Legtöbbünk jólléte emberi kapcsolataink minőségétől függ, s mivel igazán szoros kapcsolatot általában a családtagjainkkal ápolunk, mondhatjuk, hogy boldogságunk forrása jórészt a családunk. Egy jól működő családban az egyéniség fejlődhet, kivirágozhat, míg egy rosszul funkcionáló család képes kifejezetten rombolón hatni a benne élőkre. Tudni lehet, hogy az életben való boldogulásunk, előre jutásunk egyik kulcsa az önbecsülés, mely szintén a család, természetesen elsősorban a szüleink által befolyásolt tényező.

Azt, hogy egy család jól vagy rosszul működik, gyorsan és könnyen megállapíthatjuk, ha megfigyeljük a tagok egymás közötti kommunikációját. Egy hétköznapi helyzeten keresztül mutatom be azt a – Virginia Satir által leírt – négyféle kommunikációs módot, melyek leginkább arra alkalmasak, hogy tartósítsák az egyén alacsony önértékelését:

1. Rózsának nem tetszik, hogy Laci szobája néhány napja úgy néz ki, mint a disznóól, hát szóvá teszi: "– Ezt a kuplerájt azonnal szüntesd meg, nem lehetsz ilyen igénytelen!"

2. Hasonló gonddal szembesülve Timi, Lujzi anyja, így szól: "– Bocs, hogy zavarlak, de talán nem ártana összeszedni..., ugye látod, nem néz ki jól, hogy minden szanaszét van, légyszi, de csak ha ráérsz, és van kedved, ugye nem gond, hogy szóltam?"

3. Richárd, Zoli apja, így igyekszik megoldani a helyzetet: "– Mivel már egy ideje rajta vagyunk, hogy a lakás rendezettségének kivitelezése minden szobában abszolválva legyen, úgy hiszem, ebben a projektben mindenkinek részt kellene venni. Mi a véleményed erről?"

4. S ugyanezt a szituációt Tamás emígy intézi Eszterrel: "– Biztos, hogy ez a te szobád? Tegnap még másképp nézett ki, nem is tudom, nem igazán hasonlít semelyik másikra, na de mindegy is, megyek a dolgomra, majd beszélj anyáddal!"

   

Az első mondat a Vádlóé, aki jellemzően nem ért egyet, szavaival azt fejezi ki, hogy a másik fél soha semmit nem csinál jól, s közben testtartásával jelzi, a szituációban ő a főnök.

A második az Engesztelő mondata, aki mindig egyetértését demonstrálja, illetve azt, hogy ő csupán azért létezik, hogy a másikat boldoggá tegye. Testtartása tanácstalanságot, áldozatiságot sugall.

A harmadik az Okoskodó, aki túlbonyolított, az észszerűséget képviselő közlésmódjával nyugodtnak, hűvösnek, összeszedettnek kíván látszani, miközben karót nyelt, és óvakodik bármiféle érzelem kimutatásától.

A negyedik a Zavarodott, akinek a szavai nem odaillők, értelmetlenek, és esetlenségével azt jelzi, igazából valahol máshol van.

Mind a négy kommunikációs módra igaz, hogy alacsony önértékelést takar, s aki ezekkel a mintákkal él, az retteg a visszautasítástól, fenyegetve érzi magát, szorong. Legbelül, a lélek mélyén teljesen más él, mint amit a felszín mutat.

A Vádló valójában így érez: „Magányos és sikertelen vagyok.”

Az Engesztelő: „Semmi sem vagyok, nélküled elpusztulok. Értéktelen vagyok.”

Az Okoskodó ezt érzi: „Sérülékeny vagyok.”

A Zavarodott pedig: „Senki sem törődik velem. Nekem nincs helyem itt.”

Aki rosszul működő kommunikációs viszonyok között él, az egy idő után reményvesztetté válik, a világot kilátástalannak látja. Azt is fontos tudni, hogy ennek a négy stílusnak milyen hatása van a többiekre. A Vádló félelmet kelt, engedelmeskedésre késztet, az Engesztelő bűntudatot ébreszt, a cél ez: ha felébresztem a bűntudatodat, akkor majd kímélni fogsz engem. Az Okoskodó irigységet gerjeszt, s ha iriggyé teszlek, akkor szövetkezni fogsz velem. A zavarodott kommunikáció viccelődést vált ki, és ha tréfás kedved lesz, talán el fogsz viselni engem.

Viszont egyik esetben sem fogsz bízni bennem, és nem fogsz szeretni, pedig a szeretet és a bizalom a fejlődést segítő kapcsolat alapja.

Szerencsére nem csak e négy megnyomorító kommunikációs mód létezik, hanem van egy ötödik is, az Egységes. Az egységes kommunikációban az üzenet minden része egy irányba halad, a szavak összhangban vannak a mimikával, a hangszínnel, a testhelyzettel. Aki egységes, az hiteles: pontosan azt mondja, amit gondol, és úgy mondja, ahogyan érzi. Egyenes, átlátható. Aki egységes, az képes bocsánatot kérni, nem érzi ettől gyengének magát. Az Egységes valahogy így intézné a fenti helyzetet: "- Tomi, a szobád mostanában rendetlen, történt veled valami? Mi a baj?"

Valójában mind erre vágyunk: egyenességre, őszinteségre, bizalomra. Az egységes viselkedés teljessé tesz: elkötelezettséget, intimitást, őszinteséget, kreativitást hoz, s azt a képességet, hogy a problémákat reálisan lássuk, és reálisan tudjunk bánni velük.

Nem könnyű azonban szakítani a régi rossz kommunikációs sémákkal, és egységes módon működni, ugyanis az alábbi szorongató érzések akadályozzák ezt a viselkedésmódot:

• Lehet, hogy hibát követek el.

• Valaki talán nem nézi jó szemmel ezt.

• Kritizálni fognak.

• Lehet, hogy terhére vagyok.

• Azt fogja gondolni, hogy nem vagyok jó.

• Kiderülhet, hogy nem vagyok tökéletes.

• Lehet, hogy elhagy.

  

Ha viszont képesekké válunk másként gondolkodni magunkról, és változtatni a hozzáállásunkon, akkor sikerülhet önértékelésünkön javítani, mely aztán pozitívan hat életünk minden szegmensére.

Valahogy így:

• Biztosan fogok hibázni, ha csinálok valamit, pláne, ha új dologba kezdek.

• Biztosan lesz majd, akinek nem tetszik, amit csinálok. Nem szeretheti mindenki ugyanazt.

• Valaki bizonyára kritizálni fog. Nem vagyok tökéletes. A kritika akár hasznos is lehet.

• Minden alkalommal, mikor beszélek, előfordulhat, hogy terhére leszek valakinek.

• Lehetséges, hogy valaki azt gondolja, nem vagyok elég jó. Túl tudom ezt élni? Egyébként meg, lehet, hogy csak gáncsoskodik.

• Ha azt várom magamtól, hogy tökéletes legyek, nagy eséllyel fogok találni magammal kapcsolatban tökéletlenséget.

• Ha elmegy, talán mennie kell. Túl fogom élni.

Összességében tehát elmondható, hogy a kapcsolatok, melyek nagy mértékben meghatározzák önértékelésünket, és ezáltal jóllétünket, jobbá tehetők, fejleszthetők az egységes, hiteles kommunikációval.

Felhasznált irodalom: Virginia Satir: A család együttélésének művészete, Animula Kiadó, Bp.

Fotók: https://pixabay.com/