A világ egyik legcsodálatosabb hídja, egyik legrégebbi bikaviadal arénája. A számtalan mór emlék közül a legkülönlegesebb: egy vízakna, a legszebben megmaradt: egy fürdőkomplexum. Na és persze a semmivel sem összevethető kilátás a hidakról a hidakra és még sok minden másra.
Andalúzia a legdélebbi spanyol tartomány, februárban átlagosnak mondható a tizenöt fokos hőmérséklet, de a huszonkettő sem számít különösnek. Ebben a környezetben, mintegy 740 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik a harmincháromezer lakosú Ronda. Hogy ez a magasság sok vagy kevés, elég annyit mondani, hogy ennél magasabban hazánkban csak Mátraszentimrét találjuk. A legmagasabban fekvő városunk pedig a 400 méteren lévő Zirc.
Mi Fuengirolától délre, a tengerpartról indultunk és a remek minőségű, szerpentines úton egészen 1130 méteres magasságig kapaszkodtunk fel, hogy a hegyek túloldalán elérjük Rondát.
Parkolni akár a főtéri (Plaza del Socorro) földalatti parkolóban is lehet, mi mégis egy kicsit kijjebb, a Poeta Rilke parkolóban tettük le az autót, hogy egy teljes értékű sétát tegyünk Rondában. A séta mintegy négy km volt, komoly szintkülönbséggel. Spanyolországban egyébként nagyon sok helyen perc alapú parkolás van. Itt is az volt, egy perc 4 eurocent volt, azaz egy óra 2,40 euro.
Mint az andalúz városok mindegyike, Ronda is mór uralom alatt állt, ami itt egészen 1485-ig tartott. Az arab hatás mellett találhatunk római, pun vagy vizigót emléket is, persze nagyban átformálva a spanyol királyok által.
A parkolóból az első állomásunk a Convento de la Merced volt. A templom 1585-ben készült el, pont a kereszténység visszatértének századik évfordulójára. Tornya nyolcszögletű, lépcsősorának aljától pár lépésre fordulunk be az Alameda del Tajo árnyas területére. A park a XIX. században épült, 1806-ban nyitották meg a nagyközönségnek. A fák alatt padok várnak minket egy kis ücsörgésre, a sétautak között szobrok és vízcsobogók teszik kellemesebbé az itt létet. Az igazi meglepetés azonban a park végében ér minket, a kilátás elképesztő. Innen ugyan még nem látjuk az Új hidat, de a sziklák és a szakadék látványából már következtethetünk arra, hogy mi vár ránk. A park júniustól szeptemberig 08:00-tól éjfélig, ezen kívül 09:00-tól 22:00-ig látogatható. Apropó órák, Budapest a keleti hosszúság 19. fokán, Ronda a nyugati hosszúság 5. fokán fekszik, azaz 24 fokkal nyugatabbra. Miután viszont ugyanabban az időzónában vannak, Budapesten posztunk születésekor 06:30 és 17:20 között van fenn a Nap, Rondában viszont 07:55 és 19:10 között. Azaz nekünk, magyaroknak meglepően hat, hogy reggel munkába menet még sötét van, este viszont sokáig lehet andalogni a lemenő napütésben. Az üzletek nyitva tartása is megviccelhet bennünket, sok bolt 10:00-14:00 és 18:00-21:00 között van nyitva.
A színház és a bikaviadal aréna alatt tovább mehetnénk a hétszögletű pavilon irányába, de mi inkább haladjunk a már említett Plaza del Socorro felé. A város főterén utoljára 2019-ben végeztek átalakítást. A teret határoló épületek közül kiemelkedik a nyolcszirmos virágokhoz hasonló ablakokkal rendelkező Socorro templom. A téren álló oroszlános Herkules szobor az andalúz nemzet és autonómia jelképe is egyben. Akár itt, akár a környező utcákban is leülhetünk egy churrosra (forró csokiba mártogatott, sült tészta, amit ezen környéken kör alakúra formáznak), amit nem szabad kihagyni. Ha a hasunk mellett a szemünket is akarjuk kényeztetni, várhatunk az evéssel-ivással az Új hídig, közvetlenül a hídra néző kávézókban, koktélozókban is le tudunk ülni.
A város bikaviadal arénája (Plaza de Toros) talán a legrégebbi Spanyolországban, 1780 és 1785 között épült. Építésekor a környékén még nem sok mindent állt. A legszebb, még működő arénaként tartják számon. Én személy szerint ellenzem a bikaviadalokat és nem is nézném meg, de az aréna, mint épület kimondottan érdekelt. A belépőkről és a nyitva tartásról itt olvashattok. II. Fülöp 1573-ban alapította a Királyi Lovasságot, a lovak edzésben tartására, bikákkal folytatott ügyességi játékokat is tartottak. A XVIII. században azután megjelennek a ló nélkül küzdő matadorok is, köztük a leghíresebb dinasztia első tagja, Pedro Romero. Neki a tribün alatti múzeum külön részt szentel, a monda szerint sérülés nélkül küzdött meg és végzett 5.600 bikával. A múzeumban ruhák és felszerelések, lószerszámok, plakátok, festmények, köztük Francisco de Goya képei láthatóak. Megismerkedhetünk a Királyi Lovasság történetével, a bikaviadalok eredetével és a leghíresebb matadorokkal. Az aréna átmérője 66 méter, kétszintes nézőterét, 68 boltívét 136 oszlop tartja, befogadóképessége 6.000 fő. A ring mellett megnézhetjük a matadorok apró kápolnáját, ahol a viadalok előtt imádkoztak, az istállókat és a díjlovagló csarnokot.
Az arénából kilépve sétáljunk ismét a szakadék felé, a kiugró kilátópontból már látjuk a várost kettészelő hasadékot kialakító Guadalevín folyót is. A szurdokvölgy legszélesebb pontján 68 méter széles, de mélysége a 120 métert is eléri. Utunk innentől végig gyönyörű vonalon vezet, egészen a Spanyol térig és az Új hídig. Az Új híd (Puente Nuevo), olyan mintha nálunk a Lánchidat hívnánk így. 1735-ben készült el az elődje, de annak felső, 35 méteres boltíve 1741-ben összeomlott, félszáz ember halálát okozva. 1751 és 1793 között építették újjá. 98 méter magas, méretei miatt ezért közelről nem fotózható jól. Megcsodálható a Régi híd felől, de igazán jól a Plaza de Maria Auxiliadora-ról induló sétaútról lenne látható, ennek kiindulópontja azonban le volt zárva a téren. Eldugott helyen van, ezért sokan önszántukon kívül kihagyják a híd belsejében lévő, az építéséről szóló kiállítást. Nem a bemutató, sokkal inkább a helyszín az, ami emlékezetessé teheti a tárlatot. Mikor mi ott jártunk sajnos zárva volt a híd észak-nyugati végénél lévő lépcsőlejáró, a belépési információk itt érhetőek el.
A lezárt lejáró után következő állomásunk a Rondai Múzeumnak helyet adó Mondragon Palota volt. A XIV. században épült, a mór uralkodók számára, lakója volt többek között a marokkói szultán fia is. Ezekből az időkből csak az alapok és a földalatti járatok maradtak meg. A XV. században már a katolikus királyok lakhelye. Három udvara van egy barokk egy késő gótikus és egy keverék stílusú, amiben a gótika, a reneszánsz és a mór stílus is megtalálható. 1975-ben lett múzeum, a környék benépesülését mutatja be, egészen az őskortól az iszlám állam létrejöttéig. A kiállítás helyet inkább az épület kazettás mennyezeteivel, a kert és a sok helyen kutak, csobogók, szökőkutak, vízfolyások formájában megjelenő víz kelti fel a nézelődő érdeklődését. Nyitva tartás és belépők itt.
Egy másik mór emlék felé haladva a Duquesa de Parcent térre jutunk, ez Ronda legzöldebb tere. Itt áll a Santa María la Mayor templom, ami sokak szerint inkább tűnik lakóháznak, mintsem Isten házának. Eredetileg muzulmán mecset volt, 1485 után alakították át, de azt az épületet egy 1580-as földrengés lerombolta. Megtekintéséhez hasznos infók itt. Szintén a téren áll a Városháza és egy másik templom, a Santa Isabel. A térről egy lejtős úton jutunk el az Espíritu Santo (Szentlélek) templomhoz, ami szerves részét képezi a várost védő egykori falnak. A Santa María templom befejezéséig ez volt a legfontosabb ilyen épület a városban. A templomtól már csak egy ugrás az Almocábar (Patkó) kapu. A XIII. században épült, eredetileg három kapuból állt, ma már csak két nyílás van meg, 1961-ben újították fel. A tetejére is felmehetünk, a kilátás miatt ne hagyjuk ki.
Sétánk mór része egy újonnan épült gyalogsétányon folytatódik a városfal alatt, egykori lakóházak mellett. Az Arab fürdő, az Arab híd és a Mór Királyi Palota következik a Régi híddal és persze egy újabb rálátással az Új hídra. A fürdő a városfalakon kívül állt, nagyon jó állapotban maradt fenn. Volt itt hideg fürdő, ahol fel lehetett frissülni, meleg fürdő (kazánnal melegítették fel a vizet), masszázs és illatterápia, ahol el lehetett lazulni. A forró fürdőben a felfűtött padlóra vizet fröcsköltek, szaunához hasonló környezetet teremtve. Árak és órák itt. A fürdő felett álló Arab híd pontos építéséről nincs adat, sokan úgy vélik, hogy már a rómaiak idejében is állt itt egy híd. Az biztos, hogy a három híd közül ez a legrégebbi. Mielőtt átmennénk a Régi hídon, tegyünk egy kitérőt a Mór Királyi Palotához (Casa del Rey Moro). A palotának nevezett épület egyébként a XVIII. században épület, így biztosan nem volt a mór uralkodó otthona, a mór hatású kertje pedig alig múlt száz éves. A palota alatt található vízakna és védelmi rendszer ellenben valóban a mór uralkodók alatt készült, a XIV. században. Ostrom idején kulcsfontosságú volt a védők ellátása ivóvízzel, ennek érdekében épült – keresztény rabszolgamunkával – a folyóhoz vezető lépcsősor a sziklába. Ezen hordták fel bőrtömlőkben a vizet, az útvonalat akár menekülésre is használhatták. A folyóból vízkerék emelte fel a vizet az első szintre, innen indult a kézi szállítás, az egymásra épített szintek jól védhetőek voltak. A folyó felett 25 méterrel áll a Hódítók terasza, innen figyelték a vízen esetleg érkező ellenséget. Lent egyébként eltűnik a városi forgatag zaja és kipróbálhatunk egy érdekes akusztikai jelenséget. A fal mellett, de a helyiség két végében álló ember beszélgetését, a szoba közepén, a faltól távolabb lévő társuk nem hallja. Nyitva tartás és jegyárak itt. A Régi hídról ismét megcsodálhatjuk új testvérét. A régi a XVI. században épült, egyetlen 10 méter széles és 31 méter magas boltíve van. 1616-ban egy árvíz megrongálta, újjá kellett építeni. A Régi hídtól teraszok és lépcsők során jutunk feljebb, ahogy már említettük, akár lemehetünk az Új híd mellé egy kávéra vagy visszasétálhatunk a főtér sarkáig, befejezve rondai kirándulásunkat.
Kezdhettük volna azzal, hogy ez egy ronda poszt lesz, de ezt a gyenge szóviccet csak ide a végére mertük beszúrni. Ronda ugyanis nagyon gyönyörű, ha minden város ilyen lenne…
Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!
