Médianapló

Médianapló - Elnökök a tizediken

2020. augusztus 09. 10:40 - Zöldi László

Lendvai Ildikót a fészbukos üzenőfalán elárasztották a kérdések. Követői azt firtatták, miért hagyta, hogy szokásos szombati publicisztikája kimaradjon a Népszavából. Néhányan még bírálták is a tizedik oldalon helyette megjelenő pártelnököt. Egy kommentelő ezt írta Tóth Bertalanról: „Szavakat már hallottam tőle, gondolatokat eddig még nem.” A volt pártelnök válaszolt a kérdezőknek, és „jó írás”-nak minősítette az utód megnyilvánulását.

Olvasói benyomásom, hogy az Együtt képesek vagyunk rá! című eszmefuttatás egy színtelen, szagtalan pártprogram zanzásított változata. Szerzője úgy buzdít az ellenzéki pártok összefogására, hogy leltárba szedi, mit csinálna az MSZP 2022-től kezdve (ha már „motorja a közös politikai stratégia kidolgozásának”). „Kormányváltásról, sőt korszakváltásról” ábrándozik, holott beérhetné a rendszerváltással is. Az utolsó bekezdésben pedig „a szélsőséges jobboldali populista, vezérelvű fideszes uralmat” akarja leváltani. Sokallom a jelzőket. Azért mellőzném például a jobboldalit, mert az ellenzéki pártok között akadnak jobboldaliak is. Ráadásul az Orbán-kormány hatalomgyakorlásából kiábrándult konzervatív választópolgárok százezrei nélkül nincs esély a kétharmad megakadályozására. Ez a reális cél, bár egyik ellenzéki párt se meri kimondani.

A pártelnök fölteszi magának a kérdést, mi a legfájóbb a Fidesz uralmában. „Az embereken való átgázolás, érdekeik teljes semmibe vétele.” Az a baj, hogy ebben a mondatban sorjáznak a fogalmak, márpedig akikre hatni szeretne a szerző, nem föltétlenül fogalmakban gondolkodnak. Őket igei állítmányokkal lehet cselekvésre késztetni. Így például: A Fidesz uralmában az a legfájóbb, hogy átgázol az embereken, és semmibe veszi az érdekeiket. Egy szerkesztőnek figyelmeztetni kellett volna a cikkírót: ha hatást akar elérni, emberközelibb hangnemben kellett volna megfogalmazni az álláspontját. S ami legalább ennyire fontos: az MSZP programjából ama mozzanatokat kellett volna kiemelnie, melyek nem választják el a többi ellenzéki párttól, inkább összekötik velük.

Tudomásul veszem persze, hogy a szerkesztőség Tóth Bertalanban nem a publicistát látja,  hanem a Magyar Szocialista Párt elnökét. Ebből viszont az következik, hogy a volt pártelnök azért maradt ki a szombati számból, mert amióta nyugdíjba ment, átképezte magát publicistának. Kár, hogy Lendvai Ildikó rosszul értelmezett kollegialitásból jó írásnak minősítette a megfontolt semmitmondást.

 

Tíz mondat Tóth Bertalantól

 

Más baloldali politikát szeretnék. Olyat, ami nem az alkuról és a pozíciókról szól. (Magyar Távirati Iroda, 2009. május 28.)

Az MSZP a legnagyobb, legszervezettebb és legfelkészültebb demokratikus ellenzéki párt. (Népszava, 2017. december 19.)

Azt szeretném, hogy egy olyan szerveződés motorja legyen az MSZP, amelyik települési szinten alulról indul, és nem felülről. (Népszava, 2018. május 8.)

Olyan MSZP-t akarok, amely a kormányváltás motorja lehet. (Facebook.com, 2018. június 17.)

Ezt a most már szélsőjobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani. (mszp.hu, 2018. október 7.)

Jobb miniszterelnök lennék Orbánnál. (Index.hu, 2019. május 17.)

Azokon a településeken, ahol az ellenzék jelöltet állít, többségében az MSZP az együttműködés motorja. (HírKlikk.hu, 2019. augusztus 31.)

Majdnem mindenhol a Magyar Szocialista Párt volt az ellenzéki együttműködés motorja. (InfoRádió, 2019. szeptember 18.)

Senki sem tekintheti lábtörlőjének a Magyar Szocialista Pártot. (Szeged Televízió, 2020. február 21.)

Az MSZP, ahogy eddig is, motorja lesz a közös politikai stratégia kidolgozásának és az előválasztásoknak is. (Népszava, 2020. augusztus 8.)

komment
süti beállítások módosítása