Demokratikus szigor

Ugye, a hétfői ülésen újra hallatott magáról Hadházy Ákos, és Kövér László házelnök se maradt szótlan ennek következtében. Az ülés során ugyanis Hadházy Ákos újra bevezette a tábláit, és belógatta az ülésterembe, pont úgy, hogy az a házelnök háta mögül premier plánba mutassa meg, hogy pontosan mit is gondol a helyzetről.

Hadházy táblás reakciójára ugyanis Kövér László azzal reagált, hogy kitiltotta a képviselőt az ülésteremből.

Ezzel, bár törvény szerint joga volt hozzá, valójában nagyon súlyos probléma van, aminek az alapja a demokrácia logikájában keresendő.

Bár Hadházy Ákost sem kell félteni, amikor a tudatosan készül arra, hogy a szerinte illegitim szabályok ellen lázadjon. A módszere valamilyen szinten szükség szülte, hiszen a magyar parlamentben immáron tíz éve nem folyik érdemi vita. Mióta az Orbán-kormány van, azóta ugyanis politikai túlsúlyát kihasználva gyakorlatilag egy színházzá süllyesztette a parlamentet, aminek a szerepéhez, hogy a demokrácia látszatát fenntartsa, ragaszkodik is. itt a bökkenő, hogy ezt azért a nem-demokráciában szocializálódott képviselők, lásd Kövér elvtárs, nehezen viselik.

Nos, itt a bökkenő. A magyar parlament ugyanis közvetett demokráciaként működik. Azaz vannak a magyar választók, akik ugye sokan vannak, ezért megbíznak bizonyos embereket, akik az ő véleményüket képviselve ülnek benn a Tisztelt Házban. Ezek a választók egyenjogúak. Nincs olyan, hogy Kövér László választói mások lennének, mint a Hadházy Ákos választói. És a szövetségi rendszerek miatt alakult az, hogy pozícióba került Kövér úr a parlamentben, és ezzel az erőfölénnyel, amit a törvény biztosít neki, most visszaélt, de elég durván. Ugyanis utasította a Hadházy választóit (akiket minősíteni se lenne joga), hogy nem lehetnek képviseltetve a parlamentben. 

Képtalálatok a következőre: alkotmány

Az Alaptörvény, ami elvileg mindenkinek egyenlőséget garantál. Forrás: kormany.hu

Hadházy Ákos nem szorul védelemre. Bár nem feltétlenül kell egyetértenem a kétségtelenül egyedi akcióival, az, hogy ő ne lenne korrekt, az nem igaz. Még Simonka Györgyöt se dobatta ki a sajtótájékoztatójáról, hanem az asztalához hívta. Maga a beszélgetés nagyon groteszk volt, viszont ezerrel több demokratikus elem volt abban, mint amit Kövér László szokott játszani, ugyanis míg Simonkára 850milliós vagyonelkobzás, és pár év börtön vár, mégis odaülhetett az asztalhoz, amire viszont a jogilag semmivel sem vádolt Hadházynak ezek után nincs lehetősége.

Ezen tessék elmélkedni.