Én pedig attól félek, hogy pont ugyanolyan lesz vírus után is. Vigyázat, lendületes írás jön.
Most, hogy nekünk kell tanulni a gyerekekkel, sőt 24 órában nekünk kell nevelni őket, szóval most látjuk igazán, hogy a tanárok milyen fontosak. Tényleg hagyjuk, hogy továbbra is a társadalom legkevésbé megbecsült (anyagi és erkölcsi értelembe véve is) tagjai legyenek ők? Pontosabban: Tényleg hagyjuk, hogy általában a futottak még emberek menjenek pedagógusnak? Tényleg tovább folytatjuk az oktatás lezüllesztését csak azért, mert az ezt elszenvedő eljövendő generáció nem tud saját sorsáról szavazni?
Ennél is evidensebb, hogy mennyire életbevágó a nagy tudású, elhivatott, áldozathozatalra képes egészségügyi dolgozó (értve ez alatt az orvosokat, az ápolókat és a háttérszemélyzetet is). Tényleg engedjük, hogy Angliában, az USA-ban, Németországban, Svájcban dolgozzanak az egészségügyi szakembereink? Tényleg tovább folytatjuk az egészségügy oktatáshoz hasonló lezüllesztését is?
Bár a pánikvásárlás egyes termékek bespájzolását és így felpörgő kisker forgalmat jelentett, mostanra látszik, hogy az összfogyasztásunk inkább csökkent, sőt a következő hónapokban tovább fog csökkenni, drasztikusan. Sok oka van ennek, a lényeg, hogy kevesebb dolgot veszünk. Nem utazunk, nem éttermezünk, nem veszünk új autót és új tévét, eleve jobban meggondoljuk, hogy leugorjunk-e valamiért a boltba. Tényleg akarjuk-e, hogy a cél megint a végtelen fogyasztás, minden tárgy és minden élmény megvásárlása legyen? Amikor a politikusok és a szakemberek a küszöbön álló gazdasági hiperválságról beszélnek, attól is félnek, hogy az emberek kevesebbet fognak fogyasztani. Olyan nagy baj lenne ez?
Kiürültek a nagyvárosok, Budapest kifejezetten jól autózható, a városon belüli utazási idő negyedére-hatodára csökkent. Tényleg szeretnénk megint dugóban ülni? Tényleg szeretnénk rosszabb levegőt és kevesebb csillagot az égen?
Az emberek jó része (főleg az irodai melós) átállt otthoni munkavégzésre. Általánosan elfogadott, hogy az otthoni munka kevésbé hatékony forma, pedig ez nem evidens. Vannak emberek, akik otthon képtelenek működni. Vannak emberek, akiknek a főnökük alkalmatlan és ezért lassulnak be ők is. Mások pedig megtáltosodnak, mert napi 2-4 órát spórolnak az utazás, készülődés és egyebek megspórolásával. Ha alkalmazottak vagyunk, tényleg szeretnénk megint X órát ücsörögni az irodában akkor is, ha nincs értelme? Ha menedzserek vagyunk, tényleg szeretnénk, hogy az embereink megint X órát ücsörögjenek az irodában akkor is, ha nincs értelme?
A családok összezártsága manapság egészen furcsának tűnő, mégis töknormális szokásokat hoz elő. Ha szeretünk a gyerekünkkel és házastársunkkal lenni, akkor tényleg úgy tekintünk a mostani állapotra, mint egy egyszeri, elmúló lehetőség vagy a vírus elmúltával is ehhez hasonlóan akarunk élni? És fordítva: Ha nem szeretünk a gyerekünkkel és házastársunkkal lenni, akkor tényleg velük akarunk élni továbbra is?
A lakásunkba csak aludni járunk. Jó lesz a kicsi is, úgyis megfizethetetlen a nagyobb – ezt gondoltuk eddig. Tényleg ekkora lakásban akarunk élni? Tényleg hagyni fogjuk, hogy a lakásárak újra az egekbe szökjenek? Tényleg annyira megéri a minilakás, hogy ott kell laknuk, ahol megfizethetetlennek tűnnek az ingatlanok?
Elkezdtünk kicsit egészségesebben élni. Nem csak a levegő tisztább, de jobban odafigyelünk az étkezésre, kevesebb alkoholt iszunk, megpróbálunk leszokni a dohányzásról, megpróbálunk rendszert tenni a napirendünkbe (pl kiegyensúlyozottabban aludni) és megpróbálunk többet mozogni. Úgy tűnik, a igen sok embernek ez sikerül is. Tényleg vissza akarunk állni az egészségtelenebb életre, amikor újra beindul a világ?
Ha már a katonaság jelenléte tudatosította bennünk, hogy vannak stratégiai vállalatok, továbbá a kiskereskedelmi pánikvásárlás a határzárakkal kombinálva a folyamatos áruellátás megszakadásának rémét vetítette elénk, tényleg hagyjuk, hogy az ország a Ricardo-féle komparatív előnyök miatt lemondjon az alapvető önellátás lehetőségéről?
A koronavírus háborús körülményeket teremtett. Végső mentőövként a katonaságra számít a kormányzat, legalábbis azt gondolja, hogy a katonaság tettrekészsége megnyugtatja az embereket, illetve akiket nem, azokat pont ez a katonaság tud majd rendre szorítani. Tényleg olyan honvédséget akarunk, ami a fentebb említett egészségügy és oktatás összes stratégiai problémáját egyesíti? Kontraszelektált munkaerő, tőkehiány, elmaradottság és legfőképpen a társadalmi megbecsülés hiánya.
Sorolhatnánk tovább, mindenki ki tudja egészíteni a listát a saját életéből merítve. A világ bonyolult, minden-mindennel összefügg. A fentiek közül könnyű átlátni a levegőtisztaság, a lakásméretek és -árak, az irodában ücsörgés és az egészségesebb életmód összefüggéseit.
Apró dolgok rajtunk múlnak, de úgy tűnhet, a rendszer egésze messze nagyobb, mint amit akár csak át tudnánk látni, nemhogy megváltoztatni.
Ez a bejegyzés nem állítja azt, hogy minden csak rajtunk, az egyes embereken múlik. Ez a blog kifejezetten visszautasítja a parasztbölcsességet, hogy „minden fejben dől el”.
Persze amit tudunk, tegyünk meg mi magunk. Nem is kevés, nem is egyszerű vagy könnyű ez. És igen, ha nem csináljuk meg a magunk részét, nem lesz eredmény. Csakhogy ez nem elég.
Azt mondjuk, most az orvosok és nővérek vagy a bolti eladók vannak a frontvonalban. Tapsolunk nekik, reménykedünk bennük, tiszteljük őket. Itt az idő, hogy a közgazdászok és általában véve a társadalomtudósok alakítsák meg a második frontot. Ne csak arról beszéljenek, hogy hogyan lehet a GDP csökkenését minimalizálni vagy a régi gazdasági dinamikát visszahozni. Az sem elég, ha arról beszélnek, hogyan lehet új munkahelyeket teremteni.
Azt akarjuk hallani, hogy egy ilyen nagy leállás és az utána törvényszerűen elkövetkező újraindulás milyen lehetőségeket teremt a változásra. Nem akarjuk ugyanazt. Jobbat akarunk.
Nagy pofájú bankárok és vezérigazgatók, kényelmes és nagymenő jogászok, depresszióba süllyedt és érthetetlenül beszélő filozófusok, haszonleső, aljanép politikusok, korrupt hivatalvezetők, elfogult, érdekeket kiszolgáló és megfélemlített sajtómunkások! Sőt, még az egyházak is. Várjuk a ti frontvonalatokat. Ne csak tapsoljatok az ablakban. Tegyetek valamit, találjatok ki valamit, azért vagytok azok, amik vagytok.
A Wachowski testvérek Mátrixa rendszeresen összedől és mindig ugyanúgy épül újra. A reboot után a program nulláról felépíti magát, nem is tehet más, ezért program. Nem tudom, mi többek vagyunk-e ennél. Most majd kiderül.