Sokáig nem tudtam igazán megkedvelni New Yorkot - így voltam egyébként Londonnal is - és érdekes módon ez idén változott meg, mindkét város esetében! Úgy tűnik, rengeteg múlik azon, milyen passzban utazunk, milyen programokat csípünk el, és kikkel futunk össze. Idén mindkét helyen csupa pozitív élményem volt, és ezt meg is örökítettem nektek.

nyito1.PNG

Nézzétek meg az új videót a Front Row Squad YouTube csatornámról - és ha még nem iratkoztatok fel, tegyétek meg itt, mert minden héten új utazásra viszlek benneteket, gyönyörű kiállításokkal, divattal, éttermekkel, látnivalókkal, izgalmas emberekkel, és olyan őrült kalandokkal, hogy leteszitek a hajatokat!

Miért fontos város New York egy divatszakembernek?

Több dolog miatt is, de a egyik legérdekesebb, hogy maga a stylistság fogalma is New Yorkhoz kötődik! Itt bukkant fel ugyanis az 1920-as években egy hölgy, nevezetesen Tobé Coller Davis, vagy röviden Miss Tobe, aki akkora megmondóember volt, hogy saját heti rovata volt az 1966-ban megszűnt Herald Tribune-ben, Tobe Says címmel, amiben szépen hétről hétre elárulta, mi a menő és mi nem. 

1st_fashion_stylist_0002.jpg

Mikor 1910-ben megkérdezték a foglalkozását, nem tudott rá igazán jó kifejezést, így az újságírók – a hölgy beleegyezésével – stylistként kezdték emlegetni, a Delineator magazin szerint elsőként a világon. Miss Tobe minden fontos társasági eseményen ott volt, ismerte kora divatikonjait, hatalmas tapasztalata alapján pontosan meg tudta jósolni, hogy mi fog bejönni az amerikai divatban, és persze nyomon követte a legjobban öltözött nők megjelenéseit is. Sőt, megalapította a The Tobé-Coburn School for Fashion Careers divatiskolát is, ami napjainkig működik.

Mielőtt Miss Tobe jött volna, a franciák diktálták a divatot az egész világon. Tobé ezért is vette fel a neve végére az é hangzót, hogy franciásabb legyen. Az érkezésével viszont fordult a kocka - a legtöbb nagy divatháznak és áruháznak az ő szava nyújtott segítséget, hogy mi fog befutni az Újvilágban és mi nem. 61. utcai házában rendszeresek voltak az összejövetelek, ahol politikusoktól a társasági élet szereplőin át mindenki megfordult. 

És persze akkor még nem beszéltünk arról, hogy New Yorkban volt először divathét, de erről egy új posztban még mesélek! Szóval ezért is járok ki újra és újra, és köszönöm az Amnesiának, hogy idén ősszel is meghívott az eseményre - tutira ott leszek legközelebb is.

Figyeljetek, mert csütörtökön jön a következő videó egy elképesztő MET kiállítással, amitől kiestek a cipőtökből!