Népszabi

Népszabi

Gulyás Gergely: Soros téma

„Hogy tudtuk -e, hogy hazudunk a dolgokról? Persze tudtuk.”

2019. január 15. - Ujlaki Tamás Péter

arthur_orb_n.jpg

A politikában világszerte jól ismert tanácsadó, Arthur J. Finkelstein segítette a Fidesz választási kampányokat, és látta el időről-időre Orbán Viktort tanácsokkal.

Politikai munkássága, érvrendszere, gondolkodása joggal erőteljesen megosztó.

Álláspontját a politikai kampányokban az egyszerűségre, ne kelljen gondolkodni, és a hazugságokra építette. Richard Nixon melletti kampány lezárulta után bátran árulta el, hogy miként taposták el az ellenzéket:

letartoztat.jpg

Ez a gondolkodás a Magyarországon történő események kapcsán is jól nyomon követhető. Az ellenzéki politikusok állandó szidalmazása, rágalmazása (aztán, hogy a  bíróságon felmentik őket bűncselekmény hiányában az már mindegy, azt senki nem közvetíti), kriminalizálása, vezetőszáron hurcolása, meghurcolása a médiumokban stb.

Egy másik tőle származó gondolat is bizonyítja, hogy a választókat semmibe veszi, anyagias, üresfejű, könnyen irányítható, a hatalom megszerzéséért, megtartásáért szükséges idiótáknak tekinti.

kidobod.jpg

Ugyebár nem kérdéses a Fidesz migráns hisztériáját, Brüsszel, Európa ellenes kampányát, nemzeti konzultációját, az állandó megosztó ellenség kereső politikáját nézve, hogy Finkelstein szavai táptalajra hullottak.

Ebbe a sorba illik bele a Soros elleni gyűlölet keltés.

 

Arthur J. Finkelstein elhunyt 2017. augusztus 18.-án, az RTL klub riportere akkor mikrofonvégre kapta Gulyás Gergely Fidesz alelnököt (Az alábbi RTL klub által rögzített interjúban 1:53-nál Gulyás Gergely bevallja, hogy hazugságokra építenek. https://www.youtube.com/watch?v=EpslY-8LfSM).gulyas_gergely.jpg

Egy egyszerű kérdésre, miszerint a Fidesz választási kampányára hatással lesz -e eddigi tanácsadójuk Arthur J. Finkelstein halála? Gulyás Gergely őszintén kendőzetlenül válaszolt, hogy a politikai tanácsadó betegsége miatt a kapcsolat megszakadt másfél éve.

Ám a következő kérdés váratlanul érte. És mint tudjuk a hazug embert...

Riporter által feltett kérdés: „A Soros György ellenes kampányhoz volt még köze Finkelsteinnek?”

Gulyás Gergely: „Soha nem, amennyire én tudom, bár nem én tartottam vele a kapcsolatot, mindig minden témakört mi határoztunk meg.”

A Fidesz alelnök válasza egyértelművé teszi, hogy Soros György „csak” egy téma, csakúgy, mint sok gyűlöletkeltő, megosztó „politikájuk”, amit kiötletelnek stábon belül. Semmilyen komoly valóság alapja nincs. Ugyanis a riporteri kérdésre, amennyiben tényleg Soros György lenne a sátán, a patás ördög, a megtestesült gonosz, akinek nincs jobb dolga, mint Magyarországot, Európát és a világot elpusztítani, akkor a válasz úgy hangzott volna, hogy mi köze lett volna Finkelsteinnek vagy bárkinek a Soros elleni kiállásunknak? Soros Györggyel ez és ez a bajunk, ilyen és olyan boszorkányságokat művel. Ez nem kampány kérdés.soros_tema.jpg

Ám, mint hallhattuk Gulyás Gergelytől Soros is csak egy téma, amin rágódhatnak az emberek. Hogy hazudunk a dolgokról? Persze tudjuk.

 

 

Írta: Ujlaki Tamás Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://nepszabi.blog.hu/api/trackback/id/tr5012811638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arturdent 2019.01.15. 21:33:51

A demokrácia már csak igy működik. Választunk a pártok között, a pártok meg minden eszközt bevetnek a győzelem érdekében. Nehogy azt higgyük, hogy mondjuk nyugaton vagy az Usában nem vetnek be minden eszközt a gyözelem érdekében. Manipulálják az embereket, persze akit tudnak azt manipulálják.
Az, hogy ki hazudik és ki nem. Mindenki hazudik persze ez egyértelmű. De minden hazugságban van egy kis igazság is. Valószínűleg ez a mai demokrácia már meghaladott valami újabbat kéne kitalálni ebben a brutális tömegkommunikációban ahol az embereket tudatosan próbálják minél alacsonyabb szellemi szintre terelni sokkal könyebb manipulálni mint a régi időkben.

Jakab.gipsz 2019.01.15. 23:02:15

Ugyan már, meg ahogyan Móricka elképzeli a tudomány-filozófiát.

Á, ez a sátánfajzat Soros nem exportált demokráciát, ő a nagy filantróp.

Persze , hazudjatok egy nagyot és fogjátok rá másokra, gondosan összeollózva.
Ez a munka, most azt bizonyítja, hogy még a hazugság legyártásához is lükék vagyok.

Soros politikailag korrekt globálisan nyitott társadalmának agyrémét, nem Gulyás Gergely találta ki. Most mit tetszett bizonyítani? Tisztelt Ujlaki Tamás Péter ?

Populista Pista 2019.01.15. 23:30:16

Ezek szerint tehát egy hithű izraelita páros áll a Soros elleni antiszemita kampány hátterében? Hová jutott a világ, már a zsidók is antiszemiták lettek.

Csak azt az egyet érteném, hogyan tudta a Finkelstein házaspár meggyőzni Sorost, hogy az általuk kitalált forgatókönyv szerint cselekedjen? 2014-ben a választások idején még nem volt migrációs válság. Amikor ránk zúdult a tömeges migráció, akkor Finkel és Birni már nem voltak sehol. Közben eltelt egy év, és Soros pont azt a szerepet adta elő, amiről most el kéne hinnünk, hogy csak kitalált, hiszen nem is akarta ő ezeket a dolgokat amit a fassiszták tulajdonítanak neki ... illetve dehogy fassiszták, hithű izraeliták.

Ezek szerint Orbán mozgatja már az ellenségeit is, kész diktatúra.

chrisred 2019.01.16. 06:02:06

@Populista Pista: Soros állt Aszad és Putyin mögött? Az ő hatására bombázták ki a szíriaiak százezreit az otthonukból? Mindenki tudta 2015 előtt, hogy Törökország, Libanonban és Jordániában menekültek milliói gyülekeznek évek óta, és egyre kétségbeejtőbb helyzetben vannak. Soros nem osztott, nem szorzott ebben a helyzetben.

Kánikula 2019.01.16. 08:35:42

@Populista Pista: @chrisred: A migrációs válság oka nem Soros. USA, Oroszország, Aszad féle diktátorok. Afganisztán, Irak, Szíria vagy Észak-Afrika egy helyi gyökér elkezdi írtani a saját lakosait, erre a nyugat meg az oroszok beavatkoznak ami háborúhoz meg menekültekhez vezet, a helyi rendszer szétesik, napi terror cselekmények , lakosok egymást ölik.

Ha most előadod nekem Pista, hogy Soros indította el ezeket (15-17 évvel ezelőtt), hogy "több millió migránst" telepíthessen az EU-ba majd 2015-ben...

Persze most az EU szívja az egészet, mert töketlenkedett az ügyben..

Gondolom a migránsoknak sem élvezett, hogy szétküldik a hazáját aztán gyalogolhat németországig, ahol úgy akar élni, mint otthon ami egyelőre korlátokba ütközik(itt most nem a magyar határon felbukkanó pakisztániakra, vagy a random afrikai országból érkező és most olaszországban lézengőgre gondolok)
feltételezem, hogy soha nem indult volna el és inkább élne Szíriában, mint Münchenben.

"A segítséget kell odavinni és nem a bajt idehozni"

m.t. 2019.01.16. 09:31:18

@Populista Pista:
Soros semmilyen szerepet nem hozott. A fidesz festett rola egy kepet, a szajaba adtak a szot a sajat mediajukban, es amikor Soros cafolt, az egyszeruen nem lett lekozolve. Meg ugy kulonosebben nem is foglalkozott a helyzettel.

A sorosozas pont pont annyira hiheto az elejetol kezdve, mint hogy Xenu, a galaxtikus konfoderacio ura all a migracio es Brusszel mogott. Bar felek hogy ezt is ugyanugy benyelte volna a ketharmad.

Populista Pista 2019.01.16. 09:59:03

@chrisred:
"A szabad migráció egy jogi lehetőség, a nemzeti határok az akadály nekünk ..."

Mit gondolsz, amikor Soros ezt nyomatja a rendelkezésére álló kb. 200 médiafelületen és a helyi szervezetein keresztül, akkor milyen hatást vált ki az afrikai kecskepásztorból, akinek az EU olyan, mint az Óperencián túli világ?

Egyébként mesebeszéd hogy szíriaiak adták a migrációt. Kezdődött a koszovóiakkal, utána afgánok és irakiak jöttek óriási számban megünnepelni a felszabadításukat. Most pedig az ukránok áradnak milliós tömegben, csak az nem annyira feltűnő. Mindegyik a "demokráciaexport" fedőnevűakció haszonélvezői, amiben Gyuri bácsi jobban teljesít.

Élvezzék odahaza a demokráciát hiszen erre vágytak, hát nem?

BéLóg 2019.01.16. 11:26:15

Természetesen a Finkelstein az egy geci, bezzeg Ron Werber az egy szent.
B. Szátokmeg, MINDKÉT oldal ugyanabban az iskolapadban ült és tanulta a "hogyan készítsük ki bármely ellenfelünket" stratégiát.

A vicc természetesen az, AZT is megtanítják, hogy a magunk módszerét szentesítsük az ELLENFÉLÉT démonizáljuk.

Szóval Gulyás Gergely bekaphatja. Meg a Népszabi is. Belzebubbal akarnak ördögöt űzni.

Világít a torony 2019.01.16. 13:06:24

@maxval balcán bircaman: Az a helyzet, hogy hazudsz. Állandóan, ahogy most is. Ráadásul otrombán. Neked biztos jó érzés, hogy már a tükröd is a szemeidbe köp.

Világít a torony 2019.01.16. 13:39:46

@Populista Pista: " 2014-ben a választások idején még nem volt migrációs válság. Amikor ránk zúdult a tömeges migráció,"
Mint a sok minden a sorosozásban, ez sem igaz. 2014-ben már javában folyt a lampedúzai válság.
Az olasz kormány már 2013-ban elindította a Mare Nostrum műveletet az illegális migráció nagysága miatt. A magyar titkosszolgálatok és elemzők, hol voltak? Ekkor Soros neve még fel sem merült itthon a migrációval kapcsolatban. Soros kizárólag az ellenzékkel kapcsolatban jelent meg, hogy az ő pénzéből kampányolnak a Fidesz és Magyarország ellen. A választások után romokban heverő ellenzék helyett találni kellett másik ellenségképet, és ha már Soros úgy is az ellenzéket fizette, akkor 2015-re miért ne lehetett a migráció szervezője is akár? Értesz valamit ebből?

Világít a torony 2019.01.16. 13:50:48

@maxval balcán bircaman: Nem lehet kiemelni egy dolgot. Mindenben. Nincs és nem is volt egyetlen objektív megállapításod sem a magyar politikai témaköreiben. Ám ezt te is tudod, hiszen te írod őket. Vagy még azokat sem?

Kivlov 2019.01.16. 14:10:03

föld alá bújhatna már sorosgyurka is...

Világít a torony 2019.01.16. 16:45:11

@maxval balcán bircaman: Nem gondolom, hogy számodra az objektivitás egyáltalán megjelenít valamit, így nincs is értelme magyarázni feléd.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.16. 16:50:04

@Világít a torony:

Az "objektív megállapítás" szókapcsolat önellentmomdás, vedd észre...

Világít a torony 2019.01.16. 16:52:11

@maxval balcán bircaman: ,,Nem gondolom, hogy számodra az objektivitás egyáltalán megjelenít valamit, így nincs is értelme magyarázni feléd."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.16. 17:11:56

@Világít a torony:

Objektív lehet egy puszta tény, bár már annak a leírása is szubjektív. Igazi objketívitás nemigen van, ezt a XX. századi fizika bizonyította,

Netuddki. 2019.01.16. 17:25:16

Ez mikor íródott? Ugyanis közben tényleg kiderül, hogy átbaszták a Sorossal a magyarokat. Itt a bizonyíték:
"Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: így csináltak Sorosból tökéletes ellenséget"
24.hu/belfold/2019/01/14/soros-gyorgy-fidesz-kampany-arthur-finkelstein-george-birnbaum/

Ilyen dolgok kiderülése után meg szoktak bukni a kormányok jobb helyeken. Itt meg mintha semmi se történt volna. :(

Világít a torony 2019.01.16. 18:39:20

@maxval balcán bircaman: Feleslegesen tekergeted nekem a jelentéseket. Azzal, hogy szemantikai fejtegetésekbe menekülsz, a lényegen nem tudsz változtatni. Hazudós Fidesz tollnoknak bizonyultál a megnyilvánulásaid sokasága alapján.

Populista Pista 2019.01.16. 22:25:00

@Világít a torony:
Kérdezd Sorost, miért állt bele - ezek szerint utólag - a tökéletes ellenség képébe! Pedig nem kis erőfeszítés.

Világít a torony 2019.01.16. 22:54:16

@Populista Pista: Bele állt? Nemtelen és szutyok, hazugságokkal megtűzdelt vádak ellen lehetetlen védekezni főleg ha, csak Magyarországon 2.5 millió agyhalott bólogat hozzá.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.17. 06:04:23

@Világít a torony:

Fanataikus ballib szemszögből mindenki gonosz náci troll, aki mást mond, mint a ballib agytröszt.

Világít a torony 2019.01.17. 11:22:25

@maxval balcán bircaman: A fanataikus lehet, tán még a ballib is még az is lehet, hogy gonopsz náci trollnak becéznek. Én csak az írásaid alapjánközlöm, hogy folyamatosan hazudsz, ferdítesz és/vagy csúsztatsz.
Nem olyan bonyolult ez.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.17. 11:41:09

@Világít a torony:

Sose szoktam hazudni politikai kérdésben, Nincs rá okom, nm vagyok profi politikus.

Populista Pista 2019.01.17. 12:41:29

@Világít a torony:
Most akkor neked higgyek vagy sorosnak? Nem gond ha inkább neki hiszek? Csak mert olyan szépen leírta, elmondta mit akar.

Világít a torony 2019.01.17. 14:14:26

@maxval balcán bircaman: "Sose szoktam hazudni politikai kérdésben,"
Bonyolódjak szemantikai fejtegetésbe, vagy magadtól is megérted mi az ellentmondás ebben az állításodban?

Világít a torony 2019.01.17. 14:15:21

@Populista Pista: A hit fontos dolog. Helyettesíti, feleslegessé teszi a gondolkodást.

Világít a torony 2019.01.17. 17:22:14

@maxval balcán bircaman: Rejtély számodra? Van egy fazon, aki szintén azt állította, hogy sosem hazudott az embereknek. Kicsit később már arra kellett figyelni amit csinál, nem arra amit mond.
Na, menni fog?
süti beállítások módosítása