Pasik és Pasik

Párkapcsolati blog pasikról, pasiktól, pasiknak

Egy házibuliban csábított el, pedig mindkettőnknek volt pasija

2019. július 19. 17:16 - pasik0

Talán a következő történet is egy apró jele annak, hogy milyen váratlan helyzetekben ér utol minket a szerelem. Amikor azt gondoljuk, hogy végre révbe értünk, van egy szerető párunk, jó munkahelyünk, biztos megélhetésünk, saját lakásunk, akkor az élet bemutatja nekünk „őt”, aki parádés gyorsasággal zúz darabokra mindent, amiről korábban azt hittük: törhetetlen. És persze innen jutunk a két szék közül a pad alá. Történetünk főszereplője most legyen mondjuk Tamás. Íme a He’s just not that into you következő esete.

Akkoriban kezdődött a felnőtt életem. Épp lediplomáztam egy vidéki egyetemem, amikor váratlanul örökséghez jutottam, és így régi vágyamat tudtam beteljesíteni: a fővárosban szerettem volna mindig és élni a párommal, Csongorral (aki egyébként is budapesti volt, így a 2 éves távkapcsolatot végre valódi kapcsolattá tudtuk – volna – formálni). Úgy alakult tehát, hogy vettem egy garzont a XI. kerületben. 1 hónap alatt megtaláltam az álommunkahelyemet, szóval ezzel sem volt gond. Új voltam még Budapesten, nem ismertem nagyon senkit Csongoron és a közvetlen baráti társaságán kívül, ahová nem nagyon tudtam beilleszkedni, de

a munkahelyem révén hamar becsöppentem egy nagyobb, melegbarát, elég színes társaságba.

Értelmes, fiatalokból álló, őszinte kis csapat volt, ritkán találkozni ennyi jó emberrel egy helyen. Akkoriban elég sokat jártunk össze, mindenki vitte a párját, vegyesen voltak fiú-lány, fiú-fiú, lány-lány párok, meg persze egyedülállók is. Csongort valahogy mégsem sikerült integrálni ebbe a társaságba, pedig azt hiszem megpróbáltam. Valahogy nem találta meg a közös hangot velük, így legtöbbször nem volt ott ezeken a bulikon.

Általában valakinek a lakásán találkoztunk, egy-egy alkalommal voltunk akár 10-en is. Épp Juli volt a házigazda, aki HR-esként dolgozott egy elég nagy multinál, ezért rengeteg embert ismert, viszonylag nagy lakásban laktak a pasijával, gyerek nélkül, ezért ezen a bulin voltunk vagy 20-an, nem csak a mi kis baráti társaságunk, hanem Juli ismerősei is. Itt ismertem meg Zolit, aki Juli új, junior kollégája volt, mindössze pár hete ismerték egymást, de

Zoli már úgy lett beharangozva, mint valami férfi amazon, akit nekem mindenképp meg kell ismernem.

Valóban nagyon szép, magas fiú volt, szőke haj, kék szem, sportos testalkat, gyönyörű mosoly. Nem is értettem, miért erőlködött Juli, hisz tudta, hogy nekem ott van Csongor, meg Zoli is elmondta neki, hogy 2 éve kapcsolatban él. Lehet érzett valamit, amolyan igazi melegmágnes volt, jó érzékkel nyúlt bele a pasik és pasik ügyeibe. Ezúttal is.

Aznap este minden úgy történt, ahogy nem kellett volna. Dacára a nagy lakásnak, eléggé szűkösen voltunk, és úgy alakult, hogy Zolival egymás mellett ültünk a kanapén. Az elfogyasztott pálinkák számával egyenes arányban értünk egyre nagyobb felületen egymáshoz, egészen addig játszottuk ezt a játékot, amíg mindkettőnknek félreérthetetlenné nem vált, hogy itt valami van köztünk.

Ott volt mindkettőnk feje felett a kérdőjel, hogy mi a f*szt csinálunk, de valamiért nem tudtunk kilépni ebből az intim helyzetből.

Ahogy szállingóztak haza az emberek, úgy beszélgettünk mi ketten egyre többet és többet. Aztán egy váratlan pillanatban az előszobában megcsókolt, majd elfordította a fejét és bocsánatot kért. Pár másodperc várakozás után én megtettem ugyanezt. Aztán ő is még egyszer, én is még egyszer. Szexuálisan túlfűtve ekkor, gyakorlatilag egymásnak estünk, aminek az vetett véget, hogy Juli összetört egy tányért (talán szándékosan, talán véletlenül?) és akkor kicsit észbe kaptunk, hogy mi a bánatot is csinálunk pontosan.

Ott mindketten éreztük, hogy ebből nehéz lenne kilépni. Nem is tettük meg. Heteken keresztül találkoztunk „titokban”, de mindig nyilvános helyen, nehogy valami komolyabb „megcsalás” legyen a dologból. Így csak mindketten próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy tulajdonképpen az még csak a szürkezóna, amiben vagyunk. Pedig mindketten tudtuk, hogy innen nincs megállás: Cupido betalált, lépni kell.

Döntésre jutottunk: mindketten lezárjuk a kapcsolatunkat, és szabadjára engedjük a szerelmünket. Két hetet adtunk magunknak.

Én hazamentem, szakítottam. Elmondtam mindent Csongornak, ami azt hiszem hiba volt, mert ezzel csak megbántottam. Teljesen összetört, a jövőjét vettem el, amit velem tervezett. Én viszont menthetetlenül szerelmes lettem Zoliba, és ezen nem tudtam segíteni. Onnantól kezdve nem tudtam hozzáérni Csongorhoz egyáltalán.

Zoli is hazament, és tálalt. A gond csak az volt, hogy párjával és pár közös barátjukkal épp egy hétre voltak egy 10 napos közös baráti nyaralástól, ami már meg volt szervezve, így abban állapodtak meg, hogy arra még elmennek. A nyaralás volt a fordulópont. Zolival az elején végig tartottuk a kapcsolatot, és folyton azzal nyugtatott, hogy a közös barátaik miatt van csak ott, a megállapodásunk és szerelmünk él és valós. Sajnos nem így történt. Egyre kevesebbet beszéltünk, és az üzenetváltások is egyre felszínesebbek lettek. Akkor tudtam, hogy Zolit a párja visszaszerezte.

Amikor hazajöttek, találkozott velem, és azt mondta, az eszére hallgat. Nem szakít, mert egy jó kapcsolatban van, és megtanulja inkább kezelni ezeket az érzéseket.

Szerintem gyáva volt, ahhoz még fiatalok voltunk, hogy ezt a szerelmet ne élhessük meg.

Akkor beszéltünk utoljára, én minden létező kapcsolatot megszakítottam vele. Évekkel később tudtam meg Julitól, hogy utána még másfél évig együtt voltak, de a párja végig csalta, gyakorlatilag átment fél Budapesten, ez is lett a szakítás oka. Hát ez van, az élet valahol igazságos, azt hiszem…

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pasikespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr7614970962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogyógyáros 2019.07.21. 10:15:52

Gyava az, aki a valasztott tarsahoz hu akar maradni... De az meg rendben van, hogy te osszetorod a partnered, elcsabitasz (jo, ez kolcsonos volt) egy foglalt embert. A csucs az, hogy a szerelmed (???) megerdemelte utobb a tarsatol az eveken at tarto megcsalast. Te sosem voltal szerelmes bele, ha ezt gondolod.

Zsuzsi25 2019.07.21. 18:04:09

Mondhatnám, hogy ribanc vagy, de nem ez a baj, hanem hogy mellé ostoba is. A férfi sosem hagyja ott a felesegét/élettását. Tanuljátok már meg! Meg tán meg kellett volna becsülni Csongort, aki után majd 30 felett sírni fogsz, hogy elszalasztottad... Mi normális, tisztesseges Nők, meg csodálkozunk, hogy a férfiaknak az a vélémenyé a Nőkről, ami!

arty1977 2019.07.21. 18:04:33

@Bogyógyáros: poszter viszonylag korrekt volt a parjaval, elmondta a helyzetet, lezarta, stb.

Zoli igerete ellenere atverte posztert. Plane ilyen idotavbol latjuk realisan (korabbi) helyzetunket/partnerunket, par rossz szo siman belefer ;)

Bogyógyáros 2019.07.21. 19:03:18

@Zsuzsi25: Itt CSAK fiukrol/ferfiakrol van szo.
süti beállítások módosítása