bircaman közíró: akkor még az is lehet, hogy a saját definícióid alapján igazad van. Bár ez nem sokat ér, de akkor is valami. Igaz, hogy komplett légvárakat kell hozzá építened, de megéri.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 10:44:24

@Emmett Brown:

Ez nem saját definíció, hanem az egyetlen értelmes definíció.

Emmett Brown 2019.10.16. 11:00:33

@MAXVAL bircaman közíró: tehát akkor mitől is lennél te hiteles, amikor a klasszikus komcsi terminológiát puffogtatod, és tudatosan felremagyarázol mindent ami nem támogatja a hagymázas komcsi víziódat?

vegyesfehér 2019.10.16. 11:12:45

@MAXVAL bircaman közíró: "A tiszta laphoz előbb az ellenség fizikai megsemmisítése szükséges." - Így van. Minden fideszes szarcsimbókból ki kell taposni a belét. Veled kezdjük.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 11:19:25

@MAXVAL bircaman közíró: A történelem során sok hiteles ember végezte a bitófán, ártatlanul. Te se nem hiteles, se nem ártatlan nem vagy.

@vegyesfehér: A fideszeseknek azért nem, de az orosz ügynököknek feltétlenül.

@nemecsekerno_007: Ez nagyon soványka volt. Megbasznak téged ezért az eligazításon hogy a fidesz és az emeszpé közé egyenlőség jelet teszel, még ha csak freudi elszólás is volt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 11:23:50

@nemecsekerno_007:

"nemecsekerno_007 2019.09.26 15:11:12
@Tzp: Az a mondat amelyik ezzel a szóval kezdődik, hogy "valójában" az már bukott....

- vajójában a Fidesznek 9 éve 2/3-a van.
- valójában a többség elégedett az eddigi teljesítményükkel
- valójában az ellenzék nem tudja megszólítani a Fideszből kiábrándult szavazókat.
- de valójában lassan már szinte senkit..."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 11:29:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Hiteles vagyok.

Az ártatlanság meg nézőpont kérdése.

Kit érdekel, hogy gazdáid kivégeznek ártatlanokat?

Emmett Brown 2019.10.16. 11:34:37

@MAXVAL bircaman közíró: ez önmagában semmit nem jelent, ne fújd fel, és próbáld meg erényként eladni.

Egy bolond vagy pszichopata is lehet konzekvens de ettől nem lesz hiteles, attól még a hitelesség továbbra is csak szerinted jelenti ezt.

Illetve az állítólagos kereszténységed szöges ellentétben áll a tényleges kommunista pribék gondolatvilágoddal és vágyaiddal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 13:07:05

@Emmett Brown:

Tegyük fel, hogy igaz amit mondasz. Hol az ellentmondás a kereszténység és a kommunizmus köz9tt?

Emmett Brown 2019.10.16. 13:24:07

@MAXVAL bircaman közíró: jaja, semmi ugyanannak az érmének a két oldala, ami látszik abból is, hogy pl az 50es években mennyire támogatták a kereszténységet itthon is, meg a szovjeteknél is.

inreallife 2019.10.16. 13:46:33

@MAXVAL bircaman közíró:
Csak hiszed baratocskam. A hiteles nem az, aki magarol azt allitja, hanem az, akirol a tobbseg azt allitja, hogy hiteles. Ha korbenezel itt a blogon, vagy megkerdezed, hogy ki szerint vagy hiteles, akkor kurva nagy csend lesz.

Nemcsak fogalomzavarban szenvedsz, de folyamatosan valosagtagadasban vagy, es relativizalsz. Csak szolok, hogy a valosag orrba fog vagni, addig es annyiszor, amig eszre nem veszed magad. Amugy nem artana neked egy jo orvos, mert en ugy latom, hogy mentalisan nem vagy toppon, kenyszeres viselekedesre hajazo tuneteket mutatsz, mikozben teveszmeket hajtogatsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 13:47:26

@Emmett Brown:

A kommunizmusból nem következik a kerestzénység.
A kereszténységből következik a kommunizmus.

De feltétlen ellentét sincs köztük.

Azaz lehet egy kommunista keresztényellenes, de keresztény is. Nincs összefüggés. Ahogy fordítva sincs.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 13:50:01

@inreallife:

Mert a "hiteles" szót félreértik, keverik az "egyetértek vele" szóval.

Emmett Brown 2019.10.16. 14:12:02

@MAXVAL bircaman közíró: összefüggés csak a liberálisok és a pedofilok között van. Esetleg még a homárok és a liberálisok között is.
Sőt, kifejezetten következik mindkettő a liberalizmusból.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 14:26:20

@Emmett Brown:

Így igaz. A liberális eszméből levezethető a nemi betegségek propagandája.

inreallife 2019.10.16. 14:43:47

@MAXVAL bircaman közíró:
Ez csak a te interpretaciod, es koze nincs a valosaghoz. Tevesen ringatod magad abba a hitbe, hogy hiteles vagy, amikor ezt soha senki nem erositi meg. Pont ez adja a korlatoltsagod, hogy csak a sajat ertelmezesed az egyetlen helyes, es az attol elterot deviansnak minosited. De megfogalmzaom mashogy. Nagyon messze vagy annak az utnak a vegetol, amikortol azt mondjak rad az ember, hogy hiteles vagy. Valojaban, ha korbenezel, te vagy a legtavolabb tole.

Emmett Brown 2019.10.16. 15:24:49

@MAXVAL bircaman közíró: így van, Voltaire haláláig küzdött azért, hogy minden francia szifiliszes legyen.

Emmett Brown 2019.10.16. 16:31:27

@MAXVAL bircaman közíró: te mondtad, hogy a liberális eszmékből levezethető a nemi betegségek propagandája.

Amit persze nem tudok eldönteni, hogy szándékosan fogalmaztál félre, vagy nem. De annak a mondatnak abban a formájában SEMMILYEN értelme nincsen, erre próbáltam rávilágítani.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 16:50:00

@Emmett Brown:

"te mondtad, hogy a liberális eszmékből levezethető a nemi betegségek propagandája"

Ami nem azonos azzal amit te mondsz.

Emmett Brown 2019.10.16. 17:39:01

@MAXVAL bircaman közíró: a lényeg: egy hiteles ember nem keveri össze a nemi betegségeket a szexuális devianciával.

Mert egy ilyen szintű tárgyi tévedés alapból hitelteleníti a véleményét a témában.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 18:13:16

@MAXVAL bircaman közíró: bircácska, tőled már mindenki undorodik, úgy hogy te olyan távol vagy a hitelestől mint a Világegyetem két széle egymástól.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 18:15:12

@MAXVAL bircaman közíró: Csak nézz körül, te undorító Kreml ügynök! Még a fideszes táborból sem áll senki melléd.

Emmett Brown 2019.10.16. 19:18:18

@MAXVAL bircaman közíró: ez a definíció megint a te agyszüleményed.

vegyesfehér 2019.10.16. 22:12:43

@MAXVAL bircaman közíró: Majd ha a seggedbe kúszik fel a karó, akkor mondd ezt, te nulla !

vegyesfehér 2019.10.16. 22:15:37

Fideszes fasszopó gecik ! Most választhattok. Lesz egy központi lámpavas, amin O1G fog lógni. Persze a belei is ki fognak lógni belőle. Ti pedig megválaszthatjátok, hány lámpavasra fogtak lógni tőle. De ezért fietnetek kell. Indul a licit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 04:31:50

@vegyesfehér:

Ez semmin se változtat, hidd el. Hiába hisztiznek, gyilkolnak a liberálisok, ezt a háborút nem nyerhetik meg.

Emmett Brown 2019.10.17. 09:14:08

@MAXVAL bircaman közíró: Miszerint homárnak lenni nem betegség. Pedofilnak lenni meg igen

Emmett Brown 2019.10.17. 13:52:24

@MAXVAL bircaman közíró: nem vagyok orvos, nem tisztem eldönteni.

Viszont az egyik nem sérti a liberalizmus alapelveit, a másik meg igen, ezért az állításod, hogy a liberalizmusból levezethető a nemi betegségek propagandája tényszerűen nem igaz (és nem csak a nemi betegségek definícióija miatt)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 14:43:05

@Emmett Brown:

Téves, a liberalizmus értéksemlegességáből ez igenis levezethető.

we dont want arabs here..So what 2019.10.21. 15:26:13

@Mr.paksimogyoró: hello faszkalap :)
Nem kellett hozzá Orbán hogy a kommunistákat zsigerből gyűlöljük. Mint téged is pl. Embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan :) Na menj a kurva anyádba valami német faszt szopni.

Mr.paksimogyoró 2019.10.21. 18:35:01

@we dont want arabs here..So what: igazi keresztényi hozzászólás te aljadék hazaáruló. Ezért még az a gerinctelen bayer is megsimizi a kis buksidat. Eriggy haza, mindjárt kész a krumplileves, amit az ajándék krumpliból főz majd anyád. Azonnal küldöm haza, amint végzett itt nálam az asztal alatt ;-) Utána majd lehet kettesben nézni az m1-et, amit pont az ilyen 60 iq alatti barmoknak sugároznak :) Pfejj, okádék ember vagy te.
süti beállítások módosítása