Central Hawk 2021 - a Brit Királyi Légierő 100. repülőszázada Magyarországon

dsc_3914m.jpg

Október 08 – 25. között tartották a Kecskeméti Repülőbázisra települő Brit Királyi Légierő repülőgépeivel a Central Hawk harcászati gyakorlatot.

A két hétig tartó gyakorlaton az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 59/1 Puma harcászati repülőszázada JAS-39C/D Gripen, a RAF (Royal Air Force) 100. repülőszázadának Hawk T1A feketére festett gyakorló repülőgépei vettek részt.

A 100-asokat 1917. február 23-án alakították meg, kifejezetten éjszakai bombázó feladatokra a norfolki Hinthamben. Megalakításuk után egy hónappal már a Franciaországba indultak, ahol F.E.2B repülőgépeket kaptak. Egyik első éjszakai támadásuk La Brayelle repülőtere ellen irányult, ahol a Jasta1 Manfred Von Richtofen repülőcirkusza állomásozott. A Der Rote Kampflieger című könyvében a báró meg is említi a támadást. Százhuszonnyolc 20 font (9 kg) és négy 40 font (18 kg) súlyú bombát dobtak le; négy repülőgéphangár a jelentések szerint kigyulladt, és az egyik támadó brit repülőgép odaveszett.

frech.jpg

  • Az első világháború poklában ilyen repülő drótakadályokkal repülték a "nem 100-as" pilóták a levegőben.. (forrás: angelfire.com)

1918-ban már Hugh Trenchard vezérőrnagy vezetésével Nancy mellé települtek és a Handley Page 0/400 típusú nehézbombázóit repültek, amely nagy hatótávolságával elérte Németország ipari területeit.

A Nagy világégés után 1919. szeptemberig maradtak gall földön, majd Dublin környékére települtek ahol átfegyverezték Őket Bristol F.2 vadászrepülőgépekkel, és a hadsereg légi támogatását gyakorolták. 1924. májusban Fairey Fawn típussal repültek légi postajáratokat, 1930-ban újabb feladatkört és repülőgépeket kaptak. Haweker Horsley típussal torpedóvető századdá alakultak. 1933-ban Vickers Vildebeest repülőgépekkel érkeztek Szingapúrba, a Seletarba repülőtérre. 1941. decemberig állomásoztak ott, majd Ausztráliába települtek néhány rajuk, a többiek pedig a japán hajókat támadták, de 1942. nyáron a japánok vadászokkal való harcok során elvesztették a repülőgépeik nagy részét. A 36. repülőszázaddal közös műveleteket hajtottak végre, de a japán előrenyomulás során a személyzet nagy része fogságba esett.

printerest3.JPG

  • Egy bombázó repülőgép személyzete a második világháborúban a századból. (forrás: printetest)

A századot éjszakai nehézbombázó századként alakították újjá Nagy-Britanniában, ahol az 1. bombázócsoportban repültek. 1943. december 16. éjjel részt vettek a Berlini légicsatában, amely később „fekete csütörtökként” vonult be a RAF történetében, mert a Bomber Command 25 repülőgépet vesztett a támadás során, és további 28 zuhant le a visszaúton és a ködös brit repülőterek közelében. 1944. július 5-én a D-Day előkészítése során német nehézlöveg ütegeket támadtak.

pwynnia1903_1-ibcc-digital-archive.jpg

A háború után részt vettek a Manna és az Exodus humanitárius műveletekben is. A háború után az AVRO Lancaster majd Lincoln repülőgépeikkel a szigetországban repültek, majd 1950-ben Kenyában vezényelték Őket. 1954-ben kapták a sugárhajtású English Electric Canberra bombázókat. 1959-ben a századot két hónapra feloszlatták, majd újjáalakulva Witteringben a stratégiai bombázóerőkhöz kerültek és Handley Page Victor B.2 bombázókat kaptak, 1964. elején a szabadesésű bombák mellett a Blue Steel nukleáris fegyverzetű rakétákat is hordozták.

canbi.jpg

  • A 100-asok egyik Canberra sugárhajtású bombázója (forrás: angelfire.com)

A századot 1968-ban feloszlatták, majd 1972-ben újjáalakították tüzérség megfigyelő századként, és csakhamar több századdal is összevonva 26 öreg Canberra repülőgéppel repültek. 1991-ban a 100-asok megkapták a Hawker Siddeley Hawk T.1A repülőgépeiket, amelyeket kiképzési és könnyű támogató feladatkörben használtak. 1994-ben először Finningleybe majd Leemingbe költöztek. 2019-től az egység „agresszor” századként segíti a harcászati repülőerők kiképzését. Az egység jövője bizonyos fokig kétséges, mert a Hawk T.1A repülőgépeket a Királyi Légierő tervei szerint a Red Arrows repülőgépei kivételével 2022. március végén kivonja a rendszerből. Igaz a T.2-esek megmaradnak az állományban.

printerest2.JPG

  • Ez a plakett többet ér 1000 szónál.(forrás: printerest.com)

A század Jolly Rogers (vagyis koponyát és keresztcsontokat ábrázoló jelvényét, nem az agresszor század miatt hordozzák. A Kalóz jelképet ábrázoló eredeti zászlót 1918-ben egy francia bordélyházból lopták. Később a század nevével és a Blood és Bones (Vér és Csontok) jelmondattal egészítették ki. Az eredeti sötétbordó színű zászló szétfoszlott, miközben japán hadifogságban Trillwood repülőhadnagy vigyázott rá. Az új lobogó fekete lett.

dsc_3987m.jpg

  • A Jolly Rogers a függőleges vezérsíkon..

Az új lobogó új jelmondatot is kapott

Malájul: Sarang tebuan jangan dijolok

Angolul: 'Never stir up a hornet's nest

Magyarul: Soha ne riasszunk fel darázsfészket

emlek.jpg

  • A század egyik emlékhelye Walthamban már az új jelmondattal.

A század 90. évfordulóján 2008-ban az Arthur White aki a második világháborúban az egységben navigátorként szolgált az eredeti zászló másolatával ajándékozta meg a századot. 2018-ban a 100 éves 100-asokat Lady Diana utódja, Károly herceg második felesége Camilla (Cornwall hercegnője) tisztelte meg a királyi család tagjaként ünnepségükön.

camilla_parker_bowles_duchess_cornwall_visits_8cbzpn8qkknx-zimbio-com.jpg

  • A 100-as repülőszázad díszünnepsége. Középen a Brit királyi család képviseletében, Camilla Parker-Bowles, Cornwall hercegnője (raf.mod.uk)

camilla_parker_bowles_duchess_cornwall_visits_g6vl9fa4qjgx.jpg

  • A díszelgő repülés a 100. éves ünnepségen (forrás: raf.mod.uk)

A Brit század 2017-ben már a Carpathian Hawk közös kiképzési repülésen 2017-ben már járt egy géppárral Magyarországon.

Az idei gyakorlaton a britek és a magyarok elsősorban légiharcot gyakoroltak, de több esetben a brit repülőgépet földi csapásmérő repülőgépet szimuláltak, és az Európai Védelmi Ügynökség helikopteres oktatókat képző (európai helikopteres Topgun) gyakorlatán a Red Force (vöros erők) között MiG-21 és Szu-22 repülőgépnek álcázva magukat próbálták a Blue Force (kék erő – NATO esetén a jófiúk) repülőbázisát lerombolni.

_35b3853m_1.jpg

  • A sajtónap idején a keresztszél miatt nem szállhattak fel a BAe Hawk T.1A repülőgépek de a két hét alatt szinte minden nap repültek több hullámban (forrás: Benedek Levente képe)

Az 59-es Pumák pedig felülről védték a helikoptereseket, és vadásztak a britekre. Hozzá kell tenni, hogy az EDA gyakorlaton résztvevők három L-159 ALCA is néha a levegőben volt, így nemzetközi gyakorlógép találkozó is lehetett a légtérben.

dsc_3828m.jpg

  • Az EDA helikopteres mesterkurzusán -  Helikopter taktikai oktatói tanfolyam (HTIC) - amelyet Pápán tartottak egyidőben ezzel a gyakorlattal, a brit Hawk-kok, MiG-21-est szimuláltak.

dsc_3823m.jpg

  • ..illetve Szu-22-est. A két repülőgép a Légijármű javító előtt van emlékként kiállítva a kecskeméti repülőbázison.

A 100-as egység a két hét alatt hat Hawk T.1A repülőgéppel repültek, általában négy vett részt a bevetéseken. A két század gyakorló légiharcai során, amely közeli látóhatáron belüli angolul dogfight-nak nevezett légicsatákat jelent, egy Gripen ellen 2-3 Hawk légiharcokon túl, 2:2 elleni és néha nagyobb számú kötelékben is repültek. A brit egység összesen 70 felszállással 90 órát repült, ezt Ők nagyon intenzívnek ítélték meg, mert általában 45 óra körül repülnek havonta.

_35b3760_1.jpg

  • Egy Hawk T.1A géppár Kecskemét légterében (Benedek Levente képe)

A Hawk T.1A repülőgépekkel elégedettek, agilisak és jól repülhetőek. Még használnak néhány kilogrammos gyakorló szabadesésű bombákat, de az eredetileg a Hawk-hoz fejlesztett gépágyú konténert már kivonták a hadrendből. A Gripen számukra meglepetés volt, akik repültek vele azok elsőrangúnak ítélték a digitális jet pilótafülkéjét. A Gripen méretei ellenére gyorsan változtatta a helyét, és nehezen volt felderíthető, különösen két napszakban. A brit gépek nem rendelkeznek lokátorral, tehát a légiirányítók vezették rá a briteket a magyar repülőgépekre. A Gripenek légifölény szürke festése előnyt adott, a brit gépek fekete színe jobban látható volt az égbolton. (A gyakorló repülőgépeket, feketére vagy sárgára szokás festeni, hogy a kezdő pilóták is jobban lássák azokat így az esetleges baleseteket ütközéseket elkerülhetik.)

dsc_3924m_1.jpg

  • Mark Jackson Wing Commander, vagyis ezredparancsnok sok érdekességet mesélt a típusról és a gyakorlatról.

dsc_3864m.jpg

  • A sajtónapon nem repültek, az idő a karbantartási és javításoké volt. Egyik Gripen lefedésében az áttelepülő konténer látható az egyik JAS-39C társaságában.

dsc_3859m_1.jpg

  • Egy másik lefedés ott látható az egyetlen nagysebességű harci típusunk, Előtte egy RÁBA H-22 üzemanyag tartálykocsi.

A sajtótájékoztatón a brit királyi Légierőt John Kelly katonai attasé (aki egyben a királyság horvátországi katonai atasséja is egyben Mark Jackson a Hawk ezred parancsnoka, magyar részről pedig Ugrik Csaba dandártábornok Bázisparancsnok és Langó Viktor őrnagy állt a média rendelkezésére. A sajtótájékoztató angolul folyt, a bázis magyar előadói is kiválóan beszéltek. A hivatalos rész után, a magyar fél anyanyelvén is válaszolt a kérdésekre. Bevallom én a Wright Wing Commandert hallgattam elsősorban.

dsc_3909m.jpg

  • Ugrik Csaba dandártábornok, bázisparancsnok előadás közben. A Bal vállán látható patch (felvarró) az NTFC - a kanadai kiképzés jelvénye, amelyen többek között Hawk-al is repült.

dsc_3918m_1.jpg

  • Két nemzet öt pilóta: Langó Viktor őrnagy és Ugrik Csaba dandártábornok mellett két brit hajózó, Mark Jackson wing commander és Chris McCann flying officer. A kakukktojás a szélen John Kelly katonai attasé, aki szintén wing commander, de nem visel légierős overált.

A Hawk nem ismeretlen a magyar repülőgép-vezetők számára, hiszen másik változatukkal, de gyakorlatilag az összes Gripen pilóta 2001 óta Kanadában ezzel a típussal készül a nagysebességű szuperszónikus harci repülőgépekkel való repülésre.

Sajnos az erős keresztszél miatt a brit repülőgépek nem tudtak volna leszállni biztonságos körülmények között Kecskeméten, így a sajtótájékoztató végén csak hangárban tudtunk fényképeket készíteni a fekete madarakról, valamint a rendezvény helyszínére kiállított magyar és brit repülőgépet tudtuk lefotózni. (Ezen felül láthattunk egy Falcon7X felszállást, valamint a Légijármű javító előtt kiállított a hadrendből kivont régebbi magyar harci repülőgépeket is lefotózhattuk.

dsc_3867m.jpg

  • A délelőtt egyetlen felszálló katonai repülőgépe a 606-os oldalszámú Falcon7X volt.

dsc_3934m_2.jpg

  • Hangárban húzódtak be a Hawk-ok a szél elől... Igazából karbantartást és javításokat végeztek a brit műszakiak a repülőgépeken.
  • dsc_3942m_1.jpg
  • A Királyi Légierő Hawk T.1A gyakorló repülőgépe. Nálunk sokan kardoskodnak egy gyakorló repülőgép mellett, amely a JAS-39 harci repülőgépnél olcsóbban üzemeltethető. Szerintem egy százados harci repülőgép állomány mellett felesleges kiadás. Helyette közös kiképzés mint a NTFC amely drága, de nagyon magas színvonalú. Lehetséges, hogy az új kiképzések Olaszországban lesznek. Nekik is van tenger feletti légtereik a nagysebességű és alacsony repüléshez. Nekünk és a cseheknek nincs. Egyébként a Britek is 2023-ban tervek szerint kivonják a típust.

dsc_3972m.jpg

  • A repülőgépek nem maiak, még lokátor sincs bennük, fegyverzetük sincs, de kívülről nézve patika volt. Nem hiába fedett hangárok, óvó kezek, és megfelelő és tervezett karbantartási költség és munka szükséges egy repülőgép üzemeltetéséhez.

dsc_3985m.jpg

  • A legszebb "kalóz".

dsc_3979m.jpg

  • Mi a manó? Ezt a gonosz újságíró szemek fedezték fel a hangárban. Nem a Hawk-ra való, ez egy Eurofighter (Typhoon) központi póttartály. Valószínűleg még a repülőnapról maradt itt. Két lehetséges tulajdonosa az Olasz, vagy a Brit Királyi Légierő.

A rendezvény helyszínén egy fotóval emlékeztünk elhunyt kollégánkra, és barátunkra Kővári Lászlóra.

dsc_3888m.jpg