Médianapló

Médianapló - A Krupiczer-ügy

2020. február 26. 10:21 - Zöldi László

A legutóbbi fél évben sokat foglalkoztam a polgármesterek és a nyilvánosság viszontagságos kapcsolatával. A bejegyzéseket mérsékelt érdeklődés övezte, ami arról árulkodik, hogy az olvasókat nem zavarta a közelítésmód. Néhányan azonban szóvá tették, hogy az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékát túlságosan kihegyeztem a polgármesterekre. Ez igaz, de amit írtam róluk, az többé-kevésbé vonatkozik a képviselőkre is. Most viszont épp egy képviselő ügyében döntött a szegedi munkaügyi bíróság.

Krupiczer Ferenc zenetanár Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay Péter polgármester civil egyesületét képviselve lett a városházi többség tagja. Tudatában volt annak, hogy október 13-i megválasztása után nem vezetheti tovább a tulajdonában lévő Rádió Colort, amelynek működését október utolsó napján felfüggesztette. Az önkormányzati testület ezt tudomásul vette, ám döntését megtámadta a kormányhivatal. Az ügy bíróságon kötött ki, amely csak néhány napnyi időtartamra állapította meg az összeférhetetlenséget. Az ítélet első fokon született, izgatottan várom a másodfokú bíróság döntését. A kacifántos ügynek ugyanis van egy furcsa mozzanata.

Az önkormányzati testület hiába szavazta meg a városházi többséghez tartozó képviselő összeférhetetlenségét. Nem írhatja fölül a törvényt, miszerint médiatartalom-szolgáltató tulajdonosa, ügyvezetője, főszerkesztője, főszerkesztő-helyettese, sőt rovatvezetője sem lehet polgármester, illetve önkormányzati képviselő. Krupiczer úrnak tehát megbocsátható, ha kifutott az időből, és esetleg későn jelezte, hogy felfüggeszti a rádióadásokat. Ettől azonban még megmaradt a róla elnevezett KrupArt Kft ügyvezetője. Ez értelmezésem szerint szintén kimeríti az összeférhetetlenséget.

Krupiczer úr fészbukos bejegyzésében koncepciós eljárást, rosszindulatot emleget. Arra utal, hogy egy helybéli Fidesz-politikus vádolta meg, és ugyebár a kormányhivatal a kormánypárt érdekeit szolgálja. Ügye kétségkívül pártpolitikai színezetű, de ha körülnézünk Makón, illetve Baján, akkor kísértetiesen hasonló ügyekkel szembesülhetünk. Az egyik esetben a bíróság Jobbik-, a másikban Fidesz-politikus érintettségét állapította meg. Ami persze nem zárja ki, hogy az illetékes kormányhivatalnak a végrehajtó hatalom felé hajlik a keze. Mégis inkább az a benyomásom, hogy állami szervként nem függetleníthette magát a törvénytől. Amelyet egyébként a Medgyessy-kormány idején fogadott el az országgyűlés.   

komment
süti beállítások módosítása