Otthonfelújítás

Hogy kerül a kád és a vécé a helyére?

2018. december 15. - Kontent

Annyi rossz tapasztalatom volt már káddal, zuhanyzóval és klotyóval, hogy leírni is sok lenne. Épp ezért azt gondolom, hogy ezek beépítésére fokozottan érdemes odafigyelni. Lehetőleg ne kelljen később semmit bontani, újraépíteni, ne ázzunk se mi, se a szomszédok. Legalább pár évig!

Rossz élmények a fürdőből

A kellemetlen fürdőszobai élményeimet a gyermekkorom kellően megalapozta. A csatorna nem volt kiépítve a környékünkön, ha a ház melletti szennyvíz derítő megtelt, rendszeresen elöntötte a bűzös lé a fürdőszobát és környékét. Fincsi volt megszüntetni a problémát és takarítani utána!

Ennél rosszabb nem jött később, de rendszeresen elduguló szennyvízcsővel, elromló vécétartállyal, kagylót elengedő padlóval, fürdőszobát eláztató zuhanyzóval és mosógéppel több albérletben és saját ingatlanban volt dolgom. A szememben a rendszeresen szétszedendő szifon, tartály és vezetékek a férfisors velejárójának tűnnek. De most majd jól fellázadok ez ellen!

via GIPHY

Mivel tényleg elegem van a rossz szifonokból és lefolyókból, az elmozduló szaniterekből és az állandóan elromló alkatrészekből, az első forradalmi ötletem az volt, hogy minőségi alkatrészeket kell használnunk.

Igyekszem jól választani

Az anyagi lehetőségeink korlátozottak, ezért amikor egy ismerős jelezte, hogy épp bontottak valahol egy kádat, amit egyébként nem használtak, csak rájöttek, hogy inkább zuhanyzót akarnak, lecsaptam rá. Egy százezer forintos kád (harmincezerért kaptam meg) és szerelvényei reményeim szerint erősek lesznek és a strapát is bírják, az állapotuk pedig tényleg újszerű. Fém kádról van szó erős lábakkal – ez a konstrukció reményeim szerint nem karcolódik majd úgy, mint a mai, olcsóbb, műanyag verziók, ahogy az illesztésnél sem keletkezik rés (ilyet is tapasztaltam már).

shutterstock_735151135.jpg

A vécénél első körben a hagyományos és a tartállyal egybeépített verziók közül néztem jobb féléket. Aztán szembejött egy neves gyártó beépített változata, ami tokkal, vonóval, valamint deszkával együtt akcióban csak kicsit volt drágább, mint a hagyományos megoldás középkategóriás elemei és lecsaptam rá. Van, aki parázik a falba épített tartály szerelhetőségétől, engem a hosszú garancia és az, hogy a legtöbb nagy felhasználó (munkahely, szórakozóhely) ilyet használ, meggyőz. Reményeim szerint halk, takarékos megbízható és szép is lesz jó sokáig.

Ja, és helykihasználás valamint tisztaság szempontból is jobb lesz ez. A falba épített tartály lapos, így a kagyló közelebb kerülhetett a falhoz. Maga a szaniter pedig falra szerelt, így sokkal jobban lehet alatta takarítani.

Minőség-ellenőrzés minden fázisban

Nyilván igyekeztem észnél lenni, amikor a szennyvízcsövek bekerültek. Be kell látnom, hogy nem értek a témához, de azért remélem, hogy a méretezésnél, lejtésnél, kivitelezésnél nem vétettek a szakik, és hogy a kontroll jót tett a projektnek. Mindenesetre alaposan dokumentáltam az eseményeket, így ha esetleg mégis gond lenne, könnyebb lesz a hibát és az okot megtalálni.

Arra esetleg van ötlete valakinek, hogy hogyan lehet átadásnál majd tesztelni a rendszert? Az gondolom, hogy a minimum, hogy ha egyszerre megnyitok mindent, akkor gond nélkül távozzon a víz.

Igyekeztem figyelni a beépítésnél is. A vécé tartókerete hamar a helyére került, sokat nem láttam belőle, de a magasságot és a burkolását is egyeztettem a szakikkal – azt néztük például, hogy a csempézésnél jól jöjjenek ki a takaró doboz méretei. Reményeim szerint jól futnak majd össze a csempeélek, és a plusz pakolófelületek praktikusak lesznek.

 

20181210_180957.jpg

20181213_075625.jpg

A kád esetében is matekoztunk a helykihasználással, végül rátoltuk a háromból két falra. Így csak egy oldalon lesz perem (pl. tusfürdőnek, samponnak), cserébe több hely marad a viszonylag kis helyiségben a kád mellett.

Erősnek tűnik minden, a többit majd meglátjuk

Nekem a kád lábai elég erősnek tűntek, de a szakik még plusz Ytong aláfalazást javasoltak, a kád melletti peremet is ebből faragta a burkoló. Nyilván nem fáj, minél erősebb az alap, annál masszívabb lesz az építmény, ha egy bébielefántot is kibír, az csak jó nekünk.

Igyekszem amikor csak lehet, minden fázisnál minőséget, strapabíróságot ellenőrizni, mást nem nagyon tehetek. Legyen a kádat tartó perem erős, a lábak ne mozdulhassanak el, a kád meg se rezdüljön. A vízszigetelő réteg legyen a helyén és legyen folytonos, a burkolat szakszerűen kerüljön a helyére, ne legyen hézag sehol.

Nem tartunk még az átadásnál, de igyekszem majd mindent letesztelni alaposan a lefolyó zárásától a tartály gombján át a zuhanyváltóig. És reménykedem majd, hogy ami most működik, az évek múlva sem romlik el.

A posztot a Zalakerámia támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonfelujitas.blog.hu/api/trackback/id/tr6814472208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mancilla Pectoralis 2018.12.15. 15:18:20

10 éve építkeztünk G..t tartály van..Azóta nem kellett hozzá nyúlni,pedig a család bővült, ki van használva mindkét wc.Szerintem jó ötlet a beépíthető tartály.

freemanowe 2018.12.15. 19:07:24

A kép jobb szélén a lógó vezeték alig a kád fölött két konnektor/kapcsoló hely kialakítással sehogy se tűnik szabványosnak (de főként biztonságosnak).

UtazóTódi · utazotodi.blog.hu 2019.01.16. 14:31:45

Én előre rettegtem a beépített WC-től, mert el nem tudtam képzelni, hogy lehet a nyomógomb panelen keresztül szerelni. (mint a vicc, amiben a kipufogón keresztül szereli az autót a nőgyógyász) Ehhez képest tizenegy éve működik gond nélkül, én meg már kezdem nem érteni, hogy bírják ilyen sokáig a tömítések. Ha egyszer ki lesz szedve, nagyon érdekel, mennyi vízkő lesz benne.
süti beállítások módosítása