Skócia már jó pár éve próbál elszakadni az Egyesült Királyságtól. Ugyan ez eddig még nem sikerült nekik, de a parlamenti választások eredménye és egy referendum új lökést adhat a független Skócia gondolatának. Az országnak azonban még sok csatát meg kell vívnia ezért és az is kérdéses, hogy egyáltalán jól járnának-e az elszakadással.

A skót-angol viszály sok száz évre nyúlik vissza, az északi ország függetlenségének kérdése pedig időről időre mindig felvetődött a két királyság egyesülése óta. A legutóbbi próbálkozás 2014-ben volt, amikor a londoni kormány által is jóváhagyott referendumon mondhatták el a skótok a véleményüket az elszakadásról. Az indyref néven elhíresült népszavazáson a maradáspártiak 55-45 arányban tudtak győzni. Akkor a kilépés ellen nagyrészt gazdasági indokokat hangoztattak, illetve sokan a közös valuta, a font elvesztésétől tartottak. A függetlenségpártiak, élükön az országot már másfél évtizede vezető Skót Nemzeti Párttal (SNP) akkor elfogadták az eredményt, ám 2016 újabb változást hozott. A Brexit népszavazáson ugyanis a skótok jelentős többsége az Unióban való bennmaradást támogatta, azonban az angol szavazatok miatt nekik is el kellet hagyniuk az európai közösséget. Ezt nagyon jól fel tudta használni az SNP is, aminek köszönhetően ma már a skót függetlenség sokkal inkább szól az EU-ba való visszalépésről, mintsem a korábban megszokott gazdasági témákról. Főleg emiatt ma már úgy néz ki, hogy többen szavaznának a függetlenségre, mint ellene.

Nicola Sturgeon a 2014-es vereség után lett Skócia első minisztere. Azóta a közhangulatot megfordítva tudta népszerűbbé tenni a függetlenség kérdését.

A függetlenedés igénye azonban nem kizárólag az Európai Unióba való tartozás miatt merül föl. Skócia és Anglia között komoly ideológiai különbség is meghúzódik. Míg a skótok nagy része, főként az északibb régiókban inkább baloldali liberálisnak vallja magát (akárcsak az SNP), addig a londoni kormány immár egy évtizede a Konzervatív Párt kezében van. Ennek a politikai konfliktusnak volt egy jó példája, amikor májusban skót tüntetők állították meg a központi bevándorlási hivatal autóit, amiben két deportálással szembenéző indiai férfit szállítottak el. Az eset után azonnal megjelentek azok a vélemények, miszerint Skóciának saját, az Egyesült Királyságénál liberálisabb bevándorlási politikára volna szüksége. De hasonló vitákba szokott ütközni az is, amikor az SNP környezetvédelmi okokra hivatkozva kritizálja a londoni kormányt, amiért Skócia területén tárolnak nukleáris fegyvereket vagy éppen termelnek ki kőolajat. A függetlenségi mozgalmak másik hajtóereje a nemzeti szuverenitás igénye. Az ország sorsa leginkább a londoni parlamentben dől el, ahol azonban a mandátumoknak kevesebb, mint tizedét adják skót választókerületek. Az emberek ezért sokszor érezhetik úgy, hogy nincs beleszólásuk az országuk irányításába. A Brexit-kampány híres szlogenje, a "Take back control" például egyáltán nem igaz Skóciára, akik pont az irányítást vesztik el azzal, hogy akaratuk ellenére kellett kilépniük az Európai Unióból.

Bár a függetlenség kérdése a Brexit népszavazás után újra napirendre került, igazán nagy lökést a májusi választások eredménye adhat az ügynek. A választópolgárok az önkormányzatokon kívül a skót parlament összetételéről is szavazhattak. Az eredmény a függetlenségpártiak győzelmét és az unionisták visszaszorulását hozta el. A Nicola Sturgeon személyében az ország első miniszterét (gyakorlatilag kormányfőjét) is adó SNP egy mandátummal maradt le az abszolút többségről, de a szintén függetlenségpárti Zöldekkel kiegészülve így is kényelmes többséget tudhatnak maguk mögött. A két párt legfontosabb kampányígérete egy új függetlenségi referendum kiírása az elkövetkező öt év során. Ennek az elérése azonban nem olyan egyszerű. Egy ilyen népszavazáshoz vagy a londoni kormány, vagy a londoni parlament jóváhagyására lenne szükség. Ezek azonban érthető okokból nem támogatják Skócia elszakadását. Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson azzal érvel, hogy a 2014-es referendum olyan lehetőség volt, ami generációnként egyszer adódik. Szerinte legkorábban 2055-ben lehetne népszavazást tartani a kérdésben. Johnson egyébként is úgy gondolja, hogy a koronavírus-válság közepén, amikor a királyság megmutatta, hogy milyen erősek tudnak lenni együtt, felelőtlenség lenne a függetlenedéssel szétszakítani a közösséget.

Boris Johnson nem szeretne az Egyesült Királyság utolsó miniszterelnöke lenni és egy újabb darabot elveszíteni az egykor hatalmas birodalomból.

A referendum kiharcolására azonban nem csak a kormánnyal való megegyezés az egyetlen járható út. Bár az SNP politikusainak többsége a tárgyalásos utat támogatja, olyan hangok is megjelentek a pártban, ami szerint radikálisabb megoldásra lenne szükség. Az ő terveik szerint a skót parlament határozatban írhatná ki a népszavazást, amit aztán a londoni kormány nyilván a legfelsőbb bíróságon támadna meg. Ha a bíróság a skótoknak adna igazat, akkor elméletileg minden akadály elhárulna a referendum útjából. A kérdés jogi útra terelésének azonban megvan az a veszélye, hogy a bíróság nagy valószínűséggel nem az ő javukra döntene és így ezzel a lépéssel egy fontos ütőkártyáját veszíthetné el a skót kormány. A tárgyaláson és a parlamenti határozaton túl persze van egy harmadik út is. Skócia tarthatna egy, a katalán függetlenségi referendumhoz hasonló, illegitim népszavazást. Ezt az ötletet nem sokan támogatják, hiszen ennek az eredményét valószínűleg sem az Egyesült Királyság, sem az Európai Unió nem ismerné el, így pedig az egész értelmetlenné válna. Az ilyen módon való erőszakos elszakadás nem csak veszélyes, de esélytelen kísérlet is lenne.

Viszont bármilyen nehéz is lesz az újabb függetlenségi referendum kiírása, a legnagyobb megpróbáltatások csak egy esetleges győzelem után jelentkeznének. Már most tudható, hogy mik lennének a kényes pontok a kilépési tárgyalásokon. Ilyen lenne például, hogy Skócia megtarthatja-e a közös valutát vagy hogy kit illetnek az országban található olajmezők, amik jelenleg nagyrészt a királyság kezében vannak. Szintén nehéz tárgyalásokat eredményezhet az nukleáris fegyverek kérdése, aminek megtartásával Skócia egy új atomhatalom lehetne a világon. Számos intézményi reformot is végre kéne hajtani, amik biztosítanák, hogy az ország szuverén államként is tudjon funkcionálni. Ezek közül talán a legizgalmasabb az lehet, hogy marad-e a monarchia és ha igen akkor a skót trónt II. Erzsébet vagy valamely más királyi család foglalhatja-e el. Persze a legnagyobb kihívást, mint ahogy azt a Brexit esetében is láttuk, a gazdasági megállapodások jelentenék. Hogyha Skócia a jövőben az EU tagja kíván lenni, akkor eleve rosszabb helyzetből indul ezeken a tárgyalásokon, hiszen azokon az EU-UK deal-t is figyelembe kellene venniük. Skóciának ráadásul egyedül az Egyesült Királyság többi országával van közös határa és a kereskedelmük nagy része is ide irányul.

Ha a skótok a monarchia mellett döntenek, de független uralkodót szeretnének, akkor a legjobb választásuk a Stuart ház leszármazottja, Franz bajor herceg lehet.

Ha pedig Skócia tényleg ki tudja kényszeríteni a referendumot és az elszakadás is sikerül, még mindig ott van a kérdés, hogy be tudnak-e lépni az Európai Unióba. Sok olyan ország van ugyanis, akik félnek attól, hogy nemzeti kisebbségeik felbátorodnak a példa láttán. Ilyen Spanyolország, aki Katalónia kiválását akarja elkerülni vagy éppen Románia, aki a székely autonómiát szeretné blokkolni. Ők könnyen megvétózhatják Skócia belépését az Unióba, hiszen így elrettentő példát állíthatnak saját országaik kisebbségei elé. Egyes elemzők szerint, az ország belépésére minimum tíz évre lenne szükség és valószínűleg még utána is csak nettó befizetők lehetnének a közösségben. Az látszik tehát, hogy a skót függetlenség, akárcsak a Brexit egy nagyon bizonytalan jövőképet vetít. Rövid távon egyértelműen negatív hatása lenne az országra nézve, hosszú távon azonban teljesen megjósolhatatlanok a következményei.