Ahogy a szurkoló látja, érzi és gondolja

NB1Blog

NB1Blog

ZTE FC: Távozott a meglepetés edző, leléphetnek az erősségek, mi lesz most?

Az őszi és a tavaszi félidő meglepetéscsapata is a Zalaegerszeg volt. Télig nem értette senki, hogy egy ilyen kerettel és szép játékkal hogyan lehet valaki kieső, júniusban pedig azt, hogy mi történt hirtelen a kék-fehérek öltözőjében. Most pedig lel

2020. július 09. - nb1er

Véleményem szerint a kisebb csapatok közül a ZTE játszott a legszebben az egész évad során. Persze, hiszen a ZTE csak eredményeinek szerénységében tűnik kisebb csapatnak, illetve a transfermarkt.de adatai mantrázták azt, hogy a neves feljutótól ez a maximum, ami elvárható. Egy jó 10-11. hely. Pedig a ZTE tök jó "underdog" játékosokból szerveződött tavaly, akik a szezon hajrájára megtanultak szépen és eredményesen csapatban játszani. Még a célfutball is szépen ment nekik, szerintem Csank János ideje óta nem volt ilyen szép játék a zalai gyeptéglákon. Sőt, ez még annál is jobb volt! 

Segítsd az NB1Fan blog működését, hogy minél többekhez eljuthasson! Adj esélyt a blogon elhelyezett reklámcsíkoknak és a szerzőnek azzal, hogy az oldal látogatásakor felfüggeszted a reklámblokkolót és újratöltöd a cikket. Meccsbelépőre gyűjt. :)

A ZTE vezetősége viszont projektszemlélettel indult neki az évnek, azaz mindent a bennmaradás alá rendeltek. Ez végül összejött, és látszólag anyagilag se roppantak bele az NB1-es kalandba. A szerződések lejártak, Márton Gábor pedig igent mondott a fehérvári futball vállalatnak.

Márton Gábor Fehérvárra ment, de a ZTE sikere nem csupán neki köszönhető

Meglátásom szerint az egerszegi csoda 7. hely annak volt köszönhető, hogy a keret kritikus posztjain egyszerre értek "össze" az egyébként egyáltalán nem gyenge játékosok. Kíváncsi lettem volna, hogy a szakember mire jut az újraszervezés alatt álló kerettel, de valahol talán ő is érezte, hogy akármilyen kerettel is induljon a 20/21-es szezon, lehet, hogy nem jönne össze ennyi bravúr. A Videoton pedig rengeteg kihívást tartogat a számára, sok sikert kívánok neki!

Bobálék, Radó Andris és a többiek

Maximális szerencse, hogy a kritikus posztok játékosai egyszerre lendültek formába. Sajnos az is látszik, hogy ez a keret már biztosan nem marad együtt, és én nagyon tartok attól, hogy nem sikerül hasonló hőfokon pörgő játékosokat igazolni Zalába. Ettől függetlenül hiszek az előtérben operáló szakmai stáb víziójában, hogy okos működés mellett hamarosan rálőhetnek az EL-selejtezős helyekre. Ismerve az NB1 dinamikáját, ez akár még össze is jöhet, de ahhoz kellenek az olyan bravúrjátékosok, mint akiket az M4Sport is előszeretettel ünnepelt. Egy gondolatra kitérnék Babati Benjáminra, aki fiatal kora ellenére már most "ős-zetésnek" tűnik. Szerintem jó adottságai vannak, fújna még a kondiban néhány kg izmot és cm3 tüdőt magára, és még simán lehet egy nagyon szép virágzása.

Sajnálom, hogy Ikoba is távozóban van (az nso.hu adatlapja szerint).

Zúgnak a harangok Egerszegen?

Egy csomó kommentben már a csapat temetésére készülnek, ami abból a szempontból érthető, hogy nem könnyű itthon szép és eredményes játékot produkáló csapatokat és formákat átmenteni. Nem látjuk még az új edző kilétét, nem ismerjük a leendő kerettagokat, szóval még nagyon korai lenne előre számolgatni, pláne temetni a csapatot. Szerintem a bajnokság dobogója nem reális egyelőre, a kupában kéne valamit villantani, ahogyan azt a Honvéd szokta.

 rows-of-seats-2291216_1920.jpg

MonikaP képe a Pixabay -en.

A bejegyzés trackback címe:

https://nb1fan.blog.hu/api/trackback/id/tr6115991500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása