Sokféleképpen lehetne minősíteni a háromszoros olimpiai bajnok tokiói szereplését. Attól tartok azonban, hogy a tollamra csak olyan szavak tolulnának, amelyek méltatlanok hozzám. Sőt, Hosszú Katinkához is. Kedvenc városomból származik, Bajáról, a világ egyik legjobb sportolója lett, aki a legutóbbi napokban, a „csúsztatott” olimpián leszerepelt. Ez az ige talán még elmegy az úriemberek között, a digitális kávéházban, és a híres úszónő sem sértődik meg.

Egyébként a vérszagra gyűlt újságírók tegnap délután hoppon maradtak. Kimentek a Liszt Ferencről elnevezett ferihegyi repülőtérre, az olimpiáról hazaérkezett úszók között azonban nem találták azt, akit a leginkább szerettek volna faggatni. Úgy bosszulták meg magukat rajta, hogy a digitális sajtóban ilyen igékkel örökítették meg az elgondolkoztató fejleményt: „Katinka másik kijáraton távozott”, „átvert mindenkit”, „mindenkit átvert”, „megszökött”. Márpedig ha az újságírók így kommentálják a közismert celeb távollétét, akkor ne lepődjünk meg azokon az indulatszavakon, amelyeket a csalódott, kiábrándult nem újságírók kommenteltek a közösségi oldalon.

A Facebookon Hosszú Katinkának 466 ezer követője van. Aki közéleti személyiségként, véleményformálóként, úgynevezett influenszerként vállalja a nyilvánosságot, annak tudomásul kéne vennie, hogy vannak, lesznek olyan tettei, melyek felbolygatják a digitális sajtót. Hajlok arra a felfogásra, miszerint a hírtelen (hírértékkel nem kecsegtető) emberek alig várják, hogy kifejezhessék ellenszenvüket a híres emberek rosszul sikerült tettei iránt. Ezért aztán azoknak a fránya kommenteknek nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Maga Katinka is azt fejtegette egy Gundel Takács Gábornak még Tokióban adott interjúban, hogy alig olvasta a vereségeit kommentelők indulatrohamát, inkább csak a hozzá közel állóktól értesült a szennyáradatról.

Szerintem sem érdemes olvasni a többnyire irigységből, kisebbrendűségi érzésből fakadó gyalázkodást, pocskondiázást, szidalmat. Általában névtelenül fogalmazók bosszulják meg a félresiklott életüket, a sikertelenségüket az általában sikeres embereken. A világháló digitális kávéházból lett kocsma, melynek jellemző műfaja a komment. Aki ennél árnyaltabb álláspontra vágyik, választhat a bejegyzésem után olvasható értelmezésekből.

Tíz mondat a kommentről

Az embereket valamiért kifejezetten gonosszá teszi az anonim hozzászólás lehetősége. (Fliegauf Bence filmrendező, Délmagyar.hu, 2012. június 23.)

A komment próbálja az élő beszédet imitálni, de ez csak nagyobb távolságot szül. (Hitka Viktória képzőművész, Népszabadság-Magazin, 2015. július 24.)

A komment az élőbeszéd írott formája. (Prószéky Gábor nyelvész, Heti Válasz, 2015. szeptember 10.)

Kommentekkel nem mérgezem magam. (Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Mandiner.hu, 2016. június 29.)

A komment digitális ujjlenyomat. (Várkonyi Zsolt újságíró, Dunaújvárosi Hírlap, 2017. április 22.)

A kommentek sora időnként nagyon hasonlít a kocsmaasztalok intenzív eszmecseréjéhez. (Minya Károly nyelvész, Magyar Idők, 2017. szeptember 8.)

A kommentdemokráciában az ellenőrizhetőség, a szavahihetőség szinte teljes mértékben háttérbe szorul. (Kéri László politológus, FüHü.hu, 2018. augusztus 26.)

A kommentek a mai világ újságírása. (Pintér Gábor kommentelő, Facebook.com, 2018. szeptember 18.)

Teljesen mindegy, hogy hány ezer hülye jön velem szembe az autópályán. (Gyurgyák János történész, Mandiner.hu, 2019. január 26.)

Önvédelemből nagyon ritkán olvasok kommentet. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Hang.hu, 2021. augusztus 2.)