Médianapló

Médianapló - A betöltetlen háziorvosi körzetek visszavezethetők-e a pazarlásra?

2020. október 26. 10:13 - Zöldi László

 

A magyar politikus arról ismerszik meg, hogy három gépelt oldalnyi szövegnél többet nem olvas el. Minél felelősebb beosztásban van, annál inkább „menedzseri” összefoglalásokra fanyalodik. E gyakorlat üt most vissza, hogy a vakcina nélküli koronavírus miatt érzékenyebbek vagyunk az egészségügy helyzetére. Egy néhány napja sugárzott tévéműsor vendégei között akadt pályakezdő, veterán és középkorú politikus is. Nemcsak az átlagot képviselték, hanem az ellenzéket is.

Egyaránt készpénznek vették a miniszterelnök bejelentését, miszerint az úgynevezett praxisközösségek alkalmasak arra, hogy megoldják a kistelepülések egészségügyi alapellátását. Orbán Viktor úgy tálalta az egészet, mintha épp most találta volna ki, és az ellenzéki politikusok „elfelejtettek” utánajárni a részleteknek. Holott egy svájci-magyar kísérletről már 2014 óta tudhatunk, és 2017. május 30-án a kecskeméti Petőfi Népe munkatársa, Hraskó István egy Bács-Kiskun megyei alkalmazásról is beszámolt. Azóta egyre több szó esik róla, e sorok írója például 16 cikket lelt a világhálón. A legutóbbit Tersztyánszky Krisztina írta.

Vasalja polgármesterét szólaltatta meg, aki elmesélte, hogy a háziorvosuk két éve meghalt, és a 317 lakosú falu, valamint a vonzáskörzetében Magyarnádalja (199), Kemestaródfa (205) és Pinkamindszent (156) alapellátását helyettesítéssel oldják meg. Ami a heti öt rendelés helyett azonban csupán kettőt jelentett, de most sikerült háziorvost szerződtetni az üres körzetbe. Majdani betegei Dr. Ribarits Ágotát virágcsokorral fogadták. (Vas Népe, 20.10.14.) A számokat összeadtam, és 877 jött ki - ennyi embernek fölösleges háziorvosi praxist fenntartani lakással és rendelővel. De ha országszerte tágítanák a kört tíz- és húszezer közé, akkor néhány háziorvos olyan közösséget alkothatna, amelyhez a szűrésekre összpontosító rendszerszervező, az étkezési tanácsokkal szolgáló dietetikus és a rehabilitációban létfontosságú gyógytornász is csatlakozhatna.

Az egészségügyi alapellátásban egyszerre van jelen a pazarlás és a hiány. Az ellenzéki politikusok rosszul teszik, ha a kormányfő fejére olvassák, hogy rengeteg a betöltetlen háziorvosi praxis. (Az ő kormányzásuk idején is sok volt.) Azt kéne inkább szorgalmazni, hogy az immár hat és fél évre visszanyúló kísérletből végre rendszer legyen. Ha már a miniszterelnök bejelentette, hogy a számára is vadonatújnak ható praxisközösség anyagi hátterét hajlandó megteremteni.   

komment
süti beállítások módosítása