Nápolytól délre

Vadiúj fapadossal Szicíliába?

2020. február 20. - nápolytól_délre

Január végén jegyezték be a szicíliai Caltagirone városában a tervezett új légitársaságot, az Aorelinee Siciliane SpA-t. A cégvezetők elképzelései szerint az első járatok az idén elindulhatnak, egyelőre azonban ne vegyünk mérget arra, hogy nyáron már az új szolgáltatóval repülhetünk a szigetre. Vagy, hogy egyáltalán...

aerolinee-siciliane.jpg

(fotó: viagginews.com)

 

Meg kell hagyni, a szicíliai Trinacria remekül mutat a sziget hivatalos színeiben, sárga-pirosban pompázó személyszállító gép farkán. Mint ahogy dicséretes az a kezdeményezés is, hogy a régiónak helyi kisrészvényesek által finanszírozott légitársasága legyen. Egyelőre azonban mind a repülőgép, mind a vállalat kizárólag látványtervek és nagyratörő elképzelések formájában létezik. Azaz nem egészen.

 

Az olasz híradások szerint a részvénytársaság január 25-én, 174 ezer eurós alaptőkével valóban megalakult. Ez az összeg azonban csak a töredéke annak a 10 milliós jegyzett tőkének, amire az alapítók hosszú távon számítanak. A hiányzó részt az elképzelések szerint szicíliai vállalkozók és átlagemberek adják majd össze – a vásárolható tulajdonrészek között van tízezer eurós, kétezer eurós és négyszáz eurós részvénycsomag is. A légitársaség meghirdetett küldetése az, hogy „becsületes” árképzésű járatokat működtessen Szicília és a szárazföld, illetve a népszerűbb európai célállomások között. Az alapítók nagy mértékben számítanak a távolabbi régiókban dolgozó, de rendszeresen hazalátogató szicíliai utasokra is.

catania.jpgAlacsonyan száll a gép Szicília fölött... Ilyen alacsonyak lesznek az új társaság árai is?

(fotó: Wikimedia Commons; Nápolytól délre)

 

Az önálló dél-olasz légitársaság ötlete amúgy nem új. A most létrehozott vállalat egyik vezetője, Luigi Crispino 1994-ben társalapítója volt annak az Air Siciliának, amely többek között Rómával, Milánóval és Firenzével kötötte össze a szigetet. A vállalatot nyolc év sikeres működés után, 2002-ben érte utol a vég egy csődeljárás formájában, magát a tulajdonost azonban nem marasztalták el. 2003-ban ugyancsak Szicíliában alapították meg a Wind Jet légitársaságot, ami már nem csak belföldi járatokat üzemeltetett, de repült például Barcelonába, Párizsba, Prágába, Kijevbe és Temesvárra is. A kezdeti sikerek után azonban 2012-ben nem jött össze az Alitaliával tervezett összeolvadás, és végül ez a vállalat is csődbe ment.

 

Jelenleg tehát nincs működő Szicíliai légitársaság, az Aerolinee Siciliane pedig a megalapítása óta már összegyűjtött további hatszázezer eurót – legalábbis Luigi Crispino elmondása szerint. Az is tőle tudható, hogy a társaság eleinte hat repülőgép beszerzését és hatszáz új munkatárs felvételét tervezi, az első járatot pedig a jelenleg kevéssé ismert dél-szicíliai kisvárosból, Comisóból indítják majd. A vállalat honlapján mindenesetre nincsenek még fent konkrét állásajánlatok, mint ahogy nem indult meg a jegyértékesítés sem. Ez utóbbi – Crispino optimista becslése szerint – május második felében veheti kezdetét.

 

Egyelőre nyugodtan lefoglaljuk tehát az idei nyaralást bármelyik, már működő légitársaságnál. Közben viszont érdemes figyelemmel kísérni az új szicíliai fapadossal kapcsolatos fejleményeket is, hátha tényleg elemelkedik a földről az új légitársaság...

 

Kisté

 

(forrás: sudpress.it; news1.news; wikipedia.org; aerolineesiciliane.it)

A bejegyzés trackback címe:

https://napolytoldelre.blog.hu/api/trackback/id/tr615482758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2020.02.22. 08:50:07

Legyen sikeres a társaság.
Szicília gyönyörű, az emberek csodálatosak.... :)
süti beállítások módosítása