Médianapló

Médianapló - Lehet, hogy a nyilvánosságban Márki-Zay már meg is előzte Orbánt?

2022. január 18. 10:45 - Zöldi László

Hajdan barátok voltunk, együtt készültünk például a német szigorlatra. Sváb családból származott, Nyugat-Németországba kitelepített rokonokkal, nem csoda, hogy a diploma megszerzése után disszidált hozzájuk. A Médianaplóról vannak kritikai megjegyzései, az azonban tatszik neki, hogy néhány hónapja a bejegyzések utáni összeállításban mások véleményét is idézem. Tegnap azt javasolta, hogy az idei termésből válasszak ki tíz mondatot Márki-Zay Péterről, ahogy ő írta, „az ellenzék üdvöskéjéről”.

Lusta emberként azonnal válaszoltam, nehogy még egyszer elő kelljen venni a Messenger-üzenetet. Azt írtam neki, hogy a perszonifikáció vagy perszonalizálódás, magyarul a személyesség (személyeskedés) előtérbe került a közéletnek is nevezhető politikában. Ez megterheli az itteni nyilvánosságot, de nem annyira, hogy az év első 17 napjában összekaparjak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltről tíz mértékadó mondatot. Aztán persze kíváncsiságból utánanéztem a részleteknek, és kiderült, hogy tévedtem.  Márki-Zay Péterről húsz figyelemre méltó gondolatot olvastam, hallottam hét újságban, öt rádióban-tévében és nyolc online portálon.

Az nem lepett meg, hogy legtöbbet a Facebookon találtam. Az ország első számú publicisztikai rovatát Mr. Algoritmus szerkeszti, „aki” összegyűjti a zsigerből jövő, következésképpen nem túl árnyalt, ám annál kifejezőbb, pontosabb, szellemesebb, ha úgy tetszik: köntörfalazás nélkül megfogalmazott mondatokat. Ezekből könnyű volt kiválasztani azokat, amelyek az alábbi dokumentációban olvashatóak. Az viszont meglepett, hogy miközben a hódmezővásárhelyi polgármester tarolt, a nyilvánosság hivatalból első számú kedvezményezettje, a miniszterelnök visszaszorult a második helyre.

Az Orbán Viktorról kifejtett hét mondatból még a tízre sem telne, nemhogy Márki-Zay húszából. Mellesleg az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az ellenzéki pártvezetőktől is elvette a felületet. Például Gyurcsány Ferenctől, aki 2010 óta szinte kibérelte Orbán mögött a második helyet. Most alig látszik a nyilvánosságban. Nála többször (háromszor) értelmezték, jellemezték a kormánypárti Novák Katalint, Varga Juditot és a „pornómilliárdos” Gattyán Györgyöt. (Futott még Áder János, Demeter Szilárd, Kövér László, Pintér Sándor és Szájer József.)

A nyilvánosság eszközrendszere, a média mintha lemondott volna arról, hogy a jelenséget elhelyezze az összefüggéseiben. Inkább rácsodálkozik a két lábon járó jelenségre.

 

Tíz idei mondat Márki-Zay Péterről

 

Eddig csaknem mindenkit megbántott, akitől a támogatást várja. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, 2022. január 2.)

Márki-Zay Péter számára a kommunikáció az, hogy elmondja, ami gondol. (Balogh Gábor publicista, Azonnali.hu, 2022. január 4.)

Úgy működik, mint egy szólista. (Bruck Gábor kampány-szakértő, Klubrádió, 2022. január 5.)

Konfliktusgenerátor. (Volner János volt Jobbik-politikus, Facebook.com, 2022. január 6.)

MZP megint nem úgy értette. (Cs. Kádár Péter hangmérnök, Facebook.com, 2022. január 9.)

A művelt, többdiplomás buta ember ritka típusa. (Bencsik Gábor újságíró, Facebook.com, 2022. január 11.)

Nem tudna Orbán Viktor lenni, hisz’ nincs is pártja. (Tóta W. Árpád publicista, Klubrádió, 2022. január 12.)

Ha nincs mögötte frakció, nehéz dolga lesz. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Magyar Hang, 2022. január 14.)

Épp elég bűnözőt látok a magyar politikában, de ő nem hasonlít rájuk. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. január 15.)

Márki-Zay nem egy piszi politikus. (Szöllősi Györgyi műsorvezető, ATV, 2022. január 17.)

komment
süti beállítások módosítása