Periodista

A hazai oltásellenesek 5 legfőbb konteója

2021. december 07. - Periodista.

Világszerte megfigyelhető a vírustagadók és oltás-ellenesek táborának jelenléte (a különböző sajtó-orgánumokban való folyamatos megjelenésük), csupán arányuk különböző az egyes országokban. Nálunk, Magyarországon kezdetektől jelentős és népes réteget képeznek. Ami egyértelműen közös bennük, az a 2019 decemberében Kínában azonosított és 2020 óta világszerte terjedő Covid19-pandémia relativizálása, a járványt kiváltó SARS-CoV-2 vírus ártalmas jellegének (vagy létezésének) tagadása és a vakcina-oltások elutasítása.

korona_konteok.jpg

A kép forrása: link

Ugyanakkor 5 elképzelés érzékelhető ebben az említett rétegben, de ezek különböző kombinálódása is gyakori. Mielőtt ezeket sorra vennénk, fontosnak tartjuk kiemelni: szerintünk nagyon is létezik a világméretű, több, mint 5 millió halálos áldozatnál járó pandémia (sajnos) és az ellene való védekezés közös érdekünk, amit az orvostudomány jelenlegi állása szerint leginkább a vakcina-oltásokkal segíthetünk (a magunk, szeretteink és embertársaink védelméért). 

1. A legradikálisabb vélemény: nincs is vírus és nincs járvány sem

Szerintük nem létezik a SARS-CoV-2 vírus és NINCS világméretű pandémia sem, az egész csupán gonosz és rejtélyes "erők" műve, akik világméretű gazdasági-pénzügyi válságot akarnak okozni. Abban tekintetben, hogy miért is kellene ezeknek a rejtélyes erőknek a globális válság, különböző alcsoportokat különböztethetünk meg. Az egyik alcsoport a vakcinagyártókat, a másik az egyes országokat valószínűsíti (például Kínát, aki így akarja gyengíteni európai és amerikai riválisait) a harmadik valamiféle háttérhatalmat sejt a dolog mögött, de akad UFO-hívő is, aki földönkívüli érintettségben hisz. Mivel tagadják a vírust, így természetesen az oltást is feleslegesnek tartják.

2. A járvány egy szisztematikus terv része, mely az emberiség megritkítását célozza.

Az ide tartozók szerint a vírus és a járvány egy olyan konkrét ördögi terv mentén született, mely a Föld túlnépesedésén akar csökkenteni, mégpedig a gyengék elpusztításával. Szerintük tehát a vírust mesterségesen állították elő valahol - titokzatos hatalmi erők - annak érdekében, hogy az később kiirtsa az emberiség egy részét. Szerintük a globális hatalmi elit így akar megszabadulni az öregek, kiszolgáltatottak, gyengék millióitól, akik miatt túlnépesedett a bolygónk (és akiknek eltartása [pl egészségügy, nyugdíj, segélyezés] túl sokba van az egyes társadalmak számára). 

3. A járvány azért kell, hogy aztán a vakcinával jól megfigyeljenek bennünket

Ennek az elképzelésnek a hívei is úgy vélik, hogy a koronavírus és a járvány is mesterséges módon született, de a fő cél maga a vakcina, melyet sok-sok millió emberrel felvetetnek, hogy aztán az oltóanyaggal valamiféle mikrochipet juttassanak belénk és azzal figyeljenek meg bennünket (illetve befolyásolják viselkedésünket, gondolkodásunkat). A rejtélyes chip nano méretű és ereinkben kering, jeleket küldve valahová. Ennek a tábornak egyik alcsoportja (főleg külföldön) összefüggésbe hozza az 5G rendszereket a koronavírussal és a vakcinázásokkal. Szerintük (David Icke követői) az 5G hálózatok a vakcinákkal belénk oltott chippekkel kommunikálva befolyásolnak bennünket.

4. A járvány azért kell, hogy a vakcinázás beinduljon és majd a vakcina végezzen az emberekkel

Megegyeznek az előző csoporttal abban, hogy szerintük is a vakcináztatás miatt  hozták létre a koronavírust, de nem a megfigyelésünkért, hanem azért, hogy így szüntessék meg szaporodó-képességünket és rákos megbetegedéseket okozva irtsák ki a lakosság egy részét. Szerintük a vakcinák rákkeltő anyagokat tartalmaznak, melyek az elkövetkező években fogják elpusztítani azokat, akik beoltatják magukat. (De előtte még kiiktatják azon képességüket, hogy gyerekük legyen.)

5. Egy szelekciós folyamat ami történik, az evolúcionálisan rátermettek és életképtelenek kiszűrésével

Ennek a konteonak a hívei úgy vélik: a koronavírust és az általa teremtett járványt azért szabadították ismeretlen érdekkörök a világra. hogy kiszelektálják a szolgalelkű, túlélésre nem képes ostobákat, akik birka módra beadatják maguknak a vakcinákat is és tartósan nem hasznos tagjai az emberiségnek. Ez a tábor abban különbözik a 2-es számú tábortól, hogy szerintük nem csupán a túlnépesedés megakadályozása és a cél, a gyengék megölésével hanem a hiszékenyek, buták, kiszelektálása is, amit a vakcinákhoz való viszonyulással kontrollálnak. Aki beadatja magának, az nem alkalmas a továbbélésre, mert nem képes átlátni az összefüggéseket. Bezzeg aki megtagadja a vakcinát, az bizonyítja evolúciós képességét a fennmaradásra.

Ez az 5 leggyakoribb konteo-elmélet amit hallottunk, de aki ismer más teóriákat, annak hozzászólását a komment-szekcióban várjuk. A mi véleményünk egyértelmű, a poszt első bekezdésében olvasható: felelős ember az orvosának hisz nem az elmélet-gyártóknak és beoltatja magát. Aki megtagadja, annak nem kívánjuk, hogy a légszomjjal küszködve végezze egy kórházi ágyon, távol szeretteitől azon gondolkodva, hogy tévedett, de már késő és ez az életébe került.

periodistas_szeles_logo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://periodistas.blog.hu/api/trackback/id/tr1816775702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 17:54:22

IGe: Nos legyen itt kezdő ráébresztő példának egy álhír: Gödel nemteljességi tételei érvényesek, validak. /// feladat: Igaz, vagy hamis az állításom?

Jó az írás, de hát semmi új dolog nincs bene, amit eddig ne tudtunk volna. Azt azért mint érdekességet nem ártott volna megemlíteni, hogy azért vannak olyan dolgok is, amelyek összeesküvés-elméletnek lettek kikiáltva és később kiderült, hogy valósak.

Nos itt kicsi rá az esély, mert a vírusok eleve több százmillió évesek. Voltak, vannak és lesznek . Akkor is, ha esetleg mi emberek már nem. Többnyire békességben 'eléldegélünk' a legtöbbel, de néha meg nem. Most éppen a nem állapot van.

A vírus ne feledjük el, nem élő dolog. Nem más csak mint egy biológia szerű anyagba ágyazott ADAT. Az eleve és valódi konteó, akik megszemélyesítik!!!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.12.08. 17:55:17

Vannak, akik egyszerűen csak félnek beoltatni magukat frissen feltalált vakcinákkal, amelyeknek még a kifejlesztőik sem ismerik a hosszútávú hatásait. E félelmet erősíti, hogy Magyarországon képtelenség hozzájutni hiteles statisztikákhoz, amelyekből meg lehetne tudni, hogy milyen a megbetegedési arány az egyes vakcinák ill. oltásszámok függvényében. Emellett a zemberek tapasztalata az is, hogy a politikusok nem szeretnek feltétlenül igazat mondani. A legutóbbi példa, hogy a Parlament leszavazta az országgyűlési képviselők kötelező oltását, megint nem növeli az oltakozási kedvet...
Még mielőtt oltástagadónak titulálna valaki, jelzem, hogy háromszorosan be vagyok oltva (2 Astra + 1 Pfizer).

laci_52 2021.12.08. 17:55:25

Hallgattam az orvosokra és beolttattam magam. Viszont a 2. pont 100%-ban igaz és az 5. is sok igazságot tartalmaz.

Károly Mipiusz 2021.12.08. 17:55:40

Kínai konteok szerint az USA akarta ezzel Kínát lejáratni és a gazdasági válság miatt kínaellenességet szítani. Trump állandóan Kínai vírust emlegetett nyilatkozataiban...

gigabursch 2021.12.08. 17:57:32

1) vírus van. Járvány van. Ezen kár rugózni.
2) most már elég sok vizsgálat kimutatta a humán generálást, kár konteózni... Tény.
3) William Gates mondjuk épp nem ezt mondta, de részletkérdés..., akkor legalább helyesen kéne a konteót előcitálni.
4) ezen még kell combozni
5) ehhez vírus sem kell. Az eLMeBeTegeQ is a szelekció részei. Vírus nélkül..., Nincs itt semmi látnivaló.

Ami viszont kimaradt:
6) meglepően gyorsan lett vakcina, tehát ez meg az..., tehát mégiscsak a háttérhatalom és a gumitalpúak, nomeg az erkölcstelen dokik...
7) az orvosok a háttérhatalom részesei, ráadásul a szaktanácsadási munkáikkal úgy befolyásolják a döntéshozókat (politikusok), hogy egy pár cég jól jár, az országok meg nem
8) az ngntenzíven fetrengők 2/3-a ha kétszer oltott, akkor mennyit ér az oltás?

Amúgy tök mindegy, hogy hazai vagy világszerte. Nincs különbség....

Pirx 2021.12.08. 17:58:05

Az összes ilyen írásra jellemző, hogy mazsolázik, és csak a számára megválaszolható, nyilvánvaló marhaságokat sorolja fel. Holott a kép ennél jóval árnyaltabb, és bizony vanak kérdések, amikre nem ilyen egyszerű a válasz.
Zoja Katarova szerint (Kelj Fel Jancsi 2021.12.08. meghallgatható youtubeon) a beoltottaknál a szelekció miatt olyan vírustörzsek maradank meg, amelyek az adott oltással szemben ellenállóak. Nos, akkor hogy is van ez? Akkor nem azok a tömeggyilkosok, akik nem oltatnak (legfeljebb önveszélyes hülyék) , és bennük mutálódik a vírus, hanem az oltottak is.
Vagy esetleg a hölgy nem megbízható forrás? Elismert virológus. Vagyis...
És ez nem oltásellenesség! Háromszor vagyok oltva, az összes idős rokonomat elvittem oltásra, háromszor, fertőtlenítek, maszkot hordok. Csak kérdezek. Csak épp erre nincs válasz az olvasottakat unosuntalan ismételgető bloggereknél.

Kivlov 2021.12.08. 19:49:52

@Frady Endre:
Oké, félnek.
Akkor ezek kb. 50 évig akarnak a tavaly év elejeihez hasonló karaténban èlni?

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.09. 06:16:24

@Kivlov:

Van azért itt egy igen erős TERMÉKFELELŐSSÉGI kérdéskör is. Eddig azt szokták meg az emberek, hogy minden termék, ami forgalomba kerül azért a gyártó termékfelelősséggel tartozik és ezt a törvény garantálja. A gyógyszereknél és egyes termékeknél ez a törvény még szigorúbb is alap helyzetben. Most meg mi van??? Ennek a törvénynek a kikerülése, lerázása.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.09. 06:16:43

Ha már mindenképpen konteót akarnék gyártani, akkor az 5. helyett inkább a fejlett országok idős embereinek likvidálására gondolnék, így több forrás jut migránsokra, és lakásaikat is megkaphatják.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.09. 06:17:05

@Pirx: Ezt szelekciós nyomásnak mondja a biológia. Az antibiotikumokkal is ez a gond..

steery 2021.12.09. 06:18:15

Ebben az ügyben nincsenek megbízható források. Csak és kizárólag a saját, közvetlen tapasztalataimnak hiszek, a médiában csak egymásnak ellentmondó hazugságok és manipulációk szerepelnek, amiknek a fele sem igaz, meg az ellenkezője sem igaz. Sőt, ha véletlenül valami hiba miatt igazat mondanak, még az sem igaz.
A saját, közvetlen tapasztalataim azok, hogy cirka 100 ismerősöm beoltatta magát. Közülük 14 fő halt meg különböző gyanús tünetek miatt. Egészséges emberek másnapra (rossz esetben 7-8 nappal később) meghaltak az oltás után, véralvadási zavarok, trombózis, szívproblémák miatt. 8 ismerősöm hivatalosan kovidos lett, mind oltatlanok. Ők otthon mind simán kiheverték, orvosi kezelés nélkül a nyavaját, amit egy gyenge, atipikus influenzához hasonlítottak. Mind túlélték és jól vannak. Még azok is, akik öregek, betegesek, gyengék. Hmm. 2 ismerősömről azt mondták, hogy oltatlanul meghaltak kovid miatt a kórházban, de ők egyébként is halálos betegek voltak, szóval járvány nélkül is meghaltak volna. Így nem tudni, hogy valójában mitől haltak meg?
Ez az a valóság, amit eddig láttam a járványból. A hírek köszönőviszonyban sincsenek ezzel. Amikor ezt elmondom bárkinek, többnyire lehülyéznek, meg azt állítják, hogy hazudok. De miért tennék ilyet? Semmi előnyöm nem származik belőle.
Viszont egyre több ember válaszolja nekem azt, hogy igen, mi is így jártunk, nálunk is meghalt ez vagy az az ember, miután beoltatta magát. Olyat senki sem mond, hogy oltatlanul kovidban meghalt volna valaki, aki amúgy egészséges volt. Hmm. Ez elgondolkodtató. A valóság nagyon nem az, amit hazudoznak nekünk éjjel-nappal a médiában.

HgGina 2021.12.09. 06:18:28

Minden reggel féldeka szilágysági kerítésszaggató. Oszt jó' van.

eßemfaßom meg áll 2021.12.09. 06:18:41

@Pirx: Én próbálom meghallgatni de nagyon nehéz, nyilván ért hozzá de beszélni nem tud.

eßemfaßom meg áll 2021.12.09. 06:18:49

@Pirx: Egyébként meg azt mondja, hogy oltakozz baz+

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2021.12.09. 06:19:19

@laci_52: Ha ilyen terv lenne, akkor a vírusnak sokkal hatékonyabbnak kellene lennie. Oké, sokan meghalnak, de van védőoltás, ha minden szabályt betartasz, talán meg is úszod. Az emberiség 0,05%-a halt meg eddig, azok se mind biztosan a vírus miatt. A Föld lakossága még emellett a halálos vírus mellett is tud emelkedni! Részemről itt el is bukott ez a konteó.

Etniez 2021.12.09. 06:19:51

@Pirx: Tudod, a tudomány mindig úgy működik, hogy 100-ból 99 mond valamit, de 1 mindig mást állít.

Nagyon ritkán van igaza az 1-nek, olyasmi csak a felvilágosodás korában fordult elő.

A tudomány mai állása szerint a vírus a gyenge immunrendszerű, oltatlan emberekben mutálódik, ugyanis az kell a mutációhoz, hogy újra és újra megfertőződjön, ha jól tudom. Értelemszerűen egy oltással tunningolt immunrendszerben ez nem fordulhat elő.

Örömhernyó 2021.12.09. 06:21:56

Bedob a posztoló pár elmebeteg konteót, így hiteltelenítve az összeset. Régi trükk ez.
Mi a helyzet azzal az őrült konteóval, hogy a vírus a wuhani laborban amerikai pénzből finanszírozott kutatásból szabadult el? Őrült ötlet, ugye? Csak bebizonyosodott, hogy valószínűleg ez a helyzet...

Mi a helyzet azzal, hogy a vakcinák embereket öltek meg? Őrült ötlet!
Ja, bebizonyosodott, hogy az AstraZeneca és Janssen vakcinák vérrögképződést okoznak, emiatt sokan meghaltak. A Pfizer és Moderna vakcinák meg szívizom és szívburokgyulladást okoznak, fiataloknál, akikre a koronavírus szinte semmi veszélyt nem jelent.
Aki a vakcinák mellékhatásairól be mer számolni, azt elhallgattatják és a legbetegebb konteóhívők közé sorolják, sőt, laposföld hívőkkel azonosítják.

Az is egy eszement konteó, hogy a nagy gyógyszercégek az engedélyezési eljárásokat kikerülve dobták piacra a vakcinákat... Ja, nem, ez igaz, vészhelyzeti engedéllyel hozhatták forgalomba a vakcinákat. Közben elnyomják olyan genetikus terápiás készítmények alkalmazását, amiket már évtizedek óta használnak világszerte más betegségek kezelésére. Tehát van engedélyük, biztonságosak, csak meg kellene vizsgálni, hogy mennyire hatékonyak Covid ellen. De nem lehet, mert a vakcinát preferálják. Ami amúgy nem is felelt meg a vakcina fogalmának, azt módosították emiatt. Hatásosság? 4-5 hónap. Ez milyen vakcina?

Van egy másik konteó is, miszerint az omikron variáns valójában gyorsan terjedő, de enyhe betegséget okozó mutáns. Ez adhatna természetes védettséget az embereknek alacsony kockázat mellet, csak hagyni kellene terjedni. És mit csinálnak ehelyett? Lezárnak mindent, nehogy terjedjen. És közben a Pfizer bejelenti, hogy márciusra kész lesz az omikron variáns elleni vakcina. Ha hagynák terjedni az omikront, akkor márciusra a világ nagy részén már természetes immunitása lenne az embereknek. De a profit szent, inkább százmilliárd dollárokért vakcinát vesznek majd a kormányok az eddigi legveszélytelenebb mutáns ellen.

A poszt 5. pontjának címe igaz, a folytatása baromság, sose olvastam ilyet sehol. Bár az is igaz, hogy én nem fordulok meg faszbúkon.
Minden járvány evolúciós szűrő, de csak akkor, ha a gyengék (alkalmazkodni képtelenek) nem tudnak szaporodni, szaporodás előtt kiirtja őket a betegség.
A túlélő populáció immunis lesz. Mindez persze feltételekkel érvényesül, a koronavírus az idős, krónikus beteg, elhízott embereket öli elsősorban (ezért is ostobaság az egészséges fiatalok oltása), ők meg már túl vannak a szaporodáson.

Mindenesetre a járvány megmutatta, hogy az emberek hajlandóak feladni a szabadságjogaikat egy vélt fenyegetés elleni látszólagos védelemért cserébe. A gyógyszercégek rájöttek, hogy engedély nélküli vakcinákat is tudnak ezentúl forgalmazni, ha kellőképpen pánikot keltenek a lakosságban. A recept adott: kell egy új vírus, ami ellen csak X cég szabadalmaztatott vakcinája nyújt ideiglenes védelmet, persze nem ingyen. És 4-6 havonta ismételni kell az oltást, mert különben semmit se ér. Van egy olyan érzésem, hogy lesz még ilyen a jövőben.

Örömhernyó 2021.12.09. 06:22:16

@Pirx: Az az igazság, hogy a Covid elleni vakcinák nagy része pár tüskefehérje szintézisét indukálja a szervezetben. Tehát egy elég szűk spektrumú védelmet adnak. Ha a koronavírus mutálódik, márpedig folyton mutálódik, akkor egy idő után a tüskefehérjék módosulnak, az eddigi vakcinák nem lesznek hatásosak. A vírus mutálódik, túl akar élni, de ez nem jelenti, hogy a mutálódott variánsok veszélyesebb betegséget okoznak, mint az eredeti vírus. De azt se jelenti, hogy enyhébb betegséget okoznak. Csak hogy a vírus ki akarja kerülni az immunrendszert, a vakcinák nyújtotta immunitást.
Lásd omikron variáns, ami már ki tudja kerülni a vakcinák okozta védelmet, de szerencsére enyhébb lefolyású betegséget okoz. Az omikron variáns léte bizonyítja, hogy a vírus olyan irányban mutálódik, hogy kikerülhesse az immunrendszer nyújtotta védelmet.
Az az emberiség szerencséje, hogy jelenleg az omikron variáns egy enyhe tüneteket okozó variánsnak tűnik. (Egy ilyen variánst vártak a virológusok kezdettől fogva, ami képes sok embert gyorsan megfertőzni, de nem igazán veszélyesek az általa okozott tünetek, képes sok embernél természetes immunitást felépíteni).

Ugyanakkor nem zárható ki, hogy lesz egy kellőképpen gyorsan terjedő, de veszélyesebb mutáns is...

Örömhernyó 2021.12.09. 06:23:51

"felelős ember az orvosának hisz"

Van pár orvos a tágabb családomban. Ők általános képzést kaptak, majd szakorvosok lettek. Ami nem a közvetlen szakterületük, abban a körben állásfoglalásokra támaszkodnak, protokollok vannak, amiket az alkalmazó orvosok nem kérdőjelezhetnek meg, mert ha a protokoll szerint járnak el, akkor ők jogilag védettek.

A háziorvos, fül-orr-gégész, kardiológus, tüdőgyógyász-allergológus-immunológus rokonaim, ismerőseim vannak. Még az allergológus-immunológus hölgy is elismerte, hogy az én allergiám kezelhetetlen, nem hat rá semmi, ez van, ez egy autoimmun dolog. A jobb orvosok tudják, hogy ők sem mindenhatóak, a vakcinát beadják, mert ez az állásfoglalás, ez a konszenzus. Az orvostudomány ilyen, most van egy konszenzus, pár hónapja meg más volt a konszenzus. Jövőre más lesz megint.
Azt is megmondta nekem orvos ismerős (nem magyar), hogy fiataloknak teljesen felesleges beadni az oltást, mert a fertőződést, továbbfertőzést nem akadályozza meg, a vírus jelenleg fiatalokra nagyon kis mértékben veszélyes (a szezonális influenza veszélyesebb rájuk nézve statisztikailag). De az orvos azt csinálja, amire kötelezik, ami a munkaköri leírásában van.

Természettudományos végzettségem (is) van, mégis az mRNS technológiáról, kb. annyit tudtam a közelmúltig, mint egy átlag orvos. Biokémiából megkockáztatom erősebb képzést kaptam, mint egy orvos, az orvosok 3. évtől már klinikai tárgyakat tanulnak, a 99%-uknál hamar elhalvanyulnak el a száraz tudományos biokémia ismeretek.
Mégis, nálam se volt központi kérdés az mRNS technológia, mert nem azon a területen dolgozom. Mindenki, aki a közvetlen szakterületén túlmutató kérdéssel szembesül, tanulmányokból, de még inkább szakmai szervezet által kiadott protokollokból tájékozódik.

Az az orvos, aki beléd tolja a vakcinát, jó eséllyel pont annyit tud róla, mint te, ha jobban utánaolvastál. Bizonyos keleti vakcinák esetén még annyi dokumentáció se állt rendelkezésre, hogy az érdeklődő ember utána tudjon nézni...

white999 2021.12.09. 06:23:59

@Pirx: "Vagy esetleg a hölgy nem megbízható forrás? Elismert virológus. Vagyis..."

Gödényi meg gyógyszerész. Pócs meg főorvos volt a gyöngyösi kórházban. Hülyék minden szakmában vannak de azért hetente hal meg egy ismert járványtagadó "szakember" covid által a világban.

white999 2021.12.09. 06:24:10

@TanBá: Az van, hogy amire az eu áldást adott, azért vállalja a felelősséget. Ehhez szükséges volt dokumentációk bemutatására. A szputnyik szemmel nem rosszabb, főleg mint a kínai, mégse kapta meg az engedélyt. Mármint az eu ba és nem nálunk.

white999 2021.12.09. 06:24:13

@Frady Endre: Emellett a zemberek tapasztalata az is, hogy a politikusok nem szeretnek feltétlenül igazat mondani.

És ki az a hülye aki bármiben hallgat egy politikusra? Szakemberekre kell hallgatni és akkor nincs gond.

Örömhernyó 2021.12.09. 10:09:59

@white999: Az AstraZenecára áldásukat adták, pedig vérrögképződéssel sok embert megölt az a vakcina. Senki se felelős. Felelősséget senki se vállal. Eleve a nagy gyógyszeripari konszernek úgy dobták piacra ezeket a vakcinákat, hogy előre mentességet kaptak a mellékhatások miatti perek alól Amerikában. Felelősségük nincs!

Ezek a nagy pharma cégek azok, amiket agyonbírságoltak (rekord méretű bírságokkal) pár éve, mert ahol tudtak, csaltak a kutatási és teszt eredményekkel más gyógyszerek esetében.
Most hirtelen mindenki az önzetlen megmentőt látja bennük. Ez roppant vicces! Ettől még a vakcinák többsége valamennyire véd, ez nem vitás. Ahogy az se vitás, hogy főleg az időseket és rizikócsoportokba tartozókat kellett volna oltani, mert a gyerekekre az influenza nagyobb veszélyt jelent, mint a koronavírus.

Örömhernyó 2021.12.09. 10:10:20

@white999: "És ki az a hülye aki bármiben hallgat egy politikusra? Szakemberekre kell hallgatni és akkor nincs gond."

Nincsenek politikától független szakemberek. Lásd Anthony Fauci-t Amerikában. Az összes ilyen kormányzati "szakember" a politikusok kenyerét eszi és azt mondja, amit elvárnak tőle.
Amerikában amíg Trump volt az elnök és gőzerővel folyt a vakcinák fejlesztése, Kamala Harris azt nyilatkozta, hogy ki az a bolond, aki beoltatja magát a Trump-kormányzat vakcinájával (valójában a Pfizer vakcina), mert ki tudja mennyire biztoságos... aztán amint megkaparintották a hatalmat azonnal elkezdték tolni a vakcinát.

Szávin László 2021.12.09. 10:10:30

@Kivlov: nyilván az a valódi megoldás, ha megvárjuk, amíg a vírus lassan leromlik... a véletlenszerű mutációk ebbe az irányba tartanak... a velük kapcsolatos pánikot egyrészt a specifikusan egy variánsra kidobott vakcinák csökkenő eladhatósága, másrészt az új variánsokra kifejlesztettek reklámja motiválja... Karikó Katalin szerint pl. ez a változat a sztori végét hozhatja, mert fertőzőbb, de kevésbé veszélyes, a pf meg kihozott rögtön több tucatnyi közleményt, hogy ez ellen megint kell oltani

Rodney_2 2021.12.09. 10:11:26

Én azt hallottam több helyről még 2020-ban, hogy az egész azért van, mert bizonyos pénzügyi körök (nyilván a zsidók :)) ) már nem tudtak elég sokat keresni a nagyon felfújt árú pénzügyi eszközökön. Ezért kellett valami ami megbolygatja a piacokat.
Ez nem is akkora hülyeség, ha megnézzük pl az OTP részvény árfolyamának alakulását: 16 ezer körülről lezuhant 8 ezerig majd felment 18 ezer fölé, mindezt kb 1 év alatt. Ezen kurva sokat lehetett keresni. És sok ilyen részvény volt a világ tőzsdéin.

Azok a "félelmek" meg igazak, hogy a fene se tudja hogy mi lesz a hosszú távú hatása az új tipsú vakcináknak.

Mivel én több országban élnék párhuzamosan ha hagynának és ezen felül is sokat utazom (ha hagynak) így nagyon negatív kép alakult ki bennem az európai országok védekezési gyakorlatáról. Mind a hatóságok által hozott intézkedésekről (tök mindegy hogy idióta tudósokra hallgattak a politikusok, vagy maguk találtak ki baromságokat), mind a népek viselkedéséről (a hasznos intézkedéseket nem értették meg és ezért nem tartották be miközben esetleg azt hitték hogy betartják, illetve láttam maszk nélküli 5000 fős tüntetést "a vírus ellen" a járvány egyik hullámának csúcsán)
A kedvencem volt amikor az egyik országban fogorvoshoz nem lehetett menni de fodrászhoz igen, a másikban meg pont fordítva. Nyilván szigorúan tudományos alapon. Idióták...

(Én is be vagyok oltva 2x Pfizerrel több mint 6 hónapja és még korábban átestem a betegségen is. Most nézettem antitest számot a 3. oltás előtt és kurva magas, most akkor minek a 3., kivéve, hogy ha adminisztratív intézkedésekkel lejárttá teszik a hivatalos védettséget. What a nonsense.)

igazi hős 2021.12.09. 10:12:26

@Frady Endre: Teljesen egyetértek, de egy picit pontosítanék: "Magyarországon képtelenség hozzájutni hiteles statisztikákhoz" helyett "a magyar kormánytól képtelenség hozzájutni hiteles statisztikákhoz". Látunk egész precíz, oltottságra vagy épp korcsoportra lebontott adatokat, bár nyilván minket leginkább a saját környezetünk és (keleti) vakcináink adatai érdekelnének.

Örömhernyó 2021.12.09. 10:12:29

Nem én állítottam össze, csak találtam, de érdekes látni, ahogy a magyar orvosi vezetés és kormányzati vezetők hogy hebegnek-habognak és önmaguknak mondanak ellent. Ez aztán nem növeli a hitelességüket. Nem is kell elmebeteg konteókat keresni, ha az ember csak naponta figyelemmel kísérte ezeknek a megmondóembereknek a havonta változó, önmaguknak teljesen ellentmondó nyilatkozatait, akkor látja, hogy miért lesznek az emberek bizalmatlanok, sőt szkeptikusak bármivel kapcsolatban, amit ezek a "sacc per kábé" nyilatkozatokat adó emberek felböfögnek.

Ha ilyen a járványügyi védekezés csúcsán állók hitelessége, akkor nincs js szükség konteókra...
Nem háttérhatalom meg 5G chipeket beültető gyíkemberek hajmeresztő sztorijai keltik a bizalmatlanságot, hanem a dilettáns magyar egészségügyi vezetés.
Azt bírta mondani Merkely Béla, hogy nem lesz negyedik hullám... Meg azt is bírta mondani, hogy a kínai vakcina az egyik legjobb. Igaz, nem okoz vérrögképződést, mint az AstraZeneca, de nem is hatásos. Meg legalább jó drága is volt.

youtube.com/watch?v=aRz-_UAAKlU&ab_channel=Palk%C3%B3Pityi

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.09. 13:30:34

Végül is az egy eléggé reális dolog, hogy a természetes immunizáció fontossága el van nyomva a mesterséges mellett. Tehát egy sajnos nem annyira konteó, hanem a jelen valósága.

Ilyen tekintetben meg az "OLTÁSOK MINDENHATÓSÁGA" mindenkit beoltani bármi áron a valós konteó és az a gyanúm, hogy áltudományos dolog is.

A két dolognak megfelelő arányban kiegészítenie kell egymást.

Persze itt lehet jönni az ellenérvekkel, hogy de hát a régebbi oltásokat mindenkinek beszúrták.... igen ... de az nagyon más...

Ha lenne "BÖLCSEK KÖVE" vakcina oltás , akkor nem kellene azt minden egyes alkalommal ellenőrizni és kifejleszteni újra .... de kell. ... és itt nem lehet hiba, hogy mielőtt megfelelősen leellenőriztük volna, vakon HISZNEK benne. A kontroll csoport eltüntetése mielőtt a vakcina hatásossága TELJES MÉRTÉKBEN meggyőző lehetne, óriási tudományos baki!!!! A vakcinák hatásossága meg jelenleg enyhén szólva is relatív .... Idővel elmúló a politikusok szerint már ... meg egyre több kell belőle .... ???? Ami egy teljesen másra is jellemző dolog.

Heptihopter 2021.12.09. 13:31:21

Aki foglalkozik a témával és van egy alapvető tudományos műveltsége (ami a konteósoknaknhiányzik), annak semmi meglepő nincs abban, hogy lett egy ilyen világjarvány, sőt, várható volt mar régóta hogy természetes úton kialalul és ez meg is történt. Szegény konteósok nem tudják, hogy százával alakulnak ki potenciális világjárványesélyes jarványgócok folyamatosan, csak ritkán lesz belőlük vilagjarvány. Viszont mióta van oltás, ingyen van, barki bármikor kérheti, akinek van egy kis agya az már a harmadikat is megkapta, engem teljes mértékben hidegen hagy ki mit gondol. Az elején még idegesített a sok konteós, de tudni lehetett, hogy idén ősztől már leginkább csak ők fognak hullani, értelmes ember már oltakozott aztán éli az életét.

Sir Gombóc 2021.12.09. 13:31:30

@steery: több olyan esetről tudok, amiben oltatlan, egészséges, fiatal ember bizony kovidban halt meg, még többről, aki súlyos beteg lett.

Örömhernyó 2021.12.09. 13:31:40

@Szávin László: Nem most került terítékre a gyengébb megbetegítő képességű, de gyorsan terjedő variáns kérdése, hanem a járvány kezdetétől ezt vártuk. Most hogy az omikron variáns ilyen kedvező mutánsnak ígérkezik, erre hirtelen lezárják az országokat, nehogy már véletlenül terjedjen a természetes immunitást kis kockázat mellett adó variáns. De az ellene jelenleg szükségtelennek tűnő vakcinát már bőszen fejlesztik!

erol 2021.12.09. 13:31:49

@steery: Érdekes. Nekem sok oltatlan ismerősöm halt meg ill. betegedett meg súlyosan, viszont az oltottaknak kutya bajuk. Hmm. Ez is elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása