A gázautó hamar visszahozza az árát. A gázautó soha nem hozza vissza az árát. A gázautó tartósabb. A gázautó hamarabb elromlik, csökken az élettartama.

A gázos autó pro, a gázos autó kontra. Ahány eset, annyi igazság, ezért megkértük Winkler Róbertet, az ország talán legismertebb és egyik leghitelesebb autós újságíróját, ossza meg tapasztalatait a közösséggel, hiszen 10 éve LPG-s autót használ. Ő ezt örömmel megtette, mi pedig örömmel megosztjuk olvasóinkkal!

tehengaz-winkler.png

Terepjárót akartam. Dízelt és sokhengerest (>4), persze használtan, hiszen jobb kétmillióért autót venni, mint húszért. Toyotás Józsi viszont, aki évtizedek óta szerel offroad Toyotákat, azt mondta, ő még olyat nem látott, hogy egy használt dízel Toyota terepjáró jó legyen. Régi félreértés, hogy a Toyota jó, nem kell állandóan szerelőhöz szaladgálni vele, ezt pedig úgy értik félre, hogy soha nem mennek szerelőhöz. Még olajcserére sem. Na de – mondá Toyotás Józsi –, látott pár hete egy hirdetést Ózdon, egy benzines 4Runnert, V6, automata, alig kisebb, mint a Land Cruiser, nézzem meg.

Megjelenése, az általa adott hang és viselkedésének dinamikája miatt hamar el is neveztem Tehénnek. Jó kis hathengeres, automata váltóval, 1700 kilós saját tömeggel, 15 literes városi fogyasztással. Nem mondom, hogy sajnáltam tőle, de jobban esik tankolni egy 8 litert fogyasztó autót. Volt már nálam tesztautóként dízel terepjáró 18 literes városi fogyasztással, tudom, hogy csodák nincsenek, csak preferenciák: ha a 7 literes városi fogyasztás lett volna a legfontosabb, háromhengeres, régi Swiftet veszek.

tehenahoban-primaenergia-lpg.png

Nem tudom már, honnan jött a gáz, mint ötlet, de a Tehén motorja, a 3,4-es V6-os sokszor volt kísérleti nyúl különböző fogyasztáscsökkentő csodaszerek tesztjekor. A gáz meg, ugye, egy tiszta dolog, ami alaphelyzetben még jobb is a motornak, mint egyik-másik benzin. A nem alaphelyzet a kompromisszummentes száguldozás, kitartóan, magas fordulatszámon. Ha valakinek ilyen tervei vannak, és ezt megosztja a beszerelő műhellyel, akkor úgy állítják be a rendszert, hogy magas fordulaton adagoljon benzint a gáz mellé, hűtendő a szelepeket. Na, én nem kértem magas fordulati befecskendezést, mert a Tehén motorja kétévente egyszer ismerkedik meg a 3000-es fordulat feletti értékkel, azt is csak azért, mert valaki nem hiszi el, hogy vágtatni is tud. Egyébként adná magát a száguldozás is, mert gázzal kicsit erősebb lesz az autó, de ne legyünk álszentek: a gáz nem arról szól, hogy tisztán tartja a motort, meg milyen fickós lesz vele az autó, hanem gyakorlatilag pénzkereset.

Ki lehet számolni. Mondjuk évente 10 ezer kilométer, az én 15 literes fogyasztásommal 1500 liter benzin, 370 forintjával számolva 555 000 forint. Gázból a Tehén is 5-10 %-kal többet fogyaszt, tehát 1700 ezer liter gáz, 1700x240, az 408 ezer forint. Az éves nyereség tehát 150 ezer forint. Hogy mennyit kell behozni, hogy a gázautó termelni kezdje a pénzt? Hengerenként úgy 50 ezer forint a móka, a Tehén szettje tehát 300 ezerbe volt. Négyévente kell csináltatni egy nyomáspróbát húszezerért, különben ugrik a műszaki, tízévente pedig kötelező a tartálycsere, az olyan 20-30-40. Nyilván csökkenti a fájdalmat, ha van ötletünk, mihez kezdjünk egy száz literes (vagy kinek mekkora) vastartállyal. Én alighanem minitengeralattjárót építek belőle, mert két év múlva az enyém is csereérett lesz. Száz szónak is egy a vége, a Tehén gázszettje valahol kettő és három év között kezdte termelni a pénzt, vagyis hozta vissza az árát. Az LPG nem a két-háromévente autót cserélők műfaja.

tehengaz-primaenergia-lpg.png

Ha valaki üzemszerűen akar száguldozni, ne nehezítse az autóját gáztartállyal, hanem tankoljon versenybenzint. Mellesleg magam is versenybenzint tankolok, nagyjából évente kétszer. hiszen mióta kötelező a benzinhez etanolt keverni, bizony hamarabb belepunnyad a tankba. Aki egy-két hetente tankol benzint, sosem fogja észrevenni, de egy kerti kisgép szervizbe úgy kerül a páciensek többsége, hogy ősszel nem ürítik ki belőlük a benzint. Az alap 95-ös novembertől márciusig simán megpimpósodik (bocsi, tudom, hogy nem ez a tribológiai szakkifejezés). Ezért legalább az utolsó őszi lácfűrészelésnél/fűnyírásnál üresre kéne járatni a gépet, mert ha benne felejtik a benzint, tavaszra kész: a miniatűr porlasztó el is mocsarasodott. Egy gázos autóból pedig igen lassan fogy a benzin, hiszen csak az indításhoz kell. Viszont én novemberben mindig megtöltöm a benzintartályt is, hátha télen lesz valami tömegszerencsétlenség az úton, amikor jól jön, hogy tudok fűteni plusz húsz órát. De ha ilyen nem következik be, azért fél év után elkezdem tudatosan kijárkálni a benzint, mert az nem vörösbor; nem lesz jobb két év múlva. 

A pénz termelése mellett arra is jó a gáz, hogy jelentősen megnövelje a hatótávot, akár a duplájára is – ez nyilván úgy értendő, hogy a benzin- és gáztank összeadódik. Így én is le bírok menni tankolás nélkül Horvátországba, de nem ez a legkirályabb, hanem hogy milyen ügyesen rám sózták a felső kenő rendszert a műhelyben. Ez olyan, mint a búcsúcédulák a középkorban: ezoterikus baromság aranyáron, de az ember megveszi, mert sose lehet tudni. Olajozza a szelepeket beégés ellen, védelem a motornak, rongyos 25 ezer forintért. Aki szereti az autóját-motorját-kutyáját, hogy a gyermekeket ne is említsem, minden baromságot megvesz neki, főleg, hogy ez egy biztonsági felszerelés, védőeszköz, amit ha nem rendelünk meg, majd fogjuk a fejünket az út szélén, hogy miért voltunk ilyen szűk látókörű zsugorik. Úgyhogy nyilván én is simán megrendeltem. A felső kenő rendszer amúgy olajat csepegtet a szelepekre, amely eljárás szükségessége egy igen retró tévhitből táplálkozik, melyet most nem is részleteznék. Akkoriban nem is nagyon gondolkoztam rajta, de történt, hogy egy váratlan pillanatban, konkrétan a badacsonyi kirakodóvásár parkolójából elinduláskor a felső kenő rendszer úgy gondolta, jó poén lesz az egész olajtartályt a szelepekre engedni. Aki volt katona, tudja, hogyan működött a lövészpáncélosok álcafüst-rendszere: így. Egy egész csatamezőt füstbe tudtak borítani. Na, hát nekem is sikerült; vannak menőbb dolgok is, mint sűrű füstbe borítva egy falusi búcsút elindulni, főleg hogy látszik, honnan származik.

Úgyhogy azt gyorsan ki is szereltettem. Azóta csak autózok, a szelepek meg köszönik, működnek tovább.

tehenszelep-primaenergia-lpg.png

További információ az autógázról itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://pbgazbiztonsag.blog.hu/api/trackback/id/tr6414698814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.18. 16:04:36

En azt nem ertem, miert nincs minden markanak gyari lpg-s modellje/modellvaltozata

Nancsibacsi 2019.03.18. 16:32:31

@Nincs közöttünk csicska: Mert nem minden autó fogyaszt 15 litert 100-on, és évi 10ezer km-et se megy mindenki. Ha 6 litert fogyaszt az autód, 4 hengerrel, akkor 40%-ot spórolsz, 2/3 beruházási költséggel, viszont a 2/10 évenkénti fix költségeid (tank nyomáspróba, csere) ugyanúgy megvannak, amit az alacsonyabb éves profitot csökkentik. Szóval így kijön, hogy nem 2-3, hanem 6, vagy még több év alatt térül meg - ha mész évi 10ezret. Ha kevesebbet, akkor meg lehet soha. Azt se felejtsd el, hogy az LPG bemelegedés után hoz csak hasznot, szóval a napi 2x5 km bejárásra megint csak nem jó.

Az LPG szet a nagy tömegű/homlokfelületű autóknak, illetve azoknak éri meg, aki sokat szokott autózni. Ők viszont eddig dieselt vettek, ezután meg hibridet vesznek - nem LPG-t. Simán szűk az a réteg, akinek jó. Ettől függetlenül vannak gyári LPG szettel szerelt autók - csak nagyon kevés. Ha volna rá igény, jóval több lenne.

KIZS 2019.03.19. 08:36:13

Én LPG-ről váltottam dízelre és városi használatban nincs jelentős különbség költségben.
Országúton már egyértelműen olcsóbb a dízel (mert sokkal kevesebbet fogyaszt), de Budapesten belül egyáltalán nem. És egy 2 literes automata Mondeo kombiból (ami elég nagy autó) ültem át egy 1.6 CRTDI Golfba (ami sokkal kisebb).
A Mondeo olyan 13 liter gázt evett nekem Pesten belül, a Golf 7 liter gázolajat fogyaszt kb. és ugyanúgy vezetek, ugyanazon az útvonalon járok.

Az LPG-vel egy bajom volt csak, kb. 250 kilométerenként kellett tankolnom (országúton 300-330). De az is igaz, hogy csak egy kicsi pótkeréktartály volt a kocsiban, így megmaradt a csomagtér.

Az LPG szett 40 fokos vízhőmérsékletnél váltott át gázra, ez pedig 5 perc alatt megvolt a legnagyobb hidegben is. Az elmúlt kb 20 ezer km alatt valahogy nem sikerült megszeretnem a dízelt. Hangos és büdös.

legyes 2019.03.19. 08:54:33

Hát, én keményen hajtottam a gázos Escortomat (1.6 Zetec 90LE). Az átlag gázfogyasztásom sohasem volt 10l/100km alatt, több mint 200ekm-et ment így. A szelepek köszönték, jól voltak csodaszett nélkül is. De a kipufogóból az anyag valamiért - a "kályhacsőre" cserélésig - elég gyorsan fogyott :)

xclusiv 2019.03.19. 09:37:03

@Nancsibacsi: a hibrid annak jó, aki sokat szokott _városban_ autózni. Ott van értelme, nem véletlen Prius kb. minden második-harmadik taxi Pesten.
De ha valaki autópályán szokott sokat autózni, neki még mindig a dízel a jó, vagy a gáz. Anno amikor mászkálós melóm volt a flottakezelő 3-4 év alatt lecserélte alattunk a kocsit, mert annyit tettünk a kocsikba. Voltak 600-800 km-es napok is néha, bár azt már nagyon nem szerettük. De a vidéki autózgatást igen, jobb volt mint 4 órát tötymörögni a dugóban...

Josi01 2019.03.19. 09:37:21

Az az 5-10% többletfogyasztás inkább 10-20%.
És mi az, hogy 4 évente nyomáspróba?
Olyan nincs.
Műszaki vizsgák előtt kell gázbiztonsági szemle, az olyan 5-8 ezer ft műhelytől függően.

peszleg 2019.03.19. 09:41:34

Két LPG-s autóm volt (zafira, berlingo), mind a kettő min 30%-kal többet fogyasztott gázból. A második csak véletlenül lett az, nem terveztem. Vittem én beállíttatni többször is őket, de nem változott semmi. A fix költségekből kimaradt a szűrőcsere meg a vizsgánál a gázbiztonsági szemle. Meg persze a szett is alkatrészből van, tönkre is megy (rail sor csere 60e, és kb csak az hajlandó hozzányúlni, aki beszerelte). Gáz árakban arányosan sokkal nagyobb a különbség a kutak között, mint benzinben, nem éri meg csak úgy tankolni valahol. Szervízek is nagyon húzzák a szájukat, ha gázos az autó, könyörögni kell, hogy foglalkozzanak vele. Amig csak kis gond van a gyújtással, nincs ember, aki megoldja. Két évet szenvedtem gyújtáskimaradással gáz üzemben, mig végre benzinben is produkálta a hibát a trafó.

johnclark 2019.03.19. 13:53:54

Nyomáspróba, ha lejárt a tartály hitelesítése. Először 10 éves korában. Nyomáspróba után újabb 5 évig jó. Csak ezután kell cserélni. 2 évente műszaki vizsga (ahogy mindenkinél), de kell vinni gázbiztosnági szemléről papírt.
Én nem figyeltem a beszerelésnél (mert akkor gőzöm sem volt róla), 1 éves tartályt tettek be, vagyis 9 év után kellett nyomáspróba és ezért egy év műszakit is buktam (páratlan évre jött ki).

Nand 2019.03.19. 14:29:53

Nem annak éri meg az LPG-zés, aki sokat megy, hanem annak, aki a megtérülés után is használni akarja még az autóját.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2019.04.23. 10:21:08

Ha akkora lenne az árkülönbözet idehaza is az LPG javára, mint Olaszországban (gyakorlatilag a gázolaj/benzin árának harmadába kerül), akkor mindenki LPG-s autóval járna.

Éppen tegnap számoltam ki, az új diesel a seggem alatt 17.3 forint/km üzemanyagköltséggel ketyeg, nagyjából ennyi lenne, ha LPG-vel járnék. Cserébe most már nem kell paráznom azon, hogy hol a francba találok éjjel is nyitva tartó, olcsó LPG kutat nem csak Magyarországon, hanem külföldön is. (akinek pótkeréktartályos autója van/volt, az tudja, mekkora szívás minden max 400km után kutat keresni)

Múltkor láttam, a Fiat a 120LE turbós benzinhez is ad gyárilag LPG szettet a Tipohoz. Szerintem más gyártó nem is forgalmaz LPG-s autót idehaza...

hevjan 2019.04.23. 10:21:32

„Nyomáspróba, ha lejárt a tartály hitelesítése. Először 10 éves korában. Nyomáspróba után újabb 5 évig jó.”
Ez csak volt így!! Valamikor!! Már évek óta megszűnt a nyomáspróba. Ha lejárt a 10 év, csak csere van. Én is LPG-vel járok 23 éve.
Címkék: autógáz LPG Prímaenergia WinklerRobi
süti beállítások módosítása