Rád hozza a frászt!

ajánló a Szörnyella című filmhez

Egy film Szörnyelláról? Arról a kutyarablóról? Hát igen, amikor meghallottam, nem lelkesedtem érte. Ahogy azonban megjöttek az első ízelítők, egyre bizakodóbbá váltam. A Disney alkotott egy gyerekmese alapján egy felnőtt közönségnek szóló, megdöbbentően elborult filmet. Ha már egy ideje szeretnél ismét moziba menni, de eddig semmi érdekeset nem találtál magadnak, válts egy jegyet a Szörnyellára!

 

A sztori: Estella de Vil már születésekor is kilógott a sorból. Furcsa hajszíne majdnem mindenkit elborzasztott, ráadásul nem szokványos külseje csintalan, provokatív modorral párosult. A fiatal Estella Londonban él két barátjával és minden vágya, hogy divattervezővé váljon. Mikor megismerkedik a divat királynőjével a Bárónéval, úgy tűnik, hogy az álma valóra válhat.

szornyella.jpg

Szörnyella

 

Nem azt mondom, hogy ez életem legjobb filmje, de annál sokkal ütősebb, mint amit vártam. Merész stílusa, elborult hangulata nem jellemző a Disney-re. Bár az első 15-20 percben megijedtem, mert kicsit sem fogott meg, a történet olyan szinten robbant be ezután, hogy a játékidő végéig minden pillanata lángolt. Leesett az állam, attól, amit láttam, mert őszintén nem hittem, hogy így engedik kibontakozni ezt az enyhe őrületet szirup nélkül. Bár ez hivatalosan Szörnyella de Frász eredettörténete lenne, nekem nem volt ilyen benyomásom. Nem tudom elképzelni, hogy mi vezetett a történet végétől odáig, hogy a nő dalmatákat akart megnyúzni a szőrükért. Az viszont kiderül, hogy pontosan mi a baja Szörnyellának ezekkel a kutyákkal. Több platformon is inkább negatív kritikákat olvastam erről a filmről, de számomra ez egy szórakoztató és szuper időtöltés volt, ráadásul a későbbiekben is örömmel nézném újra. Nyilván mindenkinek más az ízlése, illetve én nem vagyok hivatásos kritikus, de hétköznapi emberként állítom, hogy a film egy próbát mindenképp megér.

cruella.jpg

Szörnyella, Horace (bal), Jasper (jobb) és a dalmaták

 

Jöjjenek a karakterek! A képlet nagyon egyszerű: egy „főhős”, egy főgonosz, csatlósok mindkét oldalon. Az első számú szereplő természetesen Estella de Vil másnéven Szörnyella. A fiatal nő zseniális érzékkel bír a divat terén. Stílusa egyedi és merész, a ’70-es évek brit fővárosában legalábbis teljesen egyedülálló. Gyerekkorában nagy bajkeverő volt, de édesanyja mindig szeretetteljesen bánt vele. A nőnek valójában két személyisége van: a kedves, „átlagos” Estella és a bohém, őrült Szörnyella. A maga módján mindkét énje emberi és szerethető. A Báróné személyisége már elsőre is ellenszenves. Látszólag nem áll olyan távol Estella-tól, de ahogy a történet a végéhez közeledik, egyre világosabbá válik, hogy mégis hatalmas szakadék választja el őket. A Báróné rideg, csakis a pozíció számít neki. A hírnév megőrzése érdekében mindenre képes, tulajdonképpen ez élteti. Mellékszereplők közül aranyos karkaterek Estella csatlósai: Jasper, Horace, Anita és Artie. A színészi alakítások is elég jók. A film két húzóneve, a két Emma: Emma Stone, aki elsősorban a Kaliforniai álom c. musical-ből lehet ismerős és Emma Thompson, akit remélem, nem kell bemutatnom. Mindketten remekül hozzák a rájuk bízott szerepet, öröm nézni a csatározásukat. Vannak persze cukiságok is a filmünkben, természetesen kutyák és nem csak dalmaták!

Mit emelnék még ki? Ahogy azt már említettem, a film helyszíne London a ’70-es években. A jelmezek ehhez kiválóan igazodnak, viszont ez nagyon alap dolog ebben az esetben, mivel egy ruházkodás köré felépített filmről beszélünk. Ez alól kivétel Estella öltözéke, ahogy minden másban, ő ebben is kívülálló. A zene is nagyon jól össze van válogatva, illik a jelenetekhez. Összességében egy nagyon szépen becsomagolt művet kapunk, egész jó történettel. Műfaja vígjáték, krimi, ennek szerintem nagyjából meg is felel. A továbbiakat azért sem szeretném részletezni, mert nagyon nehéz spoiler-mentesen írni és senkit nem szeretnék megfosztani a film élményétől.

A Szörnyella már megtekinthető a mozikban!

A végére egy kis összegzés!

 

Kinek ajánlom?

  • 12 év fölött bárkinek
  • aki nagyon szeretne már moziba menni, de eddig semmi nem fogta meg
  • divatrajongóknak 2 óra varázslat
  • aki kíváncsi egy Harley Quinn beütésű, nem szokványos Disney-mesére

 

Kinek nem való?

  • aki szirupos, hercegnős dologra számít
  • aki nem kedveli ezt a műfajt
  • aki mindent megmagyarázó eredettörténetre számít
  • aki nem szereti, a valóságtól távol álló, kissé őrült ábrázolásokat

 

Köszönöm, hogy itt voltál, hamarosan találkozunk! További bejegyzésekért kövesd a blogot és látogass el a Nagytotál Facebook oldalához, hogy értesülj az újdonságokról!