Modern háziasszony

Egyszerű receptek, receptek egyszerűen

Füstölt húsos rakott tészta sajttal
Remek egytálétel

Az történt, hogy Anyukámtól kaptam egy darab füstölt húst. Füstölt húst a leggyakrabban lencseleveshez és babgulyáshoz használok, de ebben a nyárvégi melegben egyikhez se volt kedvem. Így esett, hogy rakott tésztához használtam fel. Egy remek egytálétel lett, és érdekessége, hogy nem is kell sózni az ételt, mert a hús klasszul megfűszerezi a tésztát. 

fu_sto_lthu_sosrakottte_szta3.jpg

Hozzávalók:

  • 25 dkg spagetti tészta
  • 25 dkg füstölt hús
  • 15 dkg trapista sajt
  • 2 tojás
  • 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
  • a sütőedény kikenéséhez kevés vaj és zsemlemorzsa

Elkészítés:

A füstölt hús apróra kockázzuk, és egy serpenyőben közepes lángon sütjük, időnként fakanállal keverünk rajta egy párat. Közben feltesszük a vizet a tésztának, a spagettiket három egyenlő részre törjük. Ha forr a víz, így tesszük a főzőlébe, amibe teszünk egy kevés sót. Ha elkészült a tészta, leszűrjük, lecsepegtetjük.

Miközben fő a spagetti, a vajat habosra keverjük, a tojásokat szétválasztjuk, és a sárgákat hozzáadjuk a vajhoz, alaposan elkeverjük. A fehérjékből kemény habot verünk, a sajtot lereszeljük nagyobb lyukú sajtreszelőn. A tésztát egy nagyobb edénybe öntjük, hozzáadjuk a vajas-tojásos keveréket, a sajtot, a sült füstölt hús darabkákat, és alaposan összekeverjük, minden mindenhova jusson. Legvégül hozzáadjuk a kemény habot, amit széles mozdulatukkal keverünk az ételbe. 

Egy sütőedényt kikenünk vajjal, meghintjük zsemlemorzsával, és a tésztamasszát beleöntjük. Elegyengetjük a tetejét, lefedjük alufóliával, végül a 160 fokra előmelegített sütőbe tesszük 25-30 percre. Ha letelt, levesszük róla az alufóliát, és további 10 percig 200 fokon sütjük. Még melegen tálaljuk.

fu_sto_lthu_sosrakottte_szta2.jpg

fu_sto_lthu_sosrakottte_szta1.jpg

Bemutatkozás

Úgy 8 éve főzök rendszeresen, rendszerint két főre, alkalmanként a tágabb családnak. A receptjeim több helyről vannak, akad köztük családi recept, gyűjtögettem a netről és a tévéből is, mert a külföldi főzős televíziós műsorokat nagyon kedvelem. Éppen ezért az ételeim egy része hagyományosnak nevezhető, mások be-beilleszthetők egy-egy gasztronómiai trendbe, korszakba. Jellemzően olyan ételeket főzök, és olyan recepteket ismertetek, amelyekhez a hozzávalók egyszerűen beszerezhetők. Bloggertársam, Alexandra öt főre főz, leginkább tej- és tojásmentes ételeket, mert az egyik lánya ételallergiában szenved.

Címkék

advent (1) áfonya (2) alma (6) bab (2) babgulyás (1) bacon (1) banán (1) bejgli (1) bodza (1) bolognai (1) bors (1) borsó (1) brassói (1) briós (1) brownie (1) burgonya (2) cézár saláta (1) chili (2) citrom (2) cseresznye (1) csíkos (1) csirke (6) csoki (6) csülök (1) cukkini (1) darálthús (2) darált hús (1) desszert (3) diétás (2) dió (5) ebéd (2) édesség (1) édességek (48) egyebek (19) egytálétel (2) élesztő (1) eper (4) ételallergia (1) fácán (1) fahéj (4) falatka (1) fánk (1) fasírt (1) fehércsoki (1) feltét (1) főételek (27) fokhagyma (1) fokhagymakrémleves (1) forró csoki (1) füge (1) füstölt hús (3) galette (1) gazdag (1) gesztenye (3) gomba (3) guba (1) gulyás (1) gyöngyöző (1) gyors (1) gyümölcs (2) gyümölcsleves (1) hal (1) halászlé (1) hús (2) húsleves (1) húsvét (9) kacsa (2) kacsacomb (1) kakaó (8) kalács (3) káposzta (1) karácsony (13) karaj (1) karfiol (1) keksz (2) kelt tészta (1) kenyér (2) kókusz (1) kolbász (1) krémleves (8) krumpli (3) kuglóf (1) kukorica (1) langalló (1) lángos (1) lasagne (1) lekvár (3) lencse (1) leveles tészta (5) levendula (3) levendulaolaj (1) leves (4) levesek (19) leveszöldség (1) libacomb (1) lilakáposzta (1) mag (1) majonéz (1) majoránna (1) mák (1) málna (2) mandula (2) marcipán (1) marhahús (2) mazsola (1) méz (3) mogyoróvaj (1) morzsa (2) muffin (2) mustár (1) narancs (2) nasi (1) nokedli (1) november (2) Nutella (1) nyár (1) október (1) olasz (1) olcsó (1) ősz (6) őszi étel (1) palacsinta (2) pampucka (1) péksütemény (1) piskóta (1) pite (3) pizza (1) pogácsa (2) pohárdesszert (1) póréhagyma (1) pulyka (1) ragu (1) raguleves (1) recept (2) reggeli (2) rizs (1) sajt (2) saláták (3) sárgabarack (2) sertéshús (5) sonka (2) sörkorcsolya (1) spagetti (3) spárga (1) sütemény (2) sütés (1) süti (6) sütőtök (1) sütőtökkrémleves (1) sütőzacskó (1) szegfűszeg (1) szilva (4) szilveszter (9) szörp (1) szűzérme (2) tarhonya (1) tarja (1) tavasz (2) teasütemény (1) tej- és tojásmentes (6) tejföl (1) tejszín (1) tél (3) tepertő (1) tészta (4) tojás (2) tojásmentes (1) tojás nélkül (1) töltött káposzta (1) tonhal (1) torta (2) tortilla (1) túró (3) Újév (1) vacsora (1) vanília (2) virsli (1) zabkeksz (1) zabpehely (1) zöldbab (1) zöldség (1) zöldségek (2) zsemle (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása