Hogyan őrizheted meg szellemi frissességed az idő múlása ellenére is?

szellemikepesseg.jpg

Sokaknak okoz aggodalmat, hogy öregkorukra elvesztik személyiségük lényegét, elbutulnak, elvesztik emlékezőképességüket, elfelejtik a hétköznapi dolgokat és magatehetetlenné válnak.

Nemcsak a testünk, hanem az agyunk is öregszik. Az agy sejtjeiben zsír és más anyagok rakódnak le, melyek lassítják a működését. Idegsejtjeink száma folyamatosan fogy, idős korban az idegrendszer kevésbé képes regenerálódni, az agy térfogata is csökken. Az idegsejtek közötti összeköttetések működése romlik, az információ lassabban jut egyik sejttől a másikig. Vagyis ezek normális folyamatok, mégsem szükségszerű a mentális állapot súlyos romlása: a problémák kialakulása késleltethető, az életminőségre gyakorolt hatásuk enyhíthető.

A kognitív funkciók zavara azt jelenti, hogy egy korábban megszerzett képességünket nem tudjuk megfelelően használni. Ennek mértéke és bekövetkeztének ideje egyénenként változó. Függ az élethelyzettől és a szociokulturális háttértől is. Megfigyelhető, hogy a magasabb végzettségűeknél kisebb az esélye a demencia kialakulásának, amelyben életmódbeli különbségek is szerepet játszhatnak.

A demenciát legtöbbször az agy valamilyen betegsége okozza. Egyik típusa az Alzheimer-kór, amiről ugyan egyre többet tudunk, de ma még nem gyógyítható. A második leggyakoribb típusa az agyi érbetegség miatt kialakuló demencia, amit okozhat dohányzás, túlsúly, magas vérnyomás, cukorbetegség és a magas koleszterinszint is. Az agyi erek elzáródása azonban nem csak stroke-ot okozhat, hanem hosszabb távon több kisebb ér elzáródásával kieshetnek bizonyos területek az agyban.

Mi az, ami biztosan árt az agyunknak, és sietteti a negatív változásokat?

  • alkohol, kábítószerek, gyógyszerek
  • rossz táplálkozás: hiányállapotok kialakulása
  • fizikai állapot hanyatlása, kevés mozgás
  • krónikus betegségek
  • elmagányosodás, depresszió

 Mit tehet a szellemi frissesség megőrzése érdekében?

  • Rendszeres mozgás is dolgoztatja az agyat: ha dolgoznak az izmok, dolgozik az agy is. A rendszeres testmozgás következtében megnő az agyat friss vérrel ellátó apró erek száma. Az aktív életmód serkentőleg hat új idegsejtek képződésére és az ezeket egymáshoz kapcsoló összeköttetések (szinapszisok) létrejöttére. A fizikai aktivitás csökkenti a vérnyomást, javítja a koleszterinszintet, segít a vércukoregyensúly fenntartásában, enyhíti a mentális stresszt.

 Akár hisszük, akár nem, a rendszeres testmozgás sokkal hatékonyabb a szellemi frissesség megőrzésében, mint a memóriagyakorlatok vagy a fejtörő játékok, ahogy ezt kutatások bizonyították. A kutatók szerint a sakk hosszú távú pozitív szellemi hatását leginkább akkor fejti ki, ha távoli sakkpartnert választunk, és elfutunk hozzá a partira! Persze a szellemet stimuláló játékokkal sem lehet melléfogni, hiszen ezek erősíthetik a társas kapcsolatokat, és segíthetnek a depresszió megelőzésében.

  •  Az agytorna – rejtvények, olvasás – segíti, hogy az idegsejtek között új összeköttetések alakuljanak ki, akár új neuronok is képződjenek. Ez segít megőrizni a sejtek működését, és védelmet nyújt a sejtpusztulással szemben. Hasznosak lehetnek a kézműves tevékenységek, rajzolás is.
  •  Táplálkozzunk egészségesen! Együnk sok gyümölcsöt, zöldséget, növényi eredetű fehérjéket, dióféléket, halat, telítetlen zsírsavakat. Az agynak más szervekhez képest sokkal több tápanyagra van szüksége. Bár testünknek csak 2%-át teszi ki, az anyagcsere teljesítményének 20%-áért, az oxigén-felhasználásnak 40%-áért felelős. Az agynak speciális tápanyagokra van szüksége ahhoz, hogy zavartalanul működjön, az alapellátást az összetett szénhidrátok biztosítják. Az izmaink után az agyunk a legnagyobb szénhidrát fogyasztó szervünk. A szénhidrátok mellett a megfelelő fehérjebevitel is nagyon fontos. Számos vizsgálat igazolta már a halolajokban és egyes növényi olajokban (pl. lenmagolaj) található ún. omega­3 zsírsavak szerepét is.

Az alaptápanyagok mellett számos vitamin és ásványi anyag is létfontosságú: például B12-vitamin is fontos szerepet játszik a szellemi teljesítőképesség megőrzésében. A B-vitaminhiány közvetlenül hat az emlékezetre és a koncentrációs képességre. Hiányában romlik a stressztűrő képesség. Szerepet játszik a metionin mérgező anyagcseretermékének, a homociszteinnek a lebontásában is. Ha ennek megemelkedik a szintje, akkor megnő az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, a szívinfarktus és a szélütés veszélye, és ezzel az időskori elbutulás kockázata is. Az A-vitamin segít a "jó" és a "rossz" koleszterinek egyensúlyának fenntartásában. A béta-karotin csökkenti a "rossz", azaz az LDL-koleszterin oxidációját, ezáltal véd az érelmeszesedéstől.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

A B12-vitamin Ankermann® bevont tabletta vény nélkül kapható gyógyszer, egyszerű, fájdalommentes megoldás a B12-vitaminhiány kezelésére, mely 1000 mikrogramm B12 vitamint (cianokobalamin) tartalmaz.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

B12BPR2020.02.18. Szöveg lezárása: 2020.02.18.

Az agy és az idegsejtek csak megfelelő mennyiségű folyadék-fogyasztás mellett képesek zavartalanul működni.

  • Csökkentsük a vérnyomás-, vércukor­ és koleszterinszintünke! A középkorúak magas vérnyomása idősebb korban fokozza a mentális problémák előfordulásának esélyét. Ennek legjobb módja, hanem hízunk meg, sokat mozgunk, csökkentjük az alkoholfogyasztást, megtanuljuk kezelni a stresszt és egészségesen étkezünk. A „rossz” koleszterin ugyanis demenciára hajlamosíthat. A cukorbetegség is kockázati tényező: ez is függ a táplálkozástól és a mozgástól is. 
  • Tegyük le a cigit! A dohányzás elsősorban az érrendszerre gyakorolt negatív hatásai révén vezethet az agyi funkciók csökkenéséhez. 
  • Aludjunk eleget, kapcsolódjunk ki! A memóriazavarok nem csak az időseket érinthetik, elképzelhető, hogy már a 40 éves kor felett is érzékeli valaki, hogy csökken a szellemi teljesítőképessége. Ilyenkor legtöbbször a túlhajtottság, a fáradtság okozza a panaszokat! 
  • Az érzelmek is ugyanolyan fontosak, mint a ráció! Azok, akik szoronganak, depressziósak, rosszabbul tejesítenek a mentális teszteken! Nyilván nem kell mindig vidámnak lenni, de ha túl sokáig tart a rossz hangulat, akkor kérjünk segítséget! Ne zárkózzunk be, maradjunk kapcsolatban barátainkkal, családunkkal! Aki feszült, az gondolkodni sem tud rendesen. A rendszeres lazítás fiataloknál és időseknél is növeli a szellemi teljesítőképességet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr2715480224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása