Cristiano Ronaldo megmutatta, miért is drágák a top influenszerek

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az influenszerség valódi értéke megfoghatatlan, és a véleményvezérek valódi hatása túlmisztifikált. Azonban Cristiano Ronaldo, akit sorra a legdrágább influenszerként tartanak számon, megmutatta, hogy egészen pontosan dollár milliárdokban mérhető az, ha valamit reklámoz. 

portuguese-gravity-mty3tj6h1zo-unsplash.jpg

A Magyarország-Portugália mérkőzés sajtótájékoztatón a szponzorkólát, amit egyébként szigorú szerződés szerint kell minden országban kihelyezni a nyilatkozók elé, undorral az arcán eltolta, majd a jelenlévőkkel közölte, hogy igyanak inkább vizet. A jelenetet megörökítő videók azonnal bejárták a világot, másnapra pedig az is kiderült, hogy a Coca Cola részvényeinek az ára 1,6 százalékkal esett, ami egészen 4 milliárd dolláros értékcsökkenést jelentett. Egyébként a veszteség a nap végére nem lett ekkora, mert 0,25 százalékos veszteséggel zárt, ám így is jelentős a kár, amit Ronaldo mozdulata okozott. A Coca Cola nem volt túl bőszavú az esettel kapcsolatban, közleményükben annyit írtak, hogy szerintük mindenkinek joga van azt inni, amit szeretne. 

Forrás: The Guardian

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr4616595506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása