Az év, amikor kinyírták a céges adózást. Nyilván azért, mert túl jól áll a költségvetés.

Példátlan, amit a rendeleti kormányzás a társasági adóval művelt. Persze az egyszerű emberek ezt nem látják/nem értik, így bármit lehet. Kis pénzügyezés következik, aki nem szereti az ilyet, az ugorjon egyből a végére, a ***** jel utánra. 

Május utolsó napja hagyományosan a cégek mérlegkészítési határideje és ezzel az éves nyereségadó-bevallásuk (társasági adó - TAO) beadásának dátuma is. Az idei év különleges. A TAO gyakorlatilag megszűnt. Ha jóhiszeműek vagyunk, azt gondolhatjuk, hogy koronavírus-kárenyhítés, céges elsősegély zajlik. De ha ezt gondoljuk, tévedünk. 

Mi az a társasági adó?
A profitorientált cégek adója, amit éves nyereségük után fizetnek. Kiszámítása bonyolult, igazi könyvelői feladat. Hogy érzékeljük a nagyságrendjét, azt mondhatjuk, hogy kb a cég által elért profit 9%-a. Ez az arány nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsonynak számít, Magyarországot sokszor emiatt is adóparadicsomként szokták emlegetni. Azaz nálunk a cégek nyereségük alapján eleve nem nagyon adóznak. A ki-nem-mondott, de nyilvánvaló koncepció szerint inkább a lakosságnak kell eltartani az államot, ami (talán ezt nem kell magyarázni) a gazdagabb rétegeknek kedvez és így a többiek adóterhe jelentősebbé válik. Ez az utóbbi mondat nem értékítélet, hanem ténymegállapítás. 

A TAO még így is az egyik legjelentősebb költségvetési forrás (volt mostanáig). A nagy 3+1 (társadalombiztosítási járulék, áfa, személyi jövedelemadó + főleg az üzemanyagot és alkoholt terhelő jövedéki adók) után egyből a következő a sorban. 

Ez az adónem jó ideje az összekacsintás és felelősséghárító torzítások területe. Talán mondhatjuk: A TAO sokszor a korrupció adója. A fociklubok támogatásának eszköze (pontosabban: látvány- és csapatsportok, színháztámogatás). De hagyjuk ezt, mert ez a bejegyzés nem erről szól, hanem az idei társasági adó eltörléséről, illetve annak magyarázhatatlan körülményeiről. 

Hogy fizették a társasági adót eddig?
A költségvetési bevételek egyenletességének biztosítása érdekében a cégek év közben adóelőleget fizetnek a korábbi eredményességük alapján. Tehát az a társaság, ami régen kevésbé volt nyereséges vagy egyszerűen csak új cég és nincs működési előzménye, kevesebb (akár nulla) előleget fizet be, mint azt az adott évi működése indokolná. Viszont az a cég sem fizet többet, melyik rosszabbul teljesít, mint korábban, mert az adóhatóságnál kérelmezheti az előleg csökkentését (adatokkal alátámasztva, persze). Vagyis év közben kevesebb adó folyik be az államhoz és a különbözetet december végén, előzetes kalkuláció/becslés alapján nagyjából rendezik a vállalatok (ezt hívják adófeltöltésnek - csak a nagyobb cégekre vonatkozik). Persze csak nagyjából, mert az igazi éves nyereség ilyenkor, május végén derül ki és ez alapján kell az adót pontosan kiegészíteni/befizetni. 

Összefoglalva az előző bekezdést: Bár van olyan, hogy adóelőleg, a cégek sokszor csak a december végi adófeltöltéskor fizetnek jelentős összeget, amit a májusi adóbevallással egészítenek ki. 

Mitől különleges az idei év?
Az idén eltörölték a decemberi adófeltöltést. Koronavírus még sehol sem volt, nem ez volt az ok. A könyvelői-könyvvizsgálói szakma régóta háborgott miatta, a vállalatoknak előrehozott pénzkiadást jelentett és mivel a magyar rendszerben a politikai és a tőkés réteg óriási átfedést mutat, mondhatjuk, hogy mindenkinek az volt az érdeke, hogy a decemberi adófizetés (feltöltés) megszűnjön. Igazából minden érintett szereplő örült neki, hogy decemberről májusra tolódik az adó elutalásának dátuma (a költségvetés meg kezelte ezt valahogy).

Aztán jött a koronavírus és egyből a kormány első rendeletei között jelent meg a májusi beszámoló és adóbevallás határidejének szeptember 30-ra történő módosítása. 

Ez a bejegyzés nem erről szól, csak mellékszálként, szinte zárójelben jegyezzük meg: A könyvvizsgálók, könyvelők (azaz a szakma) mélyen egyetértett a határidő-módosítással. Azt gondolták, ilyen körülmények között nem lehet az év lezárásának egyébként tényleg nagy munkáját rendesen elvégezni. Pedig simán lehetett volna. Hogy a könyvvizsgálók és sok könyvelő ezt gondolja, az őket minősíti, nem pedig a feladatot. Az éves beszámoló elkészítésének fő oka az ún. nyilvánosság biztosítása, vagyis az, hogy a külvilág, a gazdaság többi szereplője információkat szerezzen a többiekről és ez a cél a csúszással nyilván sérül. 2020-ban (amikor már a big data kifejezés is régiesnek hangzik) nem májusnak, hanem február végének, akár január végének kellene lenni a beszámolókészítési határidőnek. Vö: most májusról szeptemberre tolták. De mondom, ez a bejegyzés nem erről szól, zárójel bezárva. 

A határidő csúsztatása mellett egy nagyon különleges lehetőséget is kapott a vállalati szféra. Egyáltalán nem kell az idén a kiszámított adót kifizetniük (szeptemberben sem), hanem eltolhatják azt a következő évekre (akár évtizedekre), ha megígérik, hogy a következő négy évben megfelelő mennyiségű eszközt (akár gépeket vagy ingatlanokat) vásárolnak (ez az ún. fejlesztési tartalék). A lehetőség eddig is adott volt, de csak az adó felét lehetett így megspórolni.  A rendeleti kormányzás találmánya csupán annyi, hogy mostmár a teljes adófizetés megúszható. 

*****

Mi történik tehát?
1. A cégeknek nem kellett feltölteniük az adót decemberben.
2. Sőt, nem kellett az adót májusban sem megfizetni, elég szeptemberben.
3. De ha a cég úgy dönt, akkor szeptemberben sem muszáj, hanem a következő évekre, sőt akár évtizedekre is eltolhatja. 

Ahogy az elején írtuk, ha jóhiszeműek vagyunk, azt gondolhatjuk, hogy ez egy igazi koronavírus-kárenyhítés, céges elsősegély. De nem. 

Az hagyján, hogy ez az enyhítés főleg a nagyvállalatokat segíti (ebben még lehetne logika). Az igazi probléma, hogy a segítséget nem rászorultsági alapon lehet igénybe venni. És most jön a lényeg. 

A vészhelyzeti kárenyhítéssel élő, adófizetést akár végtelenségig halasztó társaság a tulajdonosok számára osztalékot bármikor fizethet. Akár ma is. 

A fenti intézkedések és az osztalékfizetési képesség összefüggését most nem cél bemutatni, de mégiscsak nonszensz, hogy egy cégnek a nyereségadót nem vagy csak késve kell megfizetnie, miközben a tulajdonosok az osztalékhoz korlátozások nélkül hozzájutnak. 

Ezek után felmerül, hogy a kormányzati elit magának kedvezett a vészhelyzeti rendelkezésekkel és legfeljebb mosolyogva gondoltak arra, hogy lehet olyan vállalkozás, aminek akár még segíthetnek is az átmeneti (?) szabályokkal. A nép pedig tapsol, mert csak annyit ért, hogy az állam intézkedik a munkahelyek megőrzéséért, saját bevételeinek kárára is. Ez a blog az idei TAO-manővert ismét csak a saját nevét leírva tudja értékelni: Mi nem haldoklunk, mi így élünk. Mondjuk legalább élünk.