Gruevszkiről

"Mint ismert, a tegnapi nap folyamán újabb illegális bevándorló lépett hazánk területére, akinek megkezdték a menedékjogi eljárását."- lehetne egy átlagos kedd reggeli cikk is valamelyik propagandahírlapban, azonban most egy kicsit erősebbre sikerült a hír, egy apropó miatt.

Nikola Gruevszki, a volt macedón miniszterelnök bejelentette egy Fb posztba, hogy Budapesten tartózkodik, és menedéket kér kishazánktól. Ahhoz, hogy megérthessük, hogy ez miért jelentős, kicsit meg kell nézni, miért fontos ma Macedónia.

Macedónia a 4 katonailag "semleges" balkáni állam egyike (inkább el nem kötelezett, mert semleges státuszuk nincs, de ez már bonyolult). A másik 3 Szerbia, Koszovó és Bosznia. Az első lavírozik az EU és az oroszok között( EU csatlakozás és Niš-i orosz központ egyszerre), a másodikba ugye KFOR katonák vannak, míg a harmadik önmagát is nehezen definiálja, mint állam. Tehát Macedónia az egyetlen olyan működő közülük, amely eddig sehova se tette el magát, és ezért mindenki körbeudvarolja. Ennek az országnak volt a miniszterelnöke Gruevszki, aki az oroszok által volt rendesen támogatva, és mindent megtett azért, hogy ne segítse elő a nyugati érdekeket a Balkánon. A pártja által delegált államfő nem nevezte ki az új kormányt az albán kisebbség tagjai miatt, ő magam meg elutasította a macedón-görög névvita rendezését, ami amúgy az elmúlt 25 év legnagyobb diplomáciai sikere lehet az országnak. Emellett, Mr. Gruevszki a "Stop Soros"-szlogen megalkotója, egyszóval, a "macedón" Orbán.

Nos, miután a korruptsága miatt egy autó miatt 2 év sittre vágták (nem volt nehéz, mert hangfelvételen beszélt a privát használatra, közpénzen vett kocsiról), még a per folyamán is közölte, hogy inkább börtönbe megy, minthogy elhagyja Macedóniát. Ezt persze a macedón állam nem vette be, nem úgy, mint az útlevelét (mind a civil, mind a diplomata útlevelét), hogy ezzel is az országban tartsa, hiszen még számtalan alkalommal kell a bíróság előtt megjelennie, és további börtönévek várnak rá. Gruevszki erre pedig megpattant, és megjelent az illiberalizmus fellegvárában, azaz nálunk. 

Ezzel van egy bökkenő: Hol jött be? 

Ugye nekünk délen van egy GYODA- Atlanti Fal- Koreai DMZ keverék fémcuccunk a határon, aminek az a dolga, hogy megfogjon mindenkit, aki nem official próbál belépni. Nagyon helyesen, a kormány büszkesége, hisz aki így nem csak Brüsszelt, hanem a migránsáradatot is megállította, azonban nem tudta a fondorlatos Gruevszkit kinn tartani az országból. Mint macedón (tehát nem EU-s) állampolgárt, természetesen azonnal őrizetbe kellett volna venni illegális határátlépésért, és a menedékkérelmének elutasítása elbírálása után Szerbiába kellett volna kísérni. Ez azonban, nem történt meg. 

Hogy úszhatta meg Gruevszki? 

Két dolgot tartok hirtelen valószínűleg. Az egyik, hogy Gruevszkinek volt egy másik útlevele, amiről csendben hallgatott. El tudom képzelni az orosz útlevelet, de a bolgárt is (Macedónia és Bulgária különös viszonyban vannak egymással, a macedón nemzet 1945-ig nem nagyon létezett), és ezeket használva átjutott a határon. A másik, hogy Gruevszki valahogy "megkerülte" a déli határzárat, és Szlovákia, vagy Ausztria felől lépett be hazánkba, Pestre hajtatott, ahol beadta a kérelmét. Mindenesetre azzal, hogy telekürtölte a világot azzal, hogy nálunk van, jó kínos helyzetbe hozta a magyar kormányt.

Miért para nekünk az ittléte?

Mert egy elítélt bűnöző. Tudjuk, hogy a jogi eszközökkel néhány állam úgy él, ahogy akar, de megszületett ítéleteket csak a legritkább esetben szokott egy állam figyelmen kívül hagyni (lásd Janukovics esetét, akit Putyin fogadott be). Így, mint NATO és EU tagállam (aki ugye élen jár a jogállamiságban) kénytelen lenne kiadni az amúgy itthon barátinak számító Gruevszkit a macedónoknak. A nemzetközi közvélemény elég gyorsan ráugrott a témára, a macedón parlament gyakorlatilag kiakadt, és azonnal az exminiszterelnök kiadatását követeli. Mivel a kormánynak így is van elég harca most a NATO-n belül is (ugye, izomból blokkoljuk Ukrajnát, lásd korábbi bejegyzésem), így még problémát kapott a vállára. A megállapodás ugyanis, amit elutasít Gruevszki, arról is szól, hogy a jövőben az ország a NATO-n belül integrálódjon. Emiatt a NATO elég gyanúsan sandít ránk, teljes joggal, úgyhogy kétlem, hogy ebben az ügyben erkölcsileg/morálisan ki lehet tartani.

A másik, még előre nem látott belpolitikai éle lehet, ha kiderül, hogy mégis illegálisan lépett be az országba Gruevszki. Ezzel ugyanis a kerítés léte kérdőjeleződik meg, és óriási támadhatósági felületet kap a kormány, ami hatalmát gyakorlatilag a menekültválságnak köszönheti. Ez azonban még kérdéses, meg kell várni, hogy kiderüljön, milyen jogcímen jutott az exelnök az országba.

Hogyan tovább?

Noha szerintem Gruevszki arra számít, hogy a magyarok húzzák-halasztják a kiadatást, kétlem, ha mégis abban bízna, hogy nem fogjuk kiadni. Ha nem adjuk ki, akkor a magyar diplomácia óriási öngólt lőne (gondolj csak bele, kiadtuk Safarovot, nem adjuk ki Gruevszkit?) és én személy szerint kétlem, hogy ezt le tudnánk kommunikálni, mind kül-, mind belföldön egyaránt. 

Tehát Gruevszkinek nincs más lehetősége, minthogy valami politikai atombombát mozdítson az országában, amely kiadatás esetén így nem csukná azonnal le őt, azonban ennek kicsi a valószínűsége, hiszen az ország történelmi dolgok kapujában áll, és nem fogja mindezt egy elítélt miatt kockára tenni. Tehát, véleményem szerint vagy elhagyja az országot, vagy kiadatásra kerül majd a sor.