Médianapló

Médianapló- Az előválasztást ki találta ki?

2021. május 15. 10:23 - Zöldi László

 

Kedvenc csatornám, a HBO, mert a filmek sugárzását nem szakítják meg hirdetések. Ráadásul tegnap este láttam egy kitűnő esettanulmányt is Versenyben az elnökségért címmel. Sarah Palinról szólt, akit 2008-ban választottak ki a Köztársaság párti elnökjelölt, John McCain mellé alelnök-jelöltnek. A kisvárosi polgármesterből lett alaszkai kormányzóról kiderült azonban, hogy felkészültségéből nem telik az országos politikára. Mindezt azért hoztam szóba, mert épp az ő esetében vált nyilvánvalóvá, hogy az előválasztás olyan szűrő, melyen alkalmatlanok is átjuthatnak.

Inkább arra való, hogy a kampány révén ismertté tegyen valakit, és a megmozgatott tömegekből kiválassza azokat az aktivistákat, akik a választás napján beülhetnek a voksolást ellenőrző bizottságokba. 2010 óta a magyar ellenzék szervezettségére jellemző, hogy együttvéve sem volt képes annyi aktivistát küldeni a szavazókörökbe, mint a Fidesz. A jövő tavassal esedékes országgyűlési választásra talán végre sikerül a nálunk szükséges mintegy 20 ezer ellenőrt összetoborozni. Feltéve, hogy az immár szövetségbe tömörült ellenzéki pártok nem kezdenek arról vitatkozni, vajon melyikük találta ki azt a fránya előválasztást.

Ujhelyi István például egy ATV-s műsorban azt találta mondani, hogy „Az MSZP innovációja az előválasztás.” E sorok írója viszont úgy tudja, hogy a tízes évek elején egy Karácsony Gergely nevű LMP-s politikus ajánlotta az ellenzéki pártok figyelmébe. Erre azonban nem leltem bizonyítékot. Lehetséges, hogy megtréfált az emlékezetem? De ha így történt is, akkor sem érthető, vajon a jelenleg Párbeszédben politizáló Karácsony Gergelytől, a szocialisták valószínű miniszterelnök-jelöltjétől miért venné el az MSZP-s politikus a kezdeményezés lehetőségét.

Mellesleg az előválasztás Amerikából importált ötletét Tóth Zoltán 2012-ben említette. Blogjából örökült át a DEKA (Demokratikus Kerekasztal) nevű egyesület konferenciájára, ahol a választási szakértő kifejtette: az előválasztás olyan tanulási folyamat, amely lehetőséget teremt arra, hogy kihordja az ellenzék közös jelöltjeit. Azóta csaknem egy évtized telt el, és az ellenzéki pártok kezdik végre kapiskálni a kihordás jelentőségét. Az e bejegyzés után olvasható dokumentációból kirajzolódik, hogy a szocialista politikusok inkább csak a kétségeiket fogalmazták meg. Jó volna tudni, hogy Ujhelyi István mire gondolt, amikor az előválasztás ötletét a saját pártjának tulajdonította.

 

Tíz mondat az előválasztásról

 

Az ellenzék egyetlen saját fejlesztésű „témája”, amellyel befurakodott a nyilvánosságba, a saját esélyeit optimalizáló előválasztás. (N. Kósa Judit újságíró, Népszabadság, 2015. szeptember 23.)

Az előválasztás úgy kell az ellenzéknek, mint egy falat kenyér. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, Népszava Online, 2016. június 30.)

Az előválasztás rendszere és módszere nem elvetendő. (Tóth Bertalan szocialista politikus, ATV, 2017. január 5.)

Az előválasztásban van kockázat. (Kovács László szocialista politikus, ATV, 2017. január 11.)

Most emlegettek előválasztást és egyéb őrültségeket? Hát jelöltünk sincsen, könyörgöm. (Botka László szocialista politikus, Kettős Mérce, 2017. február 15.)

Az előválasztás atyja. (Kálmán Olga, a DK budapesti főpolgármester-jelöltje Karácsony Gergelyről,  NyugatiFény.hu, 2019. június 21.)

Nem indulok az előválasztáson. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségről, Azonnali.hu, 2020. július 11.)

Az előválasztással az állellenzéki jelölteket ki lehet szűrni. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2020. augusztus 13.)

Az előválasztás a választókat aktivizálja, a közbeszédet tematizálja, a jelölteket pedig legitimálja. (Magyar György ügyvéd, Magyarügyvéd.blog, 2020. november 1.)

Az MSZP innovációja az előválasztás. (Ujhelyi István szocialista politikus, ATV, 2021. május 13.)

komment
süti beállítások módosítása