A Facebook teljes gőzzel törli a koronakamus posztokat

A Facebook rendszeresen közzéteszi moderálási gyakorlatát a nyilvánosság számára, így tett most kedden is.

A jelentés szerint 2020 második negyedévében összesen 7 millió olyan bejegyzést távolítottak el az oldalról, ami a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban terjesztett hamis információt. Olyanokról beszélnek, mint a hamis megelőzési módszerek vagy hatásosnak beállított, valójában viszont teljesen használhatatlan gyógymódok.

glen-carrie-ra4vjwxnvao-unsplash.jpg

A legtöbb, 22,5 millió eltávolított felhasználói tartalmat amúgy azért törölték az elmúlt három hónapban, mert gyűlöletbeszédet tartalmaztak. Ez igen jelentős emelkedés az előző negyedévi 9,6 millió törölt poszt után. A cég szerint szerint a tartalmat szűrő technológia fejlődése áll a növekedés mögött.

Ezen kívül 8,7 millió bejegyzést azért kellett törölni, mert vélhetően terrorszervezetekhez voltak köthetők, 4 milliót pedig azért, mert úgynevezett szervezett gyűlölködő csoportoktól származtak.

A Facebook mindazonáltal azt állítja, hogy április óta jobban automatizálják a tartalomellenőrzési módszerüket, mert a járvány miatt kevesebb moderátorral kellett dolgozniuk. Ez viszont megnehezítette az olyan tartalmak kiszűrését, amik öncsonkításra buzdították a felhasználókat vagy kimerítették a gyerekek szexuális kizsákmányolása fogalmát.

Forrás: Reuters

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr716133398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása